Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

XXIV. Országos Jegyző-Közigazgatási Konferencia (Jegyző, 2016/3., 7. o.)

Tisztelt érdeklődők!

Szóljon a meghívás a közigazgatásban aktívan tevékenykedőknek, az iránt érdeklődőknek, kormánytisztviselőknek, polgármestereknek, köztisztviselőknek!

A jövő évben, reményeink szerint egy kisebb jubileumot ünneplünk a Konferencián. Ezért is nagyon fontos, hogy az ez évi program előkészítése, lebonyolítása zökkenőmentesen történjen.

Egy új helyszín új erőket mozgósít, és természetesen megújult érdeklődést vált ki. A Konferencia honlapján valamennyi részlet megtalálható, de itt is adunk tájékoztatást néhány érdekességről.

A rendezvény szakmai programjánál az aktuális feladatokra koncentrálunk, valamint a közigazgatást leginkább érintő jogszabályi változások szakértői ismertetésére. E mellett ismerkedünk a vendéglátó megyével és várossal. Utóbbi a szabadidős programokra is igaz, hiszen a fogadó város, Hajdúszoboszló Város Önkormányzata és a Gyógyfürdő jóvoltából a második nap késő délutánján a Konferencia résztvevői ingyenesen juthatnak be a fürdőbe (szept. 8-án 16.00-20.00 óráig), ahol meglepetés is vár bennünket. Ezenfelül Hajdú-Bihar megye két további kiemelkedő helyére szervezünk kirándulást, Debrecenbe és Hortobágyra. Bár minden program szabadon választható, az eddigieknek megfelelően a kirándulások előzetes igények alapján kerülnek megrendezésre.

Nem csak az esti programok rejtenek még MEGLEPETÉSEKET. Támogatóink jóvoltából színes és élménydús események várják a résztvevőket.

Nagyon fontos az úgynevezett "OBSITOS TALÁLKOZÓ", amelyen nemcsak a jelenleg (1990 óta) jegyzőként tevékenykedő kollégák, hanem a "Nagyöregek" is jelen lesznek (reményeink szerint!).

A résztvevők között sok érdekes ajándék talál gazdára, például kétszemélyes hétvégi wellness, fürdőbelépők, síbérlet, színházi belépők..., továbbá az éjszakai vendéglátás is biztosítva lesz... eper, mangalica, kovászos kenyér, de legfőképpen: BARÁTSÁG!

Jelentkezzünk minél hamarabb, hiszen a nyár elszalad, és utána vár ránk október 2-án a NÉPSZAVAZÁS.

Sok szeretettel várunk Mindenkit!

A Szervezők nevében: Tóth János, a Kalapos-ember... a KÖZSZÖV elnöke

XXIV. ORSZÁGOS JEGYZŐ-KÖZIGAZGATÁSI KONFERENCIA

2016. szeptember 7-9. Hajdúszoboszló

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége (részletek: www.kozszov.org.hu)

A konferencia fővédnöke: Dr. Pintér Sándor belügyminiszter, Belügyminisztérium

A konferencia védnökei: Dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, Miniszterelnökség

Dr. Sóvágó László polgármester, Hajdúszoboszló

A KONFERENCIA PROGRAMJA

A Közigazgatási perrendtartás új szabályai -

Dr. Darák Péter PhD elnök, Kúria

Önkormányzati fejlesztések az Európai Uniós támogatások tükrében -

Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (felkérése folyamatban)

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére