A személyeknek az Európai Közösségen belüli szabad áramlása, amelynek feltétele "a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség fenntartása és fejlesztése" olyan jogszabályi környezetet igényel, amelyik figyelembe veszi és kezeli azokat a nehézségeket, amelyek a személyeket - munkavállalók, tanulók, turisták, üzleti úton lévők, egyéb utazók, vállalkozók, fuvarozók, jogi személyek, stb. - ezen szabadság kiteljesítésében gátolnák. Ezen tényezők egyike az esetlegesen bekövetkezett károsodás, sérülés, baleset jogi kezelése nemzetközi környezetben. Minél többen lépik át a belső határokat, annál égetőbb az ezzel arányosan növekvő személyi és vagyoni károsodások megfelelő jogi kezelését szolgáló, kiszámítható, hozzáférhető és egységes normarendszer megteremtése. A közösségi szinten egységes adekvát jogi környezet megteremtésének első lépését a joghatóság egységes szabályozása jelentette; ez mára megtörtént.[2]
A második lépés az alkalmazandó jog meghatározásának közösségi szintű szabályozása, ami szintén két lépcsőből áll. Első lépésként minősíteni kell a tényállást, második lépésben pedig alkalmazni a kapcsolóelvet. Mivel a gyakorlatban a deliktuális felelősségi kérdések kapcsán éppen a minősítés kérdése lehet igazán problémás, ezért jelen tanulmány ezzel a kérdéssel foglalkozik. Természetesen a joghatóság, majd az alkalmazandó jogot kijelölő kollíziós szabályok egységesítése után logikusnak gondolt lépés, a szerződésen kívüli kötelmekre vonatkozó anyagi polgári jog harmonizációja egyelőre nehezen kivitelezhető vállalkozásnak tűnik ...
Generációk nőttek fel Vlagyimir Szutyejev "Vidám mesék" című mesekönyvén, melynek utolsó meséje, a Micsoda madár ez?[3], című, egy nagyravágyó libáról szólt, amelyik elkérte a hattyútól annak szép íves hosszú nyakát a sajátja helyett, elcserélte a saját kis piros csőrét a pelikánnal annak zacskós csőrére, a gémmel lábat, a varjúval szárnyat cserélt, a pávától kikunyerálta annak szép farkát, a kakastól taréját, szakállát és kukorékoló hangját kapta meg. Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete (a továbbiakban: R. II.) (2007. július 11.) a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról (Róma II.) minősítési rendszere kapcsán a szerzőnek Szutyejev meséje jutott eszébe.[4] A szerződésen kívüli kötelem fogalma a tagállamok polgári anyagi jogában - így a magyar jogban is - hagyományosan kidolgozott, annak tartalmát tetemes esetjog, monográfiák, jogirodalmi művek írják le. Mint a "liba" szó hallatán a hozzá tartozó szárnyas a gyermek fantáziájában, jelenik meg a jogász képzeletében a jogviszonyoknak egy körülhatárolható köre akkor, ha a szerződésen kívüli kár, szerződésen kívüli kötelem kifejezést hallja. Meglepetésünk a R. II.-nek a "szerződésen kívüli kötelem"-re vonatkozó fogalmi készlete olvastán helyenként hasonló ahhoz, mint a gyermeké, ha a liba fején taréjt, kis fehér farka helyén pávatollat lát. Jelen tanulmány a R. II. minősítési rendszerének elemzésére vállalkozik.
- 249/250 -
Amikor a nemzetközi magánjogi tényállások során minősítésről beszélünk, akkor tulajdonképpen azt a kérdést próbáljuk megválaszolni, hogy milyen jogviszonyból állt elő a tényállás. A lehetséges válaszokat túlnyomórészt az anyagi magánjog rendszere alapján állapítja meg a nemzetközi magánjog is. Így pl. Magyarországon a nemzetközi magánjogi jogszabály[5] (továbbiakban: Kódex) minősítési rendszere nagyjából-egészéből követi a Ptk.-t, illetve az abba be nem sorolható jogviszonyokat (családi jog, munkajog) önálló jogviszonyként, önálló fejezetben rendezi. Így nemzetközi magánjogi szempontból egy tényállás, vagy annak részét képező valamely jogkérdés a személyes jog, dologi jog, szellemi alkotások joga, kötelmi jog (szerződések), kötelmi jog (szerződésen kívüli kár és jogalap nélküli gazdagodás), öröklési jog, családi jog vagy munkajog területére kell, hogy essék, azzal, hogy természetesen ehhez képest további pontosításra is lehetőséget ad a Kódex, amikor egyes jogkérdéseket vagy jogintézményeket nevesít és önálló kollíziós szabályozással lát el.
A nemzetközi magánjogi minősítésnek a teljesen belföldi jogviszonyokhoz képest kiemelt szerepe van, mert a minősítés kérdésében történő döntés határozza meg az alkalmazandó jogot. Egy csak belföldi jogviszonyban a mesterségesen meghúzott, jogviszonyok közötti határok, amelyek a minősítésnél irányadóak, kevésbé lényegesek. Így pl. a rosszhiszemű birtokos jogalap nélküli birtoklásának következményeként a bíró alkalmazhatja mind a Ptk. 195. § (3) bekezdését, ami a dologi jogon belül található, mind pedig a kártérítés szabályait, anélkül, hogy egyértelműen el kellene döntenie, hogy dologi jogi, vagy kártérítési jogi kérdésről van-e szó. Ha ugyanarra az anyagi jogi kérdésre a polgári jog különböző fejezeteiben található egyes anyagi jogi szabályok eltérő megoldást tartalmaznak, akkor több értelmezési alapelv segít dönteni abban, hogy közülük melyik alkalmazható, anélkül, hogy a jogkérdés egyértelmű minősítésében dönteni kellene. Így a kárfelelősség általános szabályának és a Ptk. 195. § (3) bekezdésének összeütközése esetén az általános és a speciális szabály viszonyát eldöntő értelmezési elv alapulvételével, anélkül dönthető el a jogkérdés, hogy állást kellene foglalni abban, hogy a rosszhiszemű birtokos kárfelelősségének mértéke dologi jogi, avagy deliktuális kérdés-e.
A kollíziós jogban azonban a minősítési kérdéstől több függ: az alkalmazandó jog meghatározása. Így, az előző példát folytatva el kell dönteni, hogy a rosszhiszemű birtokossal szembeni kártérítési igény - annak mértéke, kimentési okok, stb. - dologi jogi vagy kötelmi jogi kérdés-e, mert más a két jogviszony kapcsolóelve, és így végül más-más ország joga lehet alkalmazandó. Így pl. ha dologi joginak minősítjük a kérdést, elképzelhető, hogy a rendeltetési hely joga, vagy az utas személyes joga lesz alkalmazandó, mert a konkrét tényállásban az a dologi jog alkalmazandó kapcsolóelve, ami egészen más ország jogához vezet, mint adott esetben a károkozó esemény vagy a kár bekövetkeztének helye szerinti jog, amelyik a kötelmi jogi kapcsolóelv. Ha pedig más ország joga lesz az alkalmazandó, ha ugyanaz a kérdés dologi jogi, mintha deliktuális felelősségi jogi kérdés lenne, akkor bizony teljesen más lehet a per kimenetele is!
