Megrendelés

Varga Judit: Miniszteri beköszöntő (Fontes, 2023/1., 3-4. o.)

Umberto Eco írta, hogy az, aki nem olvas, hetvenéves koráig csak egy életet élt: a sajátját. Ám aki olvas, az jelen volt, amikor Káin megölte Ábelt, amikor Renzo elvette Luciát, amikor Leopardi rácsodálkozott a végtelenre. Mert az olvasás halhatatlanság: visszafelé. Ha halhatatlanságot nem is feltétlenül, de egy kis olvasnivalót szeretnék most kínálni Önöknek a nyárra, egyúttal köszönetet mondani az eddigi megtisztelő figyelmükért, egyúttal átadva a stafétát Tuzson Bence miniszter úrnak.

Az interjúrovatban rejlő lehetőségeket kihasználva szeretném megragadni az alkalmat, hogy elköszönjek, valamint, hogy hálásan megköszönjem az Igazságügyi Minisztérium munkatársainak kitartását, profizmusát és szorgalmát. Az asztalra letett eredmények megszámlálhatatlanok, mégis próbát teszek arra, hogy összefoglaljam azt, amit az elmúlt négy évben közösen elértünk. Legyen szó jogalkotásról, klasszikus közjogi területről, családjogról, áldozatsegítésről, fogyasztóvédelemről, uniós tárgyalásokról, vagy éppen a büntetőjogi szakterületről, nagyon büszke vagyok kollégáimra, akik minden szakág esetében a maximumot nyújtva dolgoztak és dolgoznak a továbbiakban is hazájukért és a magyar emberekért. Számomra most egy új időszámítás kezdődik, az Igazságügyi Minisztérium dolgozóinak pedig kívánom, hogy a továbbiakban is sikeresen és azon a magas szakmai színvonalon végezzék munkájukat, ahogy eddig. Mindent köszönök!

Kiemelt tanulmányként közlünk összehasonlító elemzést a Suri Noémi - Szinek Csütörtöki Hajnalka - Dudás Attila szerzőhármas tollából a fogyasztó és vállalkozás közötti jogvita megoldására szolgáló alternatív vitarendezési fórumokról. A három kutató a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet munkatársa - bár e sorok megjelenésekor kettejük talán már a Közép-Európai Akadémia kebelében kamatoztatják majd jogtudományi és regionális nyelvi ismereteit. Ez az írásuk különös tekintettel Ausztria, Németország, Szlovénia és Szlovákia tagállami szabályozására tér ki az említett témában. A fogyasztóvédelem viszonylag új törekvése a modern államoknak és jogrendszereknek, amely párhuzamosan fejlődött azzal, ahogyan a fogyasztó fokozatosan a gazdaság középpontjába került a XIX. század második fele óta. A régi görögök számára még az ember volt minden dolog mértéke; tekintélyes modern és posztmodern közgazdászok szerint pedig immár a fogyasztó - ahogyan Frank Trentmann néhány éve a The Atlantic hasábjain megjelent cikkének címe sugallja: "Hogyan lettek az emberi lényekből fogyasztók?".[1] Ő idézi egy maga korában népszerű francia közíró, Frédéric Bastiat már 1850-ben megfogalmazott mondását: "Meg kell tanulnunk mindent a fogyasztó szemszögéből nézni." A fogyasztóvédelemnek ugyanakkor megvannak a szociális funkciói, amennyiben a gyengébbet óvja az erősebbel szemben. A fogyasztás bővülésével együtt nőtt a jogviták száma, ami innovatív megoldásokat kíván, mert a hagyományos bírósági rendszer tovább talán már nem terhelhető.

