"No one really knows how the game is played
The art of the trade
How the sausage gets made
We just assume that it happens
But no one else is in the room where it happens."
Lin-Manuel Miranda: Hamilton - An American Musical, 2015.
Az utóbbi években az alkotmányok megszületését vizsgálva számos magas színvonalú munka született.[1] Az írások azt a mozzanatot kutatják, amikor az alkotmányozás résztvevői öntudatosan belevágnak az alkotmány újraírásának projektjébe, és ilyenkor maguk is felismerik, hogy olyan projektben vesznek részt, amely túlmutat a hétköznapi politikán, illetve az alkotmánymódosítás egyszerűbb formáin. Ebbe a sorozatba illeszkedik a Landau és Lerner szerkesztette Comparative Constitution Making, amely 2019-ben látott napvilágot az Edward Elgar kiadónál.[2]
Az alkotmány különleges helyet foglal el a modern jog korpuszán belül, amely az amerikai függetlenségi háborút és a francia forradalmat követően alakult ki.[3] Egyszerre fejezi ki a jogrendszer stabilitása és a változtathatósága iránti igényt, és különleges helyzetéből adódóan jelentősége túlmutat a jog terrénumán, a politikai szférában is kitüntetett szerepe van: az alkotmány határozza meg az állam intézményrendszerét és a közhatalom gyakorlásának a módját és korlátait, ami által legitimációs alapot teremt a politikai cselekvésnek. Ebből adódóan az alkotmányos, az alkotmány keretein belüli cselekvés a legitimitás előfeltétele, így nem lehet legitim az a közhatalom-gyakorlás, ami alkotmányellenes.[4]
A kötet hat részből áll. Az I. rész az "Alapok"[5] címet viseli, és a témakör néhány alapvető kérdését vizsgálja. Ezek közé tartozik az alkotmányozó hatalom elmélete, valamint az alkotmányozás és a két kulcsfontosságú fogalom közötti kapcsolat: a forradalom és a társadalmi átalakulás. Idetartoznak továbbá az alkotmányozásban való nemzetközi részvétel kérdései, és hogy az milyen mértékben oldja fel az alkotmányozó hatalom tisztán belföldi elméleteit. Végül ez a rész foglalkozik az új alkotmány megalkotása és a régi alkotmány módosítása között húzódó határvonallal.
A II. rész, "Technika és folyamatok",[6] a népszavazás alkotmányozás során betöltött szerepével, a civil társadalmi csoportok részvételével, valamint a nép közvetlen
- 278/279 -
részvételének növekvő jelenségével foglalkozik. Külön fejezet vizsgálja azt, mi lehet az oka egyes döntések elodázásának, valamint azokat a különböző eljárási és tervezési technikákat, amelyeket egyes mélyen megosztott társadalmakban lehet alkalmazni.
A III. rész, "Kontextusok és tartalom",[7] azt a kérdést elemzi, hogy az alkotmányozást hogyan lehet a legjobban megtervezni egyes különleges helyzetekben. Ezek közé tartozik az államépítés és az alkotmányozás egyidejű szükségessége, valamint a vallási megosztottság esetén történő alkotmányozás kihívása. Külön fejezet foglalkozik azzal a szinte paradox kérdéssel, hogy miként születnek az íratlan alkotmányok, két további írás pedig a tekintélyelvű rendszer létrehozását és a preambulumok megszövegezésével kapcsolatos különleges kérdéseket vizsgálja.
A IV. rész, a "Történelmi perspektívák",[8] többféleképpen szól arról, hogyan alakultak az alkotmányozási folyamatok az idők során. Az ezek közé tartozó egyik elemzés az amerikai alkotmányozásnak a kora újkori Európában zajló folyamatokra gyakorolt hatásait, egy másik pedig az ókori világ alkotmányozásmotívumait vizsgálja. A további fejezetek az európai alkotmányozás történelmi fejlődését világítják meg.
Végül az V. "Regionális perspektívák" című részben[9] a szerzők eltérő régiókban vizsgálják az alkotmányozási folyamatokat: az arab világban, Dél-Ázsiában, Délkelet-Ázsia, anglofón Afrikában, a posztszovjet államokban és Latin-Amerikában. E fejezetek arra a kérdésre utalnak, hogy van-e az alkotmányozásnak vagy az alkotmányosságnak valamilyen földrajzi értelemben jellegzetes eleme, vagyis léteznek-e regionális alkotmányozási modellek, és az alkotmányozás vajon hasonló célok elérésére törekszik-e az egyes eltérő kontextusokban.
Utóbbi azért is érdekes, mert arra a gyakran feltett kérdésre, hogy miért van szükség alkotmányra, normatív értelemben egységes választ fogalmazunk meg. A természeti állapot meghaladását leíró társadalmiszerződés-elméletek felől nézve kézenfekvő megoldásnak tűnik az állam és annak alapvető szabályait lefektető akár írott, akár íratlan alkotmány létrehozása, mivel a korábbi, nem kooperatív jellegű együttélést és az azzal járó egyéni védekezési kényszert[10] felváltja egy közösségként kialakított rend. Mindez azzal az előfeltevéssel jár, hogy a társadalom tagjai ex nihilo teremtve, racionálisan belátják érdeküket és képesek a jövőre nézve önkorlátozásokat bevezetni. Ugyanakkor a közösség tagjai képtelenek napról napra együttesen döntéseket hozni, ezért az alkotmány arra is alkalmas, hogy célszerűségi okokból meghatározza a közvetett hatalomgyakorlás módját, amelynek révén egyesek vezetői pozícióba kerülnek, és mint ilyenek, a közösség tagjainak megbízottjaiként, a közjó érdekében tevékenykedhetnek. E "megbízó-megbízotti" jogviszony ugyanakkor szükségszerűen aszimmetrikus információs helyzetet eredményez, amelyben a megbízottak mindig előnyben vannak.[11] Ezért az alkotmányos szabályok arra is szolgálnak, hogy korlátozzák annak a kockázatát, hogy a megbízott vezetők eltérnek a közjótól és visszaélve a rájuk bízott hatalommal az önérdek-érvényesítés útjára lépnek. Ezen emberi gyengeség felől értelmezve, egyféle előzetes elköteleződésként foghatjuk fel az alkotmányt, amely a hatalmon lévők mozgásterét hivatott időben előre racionalizálni és korlátozni, hogy azok ne cselekedhessenek kényük-kedvük szerint. Erre utal Elster közismert példája is,[12] amely szerint az alkotmány azonos funkciót tölt be a hatalmon lévők esetében, mint amikor Odüsszeusz kikötözte magát az árbócra, előre tudva, hogy a szirének csábításának egyébként nem tudna ellenállni.
Az, hogy az alkotmányok miért éppen azokat a szabályokat tartalmazzák, amelyek bennük találhatók, illetve azt, hogy az alkotmányozásban részt vevő szereplők hogyan jutottak el az adott alkotmányos szöveg létrehozásáig és mennyire tudtak előrelátók lenni, megannyi szempont függvénye lehet, és talán ez az alkotmányjog területének egyik leghomályosabb kérdése is: hogyan zajlik az alkotmányozás folyamata? Mint ez a könyv is példázza, a kérdéskör a közelmúltban egyre inkább a kutatások homlokterébe került, mivel az alkotmányjogászok az alkotmányos változások elméleteire összpontosították figyelmüket. Figyelemre méltó, hogy gyakorlatilag szinte minden írott alkotmány tartalmaz valamilyen rendelkezést a meglévő alkotmányszöveg módosítására, ami adott esetben lehetővé teszi az egyes társadalmi és technológiai változásokra való reagálást. Ehhez képest azonban az alkotmányozás minőségében más műfaj, mivel a meglévő alkotmányos szöveg felváltásának folyamatát, vagyis adott esetben az alkotmányos rend teljes megváltoztatásának folyamatát jelenti. A módosításra vonatkozó előírással ellentétben "pótlási záradékot" viszonylag kevés alkotmány tartalmaz, de még ha van is ilyen, akkor sincs semmilyen garancia arra, hogy a záradékokat ténylegesen betartják, mivel az alkotmányozás során éppen az a lényeg, hogy az alkotmányozó szereplők kiléphetnek az aktuálisan hatályos alkotmány által meghatározott jogrendből. Az alkotmányozó hatalom elméletének ugyanis az alapja az, hogy az alkotmányozás az emberek szuverén
- 279/280 -
cselekedete, amellyel intézményi rendjüket újraszabályozzák. Egyik irányzata az alkotmányozás forradalmi jellegét hangsúlyozza, vagyis azt, hogy az alkotmányozó hatalmat gyakorló erők a korábbi alkotmányozó hatalom felett állnak, hiszen hatalmuk van arra, hogy az alkotmányt újraalkossák anélkül, hogy a meglévő alkotmányszövegben található eljárásokat követnék.[13]
Az alkotmányozás és alkotmánymódosítás közti distinkció ugyanakkor két irányban is tovább bonyolítható. Egyrészt még azokban az esetekben is, amikor az alkotmányokat egyértelműen kicserélték, előfordulhat, hogy a régi és az új szövegek tartalma nagymértékben azonos marad. A nemzeti alkotmányok ebben az értelemben "ragadósak".[14] Ennek megfelelően az alkotmányos változásokkal kapcsolatos legújabb tudományos figyelem kevésbé a semmiből teremtett, legelső alkotmányozás kérdéséhez kapcsolódnak, hanem a meglévő alkotmányok módosítására, illetve cserélésére irányul. Ennek triviális oka az lehet, hogy napjainkban néhány ismert kivételtől eltekintve[15] már minden országban van írott alkotmány. Mindamellett tehát, hogy az újonnan létrejövő, a dekolonizált vagy éppen a rendszerváltást átélő (tekintélyelvű rendszerből demokratikus rendszerbe vagy fordítva váltó) államok általában átesnek újabb alkotmányozási folyamatokon, talán mégis azok a legérdekesebb esetek, amikor az országok úgy cserélik le az alkotmányukat, hogy nem válnak új állammá, vagy nem mennek át semmiféle rendszerváltáson.[16]
Másrészt, az is előfordulhat, hogy egyes változásokat módosításnak neveznek, de valójában olyan átfogó változásokat jelentenek, amelyek a meglévő alkotmányos rendet egy új alkotmányos renddel váltják fel. Ebből a megfontolásból született meg az alkotmányellenes alkotmánymódosítás elmélete,[17] amelynek keretében felmerül, hogy a bíróságok ellenőrizzék az alkotmánymódosítások jogszerű határait azáltal, hogy értékelik egy adott módosítás hatását a jelenlegi alkotmányra és annak alapelveire.
Fentieken túlmenően az alkotmányozás legújabb kori fejleményének az alkotmányozás nemzetközivé válása tekinthető. Az elmúlt években ugyanis megjelentek olyan transznacionális aktorok, szervezetek, amelyek az alkotmányozással kapcsolatos tanácsadással foglalkoznak világszerte.[18] Az alkotmányozás nemzetközivé válása paradigmaváltásnak - és egyben az alkotmányozó hatalom elmélete kihívásának - tekinthető, hiszen szélsőséges esetben akár azt is jelentheti, hogy az alkotmány megírása már nem a hazai lakosság akaratából történik,[19] ugyanakkor, ahogyan azt a kötet záró része is tanúsítja, a régiók és a közvetítő nyelvek fontosságának hangsúlyozása révén, a nemzetközi tanácsadás és az abból eredő konvergencia a helyi kontextusok miatt sosem válhat teljesen abszolút jellegűvé.[20]
E kérdéskörhöz kapcsolódva Bill Kissane és Nick Sitter az európai alkotmánytörténet segítségével tárják fel az alkotmányozás és a nacionalizmus közötti komplex kapcsolatot, és Ernest Gellner munkájára támaszkodva úgy találják, hogy az alkotmány megírásának időszaka nagy hatással van arra, hogy az alkotmány kezeli-e és hogyan kezeli a nemzeti identitást. A régebbi alkotmányok ennek megfelelően nagyrészt elkerülték a nemzeti identitás kérdéseit, mivel a modern nacionalizmus fénykora előtt íródtak. Azoknak, amelyeket az első világháború utáni vagy posztkommunista időszakokban írtak, foglalkozniuk kellett a nemzeti identitással és a kapcsolódó kérdésekkel, így például a többségi társadalom és a nemzeti kisebbségek viszonyával. Végül azt is megállapítják, hogy ma már létezik egy "ötödik időzóna",[21] ahol a nacionalizmus és az alkotmányosság összeütközésbe került a nemzetközivé válással, így az európai integrációval és a globalizációval. Azt állítják, hogy ezek a fejlemények új színtereket hoztak létre az általuk tartósnak tartott konfliktusok számára; így egyes politikai szereplők a hazai alkotmányokat pajzsként használják a nemzetközi és regionális intézményekkel szemben (például Közép-Európában az illiberális fordulat), a nemzeti kisebbségek pedig adott esetben nemzetközi szervezeteket használnak arra, hogy lazítsák a hazai alkotmányos rendek szorítását (például Katalónia).
- 280/281 -
Emellett Chris Thornhill azt feszegeti, létezik-e az alkotmányosságnak egységes európai hagyománya és a történelmi áttekintés alapján nemleges választ ad a kérdésre. Úgy látja, hogy a 18. század végén és a 19. század elején létezett a forradalmi alkotmányosság modellje, amely a népakarattal való azonosuláson és ezáltal a törvényhozó hatalom elsőbbségével volt jellemezhető. Ezt követően a 19. századi pozitivista hullámban a végrehajtó hatalom dominanciája vált mértékadóvá, amit a kapitalizmus megerősödését követően a korporativista elemek váltottak fel a 20. század elején, hogy végül a második világháborút követően a bírói alkotmányosság és a nemzetközi emberi jogi mércék megszilárdulása hozza el a transznacionális alkotmányosság mai hullámát.[22]
Érdekes módon, az alkotmányozással foglalkozó nemzetközi és transznacionális közösségek számának növekedése ellenére az alkotmányozásra vonatkozó nemzetközi jogi normák száma meglehetősen csekélynek tűnik. A leggyakrabban hivatkozott követelmény, ami rendre felbukkan a kötet fejezeteiben, a részvételiség elve. Előnye, hogy az alkotmányozás a belföldi politikai és társadalmi akarat hiteles tükröződését igényli a döntéshozatali folyamatokban, így az alkotmányozás során történő széles körű részvétel az alkotmány legitimitását erősíti. A részvétel további előnye, hogy az alkotmányozási folyamat sikerességét felszabadítja a teljesedésbe menés követelménye alól, hiszen, ha más cél nem is, de az edukatív funkció akkor is teljesülhet, ha végül mégsem sikerül elfogadni új alkotmányt. Az alkotmányozó pillanatok tehát legalább abban segíthetnek, hogy tanácskozás alakuljon ki az állam természetéről és az alkotmányszöveg tartalmának befolyásolhatóságán felül megteremtik annak legitimitását.[23] Mindennek ugyanakkor hátrányai, de legalábbis kockázatai is vannak. Egyrészt, a részvételiség felszínre hozhatja, illetve felerősítheti a meglévő társadalmi feszültségeket. Másrészt, problematikus a részvételiség alanyát képező "nép", illetve a "népakarat" fogalma, vagyis az eredeti alkotó hatalom, amely képes arra, hogy átalakítsa politikai intézményeit. E tekintetben a legkiemelkedőbb kockázat, hogy a nép nevében gyakorolt hatalommal vissza lehet élni, így például a leendő autoriter vezetők az alkotmányozó hatalom elméletét használhatják arra, hogy - a pillanatnyilag adott népi támogatást felhasználva - megkerüljék a meglévő alkotmányos rendben található korlátokat a hatalmuk megszilárdítása érdekében.
A kockázatokat számba vevő írások igyekeznek alternatív módokat is találni az alkotmányozásra. Ilyen például Arató Andrásnak a hazai szakirodalomban már 2009-ben ismertetett koncepciója a "posztszuverén" alkotmányozásról,[24] amely a visszaélések és a háttéralkuk visszaszorítására törekszik. Ez egy kétlépcsős modellen alapul, ahol az egymással szemben álló politikai elitek először kerekasztal-beszélgetések sorozatában egy ideiglenes alkotmányt dolgoznak ki, amely kölcsönös garanciákat nyújt és alapszabályokat, illetve elveket határoz meg a továbbiakra nézve. Ezután egy második, széles részvételt biztosító eljárás keretében valósul meg az alkotmány részletes kidolgozása. Mindez ugyanakkor komoly társadalmi és politikai előfeltételektől függ, például attól, hogy a szereplők hajlandóak-e kooperatívan viselkedni és kompromisszumot kötni az első körben, és vannak-e olyan intézmények, amelyek kikényszerítik az ott vállalt kötelezettségeket.
A kívánatos részvételiség és az azzal kapcsolatban detektált kockázatok miatt több kutatás is foglalkozik olyan kérdésekkel, mint például az alkotmányozó testület[25] összetétele, a testület kiválasztási és döntéshozatali szabályai, az alkotmányozásban való nyilvános részvétel formái, valamint a népszavazások alkalmazása az alkotmányozás elindítására vagy a folyamat végén a kész szöveg ratifikálására. Az ilyen eljárási döntések hatása ugyanakkor nehezen megjósolható, sőt egyik vagy másik kiválasztását ugyanúgy magánérdekek, rövid távú alkudozás és politikai szenvedélyek határozhatják meg, mint a hétköznapi politikai döntéshozatalt. Ezzel együtt a kötetnek az az üzenete, hogy az alkotmányozásnak a hatékonyságot segítő többségi elvtől elszakadva az inkluzivitás és a konszenzusos jelleg irányába kell elmozdulnia. Ennek több oka is van, így például a befogadóbb folyamatok nagyobb valószínűséggel kaphatják meg a társadalom széles körű támogatását; a nem befogadó, adott esetben egyoldalú alkotmányozási folyamatok nem képesek utólag orvosolni a deficites jellemzőjüket és nehezen tudják biztosítani a hosszú távú stabilitáshoz szükséges széles körű egyetértést;[26] ráadásul a befogadó jelleg igazságosnak is tűnik az alkotmányban lefektetni szándékozott elköteleződések, a hosszú távra szóló szabályok és értékek meghatározása szemszögéből.
Mindezek alapján a kötet az alkotmányozási folyamatok kutatásának újabb fontos látleleteként értelmezhető, ami egyszerre segít megérteni az eddig végbement alkotmányozási folyamatokat és hozzá is járulhat a jövőbeli alkotmányok létrehozására irányuló eljárások tudatosabb tervezéséhez. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány az NKFIH által finanszírozott PD 138047 kódszámú OTKA projekt keretében készült, amelynek témája az alkotmányozás a többszintű alkotmányosság rendszerében.
[1] Klein, Claude - Sajó András: Constitution-Making: Process and Substance. In: Rosenfeld, Michel - Sajó, András (eds.): Oxford Handbook of Comparative Constitutional Law. Oxford, Oxford University Press, 2012. Mark Tushnet: Constitution-Making: An Introduction. Texas Law Review. 2013/91. sz. 1983; Negretto, Gabriel E.: Constitution-Making in Comparative Perspective. Oxford Research Encyclopedia of Politics. Oxford, Oxford University Press, 2017.; Galligan, Denis J. - Versteeg, Mila (eds.): Social and Political Foundations of Constitutions. Cambridge, Cambridge University Press, 2013.
[2] Landau, David - Lerner, Hanna (eds.): Comparative Constitution Making. Cheltenham, Edward Elgar Publishing, 2019.
[3] Tuori, Kaarlo: The Many Faces of the Constitution. In: van Dijk, Pieter - Granata-Menghini, Simona (eds.): Liber Amicorum Antonio La Pergola. Lund, Juristförlaget i Lund, 2008. 312.
[4] Ebből adódik, hogy az alkotmányosság határainak kijelölése körében az alkotmánybíráskodás valódi politikai téttel bír. Lásd Győrfi Tamás: Az Alkotmánybíráskodás politikai természete. In: Győrfi Tamás - Kazai Viktor Zoltán - Orbán Endre: Kontextus által világosan. A Sólyom-bíróság antiformalista elemzése. Budapest, L'Harmattan, 2022. 19.
[5] E rész szerzői: Andrew Arato, Heinz Klug, Cheryl Saunders, Joel Colón-Ríos és Richard Albert.
[6] E rész szerzői: Zachary Elkins, Alexander Hudson, Rosalind Dixon, Brendan O'Leary, Yash Ghai és Carlos Bernal.
[7] E rész szerzői: Asli Ü. Bali, Hanna Lerner, Joanne Wallis, Halmai Gábor, Janet McLean és Justin O. Frosini.
[8] E rész szerzői: Patricia Springborg, Lorianne Updike Toler, Bill Kissane, Nick Sitter és Chris Thornhill.
[9] E rész szerzői: Nathan J. Brown, Menaka Guruswamy, Melissa Crouch, Francois Venter, William Partlett és David Landau.
[10] Hobbes, Thomas: Leviatán. Kolozsvár, Polis, 2001. 155-156.
[11] Voigt, Stefan: Constitutional Economics: A Primer. Cambridge, Cambridge University Press, 2020.
[12] Elster, Jon: Ulysses and the Sirenes. Studies in Rationality and Irrationality. New York, Cambridge University Press, 1985. 36. Idézi Sajó András: Az önkorlátozó hatalom. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, 1995. 23.
