Az európai jogrendszerekben a versenyjog közérdekű érvényesítése figyelhető meg, melynek lényege, hogy egy e célra létrehozott közigazgatási, néhol fél-bírói szerv alapvetően az officialitás elve alapján, a versenyhez fűződő közérdek védelme érdekében eljárásokat folytat vállalkozásokkal szemben, szükség esetén közigazgatási természetű szankciókat alkalmazva. A versenyjog magánérdekű, közvetlen bírói érvényesítéséről ("private enforcement") akkor beszélünk, amikor egy személy a jog által védett, alapvetően vagyoni érdekeit és egyben a versenyjogot sértő magatartású vállalkozással szemben kér bíróság előtt egyéni jogvédelmet.
A jelenlegi közösségi jog szerinti magánérdekű jogérvényesítés hatékony megvalósulásának számos akadálya van, melyek a közösségi jog és a kontinentális jogrendszer jellegzetességeiből egyaránt fakadnak.
Elsőként, a közösségi jogban jóformán semmilyen anyagi jogi szabály nincsen a magánérdekű jogérvényesítésre vonatkozóan, aminek következtében elsősorban a nemzeti bíróságoknak a nemzeti jogot felhasználva kell kitölteniük az esetleges réseket. Ez természetesen nagyban veszélyezteti a közösségi jog egységes alkalmazását. Másodsorban a közösségi jog nem nagyon ösztökéli a sértett feleket, hogy magánérdekű jogérvényesítés eszközét használják esetleges sérelmeik kompenzálása gyanánt.
A közösségi versenyjog közvetlen hatályú szabályainak bírói alkalmazása a múltban inkább kivételes mint tipikus jelenség volt, az ilyen ügyek száma és jelentősége még csak meg sem közelítette a nemzeti versenyhatóságok és az Európai Közösségek Bizottsága (továbbiakban: Bizottság) által vitt versenyügyeket. Mint ahogyan az ún. Ashurts tanulmány1 is kimondja, közel csupán 60 esetben került sor versenyjogi jogsértés miatt kártérítési kereset benyújtására. Ezen keresetek közül 28-nál ítéltek meg kártérítést a felperes javára (8-at a közösségi jog, 16-ot a nemzeti jog alapján és 4-et mindkét jogalapon).2 Ezek a számok tisztán érzékeltetik, hogy elsősorban a Bizottság és a nemzeti versenyhivatalok és nem pedig a nemzeti bíróságok játszanak domináns szerepet a versenyjogok kikényszerítésénél Európában.
Míg az EU-ban, illetve tagállamaiban a versenyhatósági dominancia érvényesül, addig az Egyesült Államokban a versenyügyek túlnyomó része vállalkozások közötti pereskedés formáját ölti. Az Egyesült Államokban Európához viszonyítva fordított az arány, ott ugyanis közel 90% körül van a magánérdekű jogérvényesítés az összes, versenyjog megsértése miatt indított ügyszámon belül a 10%-ot képviselő közérdekű jogérvényesítéssel szemben.3
A fenti felmérés több olyan alapvető problémát azonosított, amelyek rendkívüli módon megnehezítik a bírósághoz forduló felek perlési lehetőségeit. Ezek a problémák legfőképp a perindítási jogosultság4, a bizonyítás nehézségeinek5, a csoportos perindítási lehetőségének hiányán6, a közvetett vevők kártérítési jogosultságának7 és a bizonyítási teher8 kérdéseinél jelentkeznek. A felmérés eredményei alapján az is nyilvánvalóvá vált, hogy a kontinentális jogi tradíciók mellett nehéz feladat a magánérdekű jogérvényesítés számára teret engedni.
A magánérdekű jogérvényesítés ezen másodlagos szerepe érződik Mario Monti szavaiból is, aki arra helyezte a hangsúlyt egy 2004-ben tartott beszédében, hogy "(…) a nemzeti bíróságok előtti magánérdekű jogérvényesítésnek a közösségi versenyjog közérdekű érvényesítése mellett kiegészítőként kellene maradnia."9
A közösségi versenyjog eljárásjogi módosításának gondolata először a Bizottság által 1999-ben közzétett Fehér Könyvben fogalmazódott meg. A 2004. május 1-jétől hatályos 1/2003/EK rendeletben10 testet öltő eljárási reform a fenti a helyzeten is változtatni kívánt, így a rendelet lehetővé teszi a nemzeti bíróságok számára, hogy azok is alkalmazhassák az EK-Szerződés 81. és 82. cikkét.
