A zálogjogi szabályainkat módosító 1996. évi XXVI. törvény (zálogjogi novella) az utóbbi időben jogi irodalmunk kedvelt témájává vált. A szerzők többnyire egyetértenek abban, hogy a gyakorlat próbakövén csiszolódó "új anyag" általánosságban megállja a helyét s a zálogjog kétségkívül továbbra is legjelentősebb hitelbiztosítékunk marad. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a módosítás rendelkezései több területen is felvetik a korrekció igényét. Nem véletlen, hogy 1999 végén már elkészült a zálogjogi szabályok módosítását célzó igazságügy-miniszteri előterjesztés, mely egyrészről a novella által felvetett értelmezési problémákat igyekszik - több-kevesebb sikerrel - megoldani, másrészt az 1996. évi reform által nem, vagy nem kellő mélységben érintett kérdéseket kíván tisztázni. A téma tehát ismét előttünk hever. Ehelyütt - az említett koncepció részleteiben való elemezése nélkül - csupán néhány olyan kérdést szeretnék felvetni, melyek megítélésem szerint helyes értelmezéssel jogalkotói segítség nélkül is megoldhatók.
A zálogjogi novella hatálybalépését követően a vagyont terhelő zálogjog intézménye körül a legélesebb vita abban a kérdésben bontakozott ki, hogy a lebegő zálogjog konkretizálása - Ptk. 254. § (2)-(3) bekezdés - során kialakuló immár egyedi zálogjog, milyen rangsorban keletkezik:
a) az átalakítással új zálogjog jön létre, méghozzá abban a pillanatban, amikor a konkretizáló nyilatkozat folytán az egyediesítés perfektté válik (jelzálogjog bejegyzése, kézizálogjog tárgyának átadása stb. megtörténik), avagy
b) a konkretizált zálogjogot más zálogjogokkal egybevetve is a lebegő zálogjog által elfoglalt ranghelyen kell figyelembe venni.
A zálogjog témakörében publikáló szerzők jelentős része az előbbi álláspontot foglalta el. Anka Tibor és Bókai Judit pl. a későbbi hitelezők (zálogjogosultak) érdekeire hivatkoznak, mondván: megengedhetetlen, hogy a lebegő zálogjog alapítását követően a lekötött vagyonba tartozó egyes vagyontárgyakra létesített zálogjog (akár jel-, akár kézizálogjog) elé "beelőzzön" a konkretizált zálogjog1. Zámbó Tamás e gondolatot azzal egészíti ki, hogy e megoldás a vagyont terhelő zálogjog természetével sem egyezik: a zálogjog a lebegés stádiumában nem konkurálhat más zálogjogokkal, abszolút hatályát csak a rögzítő nyilatkozat megtételét követő konkretizálással (bejegyzéssel) nyeri el2.
A magam részéről nem tudok egyetérteni ezzel a megközelítéssel. Ha a napirenden lévő módosítás során az imént említett vélemény kerül elfogadásra, ti. az, hogy a lebegő zálogjogból kialakított egyedi zálogjogot a konkretizálás időpontjához igazodó ranghely illeti meg, akkor a hitelezők a jövőben várhatóan nem fognak a követeléseik "biztosítékaként" vagyont terhelő zálogjogot alapítani. A fenti érvelés ugyanis azt eredményezné, hogy a vagyont terhelő zálogjog alapítását követően, ám az egyediesítést megelőzően a vagyonhoz tartozó (ekkor még konkrétan meg nem jelölt) zálogtárgyakon létesített zálogjogok rendre megelőznék a lebegő zálogjoggal élő hitelezőt, így e zálogjog egész egyszerűen üressé, értelmetlenné válna.
Hatályos Polgári Törvénykönyvünk ezzel szemben a vagyont terhelő zálogjogot már a konkretizálás megtörténte előtt is egyértelműen teljes, létező és abszolút hatállyal bíró zálogfajtaként szabályozza, mely csupán a tárgyát - ebből fakadóan pedig az érvényesítés módját - illetően rendelkezik speciális tulajdonságokkal. A konkretizálás - az angol jogból kölcsönzött szemléletesebb elnevezéssel élve kristályosítás - nem hoz létre a felek között új zálogjogot, pusztán arra való, amire a neve is utal: egyediesít, vagyis megragadhatóvá teszi az eddig megfoghatatlant. A konkretizálás folytán kialakuló zálogjog tehát nem új, a rögzítéssel keletkező korlátolt dologi jog, hanem a lebegő zálogjog "új ruhája", mondhatni annak testre szabott, csinosított alakja, mely jogi létét vitán felül a lebegő zálogjogból nyeri. Nem lehet vitás ennélfogva az sem, hogy az egyedi zálogjog - "szülessen" akár a kielégítési jog megnyílta után, vagy még azelőtt - a vagyont terhelő zálogjog biztosította ranghelyen kell, hogy megillesse a zálogjogosultat.
Nem foghat helyt az az érvelés sem, hogy a vagyont terhelő zálogjog létének első stádiumában - a lebegés állapotában - még nem rendelkezik a zálogjogot jellemző abszolút szerkezetű jogviszony sajátosságaival3. A zálogjog keletkezése - és a vele összefüggő abszolút hatály, ill. kielégítési elsőbbség - ugyanis nem tévesztendő össze a lebegő zálogjog érvényesíthetőségével. Kétségtelen, hogy a lebegő zálogjog keletkezéskori formájában közvetlenül nem ad lehetőséget a kielégítési jog gyakorlására: a vagyon, mint fedezet meghatározott zálogtárgyakra szűkítendő. Abban a kérdésben azonban, hogy a lebegő zálogjog is zálogjog, a Ptk. érzésem szerint nem hagy kétséget: a zálogjogi novella mindvégig ebben az értelemben kezeli ezt az intézményt. A lebegő zálogjog tárgyának sajátossága - annyiban, hogy az dolog- és jogösszességként a konkrét dolgoknál nehezebben megfogható - nem von le semmit az értékéből: keletkezésétől (vagyis a közjegyzői nyilvántartásba való bejegyzésétől) fogva a Ptk. 263. § (2) bekezdésében rögzítettekkel összhangban kielégítési elsőbbséget biztosit a zálogjogosult számára4. A Polgári Törvénykönyv hivatkozott szabálya helyesen kizárólag úgy értelmezhető, hogy a zálogul lekötött vagyonba tartozó egyes vagyontárgyakra utóbb létesített egyedi zálogjogok a korábbi zálogjogot nem érinthetik: a keletkező újabb zálogjogok csak a lebegő zálogjogot követő ranghelyen foglalhatnak helyet5. Ha e kielégítési elsőbbséget megtagadjuk a lebegő zálogjogtól, legfontosabb karakterisztikumától fosztjuk meg: olyan, mintha az éltető levegőt szívnánk el előle.
Ugyanakkor ez az értelmezés a későbbi záloghitelezők sérelmével sem jár. A lebegő zálogjog fennállását hiteles közjegyzői nyilvántartás bizonyitja, melybe bárki betekinthet, arról saját céljára feljegyzést készíthet, a nyilvántartás adatairól pedig a közjegyző kérelemre tanúsítványt is ad [vö. 7/1997. (I. 22.) Korm. rendelet 9. § (1)-(2) bekezdés]. A nyilvántartásban a kötelezett személye szerinti keresés nem okoz gondot, ennélfogva semmi akadálya annak, hogy az a záloghitelező, akinek "tiszta tulajdoni lappal" ajánl fel adósa ingatlant fedezetként, a nyilvántartásból lekérdezze, hogy az adós vagyonára vagy annak egy részére (mely a vagyonhoz tartozó ingatlant így érintheti) nem került-e lebegő zálogjog bejegyzésre. Ilyenkor tehát a két nyilvántartás egybevetésével állapítható meg az ugyanazon vagyontárgyat terhelő különböző zálogjogok rangsora6.
A bevezetésben említett, módosítást célzó előterjesztés egyik pontja szerint "a jog vagy követelés elzálogosítására vonatkozó jelenlegi szabályozásból nem derül ki, hogy az miként illeszkedik a zálogjog intézményének megújított rendszerébe (az változatlanul sajátos zálogjogi típus maradt, vagy - a jogosult választásától függően - jelzálogjogként és kézizálogjogként egyaránt alapítható)." Meglátásom szerint az átruházható követeléseken, illetve jogokon alapított zálogjog egy sajátos zálogfajta7, melynek a kézi- és jelzálogjoghoz képest különleges tulajdonságait korábbi magánjogunk is felismerte (igaz, hogy a jogon alapított zálogjogot a kézizálog körében tárgyalták). A Polgári Törvénykönyv XXIII. fejezetének zálog'ogi alcímében ugyanakkor kétséget kizáróan elismerésre került - ha nem is a megfelelő hangsúllyal8 - e zálogjog elkülönült jellege. A Ptk ugyanis " a zálogjog fajtái"cím alatt három §-t tartalmaz: a 256. § a jelzálogjog, a 257. § a kézizálogjog, míg a harmadik a 258. § a követeléseken és jogokon fennálló zálogjog alapvető szabályait rögzíti. Nem lehet vitás az sem, hogy ez utóbbi zálogfajta elkülönítésének elsődleges indoka a zálogjog közvetett tárgyának "megfoghatatlanságában" rejlik, esetében ugyanis nem értelmezhető a birtoklás tényén alapuló megkülönböztetés: a követelések és jogok átadás tárgyául főszabályként nem szerepelhetnek. Más kérdés, hogy a 261. § (2) bekezdése a követelés vagy jog felett fennálló zálogjognak a kötelezettel szemben történő érvényesíthetőségéhez - vagyis a zálogszerződés kötelezett irányában való hatályossá válásához - megkívánja a kötelezett értesítésén túl, a követelésről vagy jogról esetlegesen kiállított okirat birtoklását is. Végül az is igaz, hogy a szabályozást (legkésőbb az új Polgári Törvénykönyvben) teljesebbé és egyértelműbbé kell tenni.
A követeléseken és jogokon alapítható zálog'og elhelyezése körüli probléma különösen élesen jelenik meg a korlátolt felelősségű társaság üzletrészének elzálogosítása esetében. A szerzők egy része azt az álláspontot foglalja el, hogy a kft. üzletrészen alapított zálogjog érvényes létrejöttének feltétele, hogy a zálogjog a Magyar Országos Közjegyzői Kamaránál vezetett nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön9. E véleményük alátámasztására egyrészt a Ptk. 260. § (2) bekezdésében, másrészt a 7/1997. (I. 22.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdésének c) pontjában foglaltakat kívánják segítségül hívni, meglátásom szerint azonban nem megalapozottan.
Az üzletrész ugyanis nem más, mint a tag jogait és a társaság vagyonából őt megillető hányadot megtestesítő sajátos vagyoni értékű jog10, melyről értékpapírt kiállítani tilos. A kft. üzletrész, mint tagsági jogokat és vagyoni részesedést egyaránt magába foglaló elvont fogalom nem tekinthető ingó dolognak- e fikciós megoldással a jogalkotó mindeddig nem élt - elzálogosítása tehát nem esik a zálogjogi novella által bevezetett ingó jelzálogjog fogalma alá.
Éppen emiatt nem foghat helyt a Ptk. 260. § (2) bekezdésében rögzített rendelkezésre való hivatkozás, mely szerint - az ingatlanon kívül - más zálogtárgyat terhelő jelzálogjog alapításához jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a zálogszerződésnek közjegyzői okiratba foglalása és a MOKK nyilvántartásba való bejegyzése szükséges. A felhívott jogszabályhely ugyanis más zálogtárgyat terhelő jelzálogjogról szól, miniszteri indokolása szerint is elsősorban az ingó jelzálogjogra koncentrálva, külön említve a novella másik nagy horderejű - ugyancsak a jelzálogjog körébe sorolható -újítását, a vagyont terhelő zálogjogot. Ha a jogalkotó a közjegyzői nyilvántartás "hatályát" az üzletrészre is ki akarta volna terjeszteni, ehhez egyértelmű - törvényi szintű - rendelkezésre lett volna (illetve lenne a jövőben) szükség. A zálogjog anyagi jogi szabályainak alapvető tételeit magánjogi kódexünk, a Polgári Törvénykönyv tartalmazza, melynek rendszerét alacsonyabb szintű jogszabályok - konkrétan a 7/1997. (I. 22.) Korm. rendelet - nem írhatják felül. Elhibázottnak, de legkevesebb zavart keltőnek tartom a Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése c) pontjában foglalt kitételt, mely a zálogjogi nyilvántartásba bejegyzendő adatok között külön utal a "gazdasági társaságban fennálló tagsági jogviszonyból eredő vagyoni értékű jogra", mint az ingó jelzálogjog körében szóba kerülhető zálogtárgyra.
Nem kétséges, hogy a vagyoni értékkel bíró átruházható jogok közül jelentőségét tekintve messze kiemelkedik a kft. üzletrész, ennélfogva megkülönböztetett figyelmet érdemel. Bár határozott álláspontom, hogy az üzletrészt terhelő zálogjog nyilvántartására - a feltételek megteremtését követően - a cégnyilvántartás lenne a leginkább megfelelő, nem tartom kizártnak, hogy a jogalkotó a MOKK nyilvántartásba való bejegyzés mellett döntsön. Ennek megtörténtéig azonban a korlátolt felelősségű társaság üzletrészének elzálogosítását a jogokat és követeléseket terhelő zálogjog általános szabályai szerint látom lehetségesnek, vagyis a zálogszerződés a felek alakszerűséghez nem kötött megállapodásával - a közjegyzői nyilvántartásba való bejegyzés nélkül11 - érvényesen létrejön.
A zálogtárgyak jelentős csoportját képezik az értékpapírok, melyek napjainkban egyre növekvő szerephez jutnak, mai polgári jogi irodalmunk ennek ellenére viszonylag mostohán bánik e témával12. A kérdéskör tárgyalásakor tapasztalható bizonytalanságok, a kibontakozó viták egyrészt az értékpapírok sajátos jogi természetére, másrészt a korrekt, részletes anyagi értékpapírjogi szabályok hiányára vezethetők vissza.
Az értékpapírok fizikai valójuk ellenére nem vonhatók egyértelműen az ingó dolgok fogalma alá, s nem tekinthetők egyszerűen sajátos követeléseknek sem. Éppen ezért nem tudom elfogadni azt az álláspontot, mely az értékpapírok elzálogosítását akár jel-, akár kézizálogjog formájában lényegében minden fenntartás nélkül lehetségesnek látja13: véleményem szerint (melyet elsősorban gondolatébresztőnek szánok) a probléma árnyaltabb megközelítést igényel.
A papír és a benne foglalt - általa megtestesített és hordozott - követelés vagy más jog szoros kapcsolatából egyenesen következik, hogy az értékpapírral kapcsolatos bármilyen jogcselekmény - igen szűk kivétellel - kizárólag a papír birtokában történhet.14 Ez a feltétlen érvényesülést kívánó alapelv a Polgári Törvénykönyv 338/B. § (1) bekezdésében is megfogalmazást nyert: "Értékpapírban meghatározott követelést érvényesíteni, arról rendelkezni, azt megterhelni - ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik - csak az értékpapír által, annak birtokában lehet. " Az értékpapír ugyanis nem egyszerűen egy okiratba foglalt követelés vagy jogosultság: masabb és sokkal több is annál. Az értékpapír sajátossága a papírnak és a benne foglalt követelésnek az anyagi jog eszközeivel való olyan " egybeforrasztása ", melynek következtében az értékpapír kiállításával egyrészt új - ám létrejöttében az alapul fekvő jogviszonyra támaszkodó - papírtartalomszerű követelés jön létre15. Ez az értelmezés láthatóan nem teszi lehetővé, hogy a papír megterhelése (zálogba, óvadékba adása) az értékpapír kézbentartása nélkül történjen.
A témában publikáló szerzők ugyanakkor nem mindig észlelik azt a tényt, hogy a jelzálogjog formájában történő megterhelés könnyen illuzórikussá válhat. Az értékpapírok jogi természetéből fakadó alapvető tétel ugyanis, hogy a papír mindenkori (jóhiszemű) megszerzője a papír által hordozott és általa kifejezésre is juttatott - papírtartalomszerű jogokat - szerzi meg. Ha tehát a záloghitelező ingó jelzálogjogot létesítene valamely, az adós tulajdonában álló értékpapír (példának okáért névre szóló részvény) felett, remélt kielégítési elsőbbsége dacára zálogjogával mit sem érne a papír olyan új jogosultjával szemben, akire a zálogkötelezett az értékpapírt szabályos forgatmánnyal átruházta. Be kell látni, hogy nem minden ok nélkül rendelkezik a papír feletti jogosultság megszerzéséről, az értékpapírkövetelés megterheléséről stb. a Ptk. 338/B. § (1) bekezdése az ismertetett módon. Értékpapírok esetében az okirat ugyanis nem puszta bizonyítéka a benne foglalt követelésnek, hanem több annál: a papír hordozza, mintegy képviseli magát az értékpapír-követelést. Éppen ezért tárgyalta korábbi magánjogi irodalmunk a kézizálogjog sajátos megjelenési formájaként az értékpapírok zálogba adását, határozottan rögzítve, hogy az értékpapír átadása nélkül azon zálogjog nem szerez-hető16.
Az értékpapírjogi irodalom egyetért abban, hogy a legtöbb dologi jogi vonást a bemutatóra szóló értékpapírok mutatják fel, melyekkel ebből a szempontból azonos megítélés alá esnek a rendeletre szóló, ám szabályszerű üres forgatmánnyal ellátott értékpapírok is. Ezeknek az értékpapíroknak az elzálogosításához a felek ügyleti akaratát rögzítő - alakszerűtlen - zálogszerződés, valamint a papír átadása szükséges: a zálogjog tehát etekintetben nem különbözik az ingó kézizálogtól. Az értékpapírok korábban már említett kettős, "félig dolog-félig jog" természete tükröződik Szladits megfogalmazásában: "bemutatóra szóló értékpapír elzálogosítását a gyakorlatban ingó dolog kézizálogba adásának tekintjük, noha voltakép ez esetben is jogot zálogosítunk el, amelynek gyakorlása a papír birtokához van kötve."17
Komolyabb értelmezési és jogalkalmazási problémát vetnek fel a forgatható (vagy másképpen: rendeletre szóló) értékpapírok.
A forgatható értékpapírok zálogba adása többféleképpen történhet. Ennek egyik módját régi jogunkban a Kt. 303. §-a szabályozta, kimondva, hogy a hátirat útján átruházható értékpapírok esetében a zálogjog a forgatmánnyal ellátott papírnak a hitelező vagy harmadik személy (zálogtartó) kezéhez való átadásával keletkezik. Fontos hangsúlyozni, hogy a forgató nyilatkozat (mely önmagában egy absztrakt, tehát a kötelezettségvállalás jogcímét fel nem tüntető jogügylet) megtételének az indító oka, jogilag releváns célja a zálogszerződésben rejlik: mivel pedig a zálogbaadás nem tulajdonszerzési jogcím18, ezért nem tekinthetjük tulajdon-átruházásnak az ilyen okból a papírra vezetett forgatmányt (erre a kérdésre az alábbiakban visszatérünk). A forgatmány jogi jellegét tekintve kétféle lehet: a zálogbaadást külsőre is feltüntető zálogforgatmány, ill. egyszerű tulajdoni forgatmány.
a) A zálogforgatmány. A zálogforgatmány szabályait a váltójogi szabályok közzétételéről szóló 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (Vr.) 19. §-a tartalmazza. Bár korábbi értékpapírjogunk ismerte a részvény ilyen módon történő zálogbaadásának lehetőségét is, a zálogforgatmánynak létjogosultsága elsősorban a pénzkövetelést megtestesítő értékpapírok - különösen a váltó - körében lehet. A zálogforgatmány lényege éppen abban áll, hogy a záloghitelező a biztosított követelésének fedezetét képező értékpapír adósával (váltó esetében a kiállítóval vagy az elfogadóval) szemben a papír által legitimált, igazolt hitelezőként léphet fel, s követelhet az elzálogosított értékpapír-követelés adósától teljesítést. A forgatmányos ugyanakkor a zálogkötelezettel szemben - a kettejük közötti jogviszony tartalma alapján - elszámolni köteles.
b) Zálogba adás tulajdoni forgatmánnyal. A mai irodalomban fellelhető ellenkező állásponttal szemben19 megítélésem szerint nincs akadálya annak sem, hogy a kötelezett a nevére szóló értékpapírt teljes hatályú, ún. tulajdoni forgatmánnyal adja át a zálogjogosult részére. A Kt. hivatkozott 303. §-a és az Mtj. 912. § utaló szabálya nyomán - ti. a bemutatóra szóló, a forgatható és az igazoló papírok zálogba adására a Kt. szabályait kell alkalmazni akkor is, ha az elzálogosítás egyébként nem esne a kereskedelmi ügylet fogalma alá - egyértelműen így foglalt állást korábbi magánjogi irodalmunk is20, ezen túl pedig maga a Vr. sem tekinti a váltókövetelés zálogba adása egyetlen lehetséges módjának a korlátolt hatályú átruházást. Való igaz, hogy ebben az esetben az értékpapír záloghitelezőt forgatmányosként külsőre korlátlan jogosultként tünteti fel, ám a forgatmány alapügyletét képezd zálogszerződés a felek egymás közötti jogviszonyában egyértelműen rögzíti a jogi helyzetet: a zálogjogosult a "zálogtárgyból" kielégítést kereshet, a befolyt összeg őt illeti, ám a biztosított követelést (tőkeösszeg, illetve annak járulékai) meghaladó összeggel elszámolni köteles21. Az más - a zálogszerződést nem érintő - kérdés, hogy a forgatmányos ebben az esetben harmadik személyekkel szemben "tulajdonosként" léphet fel, s ha a papírt továbbforgatja, a jóhiszeműen papírszerző - a forgatmány kifogáskorlátozó hatásának köszönhetően - a papírból eredő valamennyi jogot megszerzi.
Ehelyütt szeretném rögzíteni, hogy a forgatható értékpapírok ilyetén zálogba adása nem tekinthető "puszta forgatásnak": a rendeletre szóló értékpapírok elzálogosítása is megköveteli a felek zálogszerződését, mely a forgatmány - akár a korlátolt hatályú zálogforgatmány, akár a teljes hatályú átruházó nyilatkozat - alapügyletét képezi, s nem nélkülözhető a papír átadása sem. E három feltétel együttes fennállása szükséges a forgatmány által történő elzálogosításhoz.
Az értékpapírok forgatmány útján való zálogba adása - amint arra már utaltam - elsősorban a kötelmi jogi (pénz-) papírok esetében bírhat jelentőséggel: itt a legszembetűnőbb ugyanis a "papír által megtestesített követelés" jelleg. A pénzkövetelést magukban hordozó értékpapírok elzálogosítására csaknem teljes egészében talál az a" kijelentés, hogy ilyenkor lényegében a papírban foglalt követelés megterhelése történik, azzal, hogy a Ptk. 261. § (2) bekezdése által szabályozott esettől eltérően a követelésről kiállított okirat átadása nem pusztán a zálogjog érvényesítésének feltétele, hanem egyenesen a zálogjog érvényes létrejöttéhez szükséges22.
Nem ilyen egyértelmű azonban a helyzet a névre szóló részvények esetében. A részvény ugyanis sajátos zálogtárgy abból a szempontból, hogy esetében nem a papírban foglalt tagsági jog szolgál biztosítékként, hanem a részvény forgalmi (piaci) értéke. A részvények zálogba adása nem jelenti a papír által megtestesített jogosultságok megterhelését: a zálogjogviszony közvetett tárgya a zálogjoggal biztosított követelés kielégítésének fedezetét biztosító részvény, mint értékpapír, nem pedig a részvényesi minőség. Úgy érzem, hogy a részvény jogi jellege éppen ezért nehezen ad utat a váltóra szabott zálogforgatmány alkalmazásának23, hiszen ehelyütt nem a papírban rögzített, a hitelező által gyakorolható illetve behajtható jogosultság vagy követelés jelenti a hitelezői igény fedezetét.
A névre szóló részvény teljes hatályú forgatmánnyal való fedezetül adása ugyanakkor mai jogunkban is alkalmazható intézmény. Erre elsősorban a biztosítéki célú tulajdon-átruházás keretében - tehát nem zálogjogi intézményként - kerülhet sor olyan esetekben, amikor a záloghitelező nem egyszerűen a részvényokiratot, mint majdani kielégítési jogát biztosító vagyoni értéket kívánja birtokában tudni, hanem - tegyük hozzá: jogszerűen - a részvény által biztosított szavazati jog gyakorlásával befolyást is kíván gyakorolni az adott részvénytársaság működésére24. Hangsúlyozni szeretném, hogy a felek közvetlen jogviszonyát minden egyes esetben a forgató nyilatkozat megtételének indoka - a forgatás jogcíme - fogja meghatározni: ha a konkrét jogi cél a zálogba adás, a forgatmány tulajdont átruházó hatással a hitelező irányában nem bír25, ha azonban a felek szándéka biztosítéki céllal történő tulajdon-átruházásra irányult, úgy az átruházó hatás teljes.
c) Zálogba adás forgatmány nélkül. A rendeletre szóló (forgatható) értékpapírok elzálogosításának azonban csupán egyik módja a forgatmánnyal ellátott papírnak a záloghitelező részére történő átadása. Semmilyen szabály nem zárja ki ugyanis az értékpapírok ingó dologként való kézizálogba adását26, sőt, elmondhatjuk, hogy a tagsági jogot megtestesítő, névre szólóan kiállított értékpapírok, tipikusan a részvény esetében éppen ez a megoldás mutatkozik a leginkább cél-ravezetőnek27. Ilyenkor a zálogkötelezett a nevére szóló értékpapírt, mint "tiszta ingó zálogtárgyat" adja át a záloghitelező részére, mégpedig forgatmány nélkül. A hitelező kielégítési jogának megnyíltát követően a zálogtárgyból a Ptk. általános szabályai szerint kereshet kielégítést, főszabályként tehát a részvényre vezetett bírósági végrehajtás útján [vö. Ptk. 262. § (1) bek.], a végrehajtási vevő pedig a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 180. § szerint követelheti tulajdonszerzésének a részvényre való rávezetését, vagyis az anyagi jog jogszerzés mellett a papír általi alaki igazolás (legitimáció) megteremtését is. Természetesen nem kizárt az sem, hogy a Polgári Törvénykönyv által biztosított lehetőséggel a felek megállapodjanak a zálogtárgy közös értékesítésében. Célszerű ilyen esetben e megállapodásban egyértelműen rögzíteni a részvény jogosultjának azt a kötelezettségét, hogy a megfelelő (tipikusan a zálogjogosult által felkutatott) vevő jelentkezése esetén az átruházó nyilatkozatot a részvényre rávezesse. Mivel azonban a kötelezett elzárkózása esetén e nyilatkozatot a Ptk. 295. § alapján a perben kellene kikényszeríteni28, megnyugtatóbb az a megoldás, ha a kötelezett üres forgatmánnyal látja el a papírt (melyet a felek közötti bizalmi viszony hiányában, az esetleges visszaélés megelőzése érdekében az eladásig harmadik személy is őrizhet), így az értékesítésnek, a vevő jogszerzésének akadálya nem lesz. Ugyanez javasolható a Ptk. 264. § (2) és (3) bekezdésében foglalt esetekben is.
A rekta (vagyis a szűkebb értelemben vett névre szóló) papírok - elsősorban csekély előfordulásuk miatt - viszonylag kevés problémát vetnek föl. A rekta papírok igen közel állnak a zálogjoggal való megterhelés szempontjából az egyszerű polgári jogi pénzkövetelésekhez: elzálogosításuk a követeléseken létesített zálogjog szabályai szerint történhet, azzal, hogy a biztosítéknyújtást célzó zálogszerződés mellett elengedhetetlen a papír átadása. Megjegyzendő, hogy ebben az esetben a követelést megtestesítő rekta papír átadása - ellentétben a Ptk. 261. § (2) bekezdésének rendelkezésével, összhangban a Ptk. 338/B. § (1) bekezdésében foglaltakkal - nem a zálogjog érvényesítéséhez, hanem annak létrejöttéhez szükséges.
Az 1996. évi CXI. törvény (Épt.) új fogalmat vezetett be jogunkba, az értékpapírszámlán rögzített adat formájában létező "papír nélküli értékpapírt". A dematerializált értékpapír sajátos szabályokkal bír, jogi jellegéből - anyagtalan mivoltából - fakadóan átruházása, megterhelése is különleges, a szó szoros értelmében is vett "anyagi" értékpapírjogtól eltérő módon történik. Az Épt. 87. § (1)-(2) bekezdésének rendelkezései szerint a számlavezető - a jogcím és a jogosult megjelölésével - zárolt értékpapír-alszámlára vezeti át a demate-rializált értékpapírt, ha azt harmadik személynek valamilyen joga terheli. A zárolás egyik indoka lehet az értékpapírra vonatkozóan létrejött zálogszerződés. El kell fogadnunk, hogy a dematerializált értékpapír esetében a kézizálog-jelzálog megkülönböztetés nemigen értelmezhető: ezen" értékpapír vonatkozásában leginkább egy sajátos, törvény által kivételesen előírt megoldásról van szó, melynél a megterhelés (bár a papír birtokáról nem beszélhetünk) végső soron itt is a "papír által" - annak alszámlára helyezésével - történik.
Az értékpapírok nem csak zálogjog tárgyaként, hanem óvadékként is szolgálhatnak. Az óvadék előnye -s egyúttal differentia specifica-ja - a zálogjoghoz képest elsősorban abban áll, hogy a jogosult az igénye megnyílásakor a birtokában lévő biztosítékból a követelését - természetesen elszámolási kötelezettség mellett - közvetlenül, tehát bírósági végrehajtás nélkül kielégítheti [vö. Ptk. 270. § (1) bek.]. Ugyanakkor a Ptk. felhívott rendelkezése figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy nem minden értékpapír alkalmas óvadéki célra29: ahhoz, hogy egy konkrét értékpapír óvadékként szóba jöhessen forgalomképesnek, ezen túl pedig a hitelező óvadéki jogosult által értékesíthetőnek - eladhatónak, beválthatónak illetve saját személyében érvényesíthetőnek - kell lennie.
Ebbe a körbe tartoznak
a) a bemutatóra szóló értékpapírok (ugyanígy a forgatható, ám a kötelezettet üres forgatmánnyal igazoló értékpapírok)
b) azok a papírok, melyeket az adós a hitelezőjének ez utóbbi nevére szóló teljes (kitöltött) vagy a jogosultat meg nem nevező üres forgatmánnyal ellátva ad át. De lege ferenda megfontolandó ezért a Ptk. 270. § (2) bekezdése első fordulatának a fentiek szellemében való kiegészítése, mondjuk a következők szerint: "óvadékul pénz, illetve a közvetlen kielégítési jog gyakorlására alkalmas takarékbetétkönyv vagy értékpapír szolgálhat." Azok az értékpapírok, melyek e kritériumnak nem tudnak megfelelni - bár kézizálogjog tárgyaként megállhatják a helyüket30 - óvadék céljára nem alkalmasak.
Végezetül ismételten hangsúlyozni szeretném, hogy - megítélésem szerint - a fentebb rögzített elvek figyelembe vétele mellett adott esetben a felek megállapodása dönti el, hogy a biztosítéknyújtás céljával átadott értékpapír zálogtárgyként, vagy mint óvadék funkcionál (esetleg - a már említettek szerint - fiduciárius tulajdonátruházó ügylet tárgyát képezi). ■
JEGYZETEK
1 Bókai Judit: Követelések biztosítékai, különös tekintettel a jelzálogjogra (Gazdaság és Jog 1998/1.) 15.o., Anka Tibor-Bókai Judit: Néhány gomb a kabáthoz - még mindig zálogjog (Magyar Jog 1999/11.) 657. o.
2 Zámbó Tamás: A zálogszerződés (KJK Budapest, 1999.) 120. és 123. o.
3 Zámbó Tamás i. m. 123. o.
4 Előnye éppen abban áll, hogy a zálogjoghoz természetes módon kapcsolódó kielégítési elsőbbséget megtoldja azzal, hogy a hitelezőnek megadja a lejáratkori választás lehetőségét, hogy maga dönthesse el, kielégítési jogát mely konkrét vagyontárgyak vonatkozásában kívánja érvényesíteni.
5 Végeredményben ugyanígy foglal állást Harmathy Attila is. Polgári jog Kommentár a gyakorlat számára (HVG-ORAC Kiadó, Bp.) II. kötet 457. o.
6 Ugyanígy Salamonné dr. Solymosi Ibolya: A szerződések biztosítékai (Agrocent Kiadó, 1999.) 94. o.
7 Ugyanígy Anka Tibor-Bókai Judit: A kabát újra-gombolása, avagy egy újabb zálogjogi reform elé? Magyar Jog 1998/10. 593. o.
