A Plain Language Movement (PLM)[2] megalakulása, bár azt hagyományosan az Egyesült Államokhoz szokás kötni, egyaránt érintette a szinte teljes angol nyelvterületet; mind az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és Új-Zélandon is sorra jelentek meg a PLM-mel kapcsolatos kormányzati és üzleti szférából érkező kezdeményezések. (Adler 2012)
Ahhoz, hogy a mozgalom által az angolszász országokban elért eredmények összevethetőek legyenek az Európai Unióban bekövetkezett változásokkal, minimálisan két szinten elvégzett értékelés szükséges. Egyrészről fel kell tárni az uniós szervek kommunikációjának szintjén bekövetkező változásokat mint az EU egyfajta közösen elfogadott álláspontját a témára vonatkozóan, másrészről pedig az egyes tagállamok által hozott intézkedések számbavétele révén ki kell alakítani egy árnyaltabb képet a PLM nemzeti szintű megítélésére vonatkozóan.
Az Európai Unió jelenleg 27 tagállammal és 24 hivatalos nyelvvel rendelkezik. Az egyes intézmények összesítve több mint 4000 fős fordítói, és 800 fős tolmácsgárdával rendelkeznek. Ebben az inherensen többnyelvű környezetben az elmúlt években az angol vette át az általánosan elfogadott lingua franca szerepét a korábban jellemző francia helyett, éppen ezért ezt használják az uniós szerveknél dolgozó politikusok, az adminisztratív és civil szervezetek tagjai, a legtöbb esetben saját anyanyelvük helyett is. (Olivares-Beltrán-Morell 2017)
Az évek során az angolnak egy minden mástól elkülönülő nyelvváltozata is kialakult a Brüsszel környéki területen, ezt gyakran euro-angolként (Euro-English vagy Eurish) aposztrofálják, ezenfelül pedig az itt használt nyelvváltozatot főként lexikai tekintetben nagyban befolyásolják egyéb nyelvek is, mint például a már említett francia nyelv. (Forche 2012)
Az ebben a régióban születő dokumentumok jelentős része ezenfelül jogi természetű is; ez a két tényező együttesen pedig sok esetben kihívás elé állítja a nyelvezetet nem ismerő olvasót, ha értelmezni szeretné a keletkezett szövegeket, gyakran még akkor is, ha az angol standard változatát anyanyelvi szinten beszéli.[3] A tényezőknek ez az együttállása (a nem standard angol, a jogi és egyéb zsargonok, és az ehhez adódó, az uniós intézményekhez kötődő terminológia) jelentősen megnehezíti nem csak a PLM elveinek alkalmazását, de a hatékony kommunikációt is akadályozhatja.
Egy ilyen fajta akadályoztatás, akadályozottság esetén, amennyiben az EU intézményei és a hozzájuk forduló uniós polgárok kapcsolatát tekintjük, a praktikusság és hatékonyság elvi sérülésén túl jogi összeférhetetlenség is felmerül. Az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke kimondja ugyanis, hogy:
"Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék."
A fentiekből, illetve a tisztességes eljáráshoz való jogból az eljárás nyelvi dimenziójának figyelembevételével impliciten következik az EU intézményeitől a joghoz nem értők irányában megfogalmazott kommunikáció világos és hatékony volta is.
Az Egyesült Államokban egészen a PLM kezdeteitől kiemelt jelentőséget kapott a nyelvi egyszerűsítésnek a fogyasztóvédelemre gyakorolt pozitív hatása, amelyet azáltal fejthet ki, hogy elveinek alkalmazásával a tájékoztatás általános minősége jelentősen javítható. Kedvező körülmény, hogy ez a témakör az Unió esetében is központi szerepet foglal el, elég csak (ismételten) az Alapjogi Charta néhány vonatkozó cikkére gondolni. Ilyen például a 36. cikk, amely az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáférésről rendelkezik, továbbá a 38. cikk is, amely egyetlen lényegre törő állításban fogalmazza meg, hogy "Az Unió politikáiban biztosítani kell a fogyasztók védelmének magas szintjét".
- 25/26 -
A PLM-mel kapcsolatos elméleti írások (Asprey 2003, Felsenfeld-Siegel 1981, Dickerson 1965, Wydick 1979 stb.) rendre hasonló nyelvi jelenségeket tartanak kerülendőnek az egyes szaknyelvekben, ezek főként az archaikus, idegen eredetű (főként latin) vagy komplex kifejezések, a redundáns vagy összetett szavak, a tautológiák, a passzív mondatszerkesztés és a különösen hosszú, halmozott módosítókkal rendelkező tagmondatok.
Az Európai Bizottság első olyan kiadványa, amely tekintetbe véve a fentieket, javaslatokat tett a kötelékében dolgozó fordítók és szerzők számára, az 1982-ben megjelent, majd azóta is folyamatosan frissített English Style Guide (European Commission 2020). A kiadvány bevezetőjében több jelentős munkát is megemlít a PLM nemzetközileg is elfogadott ajánlásaira vonatkozóan (Cutts 1999, Williams 1995). Emellett azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a jogi vagy bürokratikus nyelvezetnek mind az egyes dokumentumok előkészítő folyamataiban, mind pedig a törvényhozásban megvan a maga szerepe és létjogosultsága. Grasso (2018) ezt annak jeleként értelmezi, hogy a szöveg egyértelműen elkötelezi magát az egyszerű nyelvhasználat (Plain Language)[4] háttérbe szorítása mellett. Azonban tekintetbe véve az egyes dokumentumok jellemző címzettjeinek körét (Üveges 2019: 24), egy olyan, szintén plauzibilis olvasat is következik, amely szerint a dokumentum sokkal inkább az egyes intézmények belső kommunikációjában tartja elsődlegesnek a már bevett eurolektust, míg a "nagyközönség" felé címzett dokumentumokban teret enged a nyelvi egyszerűsítésnek.
Az első nagyobb volumenű megállapodás, amely tartalmában már érintette az egyes intézmények kommunikációs nyelvezetét, az 1999-ben hatályba lépett "Intézményközi megállapodás a jogalkotás minőségének javításáról" az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság között jött létre, és módosított változata mind a mai napig hatályban van.
A dokumentum I. szakasz (1) bekezdése szövegezésében a következőket deklarálja:[5]
"A három intézmény egyetért abban, hogy hatáskörük gyakorlása során [...] tiszteletben tartják az uniós jog alapelveit, így a demokratikus legitimáció, a szubszidiaritás és az arányosság, valamint a jogbiztonság elvét. Emellett megállapodnak arról, hogy az uniós jogszabályok szövegezésekor ösztönzik az egyszerűséget, az egyértelműséget és a következetességet, valamint ösztönzik a jogalkotási folyamat lehető legnagyobb mértékű átláthatóságát."
A dokumentum következő bekezdése ennél is konkrétabban fogalmaz, amikor is kijelenti, hogy:
"A három intézmény egyetért abban, hogy az uniós jogszabályoknak érthetőnek és világosnak kell lenniük, biztosítaniuk kell, hogy a polgárok, közigazgatások és vállalkozások könnyen megérthessék jogaikat és kötelezettségeiket..."[6]
A világos és érthető megfogalmazás elvárása olyan újabb, nagy hatású rendeletekben is felmerül, mint például a 2016-ban hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet, ismertebb nevén GDPR.[7] A dokumentum fő érdekessége, hogy a hangsúlyt elődlegesen a szabályozás által érintett ipari szereplőkre vonatkoztatva hangsúlyozza a közérthető megfogalmazás fontosságát, ezzel mintegy kiterjesztve a korábban nagyrészt csak önreflexív módon követendőnek jelölt elvet. Jó példa erre a preambulum 39. és 58. bekezdése, de a rendelet főszövegében[8] is az alábbi olvasható:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