Ha a minősítésnek a nemzetközi magánjogban az anyagi polgári joghoz képest kiemelt szerepe van, akkor legalább ennyire megnövekedett jelentőséggel bír a szerződésen kívüli kötelmek és más jogviszonyok közötti minősítésbeli összeütközés a nemzetközi magánjogon belül más, nemzetközi magánjogi célú minősítési kérdéshez képest. A szerződésen kívüli kötelmi tényállások ugyanis több, később kifejtésre kerülő okból gyakran "átcsúsznak" más jogviszonyok területére, vagy gyakran más jogviszonyok területén megvalósuló tényállások "lebegnek át" a deliktuális felelősség felségvizeire. Lássunk erre pár példát!
Jó gyakorlati példája a deliktuális felelősséggel kapcsolatos esetek minősítés okozta problematikájának az egyébként triviális tényállást feldolgozó, az idegen nyelvű jogirodalomban[6] is hivatkozott Sayers v International Drilling Co. N. V. ügy.[7] Sayers-t, az angol munkavállalót Angliában szerződtette egy texasi olajtársaság holland leányvállalata, tengerentúli olajfúró tornyon történő munkavégzésre. Munkaszerződésének részét képezte a társaság "Kompenzációs program"-ja, ami a munkavégzés során bekövetkezett balesetek esetére kizárólagos jelleggel kínált jogorvoslati lehetőséget a munkavállalók számára, és amelynek aláírásával a munkavállaló egyben lemondott minden egyéb jogorvoslatról az Egyesült Királyság, vagy bármely egyéb állam joga alapján. Miközben egy Nigéria partmenti vizein található fúrótoronyban teljesített szolgálatot, Sayers munkatársai gondatlansága következtében megsérült. Szerződésen kívüli károkozás miatt perelte be holland munkaadóját Angliában. A munkaadó a munkavállaló joglemondó nyilatkozatára
- 250/251 -
hivatkozva kérte az igény elutasítását. A vonatkozó angol jogszabály[8] egyértelműen érvénytelennek minősítette a munkaadó felelősségét kizáró vagy korlátozó rendelkezését a munkavállalók által egymásnak gondatlanságból okozott károk esetére. A holland jog hasonló tartalmú rendelkezése[9] azonban a nemzetközi viszonylatokra nézve nem volt alkalmazható. Az, hogy a két jog közül melyik alkalmazható, és hogy végül a munkavállaló által aláírt "Kompenzációs program" munkavállalói joglemondó rendelkezése érvényes lesz-e vagy sem, attól függött, hogy a jogkérdést szerződésen kívüli kötelemnek, vagy szerződésnek minősítik-e.[10] Az igény szerződésen kívüli károkozáson nyugodott, de a védekezés az aláírt szerződésen alapult, tehát szerződési jogi volt. A konkrét esetben a holland munkáltató üzemeltette a telephelyet, így ha a jogvita minősítése a szerződésen kívüli kár felé visz, akkor a deliktuális igényre a holland jogot találták alkalmazandónak. A védekezésben elsődleges szerepet kapó szerződésre alkalmazandó jog azonban az angol volt, tehát ha ugyanazt a jogkérdést szerződési jogi igénynek minősítik, a holland joggal ellentétes megoldást eredményező angol jogot kellett volna alkalmazni. Látható, hogy a jogvita minősítése elsődleges szerepet kap - egyszerre nem lehet ugyanazt a kérdést deliktuális felelősségi és szerződési jogi kérdésnek is minősíteni, mert az eltérő minősítés eltérő alkalmazandó jogot, végeredményben pedig ellentétes eredményt hoz. A konkrét ügyben végül a bíró által alkalmazott megoldást az lett, hogy a munkáltató felelősségének szabályait függetlenítette mind a szerződésen kívüli kár, mind a szerződés kérdésétől, és olyan önálló kérdésként kezelte, amelyikre önálló kapcsolóelv alapján kell megtalálni az alkalmazandó jogot.[11] Ugyanakkor nyilvánvalóan nem működhet hosszú távon az a megoldás, amelyik minden, a szerződés és a deliktuális felelősség átfedésében található kérdést ezen két kategória szintjére emel, és elvonatkoztatva azoktól, önállóan próbálja megtalálni rá az alkalmazandó jogot. Ennek oka, hogy az egyrészt végső soron kiüresítené a deliktuális felelősség és a szerződések joga nemzetközi magánjogi kategóriáit, és számos jogkérdéshez előre nem kiszámítható módon próbálna önálló kapcsolóelvet találni, másrészt, hogy a kodifikált nemzetközi magánjogi szabályozással rendelkező államok jogrendszere - mint a magyar jog is - erre nem teremt lehetőséget.
Tényállásában és problémafelvetésében is hasonló példa volt a Matthews v Kuwait Bechtel Corp.[12] ügy, ahol azonban maga az igény, amit a Kuvaitban a munkatársai gondatlanságából kifolyólag károsodott munkavállaló a munkáltatójával szemben előterjesztett, eleve szerződési jogi jellegű volt, mert a szerződő munkaadónak a biztonságos munkakörülmények biztosításával kapcsolatos szerződési jogi kötelezettségszegésén alapult. A döntésből megállapítható volt, és a jogirodalom is ekként kommentálja azt, hogy ha a tényállás egyszerre teremti meg a feltételeit annak, hogy szerződésen kívüli és szerződési jogi alapon is érvényesíthesse igényét a felperes, akkor ő dönthet arról, hogy melyiket választja a kettő közül.[13] Természetesen ez a megoldás sem kielégítő, hiszen a felperes döntése következtében más és más lesz az alkalmazandó jog, ami csorbítja a jogbiztonsághoz fűződő érdeket. Nehéz ugyanis egyszerre két jogrendszer eltérő követelményeinek megfelelni, márpedig ebben az esetben a felperes később az igénye minősítésétől függően választhat a követelmények között. Ráadásul a jogviszony kezdetén az sem látható előre, hogy később ki kerül felperesi, illetve alperesi pozícióba.
A szerződésen kívüli kötelmek nemzetközi magánjogi minősítésével kapcsolatosan felmerülő problémákat két csoportra oszthatjuk. A R. II. megkísérelte mindkét, itt található probléma kezelését.
Az elsődleges (primer) minősítés kérdése arra vonatkozik, hogy a jogkérdést a kollíziós szabály alkalmazásának céljából melyik egy, és nem több, jogviszonyba soroljuk be - illetve ha az adott jogviszonyon belül több jogintézménynek is van önálló kapcsolóelve, akkor melyik jogintézményét kell a jogkérdésre alkalmazni. A szabály egyszerű: egy jogkérdés - egy kapcsolóelv - egy alkalmazandó jog. A szerződésen kívüli kötelmek nemzetközi magánjogi szabályainak egységesítése folyamán azonban két, az elsődleges minősítéssel kapcsolatos nehézség is felmerült. Egyrészt, az egyes tagállamok jogrendszerei eltérően húzzák meg a szerződésen kívüli kötelmek határait. Lehet, hogy egy kérdés "A" országban a deliktuális felelősség területére tartozik, "B" tagállamban viszont más jogviszonyba - személyek joga, do-
- 251/252 -
logi jog, szellemi alkotások joga, szerződések joga, öröklési jog, családi jog, munkajog, stb. - tartozik. Kárt bármilyen jogviszonyban lehet okozni, és eltérnek az egyes államok abban a kérdésben, hogy a deliktuális felelősség joga melyik ponton "lép be" a szabályozásba. Másrészt, a minősítés még ugyanazon jogrendszeren belül is okozhat problémát, és sokszor még az adott jogrendszeren belül sem egyértelmű, hogy ha egy jogkérdést minősíteni kellene, akkor az mely jogviszony területére tartozna. Mivel a csak belföldi jogviszonyokban az absztrakt minősítési kényszer ritkán bír gyakorlati jelentőséggel, ezért ez a probléma inkább a nemzetközi magánjogi tényállásokban jelenik meg,
A másodlagos minősítés esetünkben arra a kérdésre vonatozik,[14] hogy ha már tudjuk, hogy az elsődleges minősítés alapján melyik egyetlen jogviszonyhoz tartozik a igény, és annak kapcsolóelve alapján melyik ország jogát kell alkalmazni (mi lesz az ún. lex causae), mi a teendő akkor, ha azt találjuk, hogy a kérdésünkre adandó válasz a lex causae-ban nem a szerződésen kívüli kötelmek területén található, hanem valamilyen más jogviszonyban. Lehet-e szerződésen kívüli kárra vonatkozó szabályként alkalmazni olyan szabályt, ami az alkalmazandó külföldi jognak pl. a dologi jogi, vagy szellemi alkotások jogával kapcsolatos, vagy szerződési jogi részében található? Azaz: mennyiben limitálja az alkalmazandó jog terjedelmét annak saját minősítési rendszere (az ún. másodlagos minősítés)? A fentebb már kifejtett jogrendszeri eltérésekből kifolyólag ugyanis vélelmezhető, hogy az elsődleges minősítés és a másodlagos minősítés között eltérőek lesznek a szerződésen kívüli kötelmek területén.
A deliktuális és kvázi-deliktuális felelősség anyagi jogi szabályozása, a szerződésen kívüli kár szabályrendszere és fogalmi készlete, amire a nemzetközi magánjog minősítési rendszere ideális esetben épül, rendkívül nagy eltéréseket mutat országról országra![15] A szerződésen kívüli kötelmek fogalma, annak határai mást jelentenek pl. egy angol, mint egy német, francia vagy egy magyar jogásznak. Elég, ha arra gondolunk, hogy van, ahol a szerződésen kívüli kár szabályozása, miképp nálunk is, egy keretjellegű főszabállyal, majd speciális felelősségi alakzatokkal történik;[16] van, ahol azonban a mi büntetőjogi tényállásainkhoz hasonló, pontosan körülrajzolt kötelmi tényállásokkal történik, amelyek a hipotézist is, a diszpozíciót is és a szankciót is tartalmazzák, mint a common law tort-jai. Ennek megfelelően van, ahol az egyes abszolút szerkezetű jogviszonyok - pl. személyiségi jogok vagy szellemi alkotások joga - megsértését és annak következményeit, ami az abszolút szerkezetű jogviszonyt egyből kötelmivé relativizálja, az abszolút szerkezetű jogviszony körében szabályozza a polgári jog, utalással a kártérítés szabályára, míg van, ahol ez már a szerződésen kívüli kár területe, és az abszolút szerkezetű jogviszony tartalmába már nem fér bele az annak megsértéséről történő rendelkezés és annak jogkövetkezményei. A magyar anyagi polgári jog a szerződésen kívüli kárkötelmek szerepét, és így a kötelmi szabályozás terjedelmét is a jogsértés következményeire, azon belül is a kártérítésre szűkíti. Ilyen a már említett jogalap nélküli birtoklás, amelynek diszpozícióját a dologi jogi fejezet szabályozza, és ez a fejezet utal a jogalap nélküli gazdagodásra [Ptk. 194. § (2) bekezdés], a kárfelelősségre [195. § (2) és (3) bekezdés] és annak speciális korlátjára is [195. § (3) bekezdés]. Hasonló a személy ez fűződő jogok védelmének rendszere is, amelyek megsértése esetén a személyek polgári jogi védelméről szóló IV. Cím alatt utal a Ptk. a kártérítés lehetőségére [Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pont]; sőt, még a kártérítés összegével is foglalkozik [uo. (2) bekezdés], de a jogokat, azok megsértésének módjait, azon korlátokat, amelyek bekövetkezése esetén nem tehető felelőssé az állítólagos jogsértő, mind-mind a személyes jog körében szabályozza (ld. Ptk. 75-83. §-ok). Ugyanilyen közismert példa a szerződésszegés közös szabályai körében a deliktuális felelősségi rendszerre való utalás és az attól való speciális eltérés (Ptk. 318. §). Hasonlóan épül fel több, a Ptk.-n kívül szabályozott magánjogi jogviszony is. Így pl. a Szerzői Jogi Tövény (továbbiakban: Szjt.) 94. § (2) bekezdése úgy rendelkezik a polgári jogi jogkövetkezmények körében, hogy "/a/ szerzői jog megsértése esetén a szerző a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítést is követelhet." Ugyanakkor a szerzői jogi jogosultságok, azok megsértésének esetei, a jogsértés megállapíthatóságának szerzői jogi korlátai [pl.: Szjt. 33. § (1) bekezdés]; a szerződésen kívüli jogsértés egyéb magánjogi jogkövetkezményei [Szjt. 94. § (1) bekezdés]; azon személyek köre, akikkel szemben a jogi igények támaszthatóak [Szjt. 94. § (3)-(4) bek.] stb., mind az Szjt.-n belül kerültek sza-
- 252/253 -
bályozásra. Az egyes jogviszonyok szabályainak megsértése esetére a kötelmi jog szerepét kommentáló jogirodalom is igazodik a Ptk. rendszeréhez, pl.: "/h/a valakinek személyhez fűződő jogát megsértették és a jogsértés következtében vagyonában hátrányt szenvedett, akkor a felelősség általános szabályai szerint követelheti vagyoni kárának megtérítését. A kártérítésre vonatkozó joganyaggal majd a kötelmi jogban fogunk részletesen foglalkozni."[17] Vagy: "/a/ dologi és a kötelmi igény között szoros kapcsolat van. A dologi igény kötelmi igénnyé változhat, ha a dologi jogosult (tulajdonos) helyzetét oly módon zavarják meg, hogy a változás folytán az eredeti állapot természetben semmiképp sem állhat vissza."[18]
