A hűvös, távolságtartó recenzió megírása lehetetlen vállalkozásnak tűnik olyankor, amikor a recenzeált mű szerzőjéhez, jelen esetben Kiss Zoltán Károlyhoz több mint két évtizedes baráti-kollegiális kapcsolat fűződik. Mindazonáltal a Kedves Olvasót a recenzens arra biztatja, hogy ne tegye félre az első mondat olvasatán a jelen könyvismertetőt; a lehetetlenre vállalkozó írás szándéka nem "baráti-vállveregetős" közlésre irányul, hanem arra, hogy gondolataival megerősítse a szerző alkotói szándékát, illetve néhány további gondolattal bátorítsa a munka tovább folytatására.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának Médiatudományi Intézete gondozásában, a Médiatudományi Könyvtár 42. köteteként, jelent meg 2022 tavaszán a recenzeált kötet egy figyelemre méltó és sikeres első kötet folytatásaként, amely 2019 decemberében látott napvilágot.[1] A jelen munka ismertetése során elkerülhetetlenné válik a kapcsolat keresése az első résszel. Így már nemcsak az első kötet, de a recenzeált mű világába is Bendzsel Miklós gondolatai vezetik be az olvasót, aki - a forráshely megjelölése nélkül -Paul Kearns, a Manchesteri Egyetem
jogász professzorának a művészet szabadságának szentelt esszégyűjteménye egyik tanulmánya záró soraiban találta meg a "máig érvényes óhaj fohászát", a "találó elrugaszkodási pontot" a vizuális művészetek tevékenységi, alkotói, befogadói, birtokosi és hasznosítási viszonyainak elemző tárgyalására:
"Fennáll a veszélye, hogy a jog és a művészet viszonya állandó ellentétként fogható fel: ész és érzékenység, értelem és érzelem, szabály és szikra állandó ellentéteként. Reményeink szerint ezen ontológiai szakadék finomabb aspektusainak jelen összefoglalása nyomán a művészet és a jog kapcsolatának nagyon is elhanyagolt - a személyes és szakmai szabadságot, az integritást és az igazságot illetően egyaránt drámai jelentőséggel bíró - problematikája a jövőben alaposabb vizsgálat tárgyát képezi majd."[2]
Kiindulásként szükséges rámutatni a művészet és jog "szikravető-szabálykövető" kapcsolata vizsgálatának módszereire. Egyfajta lehetséges megközelítés az interdiszciplináris "jog és irodalom" kutatási irányzat alapulvétele, amely irányzat az Egyesült Államok-
- 121/122 -
ban az 1960-as évektől formálódott, amit sokan - kritikai szemléletét és gyakorlati céljait tekintve - a jogi realizmus örökségét folytató Critical Legal Studies (CLS) mozgalom egyik ágának tartanak, amely az egyetemi és az akadémiai szférában csak az 1980-as években vált valóban jelentőssé.
Cs. Kiss Lajos álláspontja szerint a jog és irodalom kapcsolatának bármilyen irányultságú vizsgálata módszertanilag megköveteli a jog és művészet viszonyának előzetes társadalomelméleti reflexióját és ezzel a két társadalmi terület teoretikus megfigyelésére és leírására specializálódott jogtudomány és a művészettudomány viszonyának, megismerési teljesítményeinek párhuzamos értelmezését is. A jog és művészet viszonya társadalomelméleti leírásának lehetőségeit illetően elsősorban a modern szociológia közismert megközelítéseire kell utalni, amelyek - szemben az univerzális társadalomtanokként fellépő 19. századi klasszikus pozitivista felfogásokkal - a társadalmi konstitúciós problémájának tisztázása, az alapfogalmak meghatározása stb. során saját ismerettárgyukhoz való módszertani kötöttségük, azaz önnön társadalmiságuk elkerülhetetlenségének tudatában már tisztán társadalmi nézőpontból indulnak ki.[3]
A tanulmány szerzője szerint a modern társadalomelméletekben - a cselekvés és kommunikáció, rend és rendszer, integrálódás és differenciálódás fogalmaival jelzett problematika eltérő értelmezése ellenére hasonlóképpen, illetve párhuzamosan - reflektált differenciatapasztalatból történő kiindulás hozzájárulhat a jog és művészet viszonyának megfelelő értelmezéséhez. Itt elsősorban - a társadalomtudományok, s különösen a jogtudomány belső gyakorlatának tapasztalataiból kiindulva - azt a kérdést kell megválaszolni, hogy ennek a viszonynak a szerkezetét általában melyik tudomány vagy tudománycsoport nézőpontjából értelmezik.
