Mottó: "Kétségtelen, hogy a harc nemcsak az ügyfelekért folyik, hogy különösen erősödik a verseny az értékesítő kapacitásokért, akiknek "pályára" állítása idő- és pénzigényes. A mi szakmánkban kétségtelenül a legnagyobb érték: a képzett munkaerő!".
(Dr. Csurgó Ottó, a MABISZ elnöke, Biztosítási Szemle 1999. 4. szám)
1. A biztosítási ügynökök fluktuációja - bevallottan vagy titkoltan - a legtöbb hazai biztosító intézet máig megoldatlan problémája. A biztosítási ügynökök fluktuációja által okozott problémák oka nem egyszerűen a törvényi szabályozatlanságban keresendő. Ellenkezőleg, a jogszabályi szabályozatlanság is annak a következménye, hogy sok év alatt sem sikerült olyan megoldást kitalálni, amely a biztosító társaságok hosszú távú üzleti érdekeit szolgálná. Nem jönne létre ilyen jelentős fluktuáció, nem kellene garantált jutalékot fizetni és nem lenne szükséges a garantált jutalék reményében félévente más biztosító társasághoz kerülő üzletkötők fiktív szerződéseinek perjogi következményeivel számolni, ha maga a rendszer ezt nem tenné lehetővé.
Véleményem szerint a kialakult rendszer kevésbé róható fel a biztosítási ügynököknek, mint inkább a biztosító társaságoknak. Amint tanulmányom mottójából is kiderül, a piacért folytatott harc, a biztosító állományának folyamatos növekedése iránti igény teszi lehetővé - és egyben szükségessé - a rendszer ily módon való, diszfunkcionális működését. A biztosítási ügynökök csak kihasználják a rendszer nyújtotta lehetőségeket és a könnyű meggazdagodás reményében - szakmai ismerettel vagy jellemes emberi tulajdonságokkal nem rendelkező - ügynökök tömege árasztja el a szakmát. Ez a jelenség nem jó a biztosító társaságoknak, mert a látszateredmények tényleges költségekkel párosulnak, a fiktív szerződések és az ezzel kapcsolatos polgári vagy büntető perek nem növelik a társadalom tagjainak a biztosítók irányában - egyébként is - megrendült bizalmát. Ez társadalmi szinten is kárt okoz, mert nem működik hatékonyan a rendszer, amelynek célja - a kockázatok és kárveszélyek átvállalásával - biztonságérzet nyújtása a társadalom tagjainak és nem utolsósorban olyan megtakarítások összegyűjtése, amelyek biztonságos befektetése révén az államháztartást is finanszírozza.
2. Az általam képviselt biztosító társaság megbízásából indított jutalék visszakövetelése iránti perekben kifejtett munkám során számomra a legnagyobb problémát az jelentette, hogy min alapszik a biztosítási ügynök jutalék-visszafizetési kötelezettsége és - miután az alperesek ezt rendre megkérdőjelezték - egyáltalán van-e jutalék-visszafizetési kötelezettsége a megszűnt szerződések vonatkozásában a biztosítási üzletkötőnek. Az első bírósági ítéletekből kezdett számomra is kikristályosodni, milyen jogviszonnyal is állunk szemben, kik annak az alanyai, mi a jogviszony tárgya és tartalma. Amíg azonban az első ítéletig eljutottam, több év telt el, melynek során rájöttem, hogy a jogviszony dogmatikai elemzése nélkül a fenti keresetek képviselete meglehetősen bizonytalan. Sok éves jogalkalmazói munkám során már megfogalmazódott bennem az a törvényszerűség, hogy a bizonytalan képviselet a biztos pervesztéshez vezet. A jogviszonnyal kapcsolatos bizonytalanság a másik oldalon is tapasztalható.
Az alperesek védekezése széles skálán mozgott, a primitívtől egészen a jogilag érett és cizellált előadásokig terjedt. A primitív kategóriába soroltam a több biztosítót megjárt, nagy biztosításközvetítői múlttal, ám ehhez képest semmilyen kézzelfogható vagyonnal nem rendelkező alperesek védekezését. Ez általában arra épült, hogy az általam képviselt biztosító társaságot nem is ismerik. Őket tulajdonképpen kötéllel fogdosták és eszük ágában sem volt ehhez a biztosítóhoz szegődni, s ha mégis ide szegődtek, döntésüket nem motiválta a magas garantált jutalék, illetőleg a korábbi biztosító társaságénál magasabb jutalékot ígérő szabályzat sem.
Jogilag érettebbnek mondhatóak azok a védekezések, amelyek során az alperesek előadták, hogy a megbízási szerződést és a jutalékszabályzatot nem kapták kézhez, így nem is ismerik a jutalék-visszaírás jogintézményét. Védekezésük logikus, ha nem vállaltak kötelezettséget a jutalék visszafizetésére, az nem is követelhető tőlük. Az alperesi védekezések skáláján olyan - humorosnak tűnő - is megelent, amely elismerte, hogy a csoport által vállaltak nem teljesítése miatti vezetői rosszallás következtében kialakult rossz légkörben nem tudnak dolgozni, ezért a távozás útját választották. A biztosító nem tett meg mindent, hogy megfelelő munkakörülményeket biztosítson számukra. Gyakran figyelmeztette őket arra, hogy nem elég a garantált jutalékot felvenni, hanem a szerződéseket is szükséges megkötni.
Jogilag cizelláltnak azon alperesi védekezéseket találtam, amelyek nem vitatták a jogviszony létrejöttét, annak tartalmát, sőt a jutalék-visszafizetési kötelezettségüket is elismerték, de a kereset elutasítása iránti ellenkérelmüket arra alapították, hogy az általam képviselt biztosító társaság nem tette szá-
- 31/32 -
mukra lehetővé a prevenciót, mert ha őket a biztosító társaság a biztosítási díj nemfizetésének tényéről értesítette volna, úgy ők mindent megtettek volna a szerződés életben tartása érdekében. Érdekes és szinte megmagyarázhatatlan; az alperesek egyike sem támadta meg a biztosításközvetítői szerződést.
3. A vázolt bizonytalanság oka a hatályos jogi szabályozásban is keresendő, mely a jogviszony tartalmának meghatározásához nem nyújt lényeges segítséget. A Ptk. különös része ezt a szerződésfajtát nem ismeri. A biztosító intézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény 31. § és 37. §-a ugyan felsorolja a biztosításközvetítőket, de a 37. § lényegében a piacra lépés feltételeit szabályozza csupán. A Bit. szerint a biztosítási ügynök vagy munkaviszony keretében, vagy megbízási szerződés alapján végzi a biztosításközvetítői tevékenységet. A legtöbb esetben az elsőfokú bíróságok is a megbízási szerződés szabályaival indokolták a keresetnek helyt adó döntéseiket.
Számomra azonban már a perek kezdetén világossá vált; a biztosítási üzletkötők eredménnyel csak akkor perelhetők, ha jogviszonyt a vállalkozási szerződéshez közelítem, hiszen biztosítási ügynökök nem egyszerűen gondos eljárásra, hanem munkával elérhető eredmény produkálására vállalnak kötelezettséget. Ez a produktum pedig a szerződés létrehozása, ami megteremti jogukat a jutalék követelésére. De mi alapozza meg a biztosítónak - a megkötött szerződések után kifizetett - jutalék-visszakövetelési igényét? Erre vonatkozóan a pozitív jog nem sok eligazítást ad. A Ptk. 389. § szerint "vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó ... munkával elérhető más eredmény létrehozására, a megrendelő pedig ... díj fizetésére köteles." Munkával elérhető eredmény a biztosítási szerződés létrejötte, a biztosító - mint megrendelő - díjfizetési kötelezettsége pedig a biztosító jutalékfizetési kötelezettségét jelenti. Ezen túlmenően azonban a Ptk. XXXV. fejezetéből már nem sok minden vonatkoztatható a biztosítás közvetítői jogviszonyra, kivéve talán a szerződés lehetetlenülésének eseteit, amelyek mentőövet jelenthetnek a probléma megoldása érdekében. Ennek ismertetése a későbbiek során történik.
A már vázolt jogi helyzet egy olyan a Ptk. különös részében nem szabályozott sui generis atipikus szerződést jelent, amely a megbízási és a vállalkozási szerződés között helyezkedik el. A biztosítási ügynöknek a biztosító által kifizetett jutalék visszafizetésére vonatkozó kötelezettsége megbízásinak alig nevezhető. Ez tipikusan eredmény kötelem, amely az egész jogviszonyt a vállalkozáshoz közelíti. A jogviszony egyik alanya a biztosító társaság, akinek e jogi helyzet előnyére szolgál. A biztosító társaság - mint Dominus - nemcsak a jogviszonyban elfoglalt statikus helyzete szerint aktív, de aktív szerepet tölt be a jogviszony dinamikájában is. Kezdeményezi a biztosításközvetítői szerződés megkötését, a meghatározott eredmény elérését - ellenőrzését követően -, teljesíti jutalékfizetési kötelezettségét és ugyancsak a Dominus kezdeményezi a szerződés módosítását és megszűnését is. A jogviszony passzív oldalán a biztosítási ügynök van - aki a jogviszony Servusa -, mert a jogviszony a biztosítási szerződések közvetítésére, mint kötelezettségre irányul. A biztosításközvetítői jogviszony tárgya a biztosító azon érdekeinek a kiszolgálása, hogy ügyfelei körét és ezzel együtt nyereségét bővítse. A veszélyközösségben részt vevők számának növelése ugyanis a biztosító kockázatának csökkenéséhez vezet.
A jogviszony tartalma pedig azon az alanyi jogok és a velük szemben álló kötelezettségek összessége, melyeknek feltárása érdekében e kis dolgozat megszületett.
4. Van-e a biztosítónak alanyi joga a már kifizetett jutalék visszakövetelésére? Egyszerűnek tűnik a válasz, ha visszakanyarodunk a jogviszony tárgyának a fenti ismertetéséhez, amely szerint a biztosításközvetítői jogviszony tárgya a biztosítónak az az érdeke, hogy szerződési partnerei számát - különböző gazdasági megfontolásokból - növelje, amelynek kielégítése érdekében bármely biztosító társaság bármilyen nagy - akár a be nem folyt éves díj 60%-ának megfelelő mértékű - jutalék fizetésére is hajlandó.
Ha megszűnik a biztosítási szerződés, a biztosítónak a fenti érdeke sérül, pontosabban nem nyert kielégítést. A szerződés megszűnése egyben azt is jelenti, hogy a biztosító érdekének kielégítése nem vezetett eredményre.
Visszatérve az alperesi védekezésekhez, választ kívánok adni arra a kérdésre is, vajon lényeges-e, hogy milyen okból szűnik meg a biztosítási szerződés? Figyelmen kívül hagyva, hogy a díj nemfizetéssel megszűnő szerződések túlnyomó része fiktív - a biztosító szemszögéből ítélve meg a dolgot - a biztosító társaságnak mindegy, hogy milyen okból szűnik meg a szerződés, hiszen a jogviszony tárgya, a fent már ismertetett érdek kielégítése hiúsul meg, a szerződésnek bármilyen okból történő megszűnése következtében. A jogviszonyban aktív oldalt megillető joggal szemben mindig a passzív oldal valamilyen kötelezettsége áll, és - a jogviszonyok sokszínűségéből következően - ez fordítva is igaz. A biztosításközvetítői jogviszonyban a biztosítási ügynöknek kötelezettsége a biztosítási szerződés létrehozása. E kötelezettségének teljesítésével megnyílik a joga a jutalék követelésére, amely a biztosító oldalán kötelezettségként jelentkezik.
Igaz-e ez fordítva is? A biztosítási szerződés megszűnése keletkeztet-e jogosultságot a biztosító
- 32/33 -
részére a jutalék visszakövetelésére abban az esetben, amikor a biztosítási ügynöknek nincs kötelezettségszegése a biztosítási szerződés megszűnésével kapcsolatban? Fűződhet-e a biztosító jutalék visszafizetésére irányuló felhívásához az a jogi hatás, hogy amennyiben a biztosítási ügynök e felhívásnak nem tesz eleget, úgy ezen alanyi jog bírósági úton is kikényszeríthető? Mivel a kereseti jog (akció) lehetősége hozzá tartozik az alanyi joghoz, a fenti kérdés igennel dönthető el.
5. A dogmatikai vizsgálat során választ kell adni arra a kérdésre, hogy mi keletkezteti a biztosító fent ismertetett alanyi jogát? E kérdésre adandó válasz során tanulmányoztam a Ptk. szerződésszegési tényállásait, bízva abban, hogy találok "ráhúzható" tényállást a biztosítási ügynök jutalékvisszafizetési kötelezettségére. A Ptk. 298. §-a - látszólag - eleve elvetendő, tekintettel arra, hogy a kötelezett egyszer már teljesített - amikor a biztosítási szerződést létrehozta -, késedelembe esése ténybelileg kizárt.
A kötelezetti késedelemnél nagyobb biztonsággal vethető el a hibás teljesítés, mint szerződésszegési tényállás, hiszen a kötelezett teljesítésekor - vagyis a biztosítási szerződés közvetítésekor - a kötelezett teljesítése nem volt hibás. Ha nem így lenne, a kötelezett jutalékban sem részesülhetne. A teljesítés megtagadása viszont fogalmilag kizárt, hiszen a visszafizetendő jutalékot éppen a teljesítésért kapta a biztosítási ügynök.
A Ptk. 312. § (1) bekezdésében szabályozott teljesítés lehetetlenné válása, mint szerződésszegési tényállás lehet kiindulópont a fenti kérdések megválaszolásához, mármint, hogy mi keletkezteti a biztosító alanyi - és ezzel egyben a kereshetőségi jogát is - a jutalék visszakövetelésére? A biztosításközvetítői jogviszonyban a kötelezett teljesítése a biztosítási szerződés létrehozása. A jogviszony tárgyából kiindulva azonban a biztosítónak nem csupán a szerződés létrehozása - és elsősorban nem ez - hanem a szerződés folyamatos fenntartása az érdeke. Így tehát a kötelezett teljesítése nemcsak a szerződés létrehozását, hanem folyamatos fenntartását is jelenti. Ez a kötelezett teljesítése még akkor is, ha a szerződés folyamatos fenntartása érdekében a legtöbb esetben - ide nem értve a fiktív szerződéseket - a kötelezettnek e tény befolyásolására semmi lehetősége sincs. Ha bármilyen oknál fogva megszűnik a biztosítási szerződés, a kötelezett teljesítése lehetetlenné válik.
A kérdés az, hogy ez a Ptk. 312. § (1) bekezdése szerinti objektív lehetetlenülés tényállása-e vagy pedig a 312. § (2) bekezdése szerinti a szerződésnek olyan okból való lehetetlenné válása, amelyért a kötelezett felelős? Mivel a biztosítási ügynök -mint a biztosításközvetítői jogviszony kötelezettje - szerződésben vállalja, hogy bizonyos idő eltelte előtt megszűnt szerződések esetén a felvett jutalékot visszafizeti a biztosítónak, a szerzési jutalék visszakövetelésére vonatkozó alanyi joga magán a szerződésen, vagyis a Ptk. 198. §-án alapszik, amely szerint "a szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére".
A biztosítási szerződés tárgya a biztosító érdekének a kielégítése. A jogviszony alanyai között a szerződés a jogviszony kötelezettje azon kötelezettségvállalásával jön létre, hogy meghatározott időn belüli megszűnés esetén a felvett jutalékot visszafizeti, így a biztosítónak a jutalék visszakövetelésére vonatkozó alanyi jogát maga a szerződés, a kötelezett - a biztosítási ügynök - kötelezettségvállalása keletkezteti. A biztosításközvetítői szerződés ugyanis jelentős kockázati elemeket hordoz magában. A biztosító érdeke nem csupán a szerződés megkötése, hanem annak folyamatos fenntartása. Megkötésekor eldöntendő kérdés, hogy ki viselje annak kockázatát, ha - meghatározott időn, pl. egy vagy két éven belül - a szerződés megszűnik. Indokolatlan lenne, hogy a biztosítónak jelentős költséget kelljen viselnie olyan biztosítási szerződések után, amely a megkötését követően - néhány hónap, vagy esetleg egy-két év elteltével - megszűnnek és a jelentős költségek ellentételeként a biztosítási díj, mint bevétel elmarad.
Ugyanúgy indokolatlan lenne az is, hogy a biztosítási ügynök hosszú éveken keresztül viselje a szerződés megszűnésének kockázatát.
A szerződési szabadság elvéből kiindulva a szerződő felek a szerződés tartalmát szabadon állapítják meg. E magánjogi jogelvnek megfelelően a biztosításközvetítői szerződés megkötésekor a szerződő felek a szerződés megszűnésének a kockázatát osztják meg a szerződésekben írtak szerint. Akár szubjektív, akár objektív lehetetlenülés következik be, bizonyos idő eltelte előtt ennek kockázatát a biztosítási ügynök, mint megbízott viseli.
A biztosítási ügynök jutalék-visszafizetésére vonatkozó kötelezettségvállalása nem más, mint kockázattelepítés. A fenti elméleti fejtegetésből következik a gyakorlat számára, hogy a felperesnek a jutalék visszafizetése iránti perekben a jogviszony létrejöttét, annak tartalmát - e körben a biztosítási ügynöknek a jutalék-visszafizetésre vonatkozó kötelezettségvállalását - kell bizonyítania, míg az alperesnek a fentiek ellenkezőjét, vagyis, hogy a jogviszony érvényesen nem jött létre, illetőleg, hogy a jutalék visszafizetésére kötelezettséget nem vállalt, vagy amennyiben ez sikertelen, a szerződés megtámadása - már ha erre ok fennáll - ad lehetőséget az eredményes védekezésre.
A vázoltakból nemcsak a bizonyítási teherre vonható le következtetés, hanem az is biztonsággal állítható, hogy maga a biztosításközvetítői jogviszony megszűnésének, illetve mikénti megszűnésének a vizsgálata e perek tárgyához nem tartozik, tekintettel arra, hogy a jutalék-visszafizetési kötelezett-
- 33/34 -
ség független magának a biztosításközvetítői jogviszonynak a fenn, illetve fenn nem állásától. Mégiscsak függ annyiban, hogy a biztosításközvetítői jogviszony megszűnésével elszámolási kötelezettsége keletkezik mindkét félnek, amely azonban gyakorlatilag nem terjedhet ki a jogviszony megszűnése után törlésre kerülő szerződésekre, amelyek értelemszerűen nem kerülhetnek bele ekkor még az elszámolásba.
A biztosításközvetítői jogviszonyra a Ptk. formakényszert nem ír elő, így az létrejöhet - az általános gyakorlattól eltérően - akár szóban vagy talán még ráutaló magatartással is. Jogviszony tartalmát nemcsak az írott szerződés, hanem a jogviszony létrejöttekor elhangzott nyilatkozatok is alkotják. Így a jutalék-visszafizetésre vonatkozó kötelezettséget a megbízási szerződéstől elkülönülő külön visszafizetést vállaló, egyoldalú nyilatkozat keletkezteti, amely nyilatkozat része magának a szerződésnek, vagyis e kötelmi jogviszony kontraktuális és pozitív is. A kötelezettségvállalás tevésre irányuló.
6. Váromány-e a biztosító jutalék visszakövetelése iránti alanyi joga? Mivel a váromány olyan függő jogi helyzet, amely a jogszerzés reményét hozza magával, tágabb értelemben az is állítható, hogy a biztosítónak a jutalék visszakövetelése iránti alanyi joga váromány. Ahhoz, hogy ez a jogi helyzet alanyi jogot eredményezzen, szükséges a tényállás kiegészülése azzal a ténnyel, hogy a biztosítási szerződés megszűnt. A kötelezett jogi kötöttsége a szerződés megkötésével fennáll, a biztosító alanyi joga tágabb értelemben vett váromány abban a vonatkozásban, hogy a kötelezett kötelezettségvállalásán kívül szükséges a biztosítási szerződés megszűnésének, mint jogi ténynek a bekövetkezése is. A jogviszony tartalmát tovább elemezve véleményem szerint megállapítható, hogy a biztosítónak a jutalék visszafizetése iránti joga olyan jogmódosító hatalmasság, melynél fogva a biztosító egyoldalú nyilatkozattal meginti az adóst, ami által az késedelembe esik és ekként a Ptk. 298. §-a alapján követelhető tőle a teljesítés.
Mivel - az igen nagy számú fiktív szerződéseket kivéve - a szerződés megszűnése nem róható fel a biztosítási ügynöknek, a jutalék visszafizetésére vállalt kötelezettség nem teljesítése sem felelősségi, hanem tipikusan szerződésszegési tényálláshoz kapcsolódó helytállási kötelezettség.
Dr. Lábady Tamás volt alkotmánybíró, kollégiumvezető bíró, tanszékvezető egyetemi docens A magyar magánjog (polgárjog) általános része Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 1997
Dr. Csurgó Ottó, a MABISZ elnöke Biztosítási Szemle, 1999. 4. sz.
Oláhné Lengyel Judit igazgató, Zürich Biztosító, Biztosítási Szemle, 1999. 4. sz.
Pálos Miklós felelős szerkesztő, Biztosító Szemle, 1999. 11-12. sz.
Johan De Decker vezérigazgató, Argosz Biztosító Biztosítási Szemle, 1999. 11-12. sz.
Borbás György vezérigazgató, N-N Biztosító Biztosítási Szemle, 1999. 11-12. sz.
Nemes Gyula igazgató, Hungária Biztosító, Biztosítási Szemle, 1999. 9. sz.
Csery István megyei igazgató, AXA-Colonia Biztosító Rt., Biztosítási Szemle, 1999. 9. sz.
Szász András MLM a biztosításban, vitaindító, Biztosítási Szemle 1999. 6-7. sz.
Dr. Takáts Péter: Hozzászólás Szász András cikkéhez, Biztosítási Szemle 1999. 6-7. sz.
Szűcs Gáspár Zsolt igazgató, Atlasz Biztosító, Biztosítási Szemle, 1999. 5. sz.
Fördős Tamás ügyvezető igazgató, Németh László marketing- és kommunikációs igazgató, Balogh Gábor igazgató, AHICO Biztosító, Biztosítási Üzletkötő, 1999. 4. sz.
Szabó Katalin, a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem tanára: Korfüggő gondolatok, Biztosítási szemle, 1999. 2. sz.
Frank Sándor alelnök, vezérigazgató, N-N Biztosító, Biztosítási Szemle, 1999. 1. sz.
Koós Gábor, Generali-Providencia Rt., Biztosítási Szemle, 1999. 2. sz. ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző ügyvéd, biztosítási szakjogász.
Visszaugrás
