Az utóbbi években gyakran merül fel a digitalizáció és az online világ társadalomra és családra gyakorolt hatása. Ez a nagy téma minden szempontból meglehetősen összetett, amely elsősorban talán abból adódik, hogy viszonylag új jelenségről van szó, amely a családok és családtagok életet teljesen áthatja. A család oldaláról számos részkérdés felvethető, és ezek korántsem egyszerűen jogi kérdések, bár természetesen a jogi szakirodalom annak jogias jellemzőit igyekszik megragadni, így például a digitális világ és a gyermekjogok összefüggéseit. Utóbbiak közül is egyik leggyakrabban tárgyalt téma - a hazai szakirodalomban szintén - az ún. sharenting. Emellett természetesen a szülői jogok és kötelezettségek, valamint a gyermekjogok mellett az új jelenségeknek számos más jogági vetülete is olyan, amely alappal foglalkoztatja az érdeklődőket. Ez annál is inkább érthető, mert a társadalmakat, családokat a lehető legszélesebb körben érinti, ugyanakkor egyelőre jellemzően nem kikristályosodott fogalmakat használunk (legalábbis a jogi szakirodalomban).
Noha egyre többen tárgyalják a felmerülő kérdéseket, egységes tárgyalásmódról még aligha beszélhetünk, hiszen jelenleg még azok a témák is feltárásra, pontos megnevezésre várnak, amelyekkel a különböző tudományterületeken foglalkozni kell. Nina Dethloff, Katharina Kaesling és Louisa Specht-Riemenschneider Families and New Media címmel szerkesztett és 2023-ban publikált kötetében számos olyan tanulmány került összeállításra, amelyek az eltérő tudományterületekről érkező szerzők különböző látásmódjai és vizsgálódási módszerei alapján foglalkoznak a családok, családtagok, szülők, gyermekek és a másik oldalról az online világ, a digitális eszközök kapcsolódásaival. A jelen szemlében ismertetett tanulmányok megerősítik azt, hogy a kérdéskör sokrétű, és ugyan folynak kutatások és elemzések, de így is hatalmas kihívást jelent a digitalizáció - nemcsak a társadalomnak és a családoknak, hanem a jogi szabályozásnak is. A kötet tanulmányai - ahogyan ez tükröződik az itt bemutatott írásokban is - maguk sem egységesek sem az egyes fogalmak megragadásában, sem azok értékelésében, és mindenképpen új szempontokat tesznek hozzá - többek között - a sharenting megítéléséhez.
A digitális átalakulás a társadalom egyetlen szegmensét sem hagyta érintetlenül, hiszen számos egyéb mellett megváltozott az emberek közötti kommunikáció és együttélés módja. Természetesen a változás a családokat sem hagyta érintetlenül. Számos közösségi média platformja - mint a Twitter, Facebook, Instagram, YouTube és TikTok - nagyon komoly tényezővé vált, nem szólva a különböző digitális üzenetküldő szolgáltatásokról, amelyek a személyek közötti kommunikációban vezető szerepre tettek szert. Legalább ennyire érintette a családokat a magánélet és a nyilvánosság közötti határ elmosódása és eltolódása. A szerző[1] a család és családtagok digitális világhoz való kapcsolódását különböző nézőpontokból szemléli. A digitalizáció a társadalom tagjait számos tekintetben kihívások elé állította, sok esetben generációs hovatartozásuktól függően; a digitális média a családtagok mindennapjait számtalan módon határozza meg, idesorolhatók a gyermekek online játékai és a képernyők előtt töltött idő megnövekedése. Ez maga után vonta azt, hogy a szülők kontrollálni igyekeznek gyermekük online, illetve digitális tevékenységét, az online üzenetküldő eszközök ugyanakkor növelik is a családtagok közötti kohéziót, hiszen a családot érintő információk és adatok gyorsan eljuthatnak a család valamennyi tagjához. Ezzel összefüggésben merül fel a sharenting jelensége, és ennek szélsőséges formái a "mami blogok", valamint az "insta-családok".
Ami a digitalizáció családokra gyakorolt hatásait illeti, az internet széles körű használata, az, hogy sok esetben valamennyi családtagnak van okostelefonja és közösségi médiát használ, megváltoztatta a szülői feladatokat is. A szerző egy 2020-ban az Amerikai Egyesült Államokban folytatott kutatásra hivatkozik, amely szerint azon szülőknek a többsége (mintegy 66%-a), akik legalább egy 18 éven aluli gyermeket nevelnek, úgy vélik, hogy a technológia miatt a szülői feladatok teljesítése nehezebb, mint
- 33/34 -
húsz éve. A digitális kommunikáció a szülőket rendszerint aggodalommal tölti el. A fenti kutatás során kiderült, hogy a gyermeket nevelő szülők sokat aggódnak a gyermekek képernyő előtt töltött ideje miatt: a 12 éven aluli gyermeket nevelő szülők 71 százaléka úgy nyilatkozott, hogy rossz érzéseik vannak amiatt, hogy gyermekük túl sok időt tölt el a képernyő előtt, ezen szülők 31 százaléka pedig úgy, hogy fokozott az aggodalmuk. A változások is nagyon gyorsak: 2020 előtt még a Facebook bizonyult a fiatalok legjelentősebb közösségimédia-platformjának, később azonban elvesztette vezető szerepét. Az okostelefon a tinédzserek életének meghatározó része lett: a kutatásban 95 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy van saját okostelefonja vagy hozzáfér ahhoz, és 45 százalékuk szerint online jelenlétük közel állandónak tekinthető. A német kutatások 2020-ban hasonló eredményre jutottak: a tinédzserek 93 százaléka rendelkezett okostelefonnal, és jelentős részük azt a napi életük szervezéséhez is nélkülözhetetlennek tartotta.
Bár a fenti kutatási eredmények arra engednek következtetni, hogy a digitalizáció a családok szétesését okozhatja, Thimm kiemeli, hogy más megközelítések szerint ellentétes hatások is érvényesülnek: a családtagok - tinédzserek s szüleik - nagymértékben támaszkodnak a közösségi média felületeire, ahol a családtagok összeköttetésben vannak és napi családi ügyeiket is intézik.
A 2020-ban végzett német kutatás szerint a 12 és 19 év közötti lányok 85, és fiúk 78 százaléka a WhatsAppot tekintette a legfontosabb mobilapplikációnak, amelyet az Instagram követett (a lányok 53, és a fiúk 40%-a szerint). A válaszolók 82 százaléka úgy nyilatkozott, hogy napi szinten használják az online üzenetküldő alkalmazást. Miután a legtöbb nyugat-európai országban minden második gyermeknek van okostelefonja, a WhatsApp a 6 és 13 év közötti gyermekek számára is igen fontos eszköz. Tekintve, hogy a gyermekek és szülők egyaránt használják, az online üzenetküldő alkalmazások lényegében összetartják a családokat és így a szülők feladataikat, napi gondozási-nevelési kötelezettségeiket digitálisan teljesítik. Ez összefüggésben áll azzal, hogy - amint arra a szerző rámutat - a szülői feladatok "digitalizációja" két irányban is megragadható: a szülők feladataként felmerül az, hogy gyermekeik közösségimédia-használatát ellenőrizzék és szükség esetén korlátozzák, másrészt pedig a szülők feladataikat a digitális eszközök révén is elláthatják.
Ebben a kontextusban tárgyalja a szerző a sharenting kérdését, amelyet a következőképpen értelmez: a szülők annak érdekében használják a közösségi médiát, hogy gyermekeik életének mozzanatait nyilvánossá tegyék olyan posztok, fényképek és videók közzététele révén, amelyek gyermekeikről személyes információkat tartalmaznak. Egy 2016-ban publikált német kutatásban megállapították, hogy a közösségi médiát használó szülők (elsősorban anyák) több mint 50 százaléka gyermekeiről is megoszt részleteket. További kutatási eredmények azt mutatták, hogy a szülővé válás nehézségei miatt is jobban fordulnak a friss szülők a szociális médiához, amelyen más szülőkkel is megoszthatják tapasztalataikat és szülői szerepükben akár meg is erősödhetnek.
Utóbbin már messze túlmutat az, amikor egyes szülők "mami blogot" írnak: ez már nemcsak a tapasztalatok megosztásáról és tanácsadásról szól, hanem a közösségépítés mellett erős vagyoni vonzata van, hiszen a szülők influenszerként jelennek meg és ez egyúttal pénzszerzési lehetőség is számukra. Így van ez, ha a "jó anya" imázsát építik, de akkor is, amikor az anyák hasonló blogjai a "rossz anya" képét építik ki frusztrációjuk megosztása révén.
