Az ENSZ Közgyűlése 1948. december 10-én elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát (a továbbiakban: Nyilatkozat). A Nyilatkozattal a "tagállamok kötelezték magukat arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetével együttműködve biztosítják az emberi jogok és alapvető szabadságok általános és tényleges tiszteletben tartását."[1] A Nyilatkozat 5. cikke alapján "Senkit sem lehet kínvallatásnak, avagy kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni." A Nyilatkozat a nemzetközi szokásjog részévé vált, azáltal, hogy később az államok a benne foglaltakra kötelező erejű szabályként hivatkoztak, vagyis többé egyetlen olyan kérdést sem lehetett kizárólag belső ügynek tekinteni, amely egy nemzetközi megállapodás tárgyává vált.[2]
A Nyilatkozatban megfogalmazott emberi jogok, köztük a kínzás tilalma, idővel a nemzeti alkotmányokban is megjelentek, kiegészülve azzal, hogy tiszteletben tartásuk és védelmük az állam alapvető feladata.[3] A kínzással szembeni nemzeti szintű alapjogvédelem fontosságát mutatja, hogy míg 1946-ban a kínzás tilalmát az alkotmányok mindössze 39 százaléka tartalmazta, addig 2015-re ezek aránya elérte a 84 százalékot.[4]
Magyarországon a kínzás tilalma a rendszerváltás vívmányaként,[5] lényegében a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (a továbbiakban: PPJNE)[6] 7. cikkének szövegét átemelt alkotmányos alapjog.[7] A 2011 tavaszán elfogadott Alaptörvény,[8] és az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény 3. cikke szinte szó szerint azonos módon szabályozzák a kínzás, az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát, amelyek az emberi élethez és méltósághoz való jog megsértése tilalmának önálló, speciális megfogalmazásai is egyben.[9]
A kínzás tilalmát számos, Magyarország által aláírt globális és regionális emberi jogi egyezmény is tartalmazza. A PPJNE 1976. március 23-án,[10] az ENSZ kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni egyezménye (a továbbiakban: UNCAT)[11] 1987. június 26-án,[12] vagyis még a rendszerváltást megelőzően a hazai jogrend részévé váltak. Az emberi jogok európai egyezménye[13] 1993. április 15-én,[14] az Európa Tanács kínzás megelőzésről szóló egyezménye[15] pedig 1995. március 1-jén, vagyis a rendszerváltást követően léptek hatályba Magyarországon.
Magyarország 2011-ben csatlakozott az UNCAT kiegészítő jegyzőkönyvéhez (a továbbiakban: OPCAT).[16] Az OPCAT 1. cikke szerint a szabadságuktól megfosztott személyeknek a kínzás és más, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni védelmét nem bírósági, hanem a fogva tartási helyek rendszeres, megelőző jellegű látogatásán alapuló eszközökkel lehet meg-
- 714/715 -
erősíteni. A hazai fogva tartási helyeken tartózkodó személyekkel való bánásmódot rendszeresen vizsgáló, az OPCAT 3. cikke szerinti nemzeti megelőző mechanizmus feladatait, 2015. január 1-jétől az alapvető jogok biztosa köteles ellátni.[17]
A nemzeti megelőző mechanizmust, az OPCAT-ból fakadó feladatai ellátása érdekében fel kell hatalmazni arra, hogy "figyelembe véve az Egyesült Nemzetek Szervezetének vonatkozó normáit"[18] a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés hatékony megelőzéséhez ajánlásokat fogalmazzon meg az illetékes hatóságok számára.
Sem az Alaptörvény, sem az alapvető jelentőségű emberi jogi egyezmények nem adnak azonban eligazítást arra vonatkozóan, hogy mit kell kínzásnak, avagy kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek tekinteni és a rossz bánásmód különböző formáit miként kell egymástól elhatárolni. A kínzás, valamint a rossz bánásmód többi formája közötti különbség legfontosabb indoka, hogy egyes, az UNCAT által előírt állami kötelezettségek, mint például a kínzási cselekmények pönalizálása,[19] vagy az ehhez kapcsolódó univerzális joghatóság[20] kizárólag a kínzásra vonatkoznak. Az ENSZ Kínzás Elleni Bizottsága szerint a kínzás ismérveinek megfelelő cselekmény rossz bánásmódként való üldözése az UNCAT sérelmét eredményezi.[21]
Amint azt az Alkotmánybíróság egy 2014. évi határozatában önkritikusan megállapította, a testület az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdésben szereplő kínzás, embertelen, megalázó bánásmód, illetve büntetés abszolút tilalmát kimondó rendelkezés tartalmának részletes kifejtésével addigi döntéseiben még nem foglalkozott.[22] Az Alkotmánybíróságnak az Emberi Jogok Európai Bírósága joggyakorlatára hivatkozó értelmezésében a "kínzás megállapításának feltétele, hogy az áldozattal szemben kifejtett magatartás nagyfokú szenvedést okozzon az érintettnek" másrészt a testület a "kínzást olyan, fájdalomokozásra irányuló, szándékos magatartásként fogja fel, amelynek célja - egyebek mellett - információk megszerzése és az érintett megfélemlítése."[23]
Az Alaptörvény értelmében "Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját" és "elfogadja a nemzetközi jog általánosan ismert szabályait."[24] Az alaptörvényi rendelkezésekkel összhangban "nemzetközi szerződés értelmezése során az adott nemzetközi szerződéssel kapcsolatos jogviták eldöntésére joghatósággal rendelkező szerv döntéseit is figyelembe kell venni."[25] A nemzeti megelőző mechanizmus - a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek, valamint az Alkotmánybíróság gyakorlatának megfelelően - az alapjogok, köztük a kínzás tilalma érvényesülésének minimális mércéjeként fogadja el a nemzetközi szerződésekben foglalt, illetve az ahhoz kapcsolódó ítélkezési gyakorlatban kibontott jogvédelmi szintet.[26] Hangsúlyozni kell, hogy míg az Alkotmánybíróság a hazai jogszabályok nemzetközi szerződéssel való összhangját[27] absztrakt normakontroll formájában végzi, a nemzeti megelőző mechanizmus a rossz bánásmód fennállására, illetve annak veszélyére vonatkozó megállapításait, továbbá az azok megszüntetését célzó ajánlásait az adott ügyben felmerülő, sajátos körülményeket értékelve fogalmazza meg.[28] A nemzeti megelőző mechanizmus 2015. január 1. és 2018. december 31. közötti működése során a látogatócsoportok a fogvatartási helyszínek személyzete által alkalmazott, súlyos testi vagy lelki sérülésekkel járó, szándékos bántalmazásra utaló körülményeket nem észleltek.[29]
A tanulmány célja, hogy a kínzásmegelőzés feladatainak hatékony ellátása érdekében, a kínzás fogalmi elemeit az ENSZ, valamint a regionális emberi jogi egyezmények alkalmazásának ellenőrzésére létrehozott nemzetközi testületek, esetenként az ENSZ különmegbízottjai által kiadott dokumentumokra, illetve a témával foglalkozó szakirodalomra támaszkodva felvázolja. Bár Magyarország sem az emberi jogok védelmének Amerika-közi, sem az afrikai rendszer alapját képező nemzetközi egyezményekhez nem csatlakozott, a szerző a dokumentumokból fakadó állami kötelezettségek megvalósulását ellenőrző testületek joggyakorlata közötti kölcsönhatásokra,[30] továbbá az Európán kívüli földrészekről érkező,
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
