"Nyöszörög, amikor megkötözik: "Nem tudom megmondani, hazudjak? (...) Oh, fáj, oh fáj, urak!" Továbbra is tagad. Ráhúzzák a csizmát és szorítanak egyet rajta. Üvölt: "Hát hazudjak, becstelenséget tegyek? Hogy tiszta lelkiismerettel soha többé ne imádkozhassak!" Sírást imitál, de nem jön könny a szemébe. "Igazán nem tudom, még ha leszakad a lábam, akkor se."..." - idézi Kajtár István legújabb monográfiájában egy esslingeni bírósági jegyző sorait a kínvallatás menetéről. Az 1662-ben keletkezett protokoll száraz jogászi leírása nem feledtetheti a kínzókamra sötétjében valójában zajló események brutális lefolyását és "akusztikáját" - írja művében a pécsi jogtörténész professzor, miközben szemléletesen bemutatja a 17. századi büntetőeljárás rendszerét.
Az Olvasó számára, legyen az a gyakorló jogász vagy elméleti szakember, kevéssé ismert forrásokat vonultat fel a szerző összefoglaló jellegű, szintetizáló megállapításai bizonyítékaként. Míg ezek a megállapítások a jog világában jártas személyeket nem érik meglepetésként, hanem az olvasottakat gondolatban rögtön társítani is tudják általános jogászi ismereteikkel, Kajtár István jogtörténeti példái kibontakoztatják a mélyebb tartalmat is. Így a tortúra "világánál" maradva az 1656-ban keletkezett Ferdinandea eljárásjogi szabályainak gyakorlati érvényesülésébe kapunk betekintést a kihallgatás-taktikai útmutatások ismertetésével. Ezzel az eszközzel a szerző ráirányítja a figyelmet a rendszer antihumánus jellegére (Példának okáért az útmutatás szerint mentes a kínvallatás alól a gyermekágyas nő, ha azonban csecsemője mellé dajkát adnak, máris tortúra alá vonható.), éppúgy, mint a jogalkotó erőtlen kísérleteire a bírói önkény kizárása vonatkozásában. (A terhelt vagy a tanú jogtalan megkínzása esetére súlyos büntetéssel fenyegették az eljáró bírót.)
Az egyetemes állam- és jogtörténeti jelenségekhez kapcsolódó jogi kultúrtörténeti kutatásokkal több, mint 2 évtizede foglalkozik Kajtár István. A Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán a Jogtörténeti Tanszék vezetését is ellátó professzor e tárgykörben először 1982-ben publikált ("A Népköztársaság nevében". Adalékok az ítéleti preambulumhoz, társszerző: Kengyel Milós). Az alakulófélben lévő, más tudományágakhoz (általános történelem, történeti segédtudományok, szociológia, pszichológia, irodalom- és művészettörténet, vallástudományok) is szorosan kapcsolódó diszciplína egy-egy területét azóta számos tanulmányában feldolgozta. Többek között ikonológiai-ikonográfiai kérdésekkel, hatalmi szimbólumokkal, az önkormányzatok jogi kultúrtörténetével, a kérvénykultúra és a jogi stílus kultúrtörténeti gyökereivel, valamint az európai jogi kultúrának a 19. századi magyar modernizációra gyakorolt hatásával foglalkozott.
A "Bevezetés a jogi kultúrtörténetbe" című monográfia ezek alapján joggal tekinthető a két évtizednyi kutatási eredmények összegzésének, A szerző a jogi kultúrtörténet területeinek meghatározását követően önálló fejezetben tárgyalja az alkotmányjog és a közigazgatási jog, a büntető anyagi és eljárási jog, a magánjog és az üzleti élet, valamint az igazságszolgáltatási rendszer kultúrtörténeti vonatkozásait. Fejezetet szentel a háború és béke jogát érintő, majd végezetül az alattvalók viszonyait érintő jogi kultúrtörténetnek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
