A magyar jogalkotó a "Stop Soros!" törvénycsomag révén kriminalizálja a bevándorlást segítő tevékenységet, az éves adótörvénybe foglalt rendelkezések segítségével pedig különadóval sújtja e tevékenység támogatását. Magyarországon a bevándorlási különadó formájában olyan adó bevezetésére került sor, amelyhez hasonlót aligha találunk más országban. Figyelembe véve az adó végrehajtása elé tornyosuló akadályokat, nem meglepő az, hogy egyelőre általános tanácstalanság érzékelhető nemcsak az adózók, hanem a hatóságok részéről is.
A címben jelzett tárgy a bevándorlást segítő tevékenység támogatása. A bevándorlás fogalmát egyébként a hatályos magyar jog nem ismeri. Ennek következtében tartani lehet attól, hogy ha nincs tételes jogi meghatározása a jogszerű bevándorlásnak, akkor aligha értelmezhető megnyugtató módon a jogellenes bevándorlás fogalma. Az alábbiakban számba vesszük azt, hogy milyen módon került sor az adónem bevezetésére, és milyen problémák merülhetnek fel az alkalmazással kapcsolatban.
A kormányoldal tájékoztatása szerint a "Stop Soros!" törvénycsomag rendelkezései nem a humanitárius tevékenység ellen irányulnak. A jogalkotói cél ennél visszafogottabb: lehetséges legyen megakadályozni azt, hogy egyes szervezetek vagy egyének a humanitárius tevékenység álcája mögött elősegítsék az illegális migrációt. Az ilyen cél ugyan önmagában nem kifogásolható, a kivitelezés azonban számos ponton vitatható, ami viszont súlyos jogbizonytalansággal terheli meg a magyar jogrendszert. A kormányszóvivő úgy reagált a kivitelezésbe csúszott problémák bírálatára - így pl. az Európa Tanács mellett működő ún. Velencei Bizottság kritikai észrevételeire -, hogy aki bírálatot gyakorol, az nem szakmai, hanem politikai véleményt képvisel.[1]
1. A bevándorló letelepedni kíván, amivel kapcsolatban sokféle adminisztratív teendője van. Ha pl. holmit hoz magával a fogadó államba, felmerül az elvámoltatás problémája. A leginkább kézenfekvő az, hogy a betelepülőnek a fogadó államban adózási és társadalombiztosítási azonosításra van szüksége. A letelepedés minden bizonnyal a fogadó állam szabályai szerinti korlátlan adófizetési kötelezettséggel és társadalombiztosítási viszony kötelező létesítésével jár együtt. Ennek megfelelően a betelepülőnek a világjövedelem alapján kell a befogadó ország szabályai szerint adóznia, és belép a fogadó államban lakhellyel rendelkező polgárok államilag szervezett kockázatközösségébe, amelyben járulékfizetés ellenében egészségügyi alapellátáshoz jut hozzá és szociális juttatásokat élvez munkaképtelenség esetén.
Lehetnek illegális betelepülők, akik a fogadó államban nem rendelkeznek letelepedési és munkavállalási engedéllyel. Adókötelezettségük ennek ellenére keletkezhet. Ha nem feketemunkát végeznek, akkor fizetnek jövedelemadót, az adófizetési kötelezettség ugyanis független a bevándorlási szabályoknak való megfeleléstől.[2] A belföldi munkáltató társadalombiztosítási járulékot is vonhat le akár annak ellenére is, hogy az illegális bevándorló nem vehet igénybe társadalombiztosítási ellátásokat.
Vannak államok, amelyek ösztönzik a bevándorlást. Különösen a befektetésre képes vagyonos emberek lehetnek szívesen látottak. Az utóbbi években elterjedtek a befektetés ellenében letelepedési engedélyhez jutást biztosító bevándorlási programok. Ezek sokszor nem átláthatóak, ezért az OECD és az Európai Bizottság egyaránt fellép az ilyen programok összehangolása érdekében.[3] Mivel az Európai Unióban biztosított mozgási szabadság miatt a tagállami bevándorlást segítő programok közvetlenül kihatnak más tagállamokra is, szükséges a tagállamok be-
- 517/518 -
vándorlási politikájának összehangolása. Különösen fontos az európai állampolgársággal együtt járó jogok és kötelezettségek hatásos érvényesítése, amit a kedvezményes betelepülési programok kellő koordináció nélkül veszélyeztethetnek.
A bevándorlók befogadása okozhat gondokat, mivel az integráció nem mindig sikeres. Vannak olyan államok, amelyek eleve akadályozzák a bevándorlást, és politikájukban határozottan fellépnek a multikulturalizmus ellen. Az azonban talán unikális, hogy egy államban megadóztatnák a bevándorlást segítő tevékenységet, ideértve akár a nemzetközi jog szerint oltalomban részesítendő menekültek segítését is.
2. Az adóztatás rendes tárgya a forgalom, a jövedelem vagy a vagyon. Az állam továbbá a közszolgáltatások és a hatósági eljárások fejében szedhet illetékeket és díjakat. Nem gazdasági természetű tevékenység megadóztatása korántsem tekinthető normálisnak. Ha egy állam nem kívánatosnak tekint bizonyos tevékenységet, akkor annak visszaszorítása érdekében célszerűnek látszik beavatkozni a társadalmi viszonyokba. A társadalmilag károsnak ítélt tevékenységek visszaszorítása érdekében egy államban igénybe lehet venni a közigazgatási, de a büntetőjog eszközeit is. Az adóztatás ezzel szemben csak igen korlátozott mértékben alkalmas egy állam nem-gazdasági megfontolásainak érvényesítésére.
Büntető jellegű fogyasztási adókat lehet alkalmazni pl. az alkoholizmus vagy a dohányzás visszaszorítása érdekében, vagy a fosszilis energia felhasználásától való elriasztás céljából. Lehetséges továbbá pl. illetékkel sújtani a készpénzfelhasználást, mert az állam érdekelt a banki szolgáltatások fejlesztésében, amitől egyebek mellett a gazdasági kapcsolatok nagyobb átláthatóságát lehet remélni. Ugyanakkor a készpénzforgalom megadóztatásának a lehetőségei egy piacgazdaságban korlátozottak.
Az adóztatás és a közigazgatási beavatkozás sajátos kombinációja jön létre jövedéki gazdálkodás esetén. Az állami monopóliumokhoz kapcsolódó jövedéki szabályozás részben a monopólium ellenőrzés alatt tartására irányul, pl. az alkohol, a dohány és az ásványi olaj termelésének és forgalmazásának esetében. Másrészt annak is jelentősége van, hogy az állam a jövedékek révén külön bevételi forráshoz jut hozzá.
A bevándorlást segítő tevékenység megadóztatásának különös, abszurdnak tekinthető vonása az, hogy az állam az adóztatás révén nem arra törekszik, hogy társadalmi szempontból nem kívánatosnak tekinthető tevékenységet visszaszorítson, hanem karitatív tevékenységet adóztat. Az emberbaráti szolgáltatásokat nyújtó szervezeteket az államok széles körben és változatos eszközökkel támogatják, egyebek mellett adókedvezményekkel. Az viszont unikálisnak tekinthető - Magyarországon azonban mégis megvalósult -, hogy az állam humanitárius tevékenységet visszaszorítandónak tekint arra való hivatkozással, hogy a segítő szervezetek illegális bevándorlást segítenek elő tevékenységükkel, miközben az érintett szervezetek munkájuk végzése során gyakran nemzetköz humanitárius szervezetekkel (ENSZ Menekültügyi Főbiztosság, Európai Bizottság, Nemzetközi Vöröskereszt és Nemzetközi Vörös Félhold, világegyházi szervezetek stb.) működnek együtt.
Amikor a magyar állam a polgárait a bevándorlás humanitárius segítésétől adóztatás révén vissza akarja tartani, akkor az adóztatás nyilvánvalóan olyan intézkedés, amely a polgárokat kisebb vagy nagyobb mértékben akadályozza lelkiismereti szabadságuk gyakorlásában és a szabad véleménynyilvánításban. Az adóztató állam politikája ez esetben nem csupán arra irányul, hogy nem-gazdasági tevékenységet megadóztasson, hanem lényeges kérdésekben szűkíti a politikai szabadságot. Még ha legitimnek lenne is tekinthető a bevándorlás akadályozására irányuló politika, akkor is biztosítani kellene a politikai értékválasztás szabadságát.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