Ennek a megoldásnak a nemzetközi magánjogban különös, nem kívánt következménye lesz. Ha a tényállás egyes elemeit - pl. egy személyiségi jog megsértésénél a jogosultság fennállását, annak megsértését, majd a jogkövetkezményeket, és végül nevesítve a kártérítést - külön-külön vizsgáljuk a minősítés céljából, és az egyes tényállási elemek és jogkérdések minősítése eltérő lesz, akkor ugyanazon tényállás különböző részeire más-más jogot kell alkalmazni, ami rendkívül bonyolulttá teszi a jogeset elbírálását. Erre a koncepcióra példa a Kódex személyek jogával kapcsolatos szabálya, amely szerint az ember személyhez fűződő jogát személyes joga (állampolgársága, lakóhelye, stb.) szerint, a megsértéséből származó igényeket a jogsértés helyének joga szerint, ha pedig a kártérítés tekintetében a magyar jog rá nézve kedvezőbb, akkor azt a magyar jog szerint kell elbírálni.[19] Így ha az amerikai állampolgárságú popsztárról németországi koncertje alkalmával, engedélye nélkül készít privát felvételt egy magyar tv-csatorna, akkor a Kódex szerint arra a kérdésre, hogy a képmáshoz fűződő jog megillette-e az adott helyzetben a popsztárt, az amerikai jogot, arra a kérdésre, hogy milyen jogkövetkezményekkel számolhat, a német jogot, és ha azok között kártérítés is szerepel, és az kedvezőbb az amerikai félre, a magyar jogot kell alkalmazni. Ha esetleg szerzői jogi igény is felmerül, akkor pedig - életszerűtlen módon - a kártérítésen kívüli igényekre a szerzői jog kapcsolóelve - a lex loci protectionis,[20] pl. konkrétan az engedély nélküli felvétel sugárzásának helye szerinti jog, ami esetünkben a magyar jog - lesz az alkalmazandó, míg a jogsértés következményei közül egyedüliként a kártérítésre a lex loci delicti commissi - pl. a "kalózfelvétel" készítésének helye szerinti jog, ami a német - lesz az alkalmazandó. Nyilvánvaló, hogy az egyes nemzeti joganyagok beszerzése, azok értékelése, összehasonlító elemzése szinte kilátástalanná teszi a jogvita megnyugtató lezárását.[21]
Bár nemzetközi magánjogi szempontból már az is rendkívül bonyolulttá tesz egy esetet, ha egy tényállást az egyes tényállási elemek minősítése és így a rájuk alkalmazandó jog miatt feldarabolni kényszerülünk, legalább ilyen nagy problémát okoz az a tény is, ha - mint a Sayers v International Drilling Co. N. V. ügyben láthattuk - ugyanazt a kérdést egyszerre több jogviszony alá is vonhatjuk. A valóságban ugyanis nem nagyon található olyan jogrendszer, amelyik a szerződésen kívüli kötelmi kérdéseket is tartalmazó tényállásokat az előző bekezdésben szereplő mintát követve, pontosan szét tudná bontani. Az "idáig személyes jog/szellemi alkotások joga/dologi jog/szerződések joga/munkajog, stb., innentől szerződésen kívüli kötelmi jog és kártérítés"- minta azért nem életszerű, mert a jogviszonyok találkozásában számos átfedés található. A határ nem húzható meg egyértelműen, és a jogviszonyok átfedésében található "szürkezónában" lévő kérdésekre elméletileg, mivel több jogviszonyba is minősíthetőek, több kapcsolóelv, és így több állam joga is alkalmazható lehetne. Klasszikus példákat szolgáltat a szerződés teljesítése során okozott kár, mint pl. "a pincér, aki minőségileg kifogástalan paradicsomlevessel leönti a vendég ruháját, vagy a gazda, aki búzával tartozik, azt kocsin viszi a hitelezője portájára, a mikor behajt, kidönti a kapufélfát",[22] vagy az utazási iroda, amelynek hajóján balesetet szenved az utas,[23] stb.[24] Mindazon esetekben, amikor a szerződésen kívüli kötelmi igénnyel szemben szerződésen alapuló (pl. felelősséget limitáló) védekezés áll - mint
- 253/254 -
volt a Sayers v International Drilling Co. N. V. ügyben -, szintén átfedés jön létre ugyanabban a kérdésben. Egészen speciális jogszabályi példa lehet a Ptk. már idézett 195. § (3) bekezdése, ahol a rosszhiszemű birtokos kárfelelősségének terjedelme, mint kötelmi(nek tűnő) kérdés a dologi jogon belül nyert szabályozást.
A csak belföldi jogügyletekben a párhuzamosság csak ritkán jelent problémát, ott ugyanis a minősítésnek - deliktuális felelősséggel kapcsolatos, vagy más jogviszonyba tartozó kérdésről van-e szó - inkább elméleti szerepe van, és az egyes konkrét rendelkezések alkalmazása válik lényegessé. Ugyanarra a tényállásra együtt alkalmazhatóak a Ptk.-nak (vagy más polgári jogi jogszabálynak) különböző jogviszonyokat rendező szabályai. A Ptk. XXIX. és XXX., szerződésen kívüli kártérítési fejezete pl. különösebb probléma nélkül együtt alkalmazható a tulajdonjogi vagy a szerződési jogi fejezettel, vagy akár a Szerzői jogi törvénnyel vagy a Csjt.-vel. Nincs olyan gyakorlati kényszer, ami a jogviszony egyértelmű és más jogviszonyt kizáró minősítését követelné meg. Kivételképpen említhető a magyar joggyakorlatból és jogirodalomból a termékfelelősségi szabályozás bevezetését megelőző szakmai vita, amelyik részben arra vonatkozott, hogy alkalmazható-e ugyanarra a tényállásra egyszerre a szerződésszegésért és szerződésen kívül okozott kárért való felelősség szabályozása. Mint az ítéletek és álláspontok visszaolvasásából kitűnik,[25] a kérdés nem csak arra vonatkozott, hogy az eladó helyett a gyártó is perelhető-e - ez saját tanulmányunk céljából nem lenne releváns -, hanem ugyanazon kötelezettel szemben, ugyanabban a tényállásban is lehet-e érvényesíteni az igényt eltérő jogviszonyra alapítva - pl. kimentési okok vagy elévülés tekintetében.
A fenti problémára a nemzetközi magánjog többféle megoldást is kidolgozott.[26] Példa ezekre a már említett Matthews v Kuwait Bechtel Corp. eset - a common law jogrendszerekben alkalmazott megoldás lényege, hogy a felperes választásától függ az igény és a jogkérdés minősítése, így ez határozza meg az alkalmazandó jogot.[27] Bizonyos jogrendszerekben leszögezik, hogy meghatározott jogviszony fennállta esetén bekövetkező károsodásra nézve az arra a jogviszonyra alkalmazandó jogot kell alkalmazni a kárigényre is, mint a francia jog teszi a személyszállítási szerződésekre és a munkaviszonyra,[28] azonban ez a megoldás nem rendezi a lehetséges átfedések egészét. A magyar jogban is csak részben rendezett a kérdés, amennyiben a Kódex már említett 10.§-a részletesen felosztja a kapcsolóelveket a személyes jog megsértéséből eredő kérdések között, illetve a magyar anyagi munkajog más jogrendszerekkel összehasonlítva, kifejezetten a saját statútuma alá rendeli a munkaviszonyban bekövetkező károsodás kérdését,[29] és magyar bíróság a minősítés kérdésében saját anyagi jogi fogalmait veszi figyelembe.[30] Az előzőekhez képest átfogóbb rendezőelvet tartalmaz a német és svájci jogban kifejlesztett "járulékos (mögöttes) kapcsolóelv" (Akzessorische Anknüpfung) elmélete.[31] Az elv szerint, amennyiben a felperes és az alperes között létezik valamilyen más jogviszony -"alapjogviszony" - mint pl. a szerződés vagy házasság, és ezen jogviszonnyal kapcsolatosan keletkezik a károsodás, akkor is az alapjogviszonynak a kapcsolóelvét kell alkalmazni, ha anyagi jogi értelemben a tényállás vagy valamely kérdése a deliktuális jog szabályai alá is tartozna. Ez az elmélet a szerződésen kívüli kár jelentőségét tehát lefokozza, és csak akkor tekinti alkalmazhatónak kapcsolóelvét, ha más jogviszonyhoz nem kapcsolódik a tényállás vagy a károsodás. Bár Németországban a mögöttes kapcsolóelv elmélete nem vált tételes joggá,[32] a svájci nemzetközi magánjogi törvény 133.3 cikkelye már tartalmazza azt, és az elv elvétve más ország nemzetközi magánjogi törvényében is felbukkan, mint pl. Quebec vagy Hollandia.[33] Megjegyezzük, hogy az elmélet csak a relatív szerkezetű jogviszonyok körében értelmezhető, mert ha azt kiterjesztenénk az abszolút szerkezetű jogviszonyokra is, akkor - legalábbis magyar jogi fogalmaink szerint - nem lenne olyan tényállás, amire a deliktuális felelősség kapcsolóelvét alkalmazni lehetne. Nyilvánvaló ugyanis, hogy minden kártérítési ügyben legalább valamely dologi jogi vagy személyez fűződő jog sérül. Dologi jogi vagy személyiségi jogi abszolút szerkezetű kapcsolat tehát már a károkozás előtt is fennállt a károkozó és a károsult között.