A közjogi rovatban a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet másik kutatója, Szentpáli-Gavallér Pál jelentkezik A jogszabály-előkészítés során alkalmazott hatásvizsgálati rendszerek jogi szabályozásának közép-európai fókuszú komparatív elemzése c. dolgozatával. Különösen figyelemre is számot tart ez a cikk, ha figyelembe vesszük, hogy az Igazságügyi Minisztérium a jogalkotásért, a jogszabály-előkészítésért felelős tárca. Szeretném felidézni hajdani, drámai sorsú hivatali elődöm, Vladár Gábor alakját, akinek újrafelfedezését, a magyar közjog- és politikatörténetben az őt megillető helyre tételét jórészt közvetlen elődömnek, Trócsányi Lászlónak köszönhetjük. Vladár - aki később a kiugrási kísérletet előkészítő Lakatos-kormány minisztere lett - tudományos akadémiai székfoglalóját 1939-ben éppen a kodifikáció témájában tartotta meg, Tudományos munka-e a jogszabályelőkészítés? címmel. Vladár jogtudósként és - rövid - miniszteri munkássága során is azt vallotta, hogy a jogalkotás nem lehet elvont, pusztán racionális tevékenység, hanem az életet kell szolgálnia, "húsból-vérből való emberek életviszonyait" alakítania. Ennek jegyében végez a modern jogalkotó előzetes hatásvizsgálatot - mely kifejezést Vladár még nem használta, de a lényegét leírta és megkövetelendőnek tartotta. Az előzetes hatásvizsgálat lehetséges módozatai közül néhány bemutatására vállalkozik a cikk, hozzánk közel álló nemzeti jogrendszerek számunkra tanulságos példáin keresztül.

Ugyancsak az MFI kutatója és a miskolci egyetemi oktatója Csemáné Váradi Erika, aki lapszámunk büntetőjogi témájú cikkét jegyzi Az alternatív technikák mint az áldozati jogok gyakorlásának támogatói címmel. A szerző határterületen mozog és tárja föl filozófiai, kriminálpszichológiai és kulturális antropológiai megfontolások és felfedezések segítségével, mit kell és lehet a bűncselekmények áldozatainak rehabilitációjáért tenni. A traumatizált és megalázott áldozat

- 3/4 -

visszaútja a családba, közösségbe, társadalomba legalább ugyanolyan nehéz, mint az elkövetőé - bár paradox módon az áldozatról gyakran kevesebb szó esik. A tanulmány persze annak bemutatására fut ki, hogy milyen jogi-intézményes eszközökkel segíthet az állam nemcsak a büntető eljárásjog, hanem éppen a pszichiátriai, a pszichológiai, valamint pénzügyi és jogi segítségnyújtás biztosításával. Különösen is büszke vagyok arra a fejlődésre, amelyen az áldozatsegítésnek az igazságügyi miniszteri hivatalban eltöltött néhány évem alatt az áldozatsegítés intézményrendszere és eszköztára keresztülment. De vajon "vállalhatja-e [...] a bűncselekményt elkövető személy büntetőjogi felelőssége felőli döntést célzó eljárás azt, hogy a sértettek lelki szükségleteire is figyelemmel, arra megfelelő válaszokat ad[jon]?" - teszi fel a kérdést a szerző. Az írás második felében a szerző erre keresi a választ, amikor a kortárs kriminál- és szociálpszichológiai kutatások eredményeire támaszkodó transzformatív mediációban rejlő lehetőségekről, az esetleges megbocsátás, az elkövetővel való párbeszéd gyógyító erejéről értekezik, és nyugtázza, hogy a büntető eljárásjog fejlődése ezek elősegítése irányában halad.

A magánjogi rovatban Szilágyi Gábor folytatja az előző számban megkezdett tanulmányát, amelynek témája a bitorlás jogintézményének megjelenése és jelentősége az iparjogvédelem körében. A jellegbitorlást vizsgálhatjuk nemcsak mint a szellemi tulajdonjog, hanem úgy is, mint a verseny a versenyjog megsértését. Hiszen nyilvánvaló, hogy egy adott márka vagy termék jellegének bitorlása nem öncél, hanem versenyelőny és ezzel piaci részesedés szerzése. Mindez akár elvont, teoretikus elemzést is sejtethetne, de a szerző konkrét jogesetek izgalmas felvonultatásával teszi érthetővé, milyen kihívással is néznek szembe a védjegyek, márkák birtokosai és az őket védő jogrend. Mivel a piac többé-kevésbé globális, a szellemi tulajdon és annak bitorlása is határokon átívelő, ezért a tanulmány egyik következtetése, hogy az iparjogvédelem, a bitorlás eseteinek visszaszorítása megkívánja a szellemi alkotások területének fokozatos harmonizációját a nemzetközi magánjog segítségével.

Traser Júlia Sára, a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet munkatársa, a nemzetközi és uniós jogi rovatban publikálta cikkét, amelynek címe Az átalányösszegű és a kényszerítő bírság alkalmazásának feltételei a tagállami átültető intézkedések bejelentésének hiánya miatt indított kötelezettségszegési eljárásokban. A kötelezettségszegési eljárások ismertek: ezeket a Bizottság mint a Szerződések őre indítja abban az esetben, ha valamely tagállam nem tesz eleget a tagságból folyó jogi kötelezettségnek, jellemzően úgy, hogy valamely uniós jogszabályt nem, vagy nem megfelelően ülteti át a hazai jogrendbe. Itt azonban a kötelezettségszegési eljárások különleges fajtájáról van szó, amelynek lényege nem anyagi jogsértés, hanem egyfajta eljárási mulasztás: nem az átültetés, hanem annak nem megfelelő bejelentése, notifikációja marad el a tagállam részéről. Nyilvánvaló, hogy ez is veszélyezteti a jogbiztonságot és átláthatóságot, az uniós jog végrehajtását és érvényesülését. A szerző a vonatkozó szabályok lényegét és néhány példát is említ a Bizottság gyakorlatából és a Bíróság esetjogából. Tisztázza azt a kevésbé ismert körülményt, hogy a kötelezettségszegési eljárásokban kétféle, átalányösszegű vagy kényszerítő bírságok szabhatók ki, ismertetve ezek mibenlétét, a köztük lévő különbséget.

Mint ismeretes, az Igazságügyi Minisztérium missziójának része a jogalkalmazók számára segítséget nyújtani, amennyiben valamely jogszabállyal kapcsolatban értelmezési nehézségük támad. A lap hagyományaihoz híven jogértelmezést ismertetünk egy magánjogi és egy közigazgatási jogi kérdésben.

Lindt Roland tollából beszámolót közlünk az új büntető törvénykönyv elfogadásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi tanácskozásról. Az évforduló jelentőségét jelzi, hogy olyan magyar előadók fogadták el a meghívást és tartottak előadást, mint az Igazságügyi Minisztérium mellett társszervező Kúria elnökhelyettese, Patyi András; Polt Péter legfőbb ügyész; Pintér Sándor belügyminiszter és Czine Ágnes alkotmánybíró, valamint Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. Megtisztelték a rendezvényt neves közép-európai jogtudósok is, ezzel jelezve, hogy a magyar jogfejlődés a maga hagyományai és sajátossági ápolása mellett nem szakadhat és nem is kíván elszakadni a nemzetközi, különösen a közép-európai környezettől.

A lapszámot a tárcánkat érintő néhány hír, valamint a közelmúltban elfogadott, fontosabbnak ítélt jogszabályok ismertetése zárja.

E köszöntő elején kellemes olvasást és nyári pihenést kívántam. Ezt megismételve szeretnék el is búcsúzni minden kedves Olvasónktól. Miniszteri megbízatásom megszűnésével a Fontes Iuris főszerkesztői székét is átadom utódomnak, Tuzson Bence miniszter úrnak. Biztos vagyok benne, hogy amint az igazságügyi tárca, úgy ez az értékes szakmai és tudományos orgánum is jó kezekbe kerül. ■

JEGYZETEK

[1] F. Trentmann: How Humans Became 'Consumers': A History. The Atlantic, November 28, 2016 https://www.theatlantic.com/business/archive/2016/11/how-humans-became-consumers/508700/

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére