A "láthatatlan kéz" Adam Smith[2] később önálló életre kelt metaforája[3], amelyik a tökéletes verseny feltételei közegében a kereslet és a kínálat változása közötti hajtóerők egyensúlyi törekvésére utal, külső szabályozásokkal való szembeállításban. A nagy válságok azonban mindig kételyeket ébresztettek e felfogás vagy inkább annak túlhajtása ellenében. Márpedig az utóbbi másfél évtizedben krízisből akadt bőven. E tanulmány a válságkezelés egyik nagy eszközcsoportjának, az állami támogatásoknak az elosztását vizsgálja európai uniós szabályozási szempontból. Teszi ezt alapvetően a jog gazdasági meghatározottságának módszerével, azaz olyan szemlélettel, hogy a meghatározó jelentőségű jogi aktusok milyen társadalmi-gazdasági állapotból erednek, és milyen ökonómiai meghatározottsághoz vezetnek. Tesztelendő állításunk szerint minél erősebb a sürgősség vagy arra való késztetés kívánt preferenciák alkalmazására a piacgazdaságban, annál inkább előtérbe kerül az elosztás garanciájának jelentősége. Mindez kockázat is a demokratikus deficittel vagy egyenesen autokráciával működő államok oldaláról, amelyek esetében a támogatási eszközök célorientációja tudatosan más értelmet kap. Elemzésünk empirikus bázisát az Európai Bizottságnak az utóbbi másfél évtizedben hozott, állami támogatások jogszerűségének megítéléséről szóló határozatai képezik, melyeket a kutatás során tematikusan feldolgoztunk.
Immár másfél évtizede az Európai Uniót érintő válságok követik egymást, amelyek jelentősen átformálták a piacgazdaságban játszott állami szerep korábban kialakított és követendőnek tartott modelljét. Kezdődött mindez a 2007-2008. évi ingatlanhitelezési és bankválsággal, ami az Egyesült Államokból indulva terjedt át a kontinens bank- és pénzügyi rendszerére. A jegybankok szintjén ekkor az aktivizmus a láncreakciók megfékezését szolgálta a pénzügyi piacokon. Az amerikai jegybank példáját[4] többé-kevésbé követve az európai válságkezelés[5] is közvetlen felelősségvállalást igyekezett megvalósítani, különösen a 2011-12. évi euro övezeti krízis idején, a fenyegető görög csődhelyzet kapcsán. Mindezeket a beavatkozás sikeres példájaként könyvelték el, legalábbis ami a tovagyűrűző és esetleg elharapózó hatások megfékezését illeti.
A 2015-ben tetőző menekültválság ehhez képest inkább politikai, mintsem gazdasági konfliktus volt. Mindazonáltal az állami intervenció humanitárius, szociális, illetve biztonsági okokból sokféleképpen indokolást nyert, alkalmasint egymásnak ellentmondó, különböző kormányzatok által megfogalmazott érvelések mentén. A különböző jogalapú speciális felhatalmazások a költségvetési és más közösségi erőforrások fölötti rendelkezésre különleges lehetőséget adnak a végrehajtó hatalomnak. Mindezt rendszerszintűvé teszi, ha az alkotmányos szabályokat ehhez a szemponthoz igazítják, ami a menekültválság kapcsán nem volt tipikus, de a példa[6] jelentősége sem elhanyagolható.
Európában az Egyesült Királyság 2020. január 31-ei kilépése, az év végéig tartó átmeneti időszakkal az Unióból az egységes piac válságát vetette föl. A válás egyik kulcskérdése a közösségi állami támogatási szabályok időleges fenntartása, illetve a velük való további együttélés mikéntje volt. A különböző preferenciák integráción belül jogosnak elfogadása az Unión kívül nyilvánvalóan a protekcionizmus kérdését veti föl.
Jóval nagyobb és globális válságot eredményezett a Covid-19 járvány, Európában 2020 márciusától. Az Uniónak erre már egységesen kellett válaszolnia, ami egyben azt is jelentette, hogy a tagállamok szélesebb körű felhatalmazást kaptak különböző formájú gazdasági támogatások nyújtására. Viszonylag gyorsan felmerült ezzel kapcsolatban a versenyszabályok átmenetinek vélt korlátozásának[7] kérdése. Meg is jelent a szakmai publicisztikában[8] egy fricska, amelyik a korai Szovjetunió új gazdasági politikájára, a NEP-korszakra utal. A hadikommu-
- 459/460 -
nizmust követő súlyos feszültségeken enyhítendő, ekkor a bolsevik vezetés a magánszektor szigorúan megvont keretek közötti felélesztésével kívánt új növekedési pályát kijelölni. Leninnel az élen azzal érveltek, hogy a korlátozott piac úgyis az állam ellenőrzése alatt áll. A fricska az, hogy a neoliberalizmus kiteljesedése után ismét a beavatkozás kora, a versenygazdaság meghatározott korlátok közé állítása látszik elkövetkezni, mintha ismét aktuálisak lennének a rendszerváltással végleg meghaladottnak hitt dilemmák.
Természetesen nem erről van szó. A bolsevik hatalom, miként később a létező szocializmus rendszerei az állami tulajdon uralkodó közegébe engedtek be több-kevesebb piaci mechanizmust. Manapság viszont ez éppen fordítva van: a versenygazdaság partjait nyaldossák a beavatkozások keltette hullámok. Az ebből származó lökésekkel vagy akár megrázkódtatásokkal persze más korokban is lehetett és kellett számolni, manapság azonban mások a célok. Úgy tűnik, a klasszikussá vált piacszabályozás mellé lépett a nem megfelelőnek ítélt egyensúlyi pályáról kitérítő, azt korrigálni szándékozó intervenció. Az eltérő külső cselekvési preferencia természetesen a megszokottól eltérő eszközök bevetését igényli.
Rögzíthető, hogy a koronavírus-járvány okozta válság hatásai nem szakíthatók ki a többi krízis folyamatából, és valószínűleg nem múlnak el egyszerűen a pandémia egyébként remélhető csökkenésével.[9]
Erősödött a gazdasági partikularizmus is. Először Kína részéről lett ennek világgazdasági jelentősége, hiszen gazdaságának dinamikus fejlődése a globális versenyfeltételekre alaposan kihatott. A kormányzati aktivizmus és protekcionizmus azonban a Trump-időszakkal kezdődően az Egyesült Államokban is teret hódított, és a Biden-kormányzat is követni látszik ezt az utat az amerikai beszállítók védelmére hivatkozással.
Az Ukrajna elleni orosz invázió 2022. február 24-én a folyamatban újabb szakaszt nyitott. A korábbi függőség kiváltása kényszerén alapulóan energiaválság bontakozott ki, és ez újólag megerősíti, további érvvel bővíti a befelé fordulásra ösztönző motivációkat. A hatások együttese egyrészt világméretekben fokozza az integrációk közötti versengést, illetve küzdelmet. Másrészt erősödnek az egypárti kormányzatok[10] olyan törekvései, amelyek a hegemón pozíciót különböző hivatkozásokkal kifejezetten intervenciókra igyekszenek átváltani.
a) A piacgazdaságban alkalmazott állami támogatások kiterjedése, illetve köre nem lineáris folyamat alapján alakult ki, és nem is akként fejlődik. Az eddig többé-kevésbé elcsitult válságokat kétségkívül visszarendeződési szakaszok követték. Míg azonban az angolszász országokban az állami beavatkozás inkább átmeneti volt, azaz a gazdaság konszolidációját követően a kormányzati politika kivonult a közvetlen intervenciók alkalmazási köréből, addig az európai országokban az eleinte kényszerből bevezetett megoldások könnyebben maradtak[11] úgy, azaz jórészt változatlanul. Az sem mindegy, hogy az alkalmazó intézményrendszer állóképessége milyen. Az olyan kormányzat, amely fölött a plurális, és még inkább maga a demokratikus kontroll ereje gyengül, hajlamos "beleszerelmesedni" a beavatkozás eszközeinek minél tágabb körű alkalmazásába.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