A fenti szabályozás egyértelmű lépést jelentett egy decentralizált versenyjogi rendszer felé, ugyanis - szemben a régi 17/62-es Tanácsi rendelettel11 - kikötötte, hogy az EKSz. 81. cikkének (3) bekezdése közvetlenül alkalmazható minden tagállamban.12 Ennek eredményeképpen a Bizottság mentesítési monopóliuma megszűnt, és lehetővé vált a nemzeti versenyhatóságok és bíróságok számára a 81. cikk teljeskörű alkalmazása.
Az EKSz. 81. és 82. cikkei magánérdekű jogérvényesítésének kérdéskörét nem szabályozza explicite az 1/2003/EK rendelet, jóllehet annak számos eleme implicite sugallja a nemzeti bíróságok előtti magánérdekű jogérvényesítés lehetőségét. Erre példa a bevezetésének (7) bekezdése, mely kimondja, hogy a nemzeti bíróságoknak alapvető feladataik vannak a közösségi versenyszabályok alkalmazásában, azok ugyanis a magánszemélyek közötti jogviták eldöntése alkalmával a közösségi jog szerinti alanyi jogokat védik, például azzal, hogy kártérítést ítélnek meg a jogsértések sértettjeinek. A fenti bekezdés alapján "a nemzeti bíróságok szerepe itt kiegészíti a tagállamok versenyhatóságainak szerepét, ezért lehetővé kell tenni számukra a Szerződés 81. és 82. cikkének teljes körű alkalmazását."
A magánérdekű jogérvényesítés további hallgatólagos támogatása fedezhető fel a rendelet 2. cikkében, amely az EKSz. 81. cikkének (3) bekezdésének feltételei teljesülésének bizonyítási terhét arra a félre terheli, aki az e bekezdés által biztosított kedvezményt igényli. A fentieken túl egyúttal a 15. cikk (3) bekezdése kimondja, hogy a Bizottság, saját kezdeményezésére írásbeli észrevételeket tehet a tagállamok bíróságainak az előttük folyamatban lévő ügyekben.
A magánérdekű jogérvényesítésnek, - amely a Shavell féle jogalkalmazásra (jogérvényesítésre) vonatkozó hármas rendszerben13 a kikényszerítők jogállása alapján egy csoportban van a közérdekű jogérvényesítéssel - többféle definíciót lehet találni. Egy tágabb definíció alapján az magában foglalhatja a versenyjogok mindenféle kikényszerítését abban az esetben, ha az magánfelek kezdeményezése vagy közbelépése által történik. Ez a definíció különösképpen azon ügyek összességét foglalja magába, ahol a magánfelek panaszosként lépnek fel a versenyhatóságoknál. Itt kell megjegyezni azt is, hogy az esetek többségében a magánszemélyek által indított panaszokat, bejelentéseket a versenyhatóságok magánfél által kiváltott közérdekű jogérvényesítésnek tekintik. Ebből következően a magánérdekű jogérvényesítés egy sokkal szűkebb definíciót igényel annak érdekében, hogy el lehessen határolni a fenti kategóriától.
A szűkebb definíciónak elsősorban arra a tényre kellene koncentrálnia, hogy a versenyjogok érvényesítésében részes magánszemélyeknek pereskedő félként kell fellépnie egy peres eljárásban az állítólagos jogsértő féllel szemben. Ez a megközelítés egyszersmind azokat az eseteket is magában foglalná, amikor a magánfelek egy, a közigazgatási szerv és az ellenérdekű fél közötti már folyamatban lévő peres eljárásba beavatkoznak. Ez a helyzet állhat fenn a közösségi és a nemzeti jogok alapján is abban az esetben, ha a magánszemély bizonyítani tudja, hogy közvetlen és legitim érdekeltsége van a per kimenetelét tekintve.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