A sharenting számos esetben komplex digitális gyakorlat folytatását jelenti, értve ezalatt elsősorban az ún. "túlposztolás" jelenségét. A szerző ehelyütt azt a kutatást hivatkozza, amelyet 2017-ben publikáltak, és amely szerint azoknak a szülőknek, akiknek a gyermeke még nem érte el a négyéves kort, anyák esetében 56, apák esetében 34 százalék a közösségi médiát szülői feladatokkal összefüggő kérdések megvitatására is használta. A sharenting ebből is következően inkább jellemzően negatív megítélésű.
A családi kommunikáció egyik leggyakrabban használt felülete az Instagram, amelyen a családi vonatkozású tartalmak jellemzően a családok mindennapi életével foglalkoznak és lakásukat, berendezési tárgyaikat, háziállataikat, étkezéseiket ábrázolják, emellett pedig valamennyi családi ünnep, nyaralás képei helyet kapnak. Míg azonban a hagyományos fotóalbumok a különleges eseményeket rögzítették, az Instagram a mindennapi élet triviális eseményeit teszi láthatóvá. A digitális történetmesélés sokat elárul a családok életéről és értékeiről, és ezek a történetek legtöbb esetben sikeres családokat mutatnak be, amelyre a közösségtől megerősítést kapnak. Nagy különbségek vannak ugyanakkor a családok között abból a szempontból, hogy mennyiben vannak tisztában a gyermekekről feltöltött képek veszélyeivel. Vannak szülők, akik nem mutatják meg a gyermek arcát, vagy csak távolabbról mutatják azt, míg mások olyan képeket is feltöltenek róluk, ahol a gyermekek öltözéke is hiányos. Előfordul, hogy egyes szülők kitakarják a képek egy részét vagy emojit tesznek rá kifejezetten azért, hogy a gyermek ne legyen felismerhető.
Az arról folytatott vita, hogy a gyermekek fotói miként kerülhetnek ki a közösségi média felületeire, és különösen az, hogy a szülők a gyermekeik képeit feltehetik-e a Facebookra, Instagramra vagy YouTube-ra, újból és újból fellángol; az utóbbi években több kampányt is folytattak a gyermekek jogai védelmének érdekében. A svájci kutató írásában[2] azonnal rámutat arra: a német nyelvet beszélő országokban Toyah Diebel blogger fotói keltettek nagyobb érdeklődést. A kifejezetten erre a célra létrehozott deinkindauchnicht.org weboldalon két felnőtt mo-
- 34/35 -
dellről (saját magáról és egy színészről) töltött fel olyan képeket, amelyek olyan módon ábrázolják őket, mint amilyen képeket a szülők szoktak gyermekeikről a közösségi média felületeire rendszerint posztolni (így többek között a gyermek, illetve ezen a weblapon a modell meztelenül ül a bilin, zabkását eszik, anyatejet kap, sír). A képek nyilván roppant szokatlanok, de az ötletgazda Diebel célja éppen az volt, hogy így hívja fel a figyelmet a szülők veszélyes posztolási szokásaira. Hasonló eszközöket választott a Deutsches Kinderhilfswerk, amely gyermekjogi kampányt folytatva úgy közölt a gyermekekről fotókat, hogy szerepelt mindenhol a felirat: "Drága anya és apa, gondolkozzatok, mielőtt posztoltok!".
Autenrieth szerint ezek a kampányok valóban hatásosak és felhívják a figyelmet a gyermekjogokra, ugyanakkor arra is rámutat, hogy a szülőket akként tüntetik fel, mintha valamennyiük felelőtlen lenne és gyermekeik képeinek közzététele során csak önimádat mozgatná őket. Az írás ilyen módon a szülők perspektívájára fókuszál, arra keres választ, hogy milyen mozgatórugóik lehetnek, milyen megfontolásokat figyelembe véve töltik fel gyermekek fotóit. Az ezt célzó, interjúk készítésén alapuló kutatást Svájcban folytatták le 2014 és 2017 között.
Ami magát a sharenting kifejezést illeti, a sharing és parenting szavak ötvözéséből született, és elsősorban annak a megjelölésére szolgál, ha a szülők gyermekeik fotóját online környezetben megosztják. A szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy a kifejezés jelentésének valójában két szintje van: az egyik egyszerűen leírja azt, hogy a szülők információkat osztanak meg gyermekeikről online, a másik ugyanakkor a szülők rosszalló megítélését is magában foglalja. Utóbbi a sharenting kifejezésnek az ún. "túlposztolás" értelmet tulajdonítja, azt, hogy a szülő túlságosan sok információt oszt meg gyermekéről. Értelmezhető ugyanakkor akként is, hogy a szülők több időt töltenek azzal, hogy a világnak megmutassák, milyen boldog gyermekeik vannak, mint azzal, hogy valójában jó szülők legyenek, de ennek is egyértelműen negatív felhangja van.
Önmagában az, hogy a fényképezés és a fényképek jelentősége gyermekük születésével a szülők életében megnő, már a közösségi média megjelenését megelőzően bizonyítást nyert, hiszen a fényképek rokonoknak való elküldése - különösen ünnepek alkalmával - a családi kapcsolatok fenntartását is szolgálta. Az online térben ez a mozzanat értelemszerűen szélesebb kört ér el, és ahogyan korábban, úgy a közösségi médiában is az anyák azok, akik nagyobb eséllyel tesznek közzé képet a gyermekükről. Ez hozzájárul társadalmi kapcsolataik fenntartásához és saját szülői teljesítményük is elismerésben részesül. A követők részéről kifejezett elismerés különösen a fiatalabb szülők számára jelent érzelmi támogatást. A problémák ugyanakkor az anyák előtt sem ismeretlenek, így a gyermekek magánéletének védelme, az, hogy a gyermekek kifejezhetik-e a fotóik posztolásával kapcsolatos véleményüket, valamint az is, hogy a gyerekeket rendszerint sztereotipikusan ábrázolják. Az anyák ugyanakkor "két tűz közé" kerülnek: a közösség, társadalom felől nyomás nehezedik rájuk, hogy gyermekükről és családjukról osszanak meg képeket, azok közlése esetén pedig bírálatnak teszik ki magukat akár a gyermeknevelés terén hozott döntéseikkel is.
Az interjúk megerősítették, hogy a családokban a fényképezés a gyermek születésével aktívabbá vált, sokan külön eszközöket is beszereztek annak érdekében, hogy minél jobb minőségű fotókat készíthessenek. Ami a fényképek tárolását illeti, a mobiltelefonokkal lényegesen több fénykép készül, mint korábban, és a családoknak rendszerint nincs elég ideje arra, hogy ezeket a fotókat megfelelően szortírozzák, utóbbi egyébként rendszerint bűntudatot okoz. A gyermekekről készített fényképek nagy szerepet játszanak a szülők és társadalmi környezetük közötti interakciókban és kapcsolattartásban. A mobiltelefonok és a WhatsApphoz hasonló applikációk elterjedésével a képek és videók küldése sokkal gyakoribb, mint a szöveges üzeneteké, és gyakran a szülők is így osztják meg egymás között, valamint barátaikkal azt, ami kisgyermekükkel a mindennapokban történik. A nagyszülők nem egy esetben unokájuk születésekor tanulják meg a digitális technológiák használatát. Az interjúk azt igazolják, hogy a szülők és baráti, rokoni körük tagjai gyakran foglalkoznak azzal, hogy miként lehet a gyermekről a fényképeket a gyermek magánéletének sérelme nélkül az online térbe feltölteni. Részben ennek az eredményeként is egyes szülők kevesebb képet töltenek fel vagy a gyermek egy része nem látszik a képeken.
Nagy jelentősége van annak, hogy melyik online platformot használják a szülők, mert ettől is függ értelemszerűen az, hogy milyen - és milyen kiterjedésű - rokoni/ismeretségi körhöz érkeznek meg a képek. Kitűnt az interjúkból az is, hogy a megkérdezettek attól is függően, hogy milyen közeli vagy távoli rokonsági/ismeretségi körben lévőkhöz juttatják el a képeket, a gyermeket más-más módon ábrázoló fotókat töltenek fel, és vannak módszereik arra, hogy a gyermek ne legyen felismerhető, így például távolról mutatják vagy arca egy részlét kitakarják. A szerző következtetésként azt vonja le, hogy önmagában az, hogy a gyermek valamely online platformon megjelenik, még nem jelenti azt, hogy a szülők nem kellő gondossággal jártak el, és álláspontja szerint az interjúk arra engednek következtetni: a szülők megkülönböztetik a különböző platformokat és energiát áldoznak a gyermek magánéletének védelmére.
