A börtön, mint a büntetés hosszú múltra tekint vissza, nemcsak az angolszász országok jogrendszerében. E végtelen történet során változatos formákat és funkciókat vett fel: tekinthetjük kiközösítésnek, de ide sorolhatjuk a száműzetést, a dologházakat, mint a modern börtön előképét is. Az angolszász világnak köszönhető a mai börtönök épületeinek prototípusa is, Jeremy Bentham a 18. század végén alkotta meg panoptikumát. A változatos formákat a társadalmi és gazdasági kényszer indukálta, és az intézmény alkalmazkodóképessége folytán mindig megtalálta a formáját és szükséges funkcióit, nem kellene most megint változnia?
A közelgő változást talán mi sem tükrözi hívebben, mint a főleg angol, amerikai és ausztrál kriminológusok, gondolkodók véleménye. Ha elfogadjuk Francis Fukuyama állítását, miszerint az ipari társadalomból az információs társadalomba történt átmenet, amely 1990-re zajlott le - ő ezt a folyamatot Nagy Szétbomlásnak nevezi -, legalább akkora változás, mint a feudális társadalomból az ipari társadalomba való átmenet[1], akkor igencsak jogosnak tűnhet a büntetőpolitikában bekövetkező fordulat.
Az igazságszolgáltatás paradigmaváltását sürgeti John Braithwaite, aki az általa "harmadik utasnak" nevezett igazságszolgáltatás, a resztoratív igazságszolgáltatás jövőjében töretlenül hisz. Vallja, hogy a több mint kétszáz éve a világot uraló igazságszolgáltatási elvek egy része meghaladott[2], és ezek megváltoztatására irányuló akarat nem utópisztikus, hiszen már megvetette lábát az alternatív vitarendezés szélesebb körű alkalmazása, spontán módon változtatva a jelenlegi rendszert.[3]
David Garland is "elkerülhetetlen jövőről" beszél[4]. A fejlett országok, elsősorban az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság büntetőpolitikáját vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi folyamatok elérték a szuverenitását gyakorló állam határait és szöges ellentétben állnak a liberális állam eszményével. A "törvényes rend" már nem tartható fenn szerinte kizárólag az "állam ismeretei", azaz parancsok és kényszerítés, vagyis részben az állam általi bebörtönzések arányának növelésével. A társadalmi kontroll hatékonyságának fokozása céljából olyan új technikákra van szükség, amelyek az állami hatalom súlyvesztését, és a helyi közösségek és szervezetek fokozottabb részvételét követelik. Ez a helyi "közös ismeretek, közös tudat"[5] jelentőségének felfedezését vagy újrafelfedezését jelentheti.
A változás, ezen belül is a börtön helyének és funkciójának megváltozása, amely a mindenkori büntetőpolitika szerves részét képezte, ezek után nem maradhat el, mibenléte azonban kérdéses, kialakult ugyanis két rend, amelyek egymással olyannyira ellentétben állnak, mint az inga két végpontja, noha mind a kettő a "nyugati", fejlett világban a huszadik század végére fejlődött ki.
Ebben a tanulmányban a jelenkori angolszász világban kialakult két rendet, és ebben a két rendben a börtön által betöltött funkciókat próbálom megvizsgálni, valamint azt, hogy hogyan találja meg a helyét, hogyan alkalmazkodik ez az ősi intézmény a mindenkori büntetőpolitika elvárásaihoz.
Mielőtt azonban az angolszász világ jelenségeit és azok változásait megvizsgálnánk, le kell szögezni azt, hogy európai szempontból nem határolhatjuk el magunkat ezektől a folyamatoktól már csak azért sem, mert a közhelyszámba menő globalizáció hatására hozzánk is elértek bizonyos jelenségei, "Amerika" exportcikke valójában nemcsak a tárgyi kultúrája, az életformája, hanem a bűnözésre adott válasza is.
