új szakfolyóirat, kiadja az Opten Informatikai Kft.
Jakab András alkotmányjogász (akit az Alkotmánykommentár kapcsán ismerhettünk meg) a főszerkesztője ennek az új szakmai periodikának, amely ezentúl negyedévente jelenik meg egy időben papír alapon és elektronikusan (www.jema.hu). Szerkesztőtársak Menyhárd Attila, Osztovits András és Tóth Mihály. A szerkesztőségi köszöntőből kiderül, hogy a folyóirat küldetése kettős: a jogi kultúra fejlesztéseként a joggyakorlók érvelési színvonalának emelése a Nyugat-Európában már elterjedt esetelemzések (Fallbesprechung, case note, commentaire d'arrêt) magyarországi népszerűsítésével, továbbá a bíróságokkalszembeni szakmai kontroll erősítése azáltal, hogy az ítéleteket rendszeresen jogtudományi kritikának veti alá. A szerkesztők hite szerint a joggyakorlatnak és a jogtudománynak szimbiózisban kell élnie. Nem titkolt céljuk, hogy a jogi oktatásra is hatással legyenek.
Az ismertetésre és elemzésre kerülő jogeseteket az érvelés színvonala, az esetek jog-gyakorlatbeli jelentősége, társadalmi-gazdasági súlya és a közbeszédben betöltött szerepe alapján válogatják ki, s a "merítés" egyaránt kiterjed magánjogi, munkajogi, büntetőjogi, közigazgatási jogi ítéletekre, valamint alkotmánybírósági határozatokra, továbbá az Európai Unió Bírósága és az Európai Jogok Európai Bírósága döntéseire - csak a hágai Nemzetközi Bíróság esetei maradnak figyelmen kívül, mivel azok a magyar gyakorló jogászok számára közvetlenül nem irányadók.
Figyelemre méltó, hogy a szaklap elindítói nem kisebb személy támogatását érték el, mint a Legfelsőbb Bíróság elnöke; dr. Baka András ajánlásával indul az első évfolyam első száma, aki úgy fogalmaz: "[a] sok érdemtelen - politikai vagy publicisztikai - kritika után üdítő a szándék, hogy a szakma elemezzen. Nem a szobatudós, hanem a gyakorlatban is jártas, a joggyakorlat követelményeit és szabályait is ismerő szakember szóljon színvonalasan hozzá az ítélkezéshez az ítéleteken át. Nem az öncélú bírálatért, hanem jó szándékúan, a javítás érdekében. Mert csak az a kritika nyerhet meghallgatást bírói, szakmai körökben, csak az ilyen kritikai elemzés igényelheti, hogy a jogállam egyfajta garanciája legyen."
Az első szám tartalomjegyzéke impozáns: az elmúlt időszak több, széles nyilvánosságot is elért és sokat vitatott esete terítékre kerül. Csak szemezgetve ezekből: a büntetőjogi témából Molnár Csaba ügye (nyomozóként elkövetett vesztegetés, hivatali visszaélés vádja), az Erzsébet hídi tüntetés értékelése, a közigazgatási jog köréből az autópálya-kar-tell-ügy, a regisztrációs adóról született LB-ítélet, az alkotmányjog területéről a fedett nyomozók büntetlensége kapcsán meghozott határozat, a magánjog köréből a termék-
felelősségről szóló legfelsőbb bírósági elvi határozat, míg a strasbourgi joggyakorlat köréből a Vajnai-ügy (az Európai Jogok Európai Bíróságának ítélete a vörös csillag viseléséről). A szerzők közt találjuk a szerkesztőségi tagokon kívül - a teljesség igénye nélkül említve - Tóth Tihamért, Gál István Lászlót, Karsai Krisztinát, Wopera Zsuzsát. Az egyes esetek elemzése során követett módszer egységesen a következő: a szerző és a cím után megadják a hivatkozást, amelynek segítségével utánakereshető az ügy, majd tárgyszavak segítik az olvasó eligazodását, végül az értelmezett jogszabályhelyeket rövid tartalomjegyzék követi. Alkotmánybírósági határozat esetén először (1. pont) az indítványt ismertetik röviden, kitérve annak esetleges formai hibáira is, majd (2. pont) a döntés érvelése - többségi álláspont, különvélemény - összefoglalása olvasható, ezután (3. pont) a rendelkező rész és a ratio decidendi következik, majd (4. pont) az érvelés kritikája teszi ki az elemző írás legnagyobb részét, végül pedig (5. pont) a határozat jelentősége zárja az esetismertetést. Ítéletek esetén ugyanezen pontok így alakulnak: 1. tények, 2. pertörténet, 3. az ítélet jogi érvelése, 4. a rendelkezés és a ratio decidendi, 5. az érvelés kritikája, 6. az ítélet jelentősége. Az egyes szerzők minden esetben tartják magukat ehhez a szerkezeti modellhez, ezáltal jól áttekinthető és jól kezelhető a lap. Az egyes írásokról elmondható, hogy azok magas színvonalúak és rendkívül igényesek.
A lap azonban - vállalt "nevelő" célkitűzésével összhangban nemcsak esetkritikai részt tartalmaz. Utolsó oldalain tanulmányt, szakcikket is olvashatunk. Az első számban rendkívül izgalmas írás jelent meg Jakab András tollából Ki a jó jogász, avagy tényleg jó bíró volt-e Magnaud? címmel.
A szerző a jogászi tevékenység "szívét", a jogalkalmazó jogászi tevékenységet vizsgálja meg közelebbről, s cikke alapvetéseként rögzíti, hogy a jó jogászt három tulajdonsággal lehet leírni, ezek: a jogászi beszűkülés, a jogászi gyakorlatiasság és a kétszintű gondolkodásmód.
Az első tulajdonság részletesebb kifejtése szerint a jogászi gondolkodásmódot a hétköznapi ember számára idegen és logikátlan érvelésmód jellemzi. A jogászoknak olyan mesterséges gondolkodási stílusuk van, amely a többségi társadalomtól karakterisztikusan megkülönbözteti őket. A jogi érvelésekben ugyanis nem használhatók a hétköznapi élet érvei, mint például "hatékony", "erkölcstelen", az ilyen jellegű érveket jogi jellegű érvekké kell lefordítani ("jogtalan", "bűncselekmény", "szerződésszegés"). Hatékonysági érv esetén külön meg kell indokolni, milyen jogi kapun keresztül vezettük be őket (pl. generálklauzulák, alkotmányos jogelvek). A jogalkalmazás kiindulópontja mindig egy szöveg, s ez a szöveg a jogalkalmazó számára megkérdőjelezhetetlen; a jogvita a normában szereplő fogalmakra koncentrálódik. A laikus vagy dogmatikailag kevésbé felkészült jogász tanácstalanul széttárja a karját a kedvezőtlen szabályozás láttán. Egy jó jogász azonban a normákban szereplő fogalmakról próbálja megmutatni, hogy azokat újszerűen is lehet értelmezni az általa kívánatosnak tartott eredmény eléréséhez. A józan paraszti ész azt mondaná, ha van egy szabály, ami nem jó, akkor azt meg kell változtatni. A jogász viszont úgy gondolkodik, hogy amennyiben az alkalmazandó szabály nem jó, akkor át kell értelmezni az adott szabályt. A sajátos, a hétköznapi ember számára idegen érvelésmódnak több oka is van, ezek egyike az ún. monopóliumvédelem, azaz tény, hogy minden társadalmi csoport igyekszik saját tevékenységét úgy feltüntetni, mint valamely igen fontos, speciális szakértelmet igénylő és titokzatos tevékenységet.
A második tulajdonság a jogászi gyakorlatiasság, ami közelebbről a konfliktusmegoldás sok évszázados tapasztalataként kialakult sajátos eljárási szemléletet jelent. Míg a hétköznapi ember első, és számára legfontosabbnak tűnő kérdése, hogy egy vitában jogilag kinek van igaza (anyagi jogi kérdés), addig a jogász tudja, hogy van egy legalább ugyanilyen fontos kérdés: miként lehet érvényesíteni az igazunkat (eljárásjogi kérdés). Ide tartoznak a bizonyítási kérdések, a döntésre jogosult testület felmérése, és végül az is, hogy valamely döntés végrehajtása miként kényszeríthető ki - mindezekben a jogászi tapasztalat szerepe komoly jelentőséggel bír. Ennek a szerző által eljárásinak nevezett szemléletnek a kialakulása annak köszönhető, hogy a jogász elsősorban nem megfigyelő, hanem résztvevő perspektívájú, ezért a gyakorlatiasság, a hatékonyság és a megvalósíthatóság (kikénysze-ríthetőség) kulcsfontosságú számára. A jogászi gondolkodás tehát nem leíró, azaz nem magyarázatokra törekszik, hanem probléma-megoldásra.
A harmadikként említett pozitív tulajdonság a kétszintű gondolkodás. Eszerint a józan paraszti észnek ellentmondó érvelés nem jelenti azt, hogy a jogászok valóban (csak) így gondolkodnak. A jogászi gondolkodás sajátossága, hogy állandóan két sínen vezet a gondolatmenet: egy "hivatalosan elfogadható" (és a józan paraszti észnek ellentmondó) jogászias érvelésen, és egy valóban követett, "értelmes hétköznapi emberek számára is elfogadható" (a jogi érvelés következményére koncentráló) logikán.