Nyilvánvaló, hogy mindazok az eltérések, amelyek felmerülnek az elsődleges minősítés pillanatában, újból felmerülnek akkor is, amikor a kollíziós szabály utalása folytán megtalált külföldi jog fogalmait, tartalmát kíséreljük megérteni. Mely szabályokat lehet "kötelmi jogi szabályként" alkalmazni a lex causae-ból? Azokat, amelyeket a lex causae maga is annak tart, vagy másokat is?
- 254/255 -
A szerződésen kívüli kötelmek szabályozásában, annak határaira vonatkozóan meglévő eltéréseket a R. II. kiinduló pontként kezeli, mint kiderül az a Preambulum (11) bekezdéséből, vagy a Tanácsnak a R. II. tervezetének szakmai-társadalmi vitája során született elemzése 1., 2., pontjából.[34] Ezek az eltérések olyan mértékűek, amelyeket nem lehetett minden szempontból megnyugtatóan rendezni az összes tagállam minősítési rendszerének szempontjából. Ezért nem is jöhetett szóba más, mint az, hogy az R. II. az egyes tagállamok rendszerein túllépve, önálló minősítési rendszert vezessen be. Ennek tagállami alkalmazását garantálja a R. II. jogforrási formája - a rendeleti forma. Bármilyen más megoldás az egységes jogalkalmazás meghiúsulásával - végső soron pedig a károsultak érdekeinek sérelmével járt volna. Az autonóm nemzeti jog és a R. II. közötti minősítésbeli eltérések a R. II. javára oldandóak fel. A R. II. hatályba lépésével a tagállami jog részévé válik, kötelező erejű és közvetlenül alkalmazható, a belső jogba történő inkorporációs eljárást nem igényel. Ennek megfelelően része a lex fori-nak, és így - a magyar jog szempontjából - alkalmazása kielégíti a Kódex 3. §-ának feltételét is, amely szerint a jogi minősítést a fórum saját joga alapján végzi el. A belső, autonóm nemzeti jog minősítési rendszere és a R. II. minősítési rendszere közötti eltérést a R. II. is észleli, ezért a Preambuluma (11) bekezdésében a következőképp rendelkezik: "/a/ szerződésen kívüli kötelmi viszonyok fogalma tagállamonként eltérő. Ezért a rendelet alkalmazásában a szerződésen kívüli kötelmet önálló fogalomként kell értelmezni." Más szóval, a R. II. céljából következően és annak határai között az autonóm tagállami jogtól eltérő minősítési rendszer lép életbe.
A R. II. autonóm minősítési rendszere a magyar jog minősítési rendszerével összehasonlítva néha egészen "furcsa" megoldásokat vezet be. Így azt találjuk, hogy olyan kérdésekkel is foglalkozik a R. II., amelyek a magyar jogász szerint nem a kártérítési jog, hanem más jogterület - pl. a szellemi alkotások joga vagy a személyes jog - kérdései közé tartoznak.
Azt találjuk, hogy a R. II. tényleg a szerződésen kívüli kötelem fogalmába sorol mindent, ami nem szerződésen belül található. Itt találjuk pl. a családi jogi,[35] házassági vagyonjogi[36] kötelezettségeket, a társasági jogból eredő kötelezettségeket pl. a társaság létrehozatalára, szervezetére, feloszlására, a tisztviselők vagy tagok felelősségére vonatkozóan,[37] vagy a személyiségi jogok megsértésével kapcsolatos kötelmeket,[38] amelyeket mi - sorrendben - a családi jog, a társasági jog vagy a személyes jog területére tartozónak vélnénk. Ugyanakkor azonban a tárgyi hatályát szűkítő rendelkezések az ezen "problémás" besorolású kötelmeknek a jelentős részét kiveszik a R. II. hatálya alól,[39] így azokban az esetekben egyelőre legfeljebb elméleti jelentősége lehet a minősítésnek.[40] A R. II. minősítési rendszerének és hatályának együttes vizsgálata alapján a következő tényállásokat szabályozza a R. II., ami az alábbiakban okozhat problémát a minősítés szempontjából.
A R. II. általában vonatkozik a jogellenes károkozásra mint szerződésen kívüli jogviszonyra,[41] azonban hatálya nem terjed ki a közhatalom gyakorlásával összefüggő állami felelősségre, az adó-, vám- vagy közigazgatási ügyekre.[42] A R. II. kötelminek minősíti, és szabályozza a szellemi tulajdonjog megsértésével okozott kárt.[43] Ez a hagyományos magyar minősítési rendszerünk alapján ugyanakkor a szellemi alkotások jogába - a szerzői jog vagy az iparjogvédelem területére - is tartozó kérdéseket takar. Ennek analógiájára ugyanakkor nem tér ki a hasonlóan abszolút szerkezetű dologi jogi jogviszonyból származó jogsértésre, így nem dönthető el egyértelműen a normaszöveg alapján, hogy a szellemi alkotásokhoz fűződő jogosultságok megsértésének analógiájára a R. II. alkalmazható-e a dologi típusú jogosultságok megsértéséből fakadó tényállásokra, vagy azokra a nemzeti kollíziós jogok dologi jogi kapcsolóelveit kell-e alkalmazni.
Problémás lehet a jogalkalmazás során, hogy a R. II. kizárja a személyiségi jogok megsértéséből eredő szerződésen kívüli jogviszonyokat,[44] holott a jogellenes károkozás alapesete vagy a R. II.-ben is nevesített és önál-
- 255/256 -
ló szabállyal ellátott termékfelelősség vagy környezeti kár is igen gyakran személyhez fűződő jogokat - mint pl. a testi épség, egészség[45] - sért és a kár is a személyiségi jog megsértéséből ered. Bár a R. II. elfogadásának körülményeiből egyértelműen kiderül, hogy itt elsődlegesen a sajtó-lobbi érdekérvényesítő tevékenységéről van szó: sikeresen akadályozták meg, hogy a sajtó számára problémát jelentő személyiségi jogi perekre, sajtóhelyreigazításokra, jóhírnév sérelmére vonatkozó kapcsolóelv kerüljön a R. II.-be. Végülis sikeresen vetették ki a személyiségi jogok megsértéséből eredő tényállásokat a R. II. hatálya alól -, a személyiségi jogok kivétele a hatály alól véleményünk szerint bizonytalan helyzetet teremt. Így - a travaux préparatoires ismerete nélkül - hirtelen kérdésessé válhat, hogy egy egyszerű közlekedési baleset, amelyben a személy testi épsége sérül, a R. II. hatálya alá tartozik-e. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy ezen tényállások nélkül a R. II. nem érné el célját, hiszen a személyeket a Közösségen belüli szabad áramlásuk során fenyegető deliktuális tényállások jelentős része - pl. a közlekedési és egyéb balesetek - éppen személyiségi jogot - testi épség, egészség - sért. Így az 1. cikk (2) bekezdés g) pontjának "személyiségi jogok" fordulata nem a Ptk. IV. cím VII. fejezetének tartalma alapján értelmezendő, hanem ahhoz képest szűkítő tartalommal - elsősorban a magánélet és jóhírnév védelmével kapcsolatos, főképp a sajtó által megvalósítható jogsértéseket kivéve alóla. A személyiségi jogi kivétel pontos tartalmát láthatóan a bírói esetjog van hivatva kijelölni.
Az egyéb, a hatálya alá tartozó szerződésen kívüli károkozással kapcsolatos tényállások minősítése véleményünk szerint nem problémás: a termék által okozott kár (termékfelelősség),[46] a tisztességtelen verseny és versenykorlátozó magatartás által okozott kár,[47] a környezeti kár,[48] vagy a munkavállalók vagy munkáltatók szervezett fellépéséből (pl. sztrájk) eredő kár[49] saját fogalmaink szerint is mind a szerződésen kívüli kárkötelem területére tartoznak. Ezen utóbbi esetben - szervezett fellépés - természetesen nem a szervezett fellépés szabályaira kell gondolni, amely a munkajog statútuma alá tartozik, hanem a szervezett fellépéssel (pl. sztrájkkal) harmadik személyeknek okozott károk kérdésére - mint pl. arra, hogy jár-e kártérítés annak a személynek, aki a közlekedési dolgozók sztrájkja miatt nem tud eljutni A pontból B pontba.[50] Véleményünk szerint nem okoz gondot továbbá az sem, hogy a R. II. kiterjed a "valószínűleg felmerülő" jogviszonyokra és kárra is - a károsodás veszélyét a Ptk. 341. §-a eddig is a kötelmi jogon belül tárgyalta, ezért a Kódexnek a szerződésen kívüli károkozással kapcsolatos fejezete feltehetően alkalmazásra kerül a "valószínűleg felmerülő" káresemény kapcsán is.
Megelőzendő az előzőekben már tárgyalt minősítési problémákat, a R. II. önálló kategóriát teremt, amikor elismeri, hogy a felek között fennállhat olyan, már meglévő kapcsolat, pl. szerződés, amelyik szorosan kapcsolódik a szóban forgó jogellenes károkozáshoz.[51] Az, hogy ezeket az eseteket a R. II. önálló kategóriaként tartalmazza, és ezzel megkerüli a minősítés problémáját, véleményünk szerint a R. II. egyik lényeges erőssége![52] Ugyanakkor ez a szabály csak úgy nyer igazi értelmet, ha elvonatkoztatunk azoktól az abszolút jellegű jogviszonyoktól, amelyekből egyébként a kártérítési igény származik, mint a személyes jog vagy a dologi jog, hiszen a legtöbb károkozó magatartás esetén is fennáll a dologi jogi vagy személyes jogból fakadó abszolút jellegű jogviszony a két fél között. Abból, hogy a szellemi tulajdonjog (mint szintén abszolút jellegű jogviszony) megsértéséből származó igényekre a szellemi tulajdonjog klasszikus kapcsolóelvét rendeli alkalmazni 8. cikkében a R. II., szintén az következik, hogy az abszolút jellegű jogviszonyok nem vonhatóak a "már meglévő kapcsolat" fogalmába, ellenkező esetben nem lett volna szükség a 8. cikk kodifikálására.
A felek között már fennálló jogviszony felismerése és nevesítése hasonló a már említett járulékos vagy mögöttes kapcsolóelv elméletéhez a deliktuális felelősség jogában, azonban a R. II. nem rendeli automatikusan a szerződésen kívüli kötelmi kérdésekre ezen, már fennálló jogviszony jogát alkalmazni. A jogellenes károkozás általános szabálya[53] és a termékfelelősség[54] esetén ugyanis csak a "menekítő záradék"ként szereplő "nyilvánvalóan szorosabb kapcsolat" kapcsolóelvére hozott példa. Mivel ezen esetekben továbbra is fennállhatnak a már tárgyalt minősítési problémák - pl. a felperes deliktuális igényével szemben az alperes szerződésen alapuló védekezése áll -, ezért véleményünk szerint legalábbis a károkozás alapeseténél várható, hogy a gyakorlatban önmagában a más jogviszony - pl. szerződés - fennállta a 4. cikk (3) bekezdésére hivatkozáshoz vezet majd, a "nyilván-
- 256/257 -
valóan szorosabb kapcsolat" érdemi vizsgálata nélkül.[55] A jogalap nélküli gazdagodás[56] és a megbízás nélküli ügyvitel[57] esetében azonban elsősorban a már fennálló jogviszony jogát kell alkalmazni a szerződésen kívüli kötelemre is.
Miként a Kódex, a R. II. is foglalkozik a jogalap nélküli gazdagodással.[58] Ugyanakkor eltérés, hogy a R. II. a szerződésen kívüli kötelmek körében tárgyalja a megbízás nélküli ügyvitelt, ami pedig a Ptk. rendszere szerint a szerződések jogának területére tartozik[59] - ugyanakkor ez a Ptk. újrakodifikálása során feltehetően átkerül a szerződésen kívüli kötelmek körébe. Végezetül, a culpa in contrahendo autonóm definíciója szerint[60] a szerződés megkötését megelőzően folytatott tárgyalásokból eredő kötelmi viszonyt szerződésen kívülinek minősíti a R. II.[61] Véleményünk szerint ezzel szemben a pre-kontraktuális szakaszban történt tárgyalások egyes kérdései sokszor már a szerződések jogához tartoznak.[62] Így, bár a R. II. a szerződésre alkalmazandó jogot rendeli alkalmazni a culpa in contrahendo-ra, elegánsabb lett volna a szabályt végül inkább a szerződésre alkalmazandó jogról szóló Róma I. Rendeletben kodifikálni.
A R. II. helyenként eltér a magyar jogtól a másodlagos minősítés kérdésében is. A R. II. 15. cikke, amely példálózó jelleggel a lex causae alkalmazási köréről szól, több olyan tételt is említ, amelyik a magyar jog szerint is kötelmi jellegű, ám néhány olyan is található bennük, amelyik nem. Az itt szereplő tételek az a)-h)-ig tartó felsorolásban a következők: "a felelősség alapja és mértéke, beleértve azon személyek meghatározását, akik felelősségre vonhatók az általuk elkövetett cselekményekért; a felelősség alóli mentesülés indokai, valamint a felelősség bármiféle korlátozása vagy megosztása; a károk megléte, természete és mértékének megállapítása, vagy az igényelt jóvátétel; azon intézkedések, amelyeket a bíróság az eljárási joga által meghatározott hatáskörök korlátain belül a sérülés vagy károsodás megelőzése és megszüntetése, illetve a kár megtérítése érdekében megtehet; a kártérítés vagy jóvátétel iránti igény átruházhatóságának, illetve öröklés útján történő átszállásának kérdése; azon személyek köre, akik kártérítésre jogosultak a személyesen elszenvedett károkért; kártérítési felelősség más személy cselekményeiért; a kötelezettségek megszűnésének, továbbá az elévülés és a jogvesztés feltételei, beleértve az elévülési vagy jogvesztési határidők kezdetével, megszakadásával és nyugvásával kapcsolatos szabályokat is."[63] Csak néhány példát említve, problémásnak találjuk a "felelősség alapja" fordulatot, mert az gyakran abban az abszolút jellegű jogviszonyban található, amelynek szabályait megsértették; "a felelősség korlátozása" fordulatot, mert ilyen korlát esetenként abban az abszolút jellegű jogviszonyban is található, amelynek szabályait megszegték.[64] Problémásnak tűnik "a kártérítés vagy jóvátétel iránti igény/.../ öröklés útján történő átszállásának kérdése" fordulat is, ami inkább az öröklési jog felé viszi a kérdést, mint a kötelmi jog felé.
