A környezetvédelmi joganyag átvétele, nemzeti jogba ültetése számos kisebb-nagyobb nehézségen, buktatón keresztül valósul meg, és ez alól természetesen maguk a tagállamok sem kivételek. Erre vonatkozóan a tagállamok ellen a Bizottság vagy más erre jogosultak által a nem kielégítő megoldások alkalmazása miatt induló eljárások számos példával szolgálnak. Az Európai Bíróság jogharmonizáció nehézségeit illusztráló jogeseteiből elöljáróban két olyan ügyet említhetünk, melyek a hazai jogközelítési folyamat számára is alapvető tanulságul szolgálnak.
Az 129/96. sz. eset1 kapcsán felmerült egyik lényegi jogértelmezési probléma arra vonatkozott, mekkora szabadságot élvez egy tagállam a direktívák belső jogba történő átvételére nyitva álló kétéves periódus alatt abban, hogy esetleg a direktíva céljaival valójában ellentétes megoldásokat vezessen be, még ha átmeneti időre is. A Wallon Régió ugyanis egyes hulladékkezelési tevékenységek engedélykötelezettségét az átmeneti időszakban a direktívában foglaltakkal nem egyező módon szabályozta, és ezt nem tartotta a közösségi joggal ellentétes megoldásnak. A jogharmonizáció szabálytalanságára hivatkozó és az eljárást megindító környezetvédelmi egyesület azonban úgy vélte, hogy a közösségi jog léte egy adott szabályozási területen eleve korlátozza a tagállami - illetve jelen esetben a jogharmonizációs feladatokkal alkotmányosan rendelkező régiós - önállóságot, és ezt az álláspontot osztotta a Bizottság is. A Bíróság értelmezése szerint a direktíva átvételére szolgáló periódus célja, hogy az átvétel az adott időben megfelelő módon megtörténjen, tehát csak olyan szabályokat lehet ezen idő alatt elfogadni, amelyek e célnak megfelelnek. Ez nem jelenti azt, hogy a határidő eltelte előtt feltétlenül alkalmazni kellene a direktíva előírásait, de feltétlenül azt jelenti, hogy "ezen idő alatt tartózkodni kell bármely olyan intézkedéstől, amely súlyosan veszélyeztetheti a direktívában tételezett eredmény elérését."
A hazai jogközelítés számára ez a példa különösen a jövő jogalkotása szempontjából megszívlelendő, kiterjesztve értelmezését akár olyan esetekre is, amikor pl. közismert módon várható valamely közösségi jogszabály elfogadása, miközben esetleg magunk is rendezni kívánjuk ugyanazon területet. De kiterjeszthetjük a jogeset értelmezését az alapos felkészülésre általában, hiszen itt nem pusztán a jogszabályok szöveg szerinti megvalósításáról van szó, hanem egy kitűzött cél, eredmény eléréséről. A közösségi környezetvédelmi jog alapvetően direktívákra épül, éppen azért, hogy lehetőséget teremtsen arra, hogy a tagállamok eltérő gazdasági, társadalmi és feltétlenül jogi környezete megfelelő módon fogadja be a kérdéses közösségi jogot.
A közösségi környezetvédelmi jog egyik legismertebb szakértője, Jan H. Jans emlékeztet: "Már a Royer ügyben [48/75 Royer (1976) ECR 497] megállapította a Bíróság, hogy a tagállamok 249. cikk szerinti szabadsága abban a tekintetben, hogy e direktívák alkalmazásának formáját és módszerét megválaszthassák nem érinti az ez irányú kötelezettségüket, hogy a legmegfelelőbb formát és módszert alkalmazzák. Következik ebből a hatékonyság és szigorú érvényesítés követelménye, de lehetséges a meglévő jogszabályok és intézmények alkalmazása is."2
A direktívák átvétele tehát különös körültekintést igényel, nem csupán a jogintézmények, eszközök, formák megválasztásában, hanem az időzítés szükségének kellő felismerésében is. Az időzítés számunkra nem kevésbé fontos, hiszen csatlakozásunkkor elviekben teljes mértékben meg kell felelnünk a közösségi jog elvárásainak, így ezenközben számunkra sem adatik meg az ellentétes vagy eltérő szabályozás lehetősége.