E felfogásban a jogászi érvelés képezi az ún. belső szintet, és a kívánt konklúzió ki-hozása az ún. külső szintet.
A belső szint olyan általános érvelési szabályok betartását igényli, mint az ellentmondás-mentesség és a következetesség. A fogalmi következetesség a már fentebb említett okból fontos, hiszen a jogász folyamatosan adott fogalmakkal dolgozik (ezért szükséges a jogászi precizitás is). A következetesség mellett hangsúlyos továbbá a jogászi érvelési munkában az érvelési irányok lezárása, azaz az, hogy minden lehetséges megkérdőjelezhető ponton meg kell tudni mutatni, hogy az adott érvelési út az egyedüli helyes. Ennek jelentősége abban áll, hogy a másik oldal - ellenérdekeltségéből adódóan - az előadott érveket meg fogja támadni. (A bíró esetében nincs "másik oldal", a vesztes félnek viszont meg kell magyarázni a döntés indokait, így a lehetséges ellenérvekre is ki kell térni.)
Természetesen a jogászi érvelésnek mindenkor igazodnia kell a konkrét jogrendszer nyújtotta kontextushoz, amelyben elhangzik.
A jogászi érvelés ún. külső szintje akkor valósul meg hibátlanul, ha az érvelés végeredményeként az következik be, ami a jogász célja volt. A belső szint csupán "eladhatóvá" teszi, szépen becsomagolja a kívánt eredményt, de a jó jogász számára nem az a kérdés, hogy "mi jön ki" a jogból, hanem, hogy "mit kell kihozni" a jogból. Erre a kívánt célra - különösen ügyvédek esetében - általában nem hivatkozunk nyíltan, csupán a háttérben van jelen. De a jogászi tevékenység színvonalát mégis ezzel mérjük igazán.
A cikk a jó jogászi gondolkodás általános ismérveinek fenti taglalása után áttér a jó jogász egy speciális esetére, a jó bíróra. A jó bíró a szerző értelmezésében arra törekszik, hogy ítélete a törvény keretei közt megfeleljen a társadalom általános erkölcsi elvárásának is. A társadalom erkölcsi elvárásainak figyelembevétele, mint a szerző levezeti, alkotmányos követelményű ítélkezési elv is, a demokrácia és a jogállamiság alkotmányban foglalt értékei írják ezt elő a bíró számára. A demokrácia kapcsán Jakab rögzíti: egy olyan jogrendben, amelyben minden közhatalmat a néptől eredeztetnek, mindig tudatában kell lenni a közhatalom ilyen eredetének is. A közhatalmat tehát - így a bíróságok ítélkezési hatalmát is - a nép érdekében kell gyakorolni, és a népet felháborító döntéseket el kell kerülni. Az Alkotmány "csak a törvényeknek vannak alárendelve" kitétele nem befolyásolhatja a közérdekre és a közvéleményre figyelemmel levő törvényértelmezést. A társadalom általános erkölcsi elvárásaitól való függetlenségről tehát nincs szó. A jogállamiság kapcsán pedig arra mutat rá a szerző, hogy vannak országok, ahol az alapvető anyagi igazságosság (minimális erkölcsösség) maga is a jogállamiság részét képezi, ilyen például Németország, míg nálunk ez nem így van, fel kell azonban ismernie a bírónak, hogy ha a társadalom általános erkölcsi elvárásainak fényében alkalmazza a jogot, akkor az önkéntes jogkövetés elérése jóval könnyebb.
Vannak természetesen szkeptikus ellenérvek a társadalom általános erkölcsi elvárásainak bírói ítéletekbeni érvényesítésével szemben, így például óvakodni kell a szöveg szó szerinti jelentésétől eltávolodó törvényértelmezési technikáktól olyan témákban, amelyek világnézetileg vagy erkölcsileg megosztják a társadalmat, úgyszintén, amelyek a gazdasági vagy technikai fejlődés egy adott pontján a közvélemény által még nem általánosan elfogadottak (pl. etikailag érzékeny technológia - klónozás). Ezekben az esetekben nincs általános erkölcsi elvárás a társadalom részéről. A bírói kreativitás és aktivitás egyébként kívánatos attitűdje a szerző szerint ilyenkor kerülendő, hiszen a rendes bíróságoknak tartózkodniuk kell a megosztó szereptől. További esetkörök, amikor a bírói aktivitás nem javasolható: olyan jogviták, amelyeknek nincs erkölcsi kifejezett vetületük, olyan jogviták, amelyeknél az adott esetben az erkölcsi elvárás szerinti döntés hosszabb távon káros hatásokkal járhat (a szerző konkrét példákat is említ ezekre az esetekre), míg végül a jogbiztonság általános elve is kizárhatja a bírói aktivitás érvényesülését (bírói önkény elkerülése).
