Megrendelés

A bíróságok gyakorlatából (CH, 2015/2., 5-6. o.)

Üzletrész átruházása kényszertörlés alatt

Az elsőfokú bíróság a 2014. július 24-én kelt 22. számú végzésével a cég 2014. július 7-én benyújtott változásbejegyzési kérelmére indult eljárást a Cgt. szám alatt folyamatban volt törvényességi felügyeleti eljárásban 2014. július 4-én előterjesztett kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelem jogerős elbírálásáig felfüggesztette.

Határozatát a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) 32. § (2) bekezdése értelmében alkalmazandó Pp. 152. § (2) bekezdésére alapította és azzal indokolta, hogy a 2014. március 11-én jogerőre emelkedett végzésével a céget eltiltotta a működéstől és egyben megszűntnek nyilvánította, a céggel szemben a kényszertörlési eljárást megindította, és a törvényességi felügyeleti eljárásban a cég kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelmet nyújtott be, amelynek elbírálása folyamatban van, továbbá a kényszertörlés alatt álló cég üzletrésze nem átruházható, és a cégnél ügyvezető-változás elhatározására sem kerülhet sor. A kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelem tárgyában hozott határozat tartalma előkérdésnek minősül a változásbejegyzési kérelem elbírálása szempontjából.

A végzés ellen a cég fellebbezett, kérte annak megváltoztatását és a változások bejegyzését. Előadta, hogy tudomása szerint a cég üzletrészeinek átruházását semmilyen jogszabály nem tiltja, és az ügyvezető-változásnak sincs semmilyen akadálya, a cég bejegyzett ügyvezetője továbbra is rendelkezik a cég bankszámlája és vagyona felett, valamint intézi a cég mindennapi ügyeit és könyvelését.

A fellebbezés megalapozott.

A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) 111. § (1) bekezdése értelmében a korlátolt felelősségű társaság előre meghatározott összegű törzsbetétekből álló törzstőkével (jegyzett tőkével) alapítható.

- 5/6 -

A Gt. 121. § (1) bekezdése szerint a társaság bejegyzését követően a tagok jogait és a társaság vagyonából őket megillető hányadot az üzletrész testesíti meg.

Az üzletrész átruházható, amelyhez írásbeli szerződést kell kötni a Gt. 127. § (2) bekezdése alapján.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére