A szerződési jog önálló fogalmakra épülő, "önhivatkozó", zárt rendszer, amely erősen kötött a piaci modellhez. A piaci modell maga kétségtelenül sikeres, és a hazai jogrend is piacgazdaságon alapszik. A szerződési jog értelmezése is kötött, mert az adott jogrendszerben működő elosztási rendszer értelmezését jelenti. A szerződési jog szerepe a piacgazdaságban valójában az, hogy kialakítsa azokat a szabályokat, amelyeket a piacra lépők a piacra lépéssel elfogadnak. Ebből az is következik, hogy a szerződési jog csak az adott jogrend gazdasági modelljének tükrében, és annak relációjában értelmezhető. Ha a szerződési jogba a piaci viszonyok közvetítésén túlmutató funkciókat - például bizonyos helyzetekben a piaci viszonyok működésének megakadályozását vagy korrekcióját - szeretnénk beépíteni, akkor olyan szabályra van szükség, amely lehetővé teszi a szerződési jogi szabályozás zárt rendszerének "megnyitását." Ez szükségképpen jár együtt olyan fogalmak alkalmazásával is, amelyek nem a szerződési jog fogalomrendszerében értelmezhetőek. Ilyenek a generálklauzulák, így a jó erkölcsbe ütköző szerződések tilalma is. Ezek a nyitott tényállású normák azok, amelyek lehetővé teszik a szerződő felek gazdasági és társadalmi érdekeinek, a társadalom érdekének, továbbá a szerződésben részt nem vevő harmadik személyek érdekeinek, továbbá általános jogpolitikai céloknak figyelembevételét. Voltaképpen a szabályozás maga is ezeknek az érdekmérlegeléseknek, társadalmi-gazdasági szempontoknak és értékeknek az eredőjeként alakul, legélesebben azonban a generálklauzulák tartalmi meghatározása során jelenik meg.
A Ptk. 200. § (2) bekezdésének utolsó mondata szerint a szerződés semmis, ha nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközik. A jó erkölcsbe ütköző szerződések tilalma generálklauzula, azaz olyan, az absztrakció legmagasabb fokán meghatározott nyitott törvényi tényállás, amelynek tartalmát a jogalkotó nem határozza meg. A generálklauzula tartalmát a bírói gyakorlatnak kell tartalommal megtöltenie, amelynek kapcsán számos nehézség merül fel. Ez a feladat még azokban a jogrendszerekben is komoly kihívást jelent a bíróságok számára, amelyek a generálklauzulák értelmezése és konkretizálása során hosszú idő alatt, folyamatos fejlődés eredményeként meghatározott esetcsoportokra, illetőleg az azokból leszűrt elvekre támaszkodhatnak. A hazai bírói gyakorlat számára azonban - a fejlődés diszkontinuitása miatt - nehezebb feladatot jelent ezeknek az esetcsoportoknak a kialakítása. A hazai bírói gyakorlat meglátásunk szerint helyes úton halad a jó erkölcsbe ütköző szerződések tartalmának meghatározása során. A jelen írással további támpontokkal szeretnénk szolgálni a magyar joggyakorlat számára a jó erkölcsbe ütköző szerződések tilalmának tartalmi meghatározásához.
A nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződések tilalmának a tartalmi meghatározása során a normatív magánjogi tartalmat kell keresnünk, amihez nem szükséges jog és erkölcs tartalmának elméleti vizsgálata. A nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződések tilalma ugyanis álláspontunk szerint nem idézhet elő kollíziót jogi és erkölcsi norma között, mert alkalmazása során nem olyan helyzeteket kell feloldani, amelyekben a jog által lehetővé tett magatartás erkölcsileg elítélendő volna. A jó erkölcsbe ütközés miatt semmis szerződés ugyanis éppen az utaló jogi norma folytán érvénytelen, a magánjogi szabályozás is tiltottnak tekinti. A jó erkölcsbe ütköző szerződések tilalmának ennél fogva normatív szerepe van. Nem az absztrakt morális tartalmat kell tehát keresni a jó erkölcsbe ütköző szerződések meghatározása során, hanem a normatív tilalmat, azaz az adott tartalommal vagy céllal kötött szerződést tiltó magatartásszabályt.
Alapvető kérdés az, hogy a tilalom alkalmazása szempontjából milyen értékrend jelentsen a bíró számára támpontot a jó erkölcs tartalmának meghatározása során. Azokat a meghatározásokat el kell vetnünk, amelyek valláserkölcsi alapon akarják ezt meghatározni, és azokat is, amelyek a jó erkölcsöt a bíró erkölcsével azonosítják. Kétségtelen az is, hogy az a társadalmi értékrend, amelyet a bíróságnak figyelembe kell vennie, szükségképpen heterogén, hiszen a társadalom egyes tagjai, és a társadalom különböző egyes csoportjai szerint differenciált lehet. A bíróságnak ebben a heterogén értékrendben kell az általános társadalmi felfogást megállapítania, úgy, hogy közben nyilvánvalóan nem hagyhatja kívül annak a társadalmi csoportnak és környezetnek a sajátos magatartásszabályait sem, amelyhez a szerződést kötő felek tartoznak. Ez a feszültség azzal oldható fel, ha a társadalom adott tagjai körében érvényesülő magatartásszabályokat akkor tekintjük mérvadónak, ha azokat a társadalom egésze elfogadja mint annak a csoportnak a sajátos szabályait, vagy legalábbis elfogadja az adott társadalmi csoport tagjaira nézve érvényesülő sajátos, az általános felfogástól eltérő normák érvényesülésének lehetőségét.
A nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződések tilalma nem a jogi normáknak az erkölcsi elvárásokkal való korrekcióját jelenti. Csakis ott és annyiban érvényesülhet ez a tilalom, ahol és amennyiben jogi szabályozás nincsen. A jó erkölcsbe ütköző szerződések tilalma nem ronthatja le egy jogi norma hatását, és nem módosítja azt: ha a jogi norma valamely tartalommal vagy céllal való szerződés kötését megengedi vagy lehetővé teszi, akkor az a szerződés csak akkor minősülhet jó erkölcsbe ütközőnek, ha azt egyéb, az adott jogi norma tartamától független körülmények alapozzák meg. Ha a jogi norma nem tükröz valamely társadalmi elvárást - például nem felel meg az Alkotmány által közvetített elvárásoknak -, akkor azt alkotmánybírósági eljárásban vagy a jogalkotó aktusával kell korrigálni, de nem a rendes bíróság által a nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződések tilalmának szabályával. A nyilvánvalóan jó erkölcsbe üköző szerződések semmisségét kimondó szabálynak ezért hézagkitöltő szerepe van, jogi norma által megengedett magatartást a jó erkölcsbe ütközést előidéző többletkörülmények nélkül nem tilthat.
A generálklauzulák alkalmazása a nyitott normák természeténél fogva kétlépcsős folyamatként írható le. E folyamat első lépcsője a norma értelmezése, azaz annak meghatározása, hogy mit jelent maga az erkölcs. A folyamat második lépcsője ennek a normának az egyes történeti tényállásokra való alkalmazása, azaz annak meghatározása, hogy egy adott szerződés a jó erkölcsbe ütközik-e vagy sem. A jó erkölcsbe ütköző szerződések tilalmát kimondó generálklauzula értelmezése során tehát először azt kell megállapítani, hogy mi a jó erkölcs, azaz amely magatartásnormák válnak a jó erkölcsbe ütköző szerződések tilalmánál fogva a magánjogi szabályozás számára relevánssá. Az ezt követő lépésben, a norma tartalmának egyes esetekben való konkretizálása során pedig azt kell meghatározni, hogy amely szerződések azok, amelyek e tilalom szempontjából relevánsak, és a tilalom folytán semmisek. A jogalkalmazás során egyik lépés sem kerülhető meg: a bíró nem mondhatja ki egy szerződés jó erkölcsbe ütközését anélkül, hogy meg ne fogalmazná azt a tilalmat, amelybe a szerződés ütközik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
