A lavina azzal indult meg, hogy 1998 tavaszán az 1998. évi XXXI. törvény bevezette Magyarországon a profi versenyrendszert azzal, hogy az 1998- 99-es magyar labdarúgó bajnokságot már hivatásos bajnokságként kell megszervezni. Hivatásos bajnokságban pedig csak jogi személy gazdasági társaság indulhat el, hivatásos sportolót csak gazdasági társaságként működő sportvállalkozás foglalkoztathat mondta ki a sportról szóló 1996. évi LXIV. törvény 28/A. §-ába beépített rendelkezés.
Hogy ez a teljesen előkészítetlen rögtönzés miért született, igazából máig tisztázatlan. Kérdéses önmagában, hogy a magyar labdarúgás európai középmezőnytől elmaradó színvonala, a rendkívül alacsony nézőszám, a televíziós közvetítések viszonylag csekély nézettsége, a stadionok lerobbant állapota indokolttá teszi-e azt, hogy a magyar bajnokság felső két osztálya professzionalista legyen? Nem kellett volna hosszabb átmenetet hagyni a valódi gazdasági megalapozás érdekében? Miért gondolta bárki, hogy ha a jóval olcsóbb egyesületi formában felhalmozódtak az adósságok, akkor ezek a drágább társasági formában varázsütésre eltűnnek? Azáltal ugyanis, hogy az 1998-as törvényi előírások következtében (a hivatásos bajnokságban csak köztartozások nélkül lehetett indulni) a köztartozásokból még magasabb összegű magántartozások lettek néhány hónap alatt (uzsorakölcsönök, edzők-sportolók elmaradt juttatásai stb.), érdemben a helyzetet nem javította, a felszámolhatósági fenyegetettség országosan ismert nagy kluboknál társasági forma esetén is komolytalan. Ha a német Bundesligaban még ma is játszhatnak egyesületek, miért kellene a magyar bajnokságban kizárólag kft.-nek vagy rt.-knek indulniuk? E kérdésekre aligha van logikus válasz, hacsak az nem, hogy a hivatásos bajnokságot új bajnokságnak kívánták minősíteni és ezzel a Szaknévsorba apportált televíziós közvetítési jogokat akarták értékteleníteni, illetve a közvetítési jogokat az MLSz részére megszerezni. (Ez bírósági úton nem sikerült.)
A jogtechnikailag igen primitív megoldás szerint nem az egyesületek labdarúgó szakosztályai alakultak át gazdasági társasággá, hanem az egyesületek - általában az akkor törvényes minimumtőkével, egy millió forinttal -kft.-ket alapítottak, amelyekre a törvény szerint csak két jogosítvány szállt át: a bajnokságban való indulási jog és a játékosokkal kötött szerződések megbízói pozíciója. A zömmel a labdarúgó szakosztályok által felhalmozott adósságok az akkor még nem csődképes sportegyesületek nyakán maradtak (a 2000. évi CXLV. törvény vezette be a sportegyesületek csődképességét), minden más labdarúgással összefüggő joggal és kötelezettséggel együtt. Az új labdarúgó kft.-k (kivételként egykét rt. is alakult) pedig ott álltak minimális törzstőkével és a labdarúgókkal kapcsolatos vagyoni jogokkal, lényegében bevétel nélkül. El is indultak ezek az új sportvállalkozások az újbóli eladósodás rögös útján, amelyet azonban újabb és újabb trükkökkel leplezni kell, hiszen a valódi profi bajnokságban papíron csak pénzügyi biztonságban lévő sportvállalkozások indulhatnak.
Az elmúlt két-három év az ebből a csapdahelyzetből történő - ügyes vagy ügyetlen - kitörési kísérletek története. A kísérletek 2000-ig zömmel elvetéltek, de a 2000. évi új sporttörvény után az eredeti helyzet fenntartása vált tarthatatlanná, tudniillik, hogy a labdarúgó csapatokat a sportegyesületek egyszemélyes társaságukként minimális törzstőkével működtetik. Ebben pedig jelentős - szerintem pozitív - szerepet játszik az MLSz végre üzletemberek által vezetett, magát Ligának nevező hivatásos tagozata (amely az új sporttörvény alapján jogi személy belső szervezeti egysége a szakszövetségeknek), hiszen képes volt Ausztriához hasonlóan elérni a hivatásos bajnokság csapatainak csökkentését, illetve a bajnokság pénzügyi biztonsági szempontjait erőteljesebben érvényesíteni, mint ez korábban történt. (Bár még így is harminchat hivatásos labdarúgó csapatot működtető gazdasági társaság van Magyarországon.)
Ma már a labdarúgó vállalkozások kisebb hányada működik a sportegyesület egyszemélyes kft.-jeként. Milyen kísérletek tapasztalhatók? A főbb típusok szerintem a teljesség igénye nélkül a következők:
a) Egy erős üzleti vállalkozás megszerzi a labdarúgó kft. üzletrészeinek szinte 100%-át (a sportegyesület a név, a goodwill, az ismertség miatt a társaságban benne marad) és tőkeemelés után rentábilis gazdálkodást folytat. Ez történt az MTK Hungária Sport Kft.-ben. Hogy egy ilyen befektetésnek nem kell az utánpótlás elsorvasztásával járnia, azt az MTK jól bizonyítja: labdarúgó iskola nyílt, a gyerekcsapatok sorra nyerik a különböző bajnokságokat. Az MTK a profi labdarúgó bajnokságban is meghatározó tényezővé vált, mint bajnokcsapat kétszer is a küszöbön állt ahhoz, hogy a Bajnokok Ligájába bejusson a már jelentős bevételt jelentő négyes csoportokba.
b) Összeáll egy város, illetve környéke, mintegy száz vállalkozó. Igazából nagybefektető nincs, de létrejön egy viszonylag nagy alaptőkéjű részvénytársaság, megosztott kisebbségi tulajdonnal. Ennek a modellnek a zászlóshajója a zalaegerszegi klub. Az idei év a zalaiaknak sikerév - meglátjuk, hogy a szilárd gazdasági alapot lehet-e ilyen módszerekkel hosszú távon is biztosítani egy labdarúgó vállalkozás számára.
c) A harmadik lehetőség a labdarúgó kft. többségi tulajdonát összekötni a sportlétesítmény tulajdonának megszerzésével és az ingatlan egy részét másfajta vállalkozásokra felhasználni. Az FTC-nél és a Kispestnél több kísérletet is - lásd Jean Claude Bras terveit - ez jellemezte. A probléma csak az, hogy a stadionok, illetve az egyéb sportlétesítmények-ingatlanok nem a sportegyesületek tulajdonában vannak (bár erre elvileg lenne jogi lehetőség), ezért az egyesületek ezeket nem adhatják el, illetve nem apportálhatják a társaságba. Ezek a sportcélú ingatlanok az állami kincstári vagyon részét képezik, amelyek az államháztartási törvény szabályai szerint állami szervek által is csak kivételesen, igen szigorú szabályok szerint ruházhatók át. Éppen ezért lényegében csak egy ilyen kísérlet tudott megvalósulni: mivel a Rába ETO sportlétesítményei nem voltak állami, illetve önkormányzati tulajdonban, a Questor Rt. a labdarúgó kft. többségi tulajdonát össze tudta kötni az ingatlanok tulajdonjogának meg, szerzésével. A kérdés: mennyire fogja a Questor a labdarúgó vállalkozást is fejleszteni Győrben a nem sportcélú ingatlanberuházások mellett.
d) Végül állandóan felmerül a tőkeemeléssel való többség szerzésének lehetősége. Ebben a variációban a befektető viszonylag kis mértékű üzletrészt vesz meg a sportegyesülettől, majd jelentős mértékben tőkét emel, amellyel - mivel a sportegyesület nem tud vele emelni - túlnyomó többséget szerez. Az ilyen megoldás előnye, hogy jó a labdarúgásnak, hiszen a befektetett pénz bennmarad a labdarúgásban. Ugyanakkor hátránya, hogy nem jó a sportegyesületnek, mert vételárként csekély összeget kap, viszont rajta maradnak a zömmel a labdarúgó szakosztály által termelt adósságok. Ez volt az egyik oka, hogy az FTC számára a FOTEX üzlet jóval kedvezőbb volt, mint a Muszbek Mihály ligaigazgató által "bizalmi kézként" közvetített ajánlat. Ugyanakkor a Vasasnál a sajtóinformációk szerint tőkeemelési típusú tőkebefektetés valósult meg néhány héttel ezelőtt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