Portugáliában a népesség a felmérések szerint aktívan használja a közösségi médiát, amely óhatatlanul azzal jár, hogy az emberek egyre több érzékeny információhoz férnek hozzá. A szerző[3] szerint a sharenting, amelyet a gyermekről szóló képek, videók, adatok szülők általi online - elsősorban közösségi médiában történő - megosztásaként határoz meg, a gyermeket érintően az egyik
- 35/36 -
legnagyobb kihívás. A portugál jogi szabályozás és ítélkezési gyakorlat a gyermek képeinek online közzétételével kapcsolatban több témát is érint: a közösségi média szerepét, különösen, ami a családok életében betöltött szerepét illeti, a gyermek személyiségi jogait és ezen belül is a gyermek magánélethez fűződő jogának védelmét, a gyermeknek önálló jogalanyiságát, ideértve azt is, hogy mennyiben rendelkezik belátási képességgel ahhoz, hogy a képei közzétételéhez hozzájárulhasson, és végül a bíróságok azon jogkörét, hogy korlátozhatja a szülők szülői felügyeleti jogának gyakorlását.
A portugál Évora fellebbviteli bírósága 2015-ben mérföldkőnek minősülő ítéletet hozott a szülői felügyelet és sharenting kérdésében. Az ügyben az első fokon eljáró bíróságnak egy olyan család ügyében kellett döntést hoznia, amelyben a szülők között komoly mértékű és a gyerek életét is érintő konfliktus alakult ki. A bíróság részletesen foglalkozott a szülői felügyelet körébe tartozó részjogosítványokkal, külön kitérve a sharenting kérdésére, amellyel kapcsolatban kimondta, hogy a szülőknek tartózkodniuk kell attól, hogy a közösségi média felületein a gyermek azonosíthatóságára alkalmas képeket és adatokat tegyenek közzé. A döntés ellen az anya élt fellebbezéssel, és arra hivatkozott, hogy nem merült fel bizonyíték arra nézve, hogy a gyermek fotóit vagy adatait visszaélésszerűen töltötték volna fel. A fellebbviteli bíróság helybenhagyta az elsőfokú döntést és ezt a következőképpen indokolta: a szülők kötelesek a gyermek jogait, így a képmáshoz való és a magánélethez való jogát megvédeni, s ez a kötelezettség éppen olyan, a szülői felügyelettel együtt járó feladat, mint a gyermek gondozása, tartása és oktatása. A másodfokon hozott döntés arra is utalt, hogy a gyermekek nem a szüleik tulajdonában állnak, hanem önálló jogalanyok, és a szülőknek nemcsak védeniük kell gyermeküket, hanem egyúttal jogaikat is tiszteletben kell tartaniuk. Hozzátették, hogy a szülőknek szülői felügyelettel együtt járó kötelezettségeiket a gyermekük legfőbb érdekének tiszteletben tartása mellett kell teljesíteniük és elő kell segíteniük gyermekük harmonikus személyiségfejlődését; mindez azonban nemcsak a szülőknek, hanem az államnak és az állam szerveinek is kötelessége. Ahogyan Távora Vítor kiemeli, a döntés alapját az a gondolat képezte, hogy a gyermek a közösségi médiában komoly veszélynek van kitéve, méghozzá a szexuális kizsákmányolás és bántalmazás veszélyének, és ez még akkor is igaz, ha vannak, akik amellett érvelnek, hogy ezt a veszélyt időnként túlbecsülik. A fellebbviteli bíróság három vélelmet állított fel: a képek megosztása a gyermek magánéletét és biztonságát komoly és állandó veszélynek teszi ki, a közösségi média folyamatos növekedése lehetővé teszi, hogy a szexuális ragadozók információkat gyűjtsenek és a gyermek ennek áldozata legyen, a fiatalok pedig kellő tapasztalat híján könnyen válnak szexuális kizsákmányolás áldozatává. Ami az érintettek érdekei közötti mérlegelést illeti, a bíróság álláspontja szerint a gyermek biztonsághoz fűződő joga elsőbbséget élvez a szülők - ebben az esetben az anya - szabad önkifejezéshez és magánéletének állami beavatkozástól való tiszteletben tartásához való jogával szemben.