Melyik tehát ez a két rend, a bűnkezeléshez, a büntetés intézményéhez való kétféle hozzáállás? Az egyik, a Fukuyama által Nagy Szétbomlásként aposztrofált világjelenség megoldására született neokonzervatív büntetőpolitika. A neokonzervatív fordulat és annak következménye, az Egyesült Államokban kialakult tömeges bebörtönzés, a kilencvenes évekre érte el a csúcspontját, jelenségei nemcsak a dél-amerikai fejlődő világban, hanem átlépve az Atlanti-óceánt, az Egyesült Királyságban is terjednek, de hatása érezhető Franciaországban és Németországban is.
Ez a "zéró tolerancia" névvel illetett intézkedésegyüttes, amely a nyolcvanas évektől intézményesült. Ezek közé az intézkedések közé tartozik többek között a "three strikes and you are out" jelszóval illetett intézmény, amely lényegében azt jelenti, hogy három erőszakos bűncselekmény után kötelező az életfogytiglani börtönbüntetés kiszabása. Mára már több, mint 2 millióan vannak amerikai börtönökben[6]. Ide tartozik még a börtön és a halálbüntetés fokozott alkalmazása, a börtönviszonyok minőségének csökkentése, és bizonyos adminisztratív rendelkezések, amelyek lehetővé teszik a kiszabadulók személyes adatainak megismerését bárki számára az interneten keresztül[7].
Miért volt/van erre szükség? A társadalmi rendetlenséget rendbe kell rakni, úgy, hogy a bűnösöket megbüntetjük, a bűnözőket pedig, akik veszélyt jelentenek a társadalomra, börtönökbe zárjuk. Csak ily módon szerezhetünk vissza valamennyit az elveszett viktoriánus erkölcsökből, csak így fordítható vissza a huszadik századi elidegenülés, állami irányítással, befolyással.
A neokonzervatív intézkedésegyüttesek térhódítása azonban nem, vagy nemcsak a Nagy Szétbomlás következménye és egyedüli lehetséges gyógyírja. Garland szerint mindezen folyamatok megértésének kulcsa a gazdaság és a társadalom változásainak megértésében áll.
Mára szerinte kialakult a bűnözés "komplex" hatása. Egyes államok a bűnözés nagy arányát az állam normális társadalmi jelenségként kezelik. Ha ez valóban így van, akkor valószínűleg nem sokat fognak tenni annak megelőzésére, pontosan csak annyit, amennyi ahhoz szükséges, hogy a választók nagy többsége relatíve "biztonságban" érezze magát. Csak felületi kezelést ajánlanak, nem hatolnak le a gyökerekig. Ezt támasztja alá, a "zéró tolerancia" elterjedése az Egyesült Államokban, valamint a szociális juttatások korlátozása is. Akit környezete és szociális helyzete bűnözésre predesztinál, az előbb vagy utóbb börtönbe kerül. A bűnözés "komplexitása" keretein belül a bűnözést övező félelmek felerősödtek, ugyanakkor a munkanélküli "underclass" folyamatosan szembesül azzal, amiből ő nem részesül, a média által teremtett luxus-kultuszból. Mindezekkel együtt és által az állam büntető/politikája is megváltozott. Az új stratégiák központjában a büntetés megtorló hatása került. A középpontban az áldozat áll, a felügyelet és ellenőrzés mértéke nő. Ez formálja a társadalom tudatalattiját.
A helyzet azonban nem ennyire elkeserítő, ugyanis mára a két vizsgált államban már a bűnözés kezelésének két párhuzamosan, bár nem egyenlő lehetőségekkel működő formája létezik. Egyfelől az állami stratégia, jellemzője a tömeges bebörtönzés, a kötelező minimálisan kiszabható ítéletek, a megbélyegzés. Ez nem társadalomtudósokat, hanem politikai tanácsadókat foglalkoztat, saját hasznára fordítja az áldozatok félelmeit. Másrészről szerveződnek a megosztottan állami és társadalmi bűnkezelési intézmények, az "adaptív" stratégia, melynek célja proaktív prevenció, a közösségi biztonság megteremtése a bűnözési lehetőségek visszaszorításával, a közösségen belüli párbeszéddel, például a "neighbourhood watch" intézménye, mely azontúl, hogy biztonságot ad, a közösségi köteléket is erősíti.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