A társadalom általános erkölcsi elvárásainak figyelembevételét konkrét törvényi támpontok is segítik, ilyen a polgári jogalkalmazásban a jó erkölcsbe ütköző szerződés semmisségének deklarálása, a büntető jogalkalmazásban pedig a generálprevenciónak, mint büntetési célnak a Btk.-ban való szerepeltetése.
A jog a római jog óta az igazságos és méltányos művészete (ius est ars boni et aequi), tehát lényegében eszköz az erkölcsös döntések elérésére. Ez Werbőczy nyomán a magyar jogban is elterjedt, és általánosan figyelembe vett érv volt egészen a szocializmus korszakáig, amikor az ún. "szocialista normativizmus" elutasította a kreatív bírót, és ehelyett a szöveghű értelmezést helyezte előtérbe. Ekkor terjedtek el a "paragrafusautomaták", és a bírákból igyekeztek kiölni minden kreativitást. Ugyanez a jelenség jogalkalmazói oldalról azt takarta, hogy a külső politikai befolyással szemben a bírói függetlenség csak egyetlen hatásos érvet tudott felvonultatni: a jogszabály szövegét. Mint Jakab megállapítja, a szocialista jog világa véget ért, azonban a rá jellemző mentalitás megmaradt, és a bíróságokra bekerülő fiatalokat is erre nevelik. "A második világháborút megelőzően - részben a kodifikáció hiánya miatt is - a magyar bírák sokkal kreatívabbak és intellektuálisan bátrabbak voltak. A magyar jogtörténetben sokszor felmerülő probléma épp ellenkező volt, ti., hogy a bírók túl autonómak voltak, és törvényrontó szokásjogra hivatkozva nem alkalmaztak jogszabályokat. Jelenleg a másik szélsőség helyzetében vagyunk: a magyar bírák túlságosan sokszor ragaszkodnak a törvény betűjéhez, és elfelejtik annak átfogó célját". A szerző szerint az volna a kívánatos, ha a bírói ítéletek egyszerre két elvárásnak is megfelelnének: egyrészt a társadalom általános erkölcsi elvárásainak (külső szint), másrészt pedig a szakma - a jogászság, a jogtudomány - jogdogmatikai elvárásainak (belső szint). Ez a kettős igény azt jelenti, hogy nem elég a törvényt ráolvasni az esetre, jogászi-érveléstechnikai fogásokkal társadalmilag is elfogadható ítéletet kell alkotni. A dogmatikailag megfelelő felkészültségű, erkölcsileg igényes bírák megszületéséhez mentalitás-váltásra van szükség, arra, hogy a magyar bíróságok merjenek vállalni a jogszabályok szó szerinti szövegétől eltávolodó döntéseket. Ez bátorság és érveléstechnikai felkészültség nélkül nem megy. "Ha ezt a paradigmaváltást sikerül elérni, akkor a magyar jogrend a jelenleginél hatékonyabban fog működni, és a lakosság nem fogja a jogászokat, köztük a bírókat cinikus embereknek látni, akik csak jogot szolgáltatnak, de nem igazságot" - summáz a szerző, aki lábjegyzetben hozzáteszi: Magyarországon a "jogot szolgáltatunk és nem igazságot"-mondat nem szégyellősen bevallott kudarcélmény, hanem büszkén felvállalt hitvallás, ami nemcsak cinizmus, de a bírói hivatás elfogadott ethoszától is nagyon távol esik; azaz egy súlyos szakmai félreértésről is szó van.
A cikk záró fejezetében Magnaud-nak, a XIX-XX. század fordulóján ismert bírónak egy konkrét ítéletét idézi fel, amely ítélet Jakab szerint kiváló példáját mutatja a kétszintű gondolkodásnak: mind a - fentebb ismertetett - külső, mind a belső szempont egyenlő súllyal jelenik meg benne.
A Jogesetek Magyarázata első száma teljes terjedelemben megtalálható a www.jema.hu honlapon, és az alkotók ígérete szerint ezen a helyen a későbbi számokból is elérhetővé fognak tenni egy-egy írást. ■
Lábjegyzetek:
[1] dr. Székely Erika közjegyzőhelyettes
Visszaugrás