8 Külön kiemeli ellenben a zálogjogi novella miniszteri indokolása.
9 Polgári jog Kommentár a gyakorlat számára (a vonatkozó rész Harmathy Attila munkája) 454. o., Salamonné dr. Solymosi Ibolya i. m. 101. o.
10 1997. évi CXLIV. törvény 133. § (1) bek., Társasági törvény, cégtörvény (szerk. Sárközi Tamás, HVG-ORAC Budapest, 1997.) 250. o.
11 A MOKK nyilvántartásba való esetleges bejegyzés - figyelemmel a bejegyzés alapjául szolgáló közokiratra - a zálogjog érvényesítése során bírhat jelentőséggel.
12 Kivételként említendő Salamonné dr. Solymosi Ibolya: A váltó c. műve, valamint a közelmúltban Szécsényi László Értékpapírjog címmel megjelent könyve.
13 Zámbó Tamás i. m. 35. o., majd a 113. o. kifejti, hogy az értékpapír feletti ingó jelzálog lehetséges, bár dologi hatályú fedezetet nem jelent. Salamonné dr. Solymosi Ibolya a zálogjog létesítése kérdésében különbséget tesz bemutatóra és névre szóló papírok között, s bár értékpapír jelzálogjog létesítésének lehetőségét elfogadja, megjegyzi, hogy azt nem tartja célszerűnek. Salamonné dr. Solymosi Ibolya i. m. 61. o. és 77. o.
14 Keresztes Gyula: Magyar értékpapír jog (TEBE Kiadó, 1932.) 27. o.
15 Ehelyütt az értékpapírok szabályai közül csak azokat említjük, melyek témánk szempontjából jelentőséggel bírnak, a kivételek felsorolásától - ott, ahol ennek a következetesség követelménye akadályát nem képezi - eltekintünk.
16 Lásd pl. Magyar magánjog (szerk. Fodor, Singer és Wolfner Kiadó, Budapest, a vonatkozó rész Imling Konrád munkája) II. kötet Dologjog 647. o., Tóth Lajos: Magyar magánjog Dologi jog (Debrecen sz. kir. város és a Tiszántúli reform. Egyházkerület 1930.) 345. o. stb.
17 Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata (Grill Kiadó Budapest, 1933.) Első rész 313. o.
18 Magyar magánjog (szerk. és a vonatkozó részt írta Szladits Károly, Grill Kiadó, Budapest, 1941.) I. kötet 311. o.
19 Vö. Salamonné dr. Solymosi Ibolya i. m. 61-62. o.
20 Keresztes Gyula i. m. 124. o.
21 Így rendelkezik a Ptk. 265. § (2) bekezdése, mely szabálynak a felek egymás közötti - immáron nem csupán az értékpapír anyagi jog, hanem elsősorban a polgári jog szerint megítélendő - jogviszonyában feltétlenül érvényesülnie kell.
22 A zálogszerződés tárgya ugyanis értékpapír (értékpapír-követelés), a papírban foglalt követelésről pedig rendelkezni csak a papír birtokában lehet.
23 Így foglalt állást ebben a kérdésben Zámbó Tamás is, i. m. 64. o.
24 Ebben az esetben a részvény tulajdonjogának átruházása sajátos jogcímen (causa fiduciae) történik: a felek ezirányú jogi célját rögzítő szerződés képezi az alapját a részvény feletti tulajdonjog átszállását eredményező forgató nyilatkozatnak.
25 Az persze más kérdés, hogy a papír által legitimált záloghitelező az értékpapírt harmadik személyre átruházhatja, méghozzá oly módon, hogy a jogszerző - a zálogszerződésből fakadó - kifogásokkal meg nem gyengíthető jogot szerez (a forgatmány alaki legitimáló hatása harmadik személyek javára).
26 Mint említettem, a jelzálogjog létesítése a Ptk. 338/B. § (1) bekezdésében foglaltakat szem előtt tartva főszabályként nem lehetséges, de legkevesebb aggályos.
27 A hitelviszonyt - pénzkövetelést - megtestesítő értékpapírokat tekintve ez a megoldás vezetne a legkevésbé eredményre (bár nem tekinthető eleve kizártnak).
28 A nyilatkozat pótlására irányuló per a Legfelsőbb Bíróság jelenleg követett gyakorlata szerint nem sok sikerrel kecsegtet. Vö. Legf. Bír. Gf. I. 33414/1992. (BH 1994/9/500).
29 Ugyanígy Magyar magánjog szerk.: Szladits, III. kötet 535. és köv. o. (a vonatkozó részt Görög Frigyes írta)
30 A felek által kötött zálogszerződés esetén túl ugyanerre a végeredményre vezet a Ptk. 270. § (2) bekezdésének második fordulata is.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Leszkoven László, egyetemi tanársegéd, Miskolci Egyetem, ÁJK
Visszaugrás