A direktívára épülő környezeti jog átvételének megfelelő időzítését is úgy kell alakítani, hogy az eredmény megvalósulását kell abszolút ismérvként tekinteni, miközben a látszólagos rugalmasság ellenére persze egyes szabályozási pontokban ezen felül is kevésbé érvényesül a választás szabadsága - gondolhatunk itt a fogalmak megfelelőségére, vagy az értelmezés lehetősége nem túlzottan tág körének megrajzolására, amely komoly odafigyelést igényel a jogalkotás előkészítése során.
A második jogeset3 éppen arra világít rá, mennyire alaposnak és félre nem érthetőnek kell lenni a hazai jog alakítása során. A jogeset egyik vitatott pontja a környezeti hatásvizsgálati követelmények érvényesülése, méghozzá nem is a vizsgálati eljárás, hanem a kapcsolódó mellékletek szempontjából. A Bizottság szerint Írország nem megfelelően, nem a maga egészében építette be a hazai jogrendbe a környezeti hatásvizsgálatról szóló direktívát, mert egyes esetekben nem megfelelően állapította meg azokat a küszöbértékeket, amelyek alapján eldönthető, mennyire van a környezetre jelentős hatása a kérdéses projekteknek. Egyebek között nem vették figyelembe a természetvédelmi szempontból különösen érzékeny és értékes területek veszélyeztetését, illetve a projektek során jelentkező halmazati hatást, amely az egyes szempontok alapján jelentősnek nem minősíthető hatással járó projekt értékelését megváltoztathatja. A vitás kérdésben a direktíva látszólagos értelmezési szabadságot biztosított a tagállamoknak. Az eljárás során a Bíróság az EK követelményeknek való megfelelést részletekbe menően vizsgálta, odáig menően, hogy az eljárás során a környezeti hatás lehetséges kiterjedését az adott írországi viszonyokhoz, konkrét területek veszélyeztetettségéhez viszonyították, mintha azt vizsgálnánk hazánkban, hogy egy autóút építés hatásai másként jelennek meg általában az Alföldön és másként a Hortobágyi Nemzeti Park körzetében. Mindez történt egy jogharmonizációs hiányosság vizsgálata során az Európai Bíróság előtt. Emlékeztetnünk kell újfent a tételezett eredmény elérésének követelményére, hiszen jelen esetben a direktíve elvárja, hogy minden olyan projekt hatásvizsgálat köteles legyen, amely a már mondott ,jelentős’ környezeti hatásúnak minősíthető.
A jogesetben ismét a jogközelítés látszólagos szabadságának tényleges korlátait láthatjuk, hiszen egyik hivatkozott esetben sem a szó szerinti közösségi jogszabály-szöveg jelentette csupán az összevetés alapját, hanem az egész hatásmechanizmus várható eredménye. Mindez arra mutat, hogy lehetségesnek tűnik a joganyag látszólag megfelelő átvétele anélkül, hogy ez valóban elfogadható lenne a kitűzött célok megvalósítása szemszögéből, így végső soron ugyanúgy nem valós teljesítéssel állunk szemben, és e nélkül nem beszélhetünk az átvételi kötelezettség teljesítéséről.
A sokat emlegetett hivatalos kormányzati álláspont szerint az EK környezetvédelmi joganyagának átvétele 2001. év végén szinte teljes mértékben befejeződik. Ezt követően legfeljebb olyan végrehajtási kérdések maradnak fenn, amelyek valamely - a környezetvédelmi joganyagban kevés számban előforduló - rendelethez kapcsolódnak mint eljárási, szervezeti vagy kollíziós helyzetet feloldó jogszabályi rendelkezések. Az év végéig még rendelkezésre álló időben tehát számos új hazai jogszabályt kell elfogadni, annak érdekében, hogy az átvétel megfelelően végbemenjen. Tételezzük fel, hogy az ígéret maradéktalanul megvalósul - az utóbbi hónapok felgyorsult környezetvédelmi jogalkotása erre a reményre alapot is ad -, kérdés azonban, vajon valóban megvalósítottuk-e ezzel a jogközelítést, meddig is jutottunk el, illetve milyen más tennivalók maradtak hátra.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
