1. Ritkán adatik meg szerzőnek, hogy három évtizeddel az első kiadás megjelenése után újra írva, átdolgozva jelentesse meg annak idején alapvető forrásmunkaként a versenyjogi, ezen belül az európai jogi szakirodalomba berobbanó munkáját. Bizonyos értelemben ugyanis azt lehet mondani: a 70'-es évek végén, a 80'-as évek elején a versenyjogba belekóstolni kezdő, versenyjogi "én-tudatra" ébredő, akkor Nyugat-Európa számára "Kelet"-nek (hogy azt ne mondjam: "Távol-Keletnek") számító közép-európai jogászok Mestmacker professzor könyvéből tudtuk meg, hogy mi folyik az akkori EGK-ban, hogy az EGK-Szerződés két cikkelyére új, közösségi európai versenyjogi joganyag épült és épül ki. Az 1974-ben megjelent munka - melynek szerényen második kiadásaként van feltüntetve a jelenlegi - új kiadása szerencsés csillagzat alatt, a legjobb időpontban született: 2004. májusában hatályba lépett az 1/2003 EK rendelet, amely - még a gyakorlatban bizonyításra, igazolásra váró és rendkívül vitatott - koncepciójával alapvetően megreformálta a közösségi versenyjogot. Ez a mű már figyelembe veszi nemcsak ezt, hanem a szervezeti összefonódások ellenőrzéséről alkotott, ugyancsak új: a 139/2004 EK rendeletet, vagyis az európai versenyjogot a hatályosság legfrissebb állapotában mutatja be.
A mű alcíme jelzi, hogy Mestmacker professzor és ezúttal maga mellé vett szerzőtársa: Heike Schweitzer nem lezárnak, hanem inkább megalapoznak egy folyamatot: az alcím jelzi, hogy a Mestmacker által alapított mű második, teljesen átdolgozott, megújított kiadásáról van szó - amelyet nyilván folytatások sora fog követni. A recenzens - mint annyi más versenyjogász - maga is úgy érzi: jogos ez a szándék, hiszen mindannyian ezt a művet tekinthetjük az egyiknek a kevés alapmű és szerző közül, akinek a "köpönyegéből" szakmailag-tudományosan "előbújtunk".
Az új kiadás testesebb: nemcsak a három évtized fejlődésmenetének feldolgozása és bemutatása miatt, hanem azért is, mert a szerzők nem tudtak ellent állni a jog csábításának: kibővítették vizsgálódásukat az állami támogatások, és a közbeszerzések jogára is.
2. A meggyőzően rendszerezett munka így tíz fejezetre osztva bontja ki a közösségi versenyjogot: az első fejezet terjedelmes alapozó fejezetként alkotmányjogi alapvetést nyújt áttekintve a versenyjog forrásait. A források között nemcsak az EK-Szerződés 81. és 82. cikkelye szerepel, hanem a másodlagos kartelljogi jogforrások (összefonódások ellenőrzése) mellett a 86.-89. cikkelyek, sőt: az EFTA-, az EGT-Szerződések, és a könyv megjelenésekor egyébként éppen hatályukat vesztő, a közép-európai államokkal kötött társulási egyezmények: az un. Európa Megállapodások versenyjogi rendelkezései is. Ez is mutatja, hogy a 2004. május 1-jei időpont az említett két versenyjogi rendelet hatályba lépése, valamint a tíz új tagország csatlakozása miatt egyfelől a mű újra megjelentetésének aktualitását szerencsés módon jelentősen növelte, ugyanakkor talán néhány hónap, vagy esetleg egy fél év várakozás e jelentős változások érlelését, következményeiknek a gyakorlat próbáján való "bemérését" is lehetővé tette volna.
Az első fejezet dogmatikai alapvetése 125 oldalon mutatja be a verseny és a belső piac egymáshoz való viszonyát, ideértve a torzítatlan verseny, mint a belső piaci alapvető jogpolitikai kategorikus imperatívusza mibenlétét, értelmezését a mai EK-ban. A szerzők meggyőzően hozzák kapcsolatba a verseny intézményének védelmét az alapvető jogok, az alapvető szabadságokkal való élés gyakorlásával: a verseny gazdaságpolitikai és jogpolitikai problematikája így válik felfogásukban alanyi joggá. Ez az alanyi jog az EK-n belüli, a tagállami határokat túllépő gazdasági forgalomban való akadályoktól mentes részvétel jogaként fogalmazható meg (54.). Az alapvetés versenyelméleti és -politikai fejtegetést tartalmaz "vállalatok versenye" címmel a VII. pontban, ahol a hatékonyság (efficiency) versenyelméleti mércéjének, valamint a Chicago School álláspontjának bemutatását találjuk; ezt követi az állam mint vállalkozó és mint megrendelő (közbeszerzés) szerepének-jogállásának elemzése. Az I. fejezet nagy jelentőségű kérdéskörét alkotja a versenyjog és a közösségi, valamint a tagállami jogrendszerek viszonyának taglalása (3.§).
A II. fejezet a közösségi versenyjog hatályát tárgyalja, ideértve az extraterritorialítás különösen érzékeny témakörét (6.§). Ebben a fejezetben találjuk a sokakat érdeklő 1/2003 EK rendelet, valamint a jogharmonizáció, a tagállami és a közösségi versenyjog viszonyának egyenként is rendkívül nehéz kérdéseket felvető kérdéseit.
A mű III. fejezete ilyen - mintegy kettőszáz oldalt kitevő - "bevezetés" után tér rá az EK-Szerződés 81. cikkelyének a versenykorlátozások tilalmának elemzésére. A rendkívül logi-
- 395/396 -
kusan felépített fejezet jogösszehasonlító bevezetővel indít, amelyet a címzettek körének (vagyis az alanyai hatálynak) a tisztázása, a versenykorlátozás eszközeinek, magatartásainak bemutatása követ. A mentességnek a versenyjog reformjával bekövetkezett "rendszerváltása" (a korábbi centralizált, Bizottság általi mentesítés helyébe lépő decentralizált törvényi kivétel rendszere) a fejezet 13.§-ába kerül sorra. Ezt követi a legjelentősebb csoportmentesítési rendelet: a vertikális versenykorlátozásokra vonatkozó rendelet elemzése (14.§).
A IV. fejezet vizsgálja a piaci uralommal való visszaélés, vagyis az EK-Szerződés 82. cikkelyének kérdéskörét. E fejezet különösen érdekes részében a szerzők a versenyjog számára manapság legnagyobb - vagy az egyik legnagyobb - kihívást jelentő problémával: a telekommunikáció és az energiaszektor hozzáférési kérdéseivel (18.§) foglalkoznak. A fejtegetések különös aktualitást nyernek az Európai Bíróság előtt folyamatban lévő Microsoft v. Bizottság ügy fényében.
Az V. fejezet eljárási jogi kérdéseket taglal, nagy súlyt fektetve ismét az 1/2003 EK rendelet szabályaira - ezúttal eljárási jogi oldalról. A fejezet különösen érdekfeszítő része a polgári jogi jogkövetkezményeket tárgyaló rész (22.§), ideértve a szerződés semmisségének a rendelet szerinti értelmezését. A VI. fejezet a szervezeti összefonódások ellenőrzésével, a VII. fejezet az iparjogvédelmi jogok és a közösségi versenyjog összefüggéseivel, míg a VIII. fejezet pedig az állam és a vállalat, állami kereskedelmi monopóliumok kérdéseit mutatja be.
A IX. fejezet tér át az európai közbeszerzési jogra, míg a X. fejezet az állami támogatások jogát tárgyalja.
3. A fenti rövid felsorolás-szerű tartalom-ismertetés is mutatja, hogy a szerzőknek sikerült megismételni Mestmäcker 1974-es bravúrját: áttekinthető feldolgozásban, elméletetgyakorlatot a szükséges mértékben összevegyítve, dogmatikai alapozást az európai jog esetjogi jellegéből adódó jogeset-feldolgozásokkal együtt nyújtva feldolgozni az európai versenyjog hatalmassá duzzadt és 30 év alatt alapos változásokon átment joganyagát. Egyfajta "bibliát" kap az olvasó: az európai versenyjog manapság felvetődhető bármely kérdésére magyarázatot, választ talál.
A hatalmas mű a maga tíz fejezetével mutatja: egyre nehezebb szintetizáló művet alkotni az európai jogban; mutatja, hogy egyre nehezebb az "európai jog"-gal "an sich" foglalkozó művet az asztalra tenni. Még az egyik, igen fontos részterület: az európai versenyjog belső struktúrája is a folyamatos fejlődés stádiumában van. A szerzők érdeme ez is: az olvasót a nagyívű dogmatikai fejtegetések és a részletes, aprólékos elemzések, a másodlagos joganyagon túli, jogszabálynak nem minősülő, jogi kötelező erővel nem bíró - és alkotmányjogi szempontból ezért ugyancsak aggályos - "közlemények", "iránymutatások" feldolgozása, leíró jellegű kommentálása tovább gondolásra készteti.
Csakugyan: mi is ma az európai versenyjog? Milyen részekre tagolódik? Úgy tűnik, hogy a szerzők tudatosan hagyják nyitva az európai versenyjog két nagy részre tagolásának kérdését, ti. azt, hogy két nagy kérdéskör keresi a helyét az európai versenyjog "Napja" alatt: az állami kereskedelemkorlátozások (jogszabállyal), és a vállalati versenykorlátozások (szerződéssel vagy anélkül, pusztán versenyjogilag releváns piaci magatartással) jogi szabályozása. A Dassonville-formula tárgyalása mutatja, hogy milyen szorosan összefügg az európai jogban minden mindennel (a belső piac egysége körül forog minden), és azt is, hogy milyen nehéz meghúzni a határt ezen a nyilvánvaló jogpolitikai egységen belül, milyen nehéz ezt részekre (jogágakra?) tagolni, ti. hogy mi az, ami az európai versenyjog része és mi az, ami a belső piac szabályai közé sorolandó. Talán azt a kérdést is fel lehetne tenni, hogy maga az "európai versenyjog" nem része-e a belső piac védelmére vonatkozó szabály-anyagnak? Tagolható-e a hagyományos tagállami-nemzeti versenyjogi dogmatika szerint az európai versenyjog? Nyilvánvalóan nem, hiszen a belső nemzeti jogban fel sem merülne az, hogy a közbeszerzések vagy az állami támogatások jogát ide vegyük.
Valójában éppen e hatalmas munka fogja kiprovokálni előbb vagy utóbb az európai versenyjog teleologikus-jogpolitikai szempontú elemzéséből kiindulva ennek a határait tekintve egyre az újra rendszerezését diffúzabbá váló jogterületnek az újra rendszerezését. És akkor még nem is szóltunk a tisztességtelen verseny elleni joganyag egyre jelentősebbé válásáról - még akkor is, ha az a jogharmonizáció vonalán, irányelvek megalkotása révén halad előre (melynek legújabb mérföldköve a tisztességtelen piaci gyakorlatokról szóló új irányelv, jóllehet a csak a fogyasztókra fókuszáló felfogásával a tisztességtelen verseny elleni jognak csak egyik aspektusát ragadja meg).
A műhöz csatolt jogesettár hasznosan szolgálja az időrendben tájékozódni kívánó érdeklődőt abban a vonatkozásban, hogy időrendben hogyan fejlődött az európai versenyjog. Kevésbé használható a jogesettár - különösen külföldi olvasó számára - akkor, ha valamely jogesetet név szerint keresünk (megjegyezzük, hogy az interneten ma már könnyen hozzáférhető anyagokról van szó, így a jogesettár funkcióját manapság inkább abban lehet fellelni, hogy az adott műben hol szerepel a szóban forgó, az olvasó által nyilván név szerint vagy pedig tematikusan - pl. érvénytelenség, állami monopólium - keresett jogeset). Külföldi olvasó számára továbbá egy részletesebb tárgymutató is növelte volna az ettől függetlenül is kiváló mű használhatóságát.
Mestmäcker és Schweitzer munkája a mai európai versenyjog olyan bibliája, amelyet jó szívvel ajánlunk nemcsak jogászoknak, hanem közgazdászoknak is, nemcsak a tudomány művelőinek; e műnek - ha nem is az éjjeli szekrényen, de - az irodai könyvespolcon minden magára valamit is adó jogász és közgazdász esetében ott a helye - a mai Európában élő, alkotó, működő jogász és közgazdász alapműveltségének részeként. ■
JEGYZETEK
* Ernst-Joachim Mestmäcker - Heike Schweitzer: Europäisches Wettbewerbsrecht. Verlag C.H.Beck. München. 2004.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző MTA doktora, egyetemi tanár Károli G. Református Egyetem (Budapest).
Visszaugrás
