A Ptk. 6:303. §-a alapján a szállítmányozót speciális igényérvényesítési kötelezettség terheli a megbízója bizonyos igényei tekintetében. A "megbízói igények" meghatározásával kapcsolatban sajátos kérdések merülnek fel akkor, ha a fuvarozás során bekövetkező árukárból eredő követelést a biztosító a megbízó részére megtéríti, majd regressz igénnyel lép fel a kárért felelős fuvarozóval szemben. Kérdéses ilyenkor, hogy a biztosító regressz igénye a Ptk. 6:303. § alkalmazási körében megbízói igénynek minősül-e.
[1] A szállítmányozási szerződés - bizományon alapuló - sajátos konstrukciójából fakad, hogy a szállítmányozó megbízója és az, akivel a szállítmányozó - a megbízó javára - szerződést köt, nem kerülnek egymással közvetlen jogviszonyba. A közvetlen jogviszony hiányából fakadó igényérvényesítési nehézségeket a Ptk. (csakúgy, mint az 1959. évi, ún. régi Ptk, a továbbiakban: rPtk.) oly módon enyhíti, hogy a megbízói igények érvényesítésére nézve a szállítmányozóra kötelezettséget ró. Mindezt a Ptk. 6:303. §-a a következőképpen rögzíti: "A szállítmányozó a megbízó igényeit a fuvarozóval és más, a szállítmányozó által igénybevett közreműködőkkel szemben, a megbízó utasítása esetén a megbízó költségére és veszélyére köteles érvényesíteni. A szállítmányozó utasítás nélkül is köteles a megbízó jogainak megóvásához szükséges nyilatkozatokat megtenni." E tömör, és első pillantásra egyértelműnek tűnő rendelkezés alkalmazása során azonban komplex anyagi és eljárásjogi értelmezési kérdések merülnek fel. Anyagi jogi szempontból elsősorban az igényérvényesítési kötelezettség alanyainak meghatározása, a kötelezettség teljesítésének módja, valamint a kötelezettségszegéshez kapcsolódó kártérítési felelősség körében jelentkezhetnek nehézségek. Eljárásjogi bizonytalanságok pedig abból adódhatnak, hogy a Ptk. 6:303 § - amellett, hogy anyagi jogi kötelezettséget ró a szállítmányozóra - eljárási jogosultságot is ruház rá: a szállítmányozó ugyanis felperesként olyan igények érvényesítésére válik jogosulttá, amelyek voltaképpen nem őt, hanem megbízóját illetik.[1]
[2] Jóllehet, a törvényhely megfogalmazása egyértelműnek és világosnak tűnik, a gyakorlatban mégsem mindig egyszerű annak eldöntése, hogy mit tekinthetünk egyáltalán a megbízó igényének. Adott esetben értelmezésre szorulhat tehát, hogy pontosan miként határozható meg az érvényesítendő (érvényesíthető) megbízói igények köre.
[3] Mindenekelőtt azt kell rögzíteni, hogy a szállítmányozó csak a megbízója igényeit köteles érvényesíteni, harmadik személyek igényeit tehát nem. Ha azonban a megbízónak a fuvarozás során bekövetkező árukárból eredő követelését a (szállítmány)biztosító megtéríti, és ez utóbbi regressz igénnyel lép fel a kárért felelős fuvarozóval szemben, akkor mindenképpen állást kell foglalni abban a kérdésben, hogy a megbízó biztosítója által a fuvarozóval szemben érvényesített regressz igény a Ptk. 6:303. § alkalmazási körében megbízói igénynek minősül-e. Más szóval: a szállítmányozó akkor is köteles és jogosult a fuvarozóval (vagy egyéb "közreműködővel") szembeni igény érvényesítésére, ha erre nem a megbízója, hanem a megbízójának korábban már teljesítő biztosító utasítja?
[4] A kérdéssel kapcsolatban elvileg két lehetséges válasz fogalmazható meg: vagy az, hogy a biztosító által a fuvarozóval szemben előterjesztett regressz igényt immár a biztosító saját igényének tekintjük, vagy az, hogy a biztosító regressz igényét továbbra is az eredeti megbízói igénnyel azonosnak tekintjük. Ha az előbbi értelmezést fogadjuk el, akkor a szállítmányozó a biztosító regressz igényét nem köteles és jogosult érvényesíteni, az utóbbi értelmezés viszont a szállítmányozó igényérvényesítési kötelezettségét ezen igények tekintetében is fenntartja.
[5] Az rPtk. 558. § (1) bekezdésén alapuló bírói gyakorlat a megbízói igények kiterjesztő értelmezését követte, és a biztosító regressz igényét a szállítmányozó által érvényesítendő - kvázi - megbízói igénynek tekintette.[2] Az rPtk. 558. § (1) bekezdése szerint: "Amennyiben a biztosító a kárt megtérítette, őt illetik azok a jogok, amelyek a biztosítottat illeték meg a kárért felelős személlyel szemben, kivéve ha ez a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó." Az rPtk.-n alapuló bírói gyakorlat tehát a biztosító regressz igényét tulajdonképpen az erdeti megbízói igénnyel azonosította, azzal érvelve, hogy csupán az igényjogosult személyében, s nem magában az érvényesíthető igény mibenlétében állt be változás. Ez a megoldás a korabeli (rendszerváltás előtti) gazdasági igényeket is kielégítette, hiszen az 1970-es és 1980-as években mindez a gyakorlatban azt eredményezte, hogy végső soron az állami tulajdonban lévő szállítmányozó vállalat volt köteles a vele szerződött (gyakran külföldi) fuvarozóval szemben a szintén állami tulajdonban lévő biztosítótársaságot illető (regressz) igény érvényesítésére.
[6] Álláspontunk szerint azonban ez a kiterjesztő megközelítés a Ptk. kontextusában - figyelemmel az időközben végbement jelentős társadalmi és gazdasági változásokra, a szállítmányozási tevékenységek tényleges piaci környezetére, valamint a biztosítási jog körében korábban érvényesülő cessio legis szabályának feladására - immár gyakorlati szempontból indokolatlan, dogmatikailag pedig megalapozatlan.
[7] Ami a gyakorlati megfontolásokat illeti: az időközben végbement társadalmi és gazdasági változásokra tekintettel alighanem nem szorul bővebb magyarázatra, hogy a szállítmányozó és biztosító társaságok tulajdonosi szerkezete napjainkban nem mutat a rendszerváltás előttihez hasonló átfedéseket. Az ezzel összefüggő, illetőleg ebből fakadó esetleges szempontok tehát nem tarthatók. Az utóbbi évtizedekben pedig az is érzékelhetővé vált, hogy a szállítmányozási tevékenység - a piaci igényekhez igazodva - kezd eltávolodni a hagyományos - és gazdasági értelemben némiképp leegyszerűsítő - fuvarbizományi konstrukciótól s közeledik a komplex logisztikai szolgáltatásnyújtáshoz. E körülmények együtthatása következtében a biztosítók oldaláról nem merül fel tömeges igény arra nézve, hogy regressz igényeiket valaki más (egy, a logisztikai szolgáltatások nyújtásában és nem a követeléskezelésben jártas) piaci szereplő érvényesítse.
[8] A Ptk. hatálybalépésével pedig a korábban az rPtk. 558. § (1) bekezdésén alapuló dogmatikai híd is leomlott. A biztosító megtérítési igényét szabályozó Ptk.-beli rendelkezés ugyanis nem tarja fenn a cessio legis-t. Amint a Ptk. 6:468. § (1) bekezdése rögzíti: "A biztosítót az általa megtérített kár mértékéig megtérítési igény illeti meg a károkozóval szemben, kivéve, ha a károkozó a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó. A megszűnt követelés biztosítékai fennmaradnak, és e követelést biztosítják." A Ptk. tehát egyértelmű teszi, hogy a biztosított - biztosító által kielégített - követelése megszűnt, amiből következően a biztosító megtérítési igénye körében nem igényjogosulti alanycseréről, hanem új igényről beszélhetünk. A megtérítési igény esetében tehát nem törvényi engedményről van szó, a biztosító károsult részére történő teljesítésével ugyanis a biztosító és a károkozó (kárért felelős személy) között a jogszabály alapján - a megtérítési igény teljesítésére irányuló - új kötelem keletkezik.[3] Ez az új kötelem pedig keletkezése és tartalma tekintetében lényeges eltéréseket mutat a régi Ptk. 558. § (1) bekezdése szerinti cessio legis-től.
[9] A Ptk. 6:303. § és 6:468. § együttes értelmezéséből tehát - megítélésünk szerint - egyértelműen következik, hogy a szállítmányozót - az rPtk.-n alapuló gyakorlattól eltérően - nem terheli igényérvényesítési kötelezettség a szállítmánybiztosító fuvarozóval szembeni esetleges megtérítési igénye tekintetében, minthogy ez utóbbi a Ptk. 6:303. § alkalmazása körében nem tekinthető megbízói igénynek. A megváltozott külső (gazdasági) és belső (dogmatikai) környezetre tekintettel tehát a hajdan kialakított értelmezés a jövőre nézve aligha tartható fenn. ■
JEGYZETEK
[1] Bán Dániel: Gondolatok a szállítmányozó igényérvényesítési kötelezettségéről. In: Barta Judit - Wopera Zsuzsa (szerk.): Kodifikációs tanulmányok a polgári jog és polgári eljárásjog témakörében. Novotni Alapítvány, Miskolc, 2011, 103.
[2] Lásd a Legfelsőbb Bíróság Gf.III.31.351/1982/4. sz. határozatát.
[3] Fuglinszky Ádám - Tőkey Balázs: Szerződési jog. Különös rész. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2018, 742-743.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző ügyvéd, tanszékvezető egyetemi docens (Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdasági Jogi Tanszék).
Visszaugrás
