A jogot és a jogászokat hosszú, intim kapcsolat fűzi a nyelvhez. Ha mondhatjuk, hogy a szó: fegyver, még inkább mondhatjuk, hogy a szó: szerszám. Az egyetlen szerszám a jog mesterembereinek kezében. S amilyen fontos minden mesterember - az ács, a varga, a kovács - számára, hogy szerszámai a legalkalmasabbak legyenek a számára, ugyanolyan fontos a jogásznak, hogy "kezére álljanak" a szavak. Jól mutatja ezt, hogy a jogiság kezdeteikor - pl. az antik Hellászban -, amikor már voltak törvények és perek és ítéletek, de még nem voltak professzionális értelemben vett jogászok, a nyelv mesterei forgatták ugyanezeket a szerszámokat. A rhétorok (szónokok), logographosok (beszédírók), syngrapheusok (törvényszerkesztők), anagrapheusok (jegyzők: a törvényszövegek lejegyzői) illesztették az életet a törvények szavaihoz, s a törvények szavait az élethez.
A nyelv természetesen nem kizárólag a jogászok eszköze. A nyelvet sok mindenki használja, s a nyelv sok mindenre használatos. Wittgenstein a nyelvet ezért nem is a szerszámhoz, hanem a szerszámosládához hasonlította, melyben, mint az ezermester a fúrót, az enyvet, a kalapácsot, mindenféle célhoz alkalmas eszközt találhatunk. Tudunk vele megrendelni, egyeztetni, tájékoztatni, parancsot adni, hipotézist felállítani, magyarázkodni, ígérgetni, ítéletet hirdetni stb. A nyelvre - szaknyelvre - ott is szükség van, ahol nem csak a nyelvre van szükség. A jogász-mesterembereknek azonban csak szavak, szavakból szőtt szövegek vannak a ládájában; ezekkel kell minden feladatot megvalósítaniuk. Minden azon múlik tehát, hogyan tudnak bánni egyetlen eszközükkel.
A jog nem csak a mesterembereké. A háztetők sem az ácsoké, hanem azoké, akik alattuk laknak; az ács számukra készíti, legjobb tudása szerint. A jog sem a jogászoké: azoké, akik élnek vele, vagyis a jogközösségé, az egyazon törvények alatt élőké. Ahogy Szókratész figyelmeztette Athén polgárait a védőbeszédében: a várost a törvények tartják össze, s aki elpusztítja a törvényeket, elpusztítja a várost is. A jog, s annak törvényei tehát a közügyek közül is a legelsők: mindenkit érintenek, mindenkinek köze van hozzájuk. Ha Charles de Gaulle juthatott arra a következtetésre, hogy a politika fontosabb dolog annál, hogy a politikusokra bízzuk, mi bízvást gondolhatjuk ugyanezt a jogról s a jogászokról. Ezért hiába igaz, hogy a jogi nyelvnek biztosítania kell ugyanazt, mint az összes többi szaknyelvnek, vagyis egy szakma, egy hivatás gyakorlói közti hatékony kommunikációt, a jog akkor sem a jogászok magánügye, s a jog nyelve sem lehet a jogászok magánnyelve. Mindenkinek értenie kell a jog nyelvét, akire a törvények vonatkoznak, s mindenkinek meg kell tudnia szólalni ezen a nyelven, akinek dolga van a joggal - a jogászok dolga viszont az, hogy ezt lehetségessé tegyék, a joghoz való hozzáférést a nyelv terén is biztosítsák.
Nem véletlen ezért, hogy a magyar jogi nyelv és a magyar irodalmi nyelv története összeszövődött; ennek erős, szimbolikus megjelenítése november 13-a, a magyar nyelv napja. 1844-ben e napon szentesítette V. Ferdinánd a "magyar nyelv és nemzetiségről" szóló 1844. évi II. törvénycikket, az országgyűlés, a törvények, a hivatalok, az ügyintézés, a tanítás nyelvévé: hivatalos nyelvvé emelve a magyart. E kivételes pontban és pillanatban találkozik a magyar nemzet mint politikai közösség; a törvények, amelyek e közösséget jogközösségként teremtik meg; a magyar nyelv mint e nemzeti közösség szervezője; s a magyar jogi nyelv mint a törvények alkotásának és alkalmazásának nyelve. A magyar jogi nyelv szerencséje, hogy születése része lehetett a nyelvújítás lázas mozgalmának, s az ebből megszülető modern nemzeti nyelvnek.
Ez hát az örökségünk, s ennek gondozása megtisztelő feladatunk. Induló folyóiratunk vállalása, hogy fórumot és hangot adjon minden törekvésnek, amely a magyar jogi nyelv megértésére, magyarázatára, problémáinak feltárására és megoldására, hagyományainak megőrzésére és az új kihívásokra adandó, e hagyományokhoz méltó válaszok megfogalmazására irányul. Keretet kínál e törekvéseknek, de a tartalom s a tematika kijelölését a - remélt - érdeklődő Olvasótól, a közös ügy elkötelezettjeitől várjuk. Bár a jog és a nyelv, a jogtudomány és nyelvtudomány határterületén telepszünk meg, nem a nyelvre mint tárgyra irányuló szakjogtudományi folyóiratot, hanem a jogi nyelvre mint szaknyelvre - egy hivatás és egy közösség közös nyelvére - irányuló szakmai-közéleti orgánumot kívánunk meggyökereztetni.
Ehhez igazítjuk tervezett rovatainkat, amelyek keretet kínálnak a jogi nyelv szerteágazó kérdéseinek rendezett megvitatására. Legfontosabb és ezért legterjedelmesebbnek szánt rovatunk azon tanulmányok keretéül szolgál, amelyek közös tárgyunkat akár jogi-jogtudományi, akár nyelvi-nyelvtudományi megközelítéssel veszik górcső alá. Érdekessége, magyarázó ereje és hagyományaink ápolása okán is fontosnak látszik a jogi nyelv történetét feltáró írásoknak helyt adó rovat. Bár a szaknyelvek kérdései eleve az alkalmazott nyelvészetre tartoznak, a jogi nyelvnek magának is vannak gyakorlati-alkalmazási problémái, mint pl. a törvényszéki nyelvészet vagy a fordítás-tolmácsolás kérdései. Nem kerülhető meg a jogi nyelv terminológiai és regiszterhasználati, korpuszfejlesztési és nyelvoktatási kérdéseinek exponálása sem. S méltó hely illet meg egy olyan fórumot is, amely teret ad aktuális, szakmai-közéleti események, kérdések, érdekességek megosztásának, de beszámolóknak, recenzióknak, vitakérdések felvetésének is.
E ponton tisztelet és köszönet illeti meg a számunkra mintaadó és példamutató Magyar Orvosi Nyelv című folyóiratot, amely Bősze Péter áldozatos főszerkesztői munkájának köszönhetően 2001 óta jelenik meg. Fogadja ezért irigységgel vegyes tiszteletünket, s köszönetünket a saját tervünk megvalósítása során nyújtott tanácsaiért és bá-
- 1/2 -
torításáért. A kapcsolat talán erősebb, mint amely két tetszőleges szaknyelv között fennáll; az orvoslás mint a testi nyavalyák gyógyításának tudománya, s a jogászat mint a társas létünk patológiájának mestersége kéz a kézben járt az egyetemi oktatás századai során, s ma is gyakran találkozik - hol a kórteremben, hol a tárgyalóteremben.
Az útjára bocsátott folyóirat közös vállalkozás; egy kiadó, s két hivatás: a nyelvészet és a jogászat képviselőinek együttes vállalása, amelyhez társként várunk minden érdeklődőt.
A Magyar Jogi Nyelv alapítója és gazdája a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., a jogi-jogtudományi folyóiratok elkötelezett gondozója, számos döntvénytár, valamint általános és tematikus jogi szaklap kiadója. E sorba illeszkedik ennek az új folyóiratnak az alapítása is, amellyel ugyan nem a tételes jogi, de a joggyakorlatban remélhetőleg közérdeklődésre számot tartó kérdések megvitatásához biztosít fórumot. A Kiadó idén ünnepli alapításának 25. évfordulóját, az első kiadványaik azok a mai napig megjelenő kapcsos szerkezetű nagykommentárok voltak, amelyek segítségével az előfizetők a legfontosabb jogterületeket a gyakori jogszabályváltozások mellett is gyorsan, naprakészen követhetik figyelemmel. A kapcsos és kézikönyvek (köztük számos egyetemi tankönyv) mellett a jogászság körében népszerű még a Kiadó "Jogkódex" online terméke, melyen jogszabályi, döntvénytár és folyóirat szakcikk adatbázisokat szolgáltat.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
