Aligha férhet kétség ahhoz, hogy a társadalom, egy állam létében meghatározó szerepe van a tiszta társadalmi légkörnek. Akkor, amikor bárki joggal és megalapozottan várja el az ügyében eljáró hatóságok, kiemelten pedig a bíróságok szakmailag igen magas színvonalú, tisztességes, pártatlan, azaz - összefoglaló kifejezéssel élve - igazságot szolgáltató munkáját, ez a tény az egész társadalom számára tiszta légkört teremt és egyben példát is mutat mindenki számára. Ha a társadalom egészét vagy épp tekintélyes részét a gyanakvás légköre mérgezi, széles körben elterjeszti a bizalmatlanságot minden és mindenki iránt. Akkor, amikor senki nem hisz senkinek, amikor kórosan túlburjánzik a bizonyítani akarás szükségességének érzése és gyakorlata, a társadalom saját magát mérgezi meg. Ez pedig lehetetlenné teszi a fejlődést, a haladást.
A magyar bíráskodás, a magyar bíróságok évszázados múltját az egész társadalom feltétlen bizalma határozza meg, az egyes embernek, az emberek különféle szervezeteinek volt hová "kapaszkodni", hiszen a bíróságok, a bírák példamutató erkölcsisége, megközelíthetetlensége - és hozzátehetjük, kiváló, nemzetközileg is elismert szakmai felkészültsége - bizonyságot, stabilitást, s mindezek alapján, feltétlen tisztaságot jelentett.
Önámítás volna tagadni, vagy épp elhallgatni, hogy a büntető ítélkezésben - különösen a kiemelkedően fontosnak tartott politikai perekben - a bíróságok ítélkezésének körülményei nem voltak mentesek a külső beavatkozásoktól. Ettől eltekintve, a kiválóan képzett, egyetemi végzettséggel és ügyvédi-bírói vizsgával, később bírói-ügyészi szakvizsgával rendelkező bírói kar egésze bizalmat gerjesztő módon látta el igazságszolgáltató feladatát. Az sem tagadható, hogy a bírák arculatának kialakulásában meghatározó szerepet játszott a nagy gyakorlatú, idősebb bírák példamutatása és hatalmas tudása. Különösen a bíróságok polgári ügyszakában végezhették a bírák munkájukat úgy, ahogyan azt a szakmai felkészültségük és a lelkiismeretük meghatározta. Érdemes ebben a tekintetben felfigyelni prof. dr. Magyary Géza megállapítására a következők szerint. "Közéletünket a legutóbb lezajlott években is pártos-kodás, egyéni gyűlölködés és kicsinyes önzés jellemezte; ." A magyar bírói kar azonban ment maradt, mert a törvény a mindennapi élet nem mindig tiszta küzdelmei fölé emelte."1
Ezután nyomban felmerül a kérdés, hogy a magyar bírói kar hogyan és miért volt képes felülemelkedni a társadalmi viharok és társadalmi önzés jeleinek közepette mások fölé. Ezek a bírák netán természetfölötti lények, netán szerzetesi fogadalmat tett személyek voltak, vagy csupán érintetlenül maradtak az említett társadalmi körülmények közepette?
Ha nyílt ésszel és becsülettel vizsgáljuk e kérdéseket, azt kell mondani, miszerint a válasz rendkívül egyszerű. A magyar bírói kar - s külön kiemelten a polgári ügyszakban eljáró bírák - azért volt képes felülemelkedni egy rossz társadalmi légkörben, mert a bírák kiemelkedően magas színvonalú szakmai képzettséggel rendelkeztek, erkölcsiségük tiszta volt, s törvényes, ugyanakkor minden tekintetben tiszta ítélkezésüket a törvény, az érdekektől sem mentes állami óvatosság és a társadalom egészének együttérzése és elvárása támogatta.
Ahhoz, hogy a bíróság, a bíró munkáját tisztának, érinthetetlennek lássuk, tudjuk, arra van szükség, hogy a bíró mind egyéni életvitelében, mind ítélkező munkájában a társadalom egészének támogatását és megbecsülését élvezze. Ennek alapja a magas szintű felkészültség mellett a mindenki számára nyilvánvaló tisztaság, a megközelíthetetlenség és - talán nem túlzás így fogalmazni - becsület kell, hogy legyen.