[13] Az alkotmányos pillanat fogalmát megalkotó Ackerman például ezért ír a karizmatikus szereplők által végrehajtott forradalmi alkotmányozásról, akik a fennálló jogrendszeren kívül járnak el. Ackerman, Bruce: Revolutionary Constitutions: Charismatic Leadership and the Rule of Law. Cambridge, Harvard University Press, 2019.
[14] Varol, Ozan O.: Temporary Constitutions. California. Law Review. 2014/102. sz. 409. Idézi: Dixon, Rosalind: Constitutional design deferred. In: Landau-Lerner: i. m. 175.
[15] Ilyen az Egyesült Királyság és Izrael.
[16] Ehhez kapcsolódóan egyes szerzők megjegyzik, hogy egy alkotmány puszta fennmaradása nem önmagában vett cél, így egyesek egyszerűen funkcionális okokból megérdemlik a cserét, például mert a rendszerük túlságosan megnehezítette a kormányzást vagy mert elvesztették a nép támogatását Elkins, Zachary - Ginsburg, Tom -Melton, James: The Endurance of National Constitutions. Cambridge, Cambridge University Press 2009. Idézi: Klug, Heinz: Constitution making and social transformation. In: Landau-Lerner: i. m. 47.
[17] Roznai, Yaniv: Unconstitutional Constitutional Amendments: The Limits of Amendment Powers. Oxford, Oxford University Press, 2017.
[18] Saunders, Cheryl: International involvement in constitution making. In: Landau-Lerner: i. m. 69. A temérdek szakirodalomból lásd Craig, Paul: Transnational Constitution-Making: The Contribution of the Venice Commission on Law and Democracy. UCI Journal of International, Transnational and Comparative Law. Oxford Legal Studies Research Paper No. 1/2017, https://ssrn.com/abstract=2846451 (223.03.20.). E nemzetközi tanácsadói hálózatra gyakran úgy gondolunk, mint amit csak a demokrácia és a jogállamiság hívei vehetnek igénybe, ugyanakkor az autoriter vezetők is igénybe vehetik a saját hálózatukat, hívják fel a figyelmet Landau, David - Lerner, Hanna: Introduction to Comparative Constitution Making: The state of the field. In: Landau-Lerner: i. m. 16.
[19] A szakirodalom az ún. imposed constitutions témakörében több híres esetet is tárgyal, ilyen Németország, Japán vagy éppen Bosznia-Hercegovina alkotmánya is. További esetekre lásd Dann, Philip - Al-Ali, Zaid: The Internationalized Pouvior Constituant - Constitution Making under External Influence in Iraq, Sudan and East-Timor. Max Planck Yearbook of United Nations Law. 2006/10. sz. 423-463.
[20] Saunders: i. m. 87.
[21] Kissane, Bill - Sitter, Nick: National identity and constitutions in modern Europe: into the fifth zone. In: Landau-Lerner: i. m. 418.
[22] Thornhill, Chris: Constitution making and constitutionalism in Europe. In: Landau-Lerner: i. m. 444.
[23] Ghai, Yash: Civil society, participation and the making of Kenya's constitution. In: Landau-Lerner: i. m. 212. Bernal, Carlos: How constitutional crowdsourcing can enhance legitimacy in constitution making. In: Landau-Lerner: i. m. 254. Wallis, Joanne: Constitution making and state building. In: Landau-Lerner: i. m. 283.
[24] Arató András: Sikeres kezdet után részleges kudarc - merre tovább? Posztszuverén alkotmányozás Magyarországon. Fundamentum. 2009/3. sz. 5-30.; Arato, Andrew: Revolutions and constitution making. In: Landau-Lerner: i. m. 41.
[25] Colón-Ríos, Joel: Constituent Power, primary assemblies, and the imperative mandate. In: Landau-Lerner: i. m. 96.
[26] Tóth Gábor Attila: Autokráciából demokráciába. Új alkotmányozási modellek vázlata. Fundamentum. 2022/1-2. sz. 18.; Kukorelli István: "Miért nem figyeltek a tűzoltókra?" In: Molnár Benedek - Németh Márton - Tóth Péter (szerk.): Mérlegen az Alaptörvény. Interjúkötet hazánk új alkotmányáról. Budapest, HVG-ORAC, 2012. 38.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző adjunktus, Nemzeti Közszolgálati Egyetem.
Visszaugrás