Amennyiben tehát az érintkező felületek után kutatunk, azt vizsgálhatjuk, hogy a jog a saját funkcióspecifikus működése (önfelépülése) által milyen teljesítményeket képes a művészet, illetve a művészet a saját funkcióspecifikus működése (önfelépülése) által milyen teljesítményeket képes a jog számára rendelkezésre bocsátani; a jog és művészet milyen értelemben képesek-e egymást megfigyelni a saját megkülönböztetéseik (értékaxióma/értékdifferencia; kód/program) segítségével, és mit látnak a másikból.[4]
A jog tehát témája lehet legkülönbözőbb műalkotásoknak, elegendő gondolni pl. közterületeken található Iustitia-szobrokra és más Iustitia-ábrázolásokra,[5] a jogtudósokat ábrázoló képekre, szobrokra, mint a Jusztiniánusz császárábrázolásokra, a római jogászok olyan közismert szobraira, mint Cicero mellszobrára a római Capitoliumi Múzeumban. Takács Péter utal rá, hogy ugyanakkor ritkán fordul elő, hogy egy műalkotás közvetlen tárgya a jogtudomány legyen, amely állítását három ellenpéldával erősíti meg, rövid elemzést adva Raffaello Santi Giurispru-
- 122/123 -
denza című freskójáról, Edvard Munch Rettsvitenskap című olajfestményéről és Gustav Klimt Jurisprudenz című mennyezetképéről.[6]
Miután a recenzeált kötet nem tartalmaz külön elméleti alapvetéseket, Bevezetője csupán visszautal az első kötet dogmatikai felvezetésére, amelyben annak szerzői - Kiss Zoltán Károly mellett Kiss Dóra Bernadett - a művészet és jog érintkezési pontjai kijelölésében, rendszertani elrendezésében a tételes jogot vagy más kifejezéssel az írott jogot hívják segítségül. Megközelítésükben a művészet és a jog közötti kapcsolódási pont egyebek mellett az lehet, hogy mindkettő normatív sajátosságú fogalom, mivel az értékek világa szolgál azok alapjául. A (vizuális) művészet kifejezését, kifejeződését, megnyilvánulásának formáját tehát nem lehet jogi eszközökkel megragadni, ellenben a művészet eredményének, vagyis a kreatív alkotótevékenység során létrehozott tárgynak már számtalan elnevezése ismert a kulturális joganyagban. Arra a kérdésre adandó válasz során, hogy jogi aspektusból pontosan mi értendő műalkotás, műtárgy alatt, praktikusan számba kell venni azokat a jogforrásokat, amelyekben valamilyen összefüggésben megjelennek ezek a kifejezések.[7]
A könyv (könyvek) időszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az első kötet nagy formátumú bevezető gondolata a vizuális kultúra napjainkra gyakorolt hatásairól, hiszen
"a vizualitás növekvő élményfürdője elementáris ismeret- és érzelemközvetítő erejével a kognitív folyamatok mélyáramának motorjaként korunkban példátlan intenzitást mutat és hatalmas befolyást élvez."[8]
Kiss Zoltán Károly munkája, hasonló tárgyú magyar nyelvű kötet hiányában, hiánypótlónak tekinthető a hazai szakirodalomban. Az egyes érintett területek kapcsán (pl. építészeti alkotások, fotóművészet) ugyan jelentek meg tanulmányok, monográfiák, de a szóban forgó munkához hasonló, a vizuális művészeteket és a jog kapcsolatát tárgyaló átfogó, rendszerező, az egyes művészeti ágak és a határterületek vonatkozó joganyagát szélesebb spektrumban vizsgáló mű nem ismert. A szerző ismeri és idézi a tárgyi szakirodalmat, hiányérzetet kelt azonban néhány alapmunka mellőzése.[9]
A széles spektrumú munka rendszerező elve hatályos szerzői jogi szabályozásunkon, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) példálózó felsorolásán alapul. A bevezető mellett további hét fejezetben taglalja vizuális művészetek és a jog kapcsolatát az építészet, építőművészet, a belsőépítészet és táj-
- 123/124 -
építészet, a műszaki létesítmények és azok tervei, a díszlet és jelmez, a térképészeti mű és más térképészeti alkotás, a fotóművészet és az iparművészet, ipari tervezőművészet kontextusában. Itt szükséges észrevételezni, hogy a kötetben megjelent írások közül három fejezet másodközlésnek számít, amelyek 2020-2021 között a szerzői jogi vonatkozások, kapcsolódások okán az "Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle" hasábjain jelentek meg.[10]
A szerzői jogi megközelítésből eredően a munka hangsúlyos figyelmet fordít a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala mellett működő Szerzői Jogi Szakértő Testület (SZJSZT) gyakorlatára. A testülettől szerzői jogi jogvitás ügyben felmerülő szakkérdésben bármely bíróság vagy hatóság szakvéleményt kérhet, továbbá, felkérésre, az SZJSZT peren kívül is adhat szakvéleményt a felhasználási jog gyakorlásával kapcsolatos kérdésekben. A szerző, aki korábban a testület titkára és elnökségi tagja is volt, behatóan ismeri az elmúlt évtizedek szakvéleményeit, így jó arányérzékkel, adekvát módon választott példákat a testület 1971 és 2019 közötti gyakorlatából az egyes fejezetek, témakörök tárgyalása során. Az idézett szakvéleményekből lényegre törő, precíz összefoglalást kap az olvasó és ugyancsak imponáló a jogszabályok, jogszabály-módosítások hatálybalépésének pontos meghatározása is. megállapítható, hogy ebben a pontos tárgyszerűségben, a visszakereshetőségben áll a mű legfőbb erőssége és talán nemcsak a gyakorló jogászoknak, de az elmélet szakembereinek is fogódzót, eligazodást, tájékozódási pontot tud nyújtani a kötet.
Külön kiemelendő, hogy a recenzeált mű díszletekkel és jelmezekkel foglalkozó 5. fejezete (és annak az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemlében való első közlése) azon írások közé tartozik, amely "életben tartja" az SZJSZT 02/2006 számú szakvéleménye körül kialakult, napjainkban sem csituló eltérő értelmezési különbséget, amely a jelmezterveken fennálló szerzői jogdíjak kapcsán bontakozott ki.[11] A szakvéleményhez képest az ítélőtábla eltérő álláspontot képviselt a szerzői jogi díjigénnyel és a jelmezek az adott színházi előadáson kívüli felhasználásával kapcsolatban. A bíróság megkeresése idején hatályos Szjt. 1. § (2) bekezdés n) pontja szerint a szerzői jog által védelemben részesülő alkotásnak minősült a jelmez- és díszletterv. Az akkor hatályos szerzői jogi rendelkezések nem adtak egyértelmű értelmezési lehetőséget a jelmeztervek alapján kivitelezett jelmezek esetére. Az Szjt. nem nevesített külön műfaji kategóriát a jelmez, a díszlet, illetve azok együttese (színpadi és/vagy audiovizuális művekben felhasznált látvány) tekintetében. A teljesség kedvéért szükséges azt is rögzíteni, hogy a jelmezek nem részesülhetnek a szerzői joggal párhuzamos formatervezési mintaoltalomban sem.
A jelmeztervek minden alkalommal egy meghatározott előadáshoz készül-
- 124/125 -
nek, szerves egységet képezve a színdarab koncepciójával, utalhat - naturalista hiteleséggel vagy akár elvont allegorikus formákkal - a megformázott szerep társadalmi helyzetére, rangjára, foglalkozására, jellemére, ízlésére. Egy jelmezterv és az abból elkészített jelmez csak az adott előadáshoz köthető. István királyunkról szóló dráma esetén az egyéni, karakteres, a korabeli európai, illetve az államalapítás kori magyar viseletek egyik legkiválóbb színpadi ábrázolása egy minimalista színházban nem állná meg a helyét. Ugyanezt lehet érvényes, ha a jelmezt önmagában, nem az adott színdarab nyilvános előadása keretében, de a színházi közegen kívül, ünnepi eseményeken (nyári játékok, várjátékok) használják fel. Az ügyben vitatott események nem színházban történtek (a jelmezeket műkedvelő személyek öltötték magukra a historikus jelleg megteremtése céljából), és a jelmeztervező sem kapott ezen alkalmakra külön megbízást jelmeztervezői feladatokra.
Talán a mindenkori szerződéses viszonyok felőli megközelítés, az esetről estre történő vizsgálat lehetett volna a követendő értelmezési irány, ezzel szemben jogalkotói akarat látszott szükségesnek, így a 2013. évi XVI. tv. 33.§-a módosította a hivatkozott Szjt. 1. § (2) bekezdés n) pontját, a szerzői jogi védelmet a jelmezekre és díszletekre - és nemcsak azok terveire - is kiterjesztve, tekintettel (vitathatóan - megj.: M. P.) arra, hogy a jelmezek és a díszletek használati célú műtárgyak, jellegüket tekintve a képzőművészeti, illetve az iparművészeti alkotásokhoz állnak közel, ezért indokolt védelmük azonos szintjének biztosítása a jogszabályi felsorolás pontosítása által.
Bár Kiss Zoltán Károly munkájának erőssége a pontos tárgyszerűség, néhány kivétel ez alól, sajnálatos módon, említést érdemel. Nem derül ki a szövegből, hogy a 2018-ban elfogadott és 2019. december 31-től bevezetett jelentős építészeti szerzői jogi szabályozás két kormányhatározaton alapult. Az építésüggyel kapcsolatos társadalompolitikai elképzelések megvalósítását célzó intézkedésekről szóló 1032/2015. (I. 30.) Korm. határozat kijelölte azokat a célterületeket, ahol kiemelten a lakossági építkezés, valamint a közösségi és nagyberuházások segítése és a gazdaságélénkítő fejlesztések támogatása érdekében az építészet, építésügy, területrendezés és településügy vonatkozásban az egyszerűsítés, a gyorsítás, a rendszerszemlélet, a bürokrácia- és költségcsökkentés lehetőségeit fel kell tárni. Az építésügy átalakítását célzó intézkedési tervről és a hozzá kapcsolódó feladatokról szóló 1567/2015. (IX. 4.) Korm. határozat mellékletének 3. pontja szabta meg az előterjesztés fő irányait. A Korm. határozat szerint szükséges volt megvizsgálni, hogy a szerzői jogi szabályozás alapján oltalom alatt álló építészeti alkotások hazai hasznosíthatóságával kapcsolatosan felmerülő kérdéseket indokolt-e a jelenlegi szabályozástól eltérően rendezni, így szükséges-e az Szjt., illetve más jogszabályok módosítása a szerzői jogi vonatkozásokra tekintettel.
Kisebb, talán szerkesztői pontatlanság, hogy az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló 1886. szeptember 9-i Berni Egyezményéről (BUE), annak tárgyi hatályáról már a 6. lábjegyzet tesz említést, míg az idézés szabályainak megfelelő hivatkozás csak a 175. lábjegyzetben szerepel. Az e recenzióban külön nem részletezett számos szerkesztői pontatlanság közül kiemelendő, hogy az első kötethez képest a jelen
- 125/126 -
kötetben az Európai Unió Bíróságának (EuB) sajnálatosan kevés döntésére hivatkozik a szerző, és azt a néhány esetet is pontatlanul idézi. Egyrészt figyelmen kívül hagyja az európai esetjogi azonosítót (ECLI vagy European Case Law Identifier) és az ítélkezési gyakorlat hivatkozási elemeinek korrekt feltüntetését, másrészt a fogalomhasználat is pontatlan egyes esetekben, mint például az EuB "Renckhoff-eset" ismertetése során, amikor az "Európai Bíróság" helyett "Európai Bizottság", a "főtanácsnok" helyett a "Bizottság javaslattevője" fogalom szerepel a szövegben (164. oldal).
Az "Iparművészet, ipari tervezőművészet" (8. fejezet), "8.2.6. Ruházati termékek szerzői jogi védelme" címet viselő alpontban az EuB "Cofemel"-ügyben[12] hozott ítélete, a "8.2.11. Kerékpár vázszerkezet szerzői jogi védelme" alpontból az európai bíróság "Brompton-döntésének"[13] hivatkozása, ismertetése, a hazai gyakorlattal való összevetésének hiánya is feltűnő.
Talán a kötet e 8. fejezete érdemel néhány további kritikus megjegyzést. Az első kötet záró 8. fejezete ("A vizuális művészetek és az iparjogvédelem") és a jelen fejezet tematikájában számos hasonlóságot mutat, mindkét esetben szó van az iparművészet és az iparművészeti alkotások szerzői jogi védelméről, valamint a párhuzamos oltalom lehetőségéről. Úgy tűnik azonban, hogy a két fejezetrész nem áll dialógusban egymással, mintha nem lenne kapcsolat a két kötet között. Sőt, a 8.1. alfejezet legalább négy bekezdést szó szerint vesz át, megfelelő lábjegyzetelés, hivatkozás nélkül, az előző kötet 8.1. alfejezetéből.
Nemcsak a kötetek között, de magában a kérdéses fejezeten belül sincs mindig kapcsolat, utalva e helyen a 8.2.7 és a 8.2.10. alpontokra, amelyek egyaránt játék/játékok szerzői jogi védelmével foglalkozó SZJSZT szakvéleményeket tartalmaznak.
A szerzői jog, a magánjog felől érkező olvasó számára nehezen értelmezhetők az építészeti fejezet 2.1.-2.2. alfejezetei, amelyek alatt a szerző egy kormány előterjesztés szövegezésének minden érdekfeszítő erejét magába sűrítően tárgyalja, mutatja be az építésügyi igazgatás legfontosabb szabályelemeit. A leírtak helytállóságához nem fér kétség, azonban a hosszas közigazgatási tárgyú leíró elemeket tartalmazó alfejezetek nem koherensek a jelen kötet egészével. Bátrabb húzással, a "kevesebb néha több" szerkesztési elv követésével talán befogadhatóbb lett volna a fejezet és a kötet bevezető része.
Alapvetően üdvözlendő a műemlékvédelmi/örökségvédelmi igazgatás bemutatása is (2.3. alfejezet), hiszen ebben az áttekinthető, mini segédletszerű formában nem ismert a hazai szakirodalomból hasonló vállalkozás, azonban a 34. oldalon bemutatott intézményrendszer 2022 májusa óta már átdolgozásra szorul az új statútum rendelet hatálybalépését követően.[14]
Célszerű lett volna, ha a közjogi elemekkel dúsított szöveg a megírása idején még aktuális intézményi referenciái
- 126/127 -
helyett a szerző az építészet és a művészet nagyobb összefüggéseire mutatott volna rá. Olvasójában időnként burokérzetet kelt, amely burkon kívül maradnak az olyan globális kérdések, mint a COVID-19 járvány és annak a vizuális művészetekre gyakorolt hatásai vagy a migráció és az építészet kölcsönhatása vagy pl. az "új európai Bauhaus" kreatív és interdiszciplináris kezdeményezés bemutatása, amely a művészet, a kultúra, a társadalmi befogadás, a tudomány és a technológia határmezsgyéjén terül el.
A recenzeált mű - üdvözlendő módon - illusztrációként ugyan megjeleníti a kortárs hazai építészet remekművét, a Magyar Zene Házát (23. o.), azonban hiányoznak a szerző gondolatai az egyedülálló épületről, annak tervezőjéről, Sou Fujimotóról, a sajátos, az átlátszatlanságon, bezártságon, formalizmuson, transzparencián, természetközeliségen alapuló alkotói filozófiájáról.