Aligha vitatható, miszerint az elmúlt évtizedek során a bírói tisztaság igényét néhányuknál kikezdte a minden áron való feltörekvés vagy épp az anyagiak igénye. A filozófiai tétel, miszerint a lét határozza meg a tudatot, valónak bizonyult sajnos egyes bírák esetében is. Az azonban nem vitatható, hogy a magyar bírói kar csaknem teljes egésze megőrizte a bírói, ítélkezési tisztaság eszményét. Ezt a vélekedést igen gyakran lehet tapasztalni a mindennapi beszélgetések kapcsán, amikor - nem jogászi végzettségű - egyszerű állampolgárok azt állapítják meg, hogy a mai nehéz gazdasági, politikai és társadalmi körülmények között is a bíróság, a bírák őrizték meg leginkább a tisztaságot, a megközelíthetetlenséget és az ezen tényezőkön alapuló tekintélyt.
A társadalom - mondhatni egésze - mellett a bíróságok és a törvényalkotás is felismerte az igazságszolgáltatás tisztaságának értékét, jelentőségét. Talán mindenki egyre inkább rádöbbent arra, hogy az állami lét mindhárom hatalmi eleme, a törvényhozás, a közigazgatás és mindent meghaladóan az igazságszolgáltatás tisztasága, megközelíthetetlensége alapvetően szükséges a társadalom egészséges működéséhez. De ezt igényli az adott állam nemzetközi tekintélyének igénye is. Ha tehát az eljárások, de külön kiemelten és hangsúlyozottan az igazságszolgáltatás, a bíróság, az ítélkezés kérdését vizsgáljuk, elengedhetetlen az, miszerint vizsgálnunk kell az eljárás tisztaságát szolgáló törvényi szabályozás kérdését. De elengedhetetlen az igazságszolgáltatás hatalmát gyakorló személynek, a bírónak a vizsgálata is abban a tekintetben, hogy maga mennyire képes óvni, védeni az igazságszolgáltatás, a bírósági eljárás, az ítélkezés tisztaságát adott esetben személyisége, pszichológiai egészsége biztosításának útján is.
Vizsgáljuk meg ezért kissé részletesebben az igazságszolgáltatás, a bírói eljárás tisztaságának, hozzáférhetetlenségének körében ezt a kétarculatú problémakört elsősorban a tisztánlátás, a problémák felismerése szándékával.
A jogalkotás és az annak munkája kapcsán megalkotott jogszabályok alapvetően általános, alkotmányi szinten igyekeznek szabályozni az igazságszolgáltatás tisztasága szolgálatának kérdését. A részletesebb szabályozást az eljárásjogi, esetünkben a polgári eljárásjogi szabályok tartalmazzák dominánsan a bíró személye, személyisége tisztaságának, megközelíthetetlensége biztosításának rendszerbefoglalásával, a meghatározóan védelmet jelentő szabályok kodifikálásával.
Hazánkban a többször módosított 1949. évi XX. sz. törvény, az Alkotmány 45. § (1) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy a "Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást ." bíróságok gyakorolják" . Ez az alkotmányos rendelkezés igen széles fogalmi és tartalmi területre kiterjedően akkor is az igazságszolgáltatás tisztaságát biztosítja, ha a sokszor módosított 1952. évi III. sz. törvény, a Polgári perrendtartás szövegéből - úgy tűnik, hogy elsősorban filozófiai, ismeretelméleti téves okokból - az igazság kategóriáját mellőzték a jogalkotók. A bíróság tiszta eljárása és döntése ugyanis ismeretelméleti szempontból is igaz, igazságos. Az ugyancsak módosított, a bírósági szervezetről szóló 1997. évi LXVI. sz. törvény az igazságszolgáltatás (sic!) tisztaságát két rendelkezéssel és két vonatkozásban is biztosítja. Elsősorban a külső, környezeti tényezők tekintetében tartalmaz garanciális rendelkezést, amikor úgy szól, miszerint "a bírák függetlenek, a jogszabályok alapján meggyőződésüknek megfelelően döntenek, az ítélkezési tevékenységükkel összefüggésben nem befolyásolhatók és utasíthatók". A másik, a bíráskodás tisztaságát szolgáló rendelkezés a kérdést már a jogosultságok oldaláról vizsgálja, és tartalmaz biztosítékot a következők szerint: "mindenkinek joga van ahhoz, hogy bírói útra tartozó ügyét független és pártatlan; bíróság tisztességes eljárás során bírálja el". A tisztességesség és a tisztaság kategóriája a törvény idézett rendelkezésének szövegösszefüggéséből egyértelműen megállapítható.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