A portugál szülői felügyeleti jogi szabályozás különélő szülők esetében megkülönbözteti a jelentős ügyeket, amelyek tekintetében a szülők közösen gyakorolják a döntési jogukat, és a mindennapi ügyeket, amelyekről annak a szülőnek kell döntenie, akinél a gyermek tartózkodik. Sharenting esetében kétséges volt, hogy melyik kategóriáról van szó, mert bár a képek feltöltése a napi rutinnak lehet része és így mindennapi döntésnek tekinthető, mégis azáltal, hogy a gyermek életét jelentősen érintheti, a lényeges döntések körébe is besorolható. Ennek a következményeként határozott úgy a bíróság, hogy a kép feltöltésének kockázatos jellegére helyezi a hangsúlyt és azt a kötelezettséget rója az érintett szülőre, hogy tartózkodjon a hasonló tartalom megosztásától.
A szerző kiemeli, hogy Évora fellebbviteli bírósága nem vette figyelembe sem azt, hogy milyen széles közönség ismerheti meg a feltöltött képeket, sem pedig azt, hogy a közösségi média melyik platformjáról volt a konkrét ügyben szó. Az elővigyázatosság követelményét szem előtt tartva a bíróság feltétlenül óvni kívánta a gyermek adatait és ennek érdekében általános érvénnyel korlátozta a szülői sharenting tevékenységét - nem volt tekintettel az arányosság kívánalmára és nem vette figyelembe a konkrét eset egyedi körülményeit. Ami az esetben érintett gyermek életkorát illeti, a jogerős döntésből az olvasható ki, hogy a gyermek a döntés idején 12 éves lehetett, az elsőfokú ítélet ugyanakkor a gyermek születési évének nem 2003-at, hanem 2013-at jelöli meg, azaz mindössze kétéves gyermekről volt szó az ügyben. A szerző ezzel kapcsolatban arra utal, hogy míg egy kicsi gyermek esetében nyilván csak a szülő tölthet fel tartalmakat, addig egy tinédzser életének a közösségi média a meghatározó része. A bírósági döntés kizárólag a sharenting kérdésével foglalkozott, azaz nem érintette a gyermek által posztolt tartalmakat és azt, hogy azokkal összefüggésben milyen ítélőképességgel rendelkezik a gyermek.
A szülők a család magánéletébe való állami beavatkozás kérdését nem érintették, a bíróság ugyanakkor mégis kitért erre, amely összhangban áll azzal, hogy a gyermek érdekében a bíróságot ezekben az ügyekben a portugál perrendtartás értelmében nem köti a kereseti kérelem, és így túlterjeszkedhet az abban foglaltakon. Ez a döntés - további kapcsolódó határozatokkal egyetemben - jól jellemzi a portugál álláspontot a jelen kérdéskörben. Eszerint a gyermek és személyiségi jogai állnak középpontban, s ezek védelme más érdekeket megelőz. Elsődlegesen hagyományosan a szülők feladata, hogy szülői felügyelettel együtt járó jogaik gyakorlása és kötelezettségeik teljesítése során a gyermek legfőbb érdekében járjanak el, ugyanakkor a közösségi média olyan új kihívásokat jelent, amelynek a szülők nem feltétlenül tudnak megfelelni. Ennek is a következménye az, hogy ilyenkor a gyerek védelme érdekében az állami szervek erőteljesebben avatkozhatnak be, méghozzá - éppen az évorai bíróság döntése szerint - megelőző jelleggel, mielőtt még a konkrét veszélyhelyzet előállt volna. Ez a megközelítés a szerző szerint azt feltételezi, hogy a közösségi média túlságosan sok veszélyt hordoz magában, azzal a szülők egyedül nem küzdhetnek meg, így a gyermeket a szülőkkel "szemben" már önmagában a kockázat alapján védeni szükséges. ■
JEGYZETEK
[1] Caja Thimm: Mediatized Families: Digital Parenting on Social Media. In: Nina Dethloff - Katharina Kaesling - Louisa Specht-Riemenschneider (eds): Families and New Media. Springer 2023.
[2] Ulla Autenrieth: The Case of "Sharenting" - Parental Action Strategies in the Contested Field of Visualizing Children in Online Environments. In: Nina Dethloff - Katharina Kaesling - Louisa Specht-Riemenschneider (eds): Families and New Media. Springer 2023.
[3] Paula Távora Vítor: Banning Children's Image Online-a Portuguese Perspective. In: Nina Dethloff - Katharina Kaesling - Louisa Specht-Riemenschneider (eds): Families and New Media. Springer 2023.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék.
Visszaugrás