Ezt azért szükséges megjegyezni, mert a 2019-ben megjelent korábbi kötet bőségesen merít a vizuális művészetek nemzetközi szabályozási környezetéből és nemzetközi gyakorlatban felmerült olyan aktuális kérdésekből, mint a street art, graffiti, tetoválás. Ez az exkluzivitás, olvasmányos élményt nyújtó nemzetközi horizont hiányzik a jelen kötetből. Mindazonáltal összefoglalóan megjegyezhető, összhangban a recenzió elején történt utalással, a sok tekintetben hiánypótló kötet egészen biztosan megtalálja olvasóközönségét. ■
JEGYZETEK
[1] Kiss Zoltán Károly - Kiss Dóra Bernadett: A vizuális művészetek és a jog 1. A képzőművészet szabályozása. Médiatudományi Könyvtár 37. (Budapest: Médiatudományi Intézet 2019) 214. (továbbiakban: Kiss-Kiss)
[2] Paul Kearns: Posztmodern művészet: elmélkedés a nyugati jogi paradigmákról 2000-ben. In: Paul Kearns: A művészet szabadsága. Esszék a jogi cenzúra és a kultúra kapcsolatáról (fordította: Bakonyi-Tánczos Vera, Bata István, Majkó Balázs) (Budapest: Wolters Kluwer 2016) 103.
[3] Cs. Kiss Lajos: Megjegyzések a művészet és jog viszonyáról. Iustum Aequum Salutare 2007/2. 14.
[4] Cs. Kiss (3. lj.) 17.
[5] Átfogó áttekintésüket lásd Takács Péter: Iustitia-ábrázolások hazai nyilvános terekben In: Fekete Balázs - H. Szilágyi István (szerk.): Iustitia modellt áll (Budapest: Szent István Társulat 2011) 199.
[6] Takács Péter: A jogtudomány ábrázolása a képzőművészetben. In: Takács Péter (szerk.) A jog megjelenítése, épített környezete és szimbólumai. A jogi kultúra látható világa (Budapest: Gondolat 2020)775.
[7] Kiss-Kiss (1. lj.) 21-22.
[8] Kiss-Kiss (1. lj.) 7.
[9] Az építészet terén: Bakos Kitti: Szellemi tulajdon - építészeti alkotás (Szeged: Lectum, 2011) 174; uő.: Az építészeti alkotások szerzői jogi védelmének fejlődéstörténete. Magyar Jog 2011/9. 537.; Barta Judit: A tervezői tevékenység komplex bemutatása, valamint az építészeti, műszaki alkotások és terveik szerzői jogvédelme (Budapest: Patrocinium 2018) 515; Faludi Gábor: "Az építészeti művek a Szerzői Jogi Szakértő Testület gyakorlatában" in Legeza Dénes (szerk.): A szerzői jog gyakorlati kérdései. Válogatás a Szerzői Jogi Szakértő testület szakvéleményeiből (2010-2013) fennállásának 130. évfordulója alkalmából (Budapest: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2014) 118.; Harkai István: "Rekonstruált műemlékek szerzői jogi aspektusból" Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2016/6. 55.
[10] A 3-5. fejezetek első közléseinek helyére a fejezetek elején lábjegyzet utal. Megjegyzendő, hogy a kötet 6-8. fejezetein alapuló tanulmányok is olvashatók az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2022. évi 1., 3. és 6. számaiban; az elektronikus publikáció elérhetősége: https://www.sztnh.gov.hu/hu/szakmai-oldalak/iparjogvedelmi-es-szerzoi-jogi-szemle
[11] A legfrissebb szakirodalomban lásd: Sápi Edit: "Mi van a függöny mögött? - A színházi látványterv szerzői jogi védelmének egyes kérdései" in Pogácsás Anett (szerk.): Szellemi alkotások az ember szolgálatában. Professzor Dr. Tattay Levente tiszteletére szervezett emlékkonferencia tanulmánykötete (Budapest: Pázmány Press 2022) 187-188.
[12] A 2019. szeptember 12-i Cofemel ítélet, C-683/17, ECLI:EU:C:2019:721. Az eset magyar nyelvű bemutatását kontextusba helyezve lásd: http://www.mie.org.hu/2019_osz/MIE_Cofemel_kozos_20191121_v2.pdf.
[13] A 2020. június 11-i Brompton Bicycle ítélet, C-833/18, ECLI:EU:C:2020:461.
[14] Lásd a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló, a Kormány 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 102. §-át.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató, ELTE ÁJK, 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.; vezető kormányfőtanácsos, Igazságügyi Minisztérium, 1054 Budapest, Báthory utca 12. E-mail: peter.munkacsi@im.gov.hu.
Visszaugrás