A 15. cikkben található lista jól tükrözi a szerződésen kívüli károkozás szabályozásának az angolszász jogrendszerrel rokon tort-féle megközelítését, ahol mindezek a kérdések valóban a szerződésen kívüli kötelmek jogában vannak, de nem veszi figyelembe azt az anyagi jogi tradíciót, amelyik a kárkötelem kiinduló elemeit még azokban az abszolút szerkezetű jogviszonyokban helyezi el, amelyek szabályainak sérülése csak második lépésben vezet a kártérítési joganyag alkalmazásához. Amint egy common law jogrendszerből kiinduló kommentátor megjegyzi, az alkalmazandó jog terjedelmének megfogalmazásánál szándékosan próbáltak meg mindent felsorolni, ami csak egy tort-per kapcsán felmerülhet.[65] Ennek oka az volt, hogy lehetőleg elkerüljék azt, hogy a lex causae jogi fogalmai alapján feldarabolják, és különféle jogrendszerek hatálya alá helyezzék a bírók az egyes eseteket (dépecage). Így pl., ha a már példaként használt rosszhiszemű jogalap nélküli birtoklás tényállására a magyar jogot kel-
- 257/258 -
lene alkalmazni, mint a deliktuális kötelem jogát, akkor a bíró minden további nélkül alkalmazná a kártérítés általános szabályát és a Ptk. ezt követő szabályait - a kötelmi jogi szabályokat -, de problémát okozhat annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy felelős-e a birtokos azokért a károkért, amelyek a jogosultnál nem következtek volna be, bár az általános szabály szerint a felelőssége nem állapítható meg, mert az ezen kérdéseket rendező jogszabályhely, a Ptk. 195. §-a Ptk. tulajdonjoggal foglalkozó harmadik fejezetében van, és így elviekben nem terjed ki rá a kötelmi jog statútuma. Esetleg az is előfordulhat, hogy a külföldi bíró a magyar Ptk.-nak "A tulajdonjog" címet viselő részét ki sem nyitja, mert nem gondolja, hogy abban kötelmi szabályt is talál, vagy a bírónak a számára külföldi (magyar) kötelmi jog iránti megkeresésére adott válaszban a tulajdonjogi fejezet szabály nem szerepel. Azzal viszont, hogy a R. II. egy rendkívül tág felsorolással szinte bármilyen, a kötelemmel kapcsolatba hozható kérdésre kiterjeszti a külföldi jog hatályát, azok a fentihez hasonló problémák, amelyek az egyes tagállami jogok eltérő minősítési rendszeréből folynak, kiküszöbölhetőek. Végső soron ezáltal biztosítható az, hogy az alkalmazandó jogot ne kelljen annak függvényében "szétdarabolni", hogy az mely kérdéseket minősít a kötelemhez tartozónak, és melyeket nem. Az ezzel ellentétes megoldás nyilvánvalóan az egységes értelmezés komoly gátját képezte volna.
Végezetül, elkerülendő a vélelmek és a bizonyítási teher kérdésében felmerülő, az eljárási és az anyagi jog közötti minősítésbeli eltéréseket, az alkalmazandó jog hatálya kiterjed erre a két kérdésre is,[66] még akkor is, ha esetleg a külföldi jog azokat eljárási kérdésnek kezelné, és nem terjedne ki rá a polgári jog hatálya.
Mint Szutyejev libája, szép színes, mondhatni "eklektikus" alkotás lett a R. II., amely a számos tagállami polgári anyagi jog - köztük a magyar - szemszögéből helyenként legalább annyira furcsa elegyét alkotja hagyományosan sem egymáshoz tartozó elemeknek, mint a libán a pelikáncsőr vagy a pávatoll. Rendszere alapján könnyen elképzelhető, hogy a tagállami bírónak olyan kérdésre, amely saját joga szerint nem kötelmi jogi, valamely másik tagállam olyan szabályát kell alkalmaznia, ami ezen másik tagállam joga szerint sem kötelmi jogi szabály. Mindeközben a R. II. szerint "hivatalosan" kötelmi jogi igényben, kötelmi jogi szabályt alkalmaznak. Természetesen a R. II. szükségszerűen csak eklektikus lehetett: erre predesztinálta az európai jogalkotót a szerződésen kívüli kötelmi jog sokszínű nemzeti szabályozása. A másik alternatíva a jogegységesítés meghiúsulása lett volna.
Reméljük, a R. II. sorsa nem Szutyejev libájának komikus végzete lesz, hanem valóban hatékonyan hozzájárul célja megvalósításához, a gyakorló jogász számára ügyfele nemzetközi kötelmi jogi igényének érvényesítéséhez! ■
JEGYZETEK
[1] A jelen tanulmány az Oktatási és Kulturális Minisztérium Deák Ferenc Ösztöndíja (0081/2007. sz. pályázat) támogatásával készült.
[2] Ld. elsősorban a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK sz. rendeletet.
[3] Vlagyimir Szutyejev: Micsoda madár ez? In: Vidám mesék (Vlagyimir Szutyejev). Budapest, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1968. 145-159.
[4] Ezt - a R. II. minősítési rendszerén kívül - magyarázza az is, hogy a szerző gyakorló családapa, egy három és fél éves, meseszerető kislány édesapja.
[5] 1979. évi 13. tvr. a nemzetközi magánjogról
[6] PL: Peter Nygh: Autonomy in International Contracts. Oxford, New York, Oxford University Press, 1999. 236-237.; Collins, Lawrence: Exemption Clauses, Eployment Contracts and the Conflict of Laws (1972) 21 ICLQ, 327-329.
[7] [1971] 1WLR 1176
[8] English Law Reform (Personal Injuries) Act, 1948., 1(3) cikk.
[9] Holland Polgári Törvénykönyv 1638. cikk
[10] Az önálló munkajogi minősítés - amire pedig a magyar jogi ismereteink alapján gondolnánk - ebben az esetben nem merült fel.
[11] Ez végül a holland jog lett, az érveléshez ld. az ítéletet, 1181.
[12] [1959] 2 QB 57.
[13] Nygh i.m. 237.
[14] A másodlagos (szekunder) minősítés részletesebb magyarázatához ld. Mádl Ferenc-Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004. 92.
[15] Epp a R. II. vonatkozásában állapítja meg ugyanezt pl. a R. II. elfogadását megelőző szakmai konzultációra adott válaszában is a Max-Planck Intézet. Ld.: Jürgen Basedow [szerk.], Felix Blobel, Jana Essebier, Jan von Hein, Axel Metzger, Ralf Michaels, Hans-Jürgen Puttfarken, Jürgen Samtleben, Judith Schnier, Simon Schwarz (Max-Planck Institute for Foreign Private and Private International Law) és Ulrich Magnus, Peter Mankowski (Seminar of Foreign Private and Private International Law of the Faculty of Law of the University of Hamburg): Comments on the European Commission's Draft Proposal for a Council Regulation on the law applicable to non-contractual obligations (továbbiakban: Max Planck Intézet Válaszok) (2008.04.24.), 4-5.
[16] Ld. pl. Ptk. XXIX-XXX. fejezet
[17] Bessenyei György - Bíró György: Polgári jog - Személyek joga. Miskolc, Novotni Kiadó, 2006. 188.
[18] Bíró György: Magyar polgári jog - Kötelmi jog. Miskolc, Novotni Kiadó, 2004. 18. Valójában közismert megállapításnak számít, hogy a szerződésen kívüli kár megtérítésének szabályai a jogviszony megsértése esetén, mint egy lehetőség állnak rendelkezésre.
[19] "10. § (1) Az ember jogképességét, cselekvőképességét és általában személyi állapotát, továbbá személyhez fűződő jogait személyes joga szerint kell elbírálni. (2) A személyhez fűződő jogok megsértéséből származó igényekre a jogsértés helyén és idején irányadó jogot kell alkalmazni; ha azonban a kártérítés vagy jóvátétel tekintetében a sérelmet szenvedőre a magyar jog kedvezőbb, az igényt e jog szerint kell elbírálni."
[20] Kódex 19. §
[21] Gyakorlati példából - a tiszai ciánszennyezés ügyéből - tudjuk, hogy már két jog kötelező összehasonlítása is rendívül elhúzhatja az eljárást. Több sajtójelentésből kitűnik, hogy milyen komoly nehézségekkel járt, és mennyi időt vett igénybe a két alkalmazandó jog közötti döntés, éppen abból kifolyólag, hogy kötelező jelleggel el kellett dönteni, hogy melyik a kedvezőbb. Pl.: http://www.ngo.ro/site_item_full.shtml?x=1998 (a két jog összehasonlítása folytán felmerült dilemmákról!); http://www.origo.hu/itthon/20020425aroman.html (2008. 05. 10.); http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=78610; http://www.etk.hu/cian/sajto/nsz20021207.htm; (2008. 05. 10.) stb. A "tiszai ciánszennyezés kedvezőbb jog" keresőszavakra a Google által kiadott találatok száma 2008. 05. 10-én 225 - természetesen nem mind tartalmazza a román és magyar jog összehasonlításával kapcsolatos nehézségeket.
[22] Miskolczi-Bodnár Péter: A szerződésen kívül okozott károkért való felelősség, mint hibás teljesítés esetén alkalmazható jogvédelmi eszköz. Jogtudományi Közlöny. 1989. 3. 133.
[23] Ld.pl. Oceanic Sun Line Special Shipping Co. Inc. V. Fay (1988) 165 CLR 197
[24] További, konkrét jogesettel illusztrált példákhoz ld. Nygh i. m. 235.
[25] Remek összefoglalásához ld. pl. Miskolczi-Bodnár i. m.
[26] Az idézett Sayers v International Drilling Co. N. V. ügyben alkalmazott megoldás egyedinek bizonyult, ezért itt külön nem említjük.
[27] Nygh i. m. 237.
[28] Nygh i. m. 237.
[29] Ld. a Munka törvénykönyve VIII. és IX. fejezetét!
[30] Kódex 3. §
[31] Keller-Siehr: Allgemeine Lehren des internationalen Privatrechts. Zürich, Schultess, 1986. 285.; Jan Kropholler: Ein Anknüpfungssystem für das Deliktsstatut. RabelsZ 1969. 629-634., Nygh i.m. 240-243.
[32] Nygh i. m. 242-243.
[33] Nygh i. m. 242-243.
[34] Summary and contributions of the consultation "Rome II" - European Commission, http://ec.europa.eu/justice_home/news/consulting_public/rome_ii/news_summary_rome2_en.htm. (2008.04.24.)
[35] R. II. 1. cikk (2) bekezdés a) pont
[36] R. II. 1. cikk (2) bekezdés b) pont
[37] R. II. 1. cikk (2) bekezdés d) pont
[38] R. II. 1. cikk (2) bekezdés g) pont
[39] R. II. 1. cikk (2) bekezdés
[40] Hogy mennyire volt egyáltalán indokolt, még ha a tárgyi hatály alóli kivételként is, egyáltalán utalni ezen eltérő minősítésű kötelmekre, ld.: Max Planck Intézet Válaszok 4-5.
[41] R. II. II. Fejezet
[42] R. II. 1. cikk (1) bekezdés
[44] R. II. 1. cikk (2) bekezdés g) pont
[45] Ld. nálunk a Ptk. 76. §-ét.
[50] Hozzáteszem, ha igazán részletesen elmélyedünk a kérdésben, előbb-utóbb itt is felbukkan néhány olyan részletkérdés, amelynek minősítése (munkajogi, vagy kötelmi jogi?) nem is olyan egyszerű...
[51] Több helyen is találkozunk ezzel a kategóriával: R. II. 4. cikk (3) bekezdés, 5. cikk (3) bekezdés, 10. cikk (1) bekezdés, 11. cikk (1) bekezdés.
[52] Hasonló megállapításra jut a Max Planck intézet is, ld.: Max Planck Intézet Válaszok 13-14.
[53] R. II. 4. cikk (3) bekezdés
[54] R. II. 5. cikk (2) bekezdés
[55] Ezt valószínűsíti pl. a Római Egyezmény 4. cikkének bírói alkalmazásával kapcsolatos tapasztalat, ahol a gyakorlatban sokszor az egyszerűbb megoldást választva, a tényállás alapos vizsgálata nélkül, egyből a menekítő záradékhoz folyamodtak a bíróságok. Ld.: a Római Egyezmény átalakításához kiadott Zöld Könyv 10. kérdését.
[56] R. II. 10. cikk (1) bekezdés
[57] R. II. 11. cikk (1) bekezdés
[60] R. II. 12. cikk (1) bekezdés
[62] Így pl. a szerződéskötés folyamata hagyományosan is a szerződések jogának részét képezi (ld. pl. Ptk. XVIII. fejezet, Bécsi Vételi Egyezmény II. rész). Az itt található rendelkezésekre is igaz a R. II. azon feltétele, hogy azok attól függetlenül alkalmazandóak, "hogy a szerződés megkötésére ténylegesen sor került-e" (R. II. 12. cikk (1) bekezdés). Úgy tűnik, hogy a nemzetközi tendencia az, hogy a pre-kontraktuális létszakasszal kapcsolatos kérdéseket (mint pl. a tárgyalások meghiúsulása, amit a R. II. Preambuluma éppen a 12. cikkre hoz fel példának - Preambulum (30) bekezdés) egyre inkább a szerződések joga vonja szabályozási körébe (ld. pl. UNIDROIT Alapelvek 2. 1. 15. pontja a rosszhiszemű tárgyalásokról és az abból következő kártérítési felelősségről).
[63] R. II. 15. cikk a-h. pontig
[64] Pl. a már említett jogalap nélküli birtoklás Ptk.-beli szabályozása a 195. § (3) bekezdésében található, amely a felelősséget korlátozza, ha a károsodás a jogosultnál is bekövetkezett volna.
[65] Symeon C. Symeonides: Rome II. and Tort Conflicts: A Missed Opportunity. 56 American Journal of Comparative Law. 2008. 1-46.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus, Miskolci Egyetem (Miskolc).
Visszaugrás
