Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!
ElőfizetésAz önkormányzatiság ma már nem létezhet a helyi adók nélkül. Szerepük egyre fontosabb, arányuk az önkormányzatok költségvetésében egyre jelentősebb. Az idegenforgalmi adó is számos település költségvetésében jelenik meg, hiszen az önkormányzatok többsége az "idegenforgalmat" jelöli meg kitörési pontnak a helyi gazdaság fejlesztésében. Ezt az összetettséget érzékelve, az EMKA Tanácsadó Kft. a JOSZ támogatásával átfogó kutatást végzett, melynek eredményét az alábbiakban olvashatjuk. (Tóth János - JOSZ elnök)
Az idegenforgalmi adó kérdésköre minden település számára aktuális kérdés lehet. Akik bevezették, azoknak azért, hogyan lehet hatékonyabbá tenni e helyi adófajta ellenőrzését, azoknak, akik nem vezették be azért, milyen jó gyakorlatokat, tapasztalatokat használhatnak, ha egyszer mégis a bevezetés mellett döntenek.
A téma további aktualitását az adja, hogy az állami kiegészítés csökkenése a turizmusban érdekelt településeknek komoly érvágást okoz, így érdemes körbejárni azt a kérdést, hogy mit tehet egy település helyben, saját hatáskörben a bevételkiesés csökkentése és a hatékony idegenforgalmi adó beszedés érdekében, ha az állami-kormányzati szabályozás megváltoztatására nincs szándék.
Az IFA Kutatás 2016 programmal a kutatási cél az volt, hogy feltárjuk, kik a folyamat szereplői, milyen tényezők befolyásolják a hatékony IFA beszedést, hogyan lehet hatékonyabbá tenni az ellenőrzést, milyen jó gyakorlatok vannak ma Magyarországon.
A kutatást a Jegyzők Országos Szövetsége támogatásával az EMKA Tanács-adó Kft. bonyolította le. A kérdőívek felvétele 2016 júniusában indult, a települések számára két hónap állt rendelkezésre a kitöltésre. 3173 magyarországi település közül 826 önkormányzat vezette be az idegenforgalmi adót, a 826 település közül 392 töltötte ki a kérdőívet, ami 47%-os válaszadási arányt jelent.
Augusztus folyamán feldolgoztuk a beérkező adatokat, az eredményeket megyei szinten kommunikáltuk szeptember-október hónapokban. A megyei fórumoknak a következő települések biztosítottak helyszínt, és voltak a program házigazdái: Gyenesdiás, Mohács, Kalocsa, Orosháza, Sárospatak, Kisújszállás, Szentes, Gárdony, Hortobágy, Zebegény, Mosonmagyaróvár, Szekszárd, Zirc, Komárom, Kisvárda, Szentgotthárd, Eger, Siófok. Köszönjük a közreműködésüket.
A szakmai fórumok a kutatási eredmények ismertetése, megbeszélése mellett a közös gondolkodást ambicionálták, hiszen nincsenek mindenhol érvényes megállapítások, kész megoldások, megkérdőjelezhetetlen igazságok, csak tapasztalatok vannak, amelyeket össze tudtunk vetni, és a gondolkodásban, megoldáskeresésben tovább vihetnek minket.
A válaszadók 39%-a szerint az IFA körüli legsúlyosabb probléma a be nem vallott vendégéjszakák száma, és azok magas aránya. A kutatásból az derült ki, hogy nem ritka az 50%, vagy afölött becsült úgynevezett "láthatatlan vendégéjszaka" arány sem.
Felmerül a kérdés, hogy milyen tényezők állhatnak a láthatatlan vendégéjszakák mögött?
Bizonyosan szerepet játszik ebben az ellenőrzés hiánya és nehézsége. Az IFA-t bevezetett településekről érkező válaszok szerint 45%-uk nem végez semmiféle ellenőrzési tevékenységet.
Az ellenőrzés elmaradásának hátterében két ok körvonalazódott: egyik, miszerint nem hoz eredményt az ellenőrzés, nem éri meg foglalkozni vele, hiszen sok időt vesz igénybe egy-egy szállásadó ellenőrzése, és nincs olyan ellenőrzési metodika, amellyel tetten érhető lenne az adóelkerülés. Másik ok a szakember, humánerőforrás hiánya a hivatalban.
A jó gyakorlatokban szűkölködünk jelen pillanatban az IFA ellenőrzést nézve. A kutatás során néhány rendhagyó gyakorlat fogalmazódott meg néhány település tekintetében.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás