"Ne sémáinkat és előítéleteinket lássuk bele a társadalomba,
hanem halk hajlamait hallgassuk ki. A társadalmi valóság,
mint minden valóság, suttogva beszél; lármás,
áhítat nélküli szívvel nem lehet kihallgatni."
(Németh László)
A mindennapi életben döntő fordulatot hozó társadalmi változásokat az idő tengelyére helyezve a tudomány korokról, korszakokról beszél. Az egyik lezárulása egy másik kezdetét hozza. Mint minden osztályozási kísérlet, ez is azt a képzetet kelti, mintha az egymást követő korszakok világos határokat húznának a régi és az új, a meghaladott és a korszerű, modern között. Mivel minden korszak meghatározott gondolkodásmóddal is jellemezhető, a társadalmi változás egyben gondolkodási paradigmaváltozásként is értelmezhető. A társadalmi valóság megértésének és elrendezésének igénye alakítja ki ezeket a kategóriákat, melyek az egyes korszakok sajátosságait együttesen tartalmazzák, mintegy sugallva, hogy a változásokat előidéző tényezők egyszerre és egy időben jelennek meg, átalakítva ezzel az egész társadalmat. Holott a társadalmi változásokra éppen az aszinkronitás jellemző: több síkon és más-más időben zajlanak, a rendszerező elme egyenlíti ki, hozza szinkronba ezeket az eltolódásokat. Dahrendorf sokat idézett meglátása szerint a politikai változásokhoz elég pár nap, a gazdasági fordulat években mérhető, a gondolkodásmód, a mentalitás átformálódásához pedig évtizedek szükségesek.[1] Ez utóbbi szempontból különösen izgalmas a korszakváltások tanulmányozása. Gondolatmenetünkben a korszakváltások kora az a nézőpont, amely szimbolikusan feloldja az elválasztó határt úgy, hogy egy korábban kezdődő és egy későbben végződő ívet rajzol a korszakok fölé. Ennek megfelelően a korszakváltások korát hol keskenyebb, hol szélesebb mezsgyeként értelmezzük, amely a mentalitás formálódásán keresztül köti össze az összehasonlíthatóság kedvéért külön skatulyákba rendezett korokat.
A társadalomtudósok - észlelvén a társadalmi változást - a 20. századot a 21. századba fordító kort különböző elnevezésekkel ruházzák fel. Giddens (1995) a kibontakozó új társadalmi rendszer leírására a legelterjedtebbnek a posztindusztriális társadalom kifejezést tartja, és emellett felsorol még néhány variációt is, melyek között ott található a szolgáltatói társadalom, a tudástársadalom és az információs társadalom is. Elemzések sokasága kísérli meg a jelen társadalmi változásait értelmezni, melyekben a különbözőségek ellenére abban egyetértés fedezhető
- 58/59 -
fel, hogy a társadalomkutatók a jövő társadalmában az információnak és a tudásnak megkülönböztetett jelentőséget tulajdonítanak. A társadalom működése szempontjából a legfőbb stratégiai erőforrásnak ezért a rendszerezett, koordinált információ, a kodifikált tudás előállítását és birtoklását tekintik.[2]
Andorka (1997) szerint ma a világban (különösen a kelet-közép-európai országokban) végbemenő változások értelmezési kereteként felhasználható elméletek közül a modernizáció elmélete tűnik a leginkább használhatónak.[3] A modernizációelméletek arra mutatnak rá, hogy a társadalmak állandóan változnak, de a változások gazdasági, társadalmi és politikai dimenzióit nem lehet egymástól elszakítva vizsgálni. Eszerint a társadalom gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális alrendszerében egymással párhuzamosan mennek végbe a modernizációs változások, azok egymást erősítik. Ha valamelyik alrendszerben nem történik modernizáció, akkor ez meggátolja az egész társadalom modernizációját. A modernizáció azt jelenti, hogy hatékony piacgazdaság jön létre, amely magas életszínvonalat tesz lehetővé; a társadalom integrálódik, nem szakítják szét éles osztálykülönbségek, nincsenek a modernizáció hasznaiból kirekesztett társadalmi rétegek, nincs szélsőséges és tartós szegénység, többpártrendszerű versengő demokrácia jellemzi a politikát; végül a társadalom tagjainak nagy többségét modern mentalitás jellemzi. Abban a kérdésben, hogy mi a modern mentalitás lényege, melyek a modern kultúra alapvető értékei, milyen a modern személyiség, különféle elméleti megfogalmazásokat lehet a szociológiai irodalomban találni.[4] Andorka úgy látja, hogy a rendszerváltozással a magyar társadalom a történelme során többször is kudarcba fulladt törekvések után újra a modernizációra tesz kísérletet, azonban véleménye szerint az 1990 óta végbement változások nem mind mutatnak ebbe az irányba, és különösen nehéz a modern gondolkodásmód elterjedtségének a megítélése.
A jelen és a jövő társadalmára utaló megnevezési és értelmezési sokszínűséget csak jelezni tudtuk az előzőekben. Nem válik azonban könnyebben értelmezhetővé akkor sem a jelen társadalma, ha az ugyanazon elnevezést használók felfogását vizsgáljuk. Az azonos fogalomhasználat nem jelenti ugyanis a mögötte lévő azonos tartalmat. Az egyik hazai szakmai fórumon volt olyan tudós, aki olyan korszak kezdeteként értelmezte az információs társadalmat, mely egy időben és egyszerre alakítja át az emberi kapcsolatokat, a tevékenységeket, a szervezetek működését és az ezekben alkalmazott eszközrendszert. A másik a gondolatok terén zajló versenyről beszélt, melyben "lemaradásról" szó sincs, hiszen a társadalomfejlődés szempontjából ugrást, modernizációs lehetőségeket kínál az új szituáció. A harmadik szívesebben használná a tanuló társadalom megnevezést, mivel szerinte ennek a társadalomnak az állandó tanulás (és nem az ismeretek újratanulása) a jellemzője, melynek során a tudás új konstrukciói keletkeznek.[5]
Jelen munkánkban az információs társadalomhoz vezető korszakváltásban gondolkodunk, és ennek értelmében a társadalom politikai, gazdasági és mentalitásbeli struktúrája között aszinkronitást tételezünk fel. E korszakváltás jellemzéséhez a modernizációs értelmezési keretet használjuk. Azokra a jellemzőkre koncentrálunk, melyeket a korszakváltás során a modern gondolkodásmód, mentalitás megjelenése és elterjedtsége szempontjából lényegesnek, meghatározónak tartunk.
Ha az előzőekben bemutatott információs társadalom felfogásából indulunk ki, akkor az igazságszolgáltatás gyakorlatát is ennek fényében kell értelmeznünk. A tudományos szemléletmódban az elméleti és a gyakorlati tudás egymástól különálló tartományként kezelése távolságot és a kettő közötti egyirányú közlekedést sugall: az elmélet arra való, hogy a gyakorlat számára recepteket adjon, azaz az elméleti ismereteket a gyakorlat alkalmazza. Paradigmaváltást jelent azonban e vonatkozásban az az irányzat, mely a gyakorlati tudás szerepét alapvetően átértékeli. Bár az alábbi gondolatok a pedagógusok gyakorlati tudására vonatkoznak, mégis érdemes teljes egészében idéznünk ahhoz, hogy világossá tegyük álláspontunkat.
"A reflexiónak azt a folyamatát, amelynek során a tanárok tudatosabbá és árnyaltabbá teszik s kritikusabban szemlélik a gyakorlatukat átható praktikus elméleteiket, a pedagógiai elméletalkotás egyik formájának tekinthetjük. Ez a gyakorlatias és személyes elméletalkotás az iskolai tanításnak és tanulásnak olyan belülről fakadó perspektíváját nyújtja, amelyet a kívülállók által alkotott elméletek nem képesek megteremteni. A továbbiakban nem lehet mellőzni a tanárok gyakorlati és személyes elméletalkotását mint a pedagógiai ismeretek alapvető forrását. Itt az ideje annak, hogy a tanári tudást az egyetemeken és kutatóintézetekben kimunkált tudással egyenértékűnek tekintsük (...). Itt az ideje annak, hogy a tanári gyakorlatot a tanárok elméleteinek ismeretében elemezzük."[6] (Zeichner és Linston, 1996)
Ennek értelmében az igazságszolgáltatás gyakorlatát nem egyszerűen alkalmazási tevékenységnek tekintjük. Úgy gondoljuk, hogy az e területen dolgozók gyakorlati és személyes elméletalkotása nem mellőzhető mint a jogi ismeretek alapvető forrása. Éppen ezért az a folyamat - nevezzük reflexiónak -, melynek során az igazságszolgáltatásban tevékenykedők tudatosabbá és árnyaltabbá teszik, kritikusabban szemlélik a gyakorlatukat átható praktikus elméleteket, a jogi elméletalkotás egyik formájának is felfogható. Ezért alapvető fontosságúnak tartjuk a gyakorlati tevékenységben megnyilvánuló gondolkodásmód feltárását és az információs társadalom kihívásaira felelő modern mentalitás összevetését. Az igazságszolgáltatási gyakorlatot a bí-
- 59/60 -
rák, ügyészek és ügyvédek gondolkodásmódján keresztül látjuk megközelíthetőnek.
Az egyes társadalmi korszakokat utólag időhatárok közé szoríthatjuk, a mindenkori jelen számára azonban az újdonság megjelenése és a követésére való hajlandóság észlelhető. Ez a különböző társadalmakban időeltolódással megy végbe, némelyek előbb, mások később mozdulnak. Braudel (1985) szerint ha apró töredékeire szűkítjük le a megfigyelt időt, akkor vagy a különössel, vagy a napi eseménnyel találjuk magunkat szemben. A szenzáció, a különös egyszeri kíván lenni, vagy legalábbis ilyenként jelentkezik. Az úgynevezett napi esemény viszont ismétlődik, és eközben általánossá vagy pontosabban: struktúrává lesz. Elárasztja a társadalom minden szintjét, állandósuló létezés- és cselekvésformákat hoz létre nagy tömegben. Néha elégséges egy-egy apró eset, hogy kigyulladjon a jelzőlámpa és életmódokra világítson rá. Apró, jelentéktelen események megfigyelése közben egy társadalom tud megmutatkozni.[7] Duby (1984) tovább mélyíti a társadalmakban végbemenő változások egymásutániságának vagy egymásmellettiségének időbeni problematikáját. Megfigyelései szerint a különböző társadalmak műalkotásaiban megtestesülő gondolat hasonlósága a társadalmak érintkezésének gyakoriságán alapult. Az új gondolat megjelenését azonban kevésnek látja ahhoz, hogy a gondolkodásmód és a magatartás régi keretei szétbomoljanak. Gondolatmenetének alátámasztását a katedrálisok európai megjelenésének és elterjedésének a tanulmányozása jelenti. A katedrálisok a városok újjászületését jelzik a 12-13. századi Európában, melynek stílusbeli kifejezésmódját a gótika jeleníti meg a szuverenitás gondolattartalmával. Az egyes országok művészetén végigtekintve azonban az tapasztalható, hogy Európa mint egység távol áll attól, hogy teljes egészében feloldódjék a gótika által javasolt megfogalmazásokban. Ennek az az oka, hogy a gondolkodásbeli szokások csak nehézkesen hagyják magukat befolyásolni, makacs ellenállást tanúsítanak az új stílusalakzatokkal szemben. Duby úgy látja, hogy az európai gondolkodásmód teljes átalakulása, a régi gondolkodásmód és magatartás kereteinek újbóli megkonstruálása az új stílusok alkalmazásának és elterjedésének az ütemén keresztül ragadható meg. A kolostoroktól a katedrálisokon keresztül a palotákig vezető építészeti stílusváltozások már nem egyszerűen az új stílussal való kibékülést szimbolizálják, hanem az európai gondolkodásmód átalakulásáról beszélnek. Az új módon megszólított emberek között új kapcsolatok alakulnak, melynek terméke egy új mentalitás lesz.[8] Belátható, hogy az új gondolat megjelenése, kifejeződése, elterjedése és a gondolkodási-magatartásbeli struktúrákat átalakító hatása között eltelt idő évtizedekben, sőt néha évszázadban is mérhető, mely még inkább indokolttá teszi a korszakváltásra irányuló szemléletmódot.
Az információs társadalomhoz kapcsolódó új gondolat megjelenése és elterjedése esetében sincs okunk másfajta utat feltételezni. Ugyanakkor ez mégis abban különbözik az előzőekben bemutatott hosszan tartó folyamattól, hogy a technikai lehetőségek szédületes gyorsasága következtében valóban azt érzékeljük, mintha varázsütésre minden egyszerre változna meg, azaz függetlenül bármely előzménytől az 'itt és most' húzza meg a startpisztoly ravaszát. Csakhogy az indulást jelző dördülés különböző felkészültségű versenyzőket állít egy sorba. Egyszerre lehet indulni, de győzni az fog, aki az egyszerre indulás egyenlő esélye helyett a korábban folyamatosan befektetett erőt, energiát és időt is maga mögött tudhatja. Gondolatmenetünk szerint azoknak a társadalmaknak van tényleges esélye az információs társadalom kihívásaira válaszolni, melyek mentalitásukkal is erősítik a modernizációt. Ez pedig valamennyi fejlett társadalom számára más-más mértékben ugyan, de problémát jelent.
Magyarország esetében az előzőekhez még egy problémakör kapcsolódik. A gondolkodási-magatartási struktúrák kereteit kettős kívánalom, a társadalmi korszakváltás és a politikai rendszerváltozás feszíti szét. Ez pedig azt jelenti, hogy e struktúráknak mindenekelőtt a rendszerváltozás prizmáján kell megtörnie. Ezért a rendszerváltozást kiemelt és közvetítő változónak tekintjük ahhoz, hogy az információs társadalomhoz kapcsolódó igazságszolgáltatási gyakorlatot vizsgálni lehessen.
A rendszerváltozás, a diktatúrából a demokráciába való átmenet a politikai és gazdasági környezet teljes megváltozásával járt együtt. Az e téren történő folyamatok elemzését több tudományág is feladatának tekinti. A gondolkodásmód demokratikussá formálódásának folyamatáról szóló tudományos elemzések azonban még váratnak magukra. Andorka a gazdaság, az életszínvonal, valamint az emberi erőforrások területén örökölt válságnál súlyosabbnak látja a korszerű piacgazdaság és a demokratikus rendszer működéséhez szükséges modern mentalitás hiányát a magyar társadalomban.[9] Érdemes tehát témánk szempontjából számba vennünk a demokratikus gondolkodásmód kialakulásához hozzájáruló társadalmi és kulturális előfeltételeket, hogy a rendszerváltozás utáni társadalom mentalitásváltozásának a problémái is érzékelhetőbbé váljanak.
Rezsőházy (2000) a diktatúrából kievickélő társadalmak egyik nagy problémájának azt tartja, hogy az egyének és az állam közötti teret kitöltő civil társada-
- 60/61 -
lom hiánya következtében ezen társadalmak tagjai nem tudták szocializációjuk során magától értetődő módon elsajátítani, magukba építeni a problémák identifikálását, érdekeik megfogalmazását, gondolataik kicserélését, a különböző vélemények összeegyeztetését, melyből adódóan a problémák kezelésének a sokfélesége sem alakulhatott ki. Így a tolerancia gyakorlása is nehézségekbe ütközik, ugyanis a demokratikus gondolkodásmód szerint a tolerancia annak a gyakorlati megnyilvánulása, hogy a felek megértik ellentéteik természetét, és noha a másik álláspontját nem fogadják el, találnak egy közös platformot, ahol megköthetővé válik a kompromisszum. A megegyezés mögött az a közösen osztott hit rejtőzik, hogy a politikai és a társadalmi élet területén nincs abszolút igazság, ennek következtében az eltérő nézetek és érdekek elfogadhatók, és lehet közöttük találkozó pontot találni. Ezek nem írott, hanem mentalitásbeli szabályok, melyek a hajlékonyságot, a rugalmasságot jelentik a diktatórikus gondolkodásmód abszolút igazságával szemben. A demokratikus gondolkodásmód fontos jellemzője a demokratikus intézményrendszerekbe vetett bizalom is, tehát az, hogy a felmerülő problémák rendezéséhez intézményes megoldások állnak rendelkezésre. E mentalitás kognitív és affektív komponense egyaránt lényeges: a mások iránti bizalmatlanság, a mások által elért sikerek irigylése, a másként gondolkodók ellenségnek tekintése (legyen az bíró, ügyész vagy ügyvéd), mindezek a diktatórikus gondolkodásmód hosszan élő és nehezen átalakuló örökségei. A demokrácia működését ugyanis azok az alapvető társadalmi normák garantálják, melyeknek gyakorlását (mi szabad és mi tilos) hallgatólagos és sokszor tudattalan közmegegyezés szentesíti. A rendszerváltoztató társadalmaknál e normák sérülése is problémát jelent. A diktatúrákat ugyanis az jellemzi, hogy külső szabályozás hozza létre a normát. Az emberekben élő belső normák ilyen körülmények között nem segíthetnek, az etikai iránytű jelzése nem igazolódik vissza a mindennapok gyakorlatában. E normák sérült volta teszi nehézzé e társadalmakban a rend és a szabadság összeegyeztetését is. Demokráciákban viszont a fejlett erkölcsi érzék alapkövetelmény.[10]
A gondolkodásmód korábbi kereteinek az újrakonstruálására egyéb társadalmi jelenségek is kényszerítő erővel hatnak. Témánk szempontjából különös figyelmet érdemel a körülöttünk lévő világ elrendezéséhez szükséges határvonalak megváltozása. Az 1990-es években több vonatkozásban is megfigyelhető, hogy a korábbi határok elmosódtak, mások átléphetőkké váltak és megint mások között új határvonalak képződtek. E változások az emberek közötti kapcsolatrendszerek átstrukturálódását is elindították. Ezek egyszerre és egy időben kezdték lazítani, bizonytalanná tenni a gondolkodási kereteket, melyeket a politikai átalakulás már amúgy is megroppantott. A teljesség igénye nélkül megint csak azokat a problémákat jelezzük, melyek az igazságszolgáltatás vonatkozásában értelmezhetők.[11]
a) Szakértelem és laikusság találkozása a nagy nyilvánosság előtt azt a látszatot keltheti, mintha a tudomány határai bárki számára átléphetők lennének. A média közreműködésével a bíró, az ügyvéd, a jogi szakértő mellett "beavatottá" lehet válni. Ez a "közelségérzés" természetesen a jogi ismeretterjesztést is szolgálhatja, de a pozícióhoz fűződő tekintély megingásához is vezethet.
b) Az információs társadalom szemszögéből nézve a számítógépek tömegméretű elterjedése, az interneten keresztüli kommunikáció az ember és gép között újfajta viszonyt eredményez, melyből normakövető és normaszegő cselekedetek egyaránt következhetnek.
c) A magánélet rejtett szférája (pl. a homoszexualitás) nyíltan vállalt állapottá válik, mely a köznapi és a jogi gondolkodást pro és kontra egyaránt befolyásolja.
d) Egyértelmű orientációs és viszonyítási ponttá válik Nyugat-Európa, mely az emberek tudatában a demokráciával, a jogintézményekkel, a jogharmonizációval ugyanúgy összekapcsolódhat, mint a korábban csak távolinak tűnő társadalmi problémák magyarországi megjelenésével.
Rövid áttekintésünk azt a célt szolgálta, hogy több vonatkozásban is indokoljuk a társadalmi változások kiteljesedéséhez illeszkedő gondolkodásmód rugalmasságának a jelentőségét. Ezért a társadalmi (információs) és a politikai (rendszerváltozás) kihívásokra együttesen reagáló igazságszolgáltatási gyakorlat vizsgálatához a tudattartalmakon keresztül kívánunk közelíteni. Felvázoltuk, hogy milyen nehézségek terhelik általában is 'itt és most' a gondolkodásmód formálódását. Kutatási kérdésfeltevésként ezért annak a vizsgálatára teszünk javaslatot, hogy az igazságszolgáltatás klasszikus képviselőinek - bíráknak, ügyészeknek és ügyvédeknek - a gondolkodási struktúrája hogyan függ össze a társadalmi változókkal. Ennek alapján már további valószínűsíthető megállapításokat lehet tenni arra vonatkozóan is, hogy az információs társadalom igazságszolgáltatási gyakorlatát megtámogatja-e, segíti-e a reagáláshoz szükséges modern mentalitás.
Az eddig elmondottakból nyilvánvaló, hogy az amúgy sem egyszerű kérdésfeltevésre a válaszadást
- 61/62 -
jelentősen nehezíti az, hogy az információs társadalom értelmezési paradigmáinak kereséséhez nálunk a politikai rendszerváltozás is társul. Láttuk, hogy az utóbbi radikális gondolkodásmód-váltást kíván, ezért a "régi" és "új" gondolkodási struktúrák mint két végpont között számtalan átmenettel lehet számolni. Ezért tesz szert különös jelentőségre az a szemléletmód, mely egy társadalmi csoport vertikális, horizontális és diagonális mentális rendszerét teszi vizsgálat tárgyává.
Valamely társadalmi csoport mentális térképének a megrajzolása kutatásmetodikai kérdéseket is felvet. A társadalomtudományokban az 1970-es évekig uralkodó pozitivista paradigma megváltozása azt jelenti, hogy társadalmi történésekhez kvalitatív, többszempontú és történetbe ágyazott szemléletmóddal célszerű közeledni. Ez természetszerűleg a módszertanra is hatást gyakorol. A problémák értelmezése kerül előtérbe és ezzel együtt azok a kvalitatív technikák, melyek a statisztikailag korrekt számszerű adatok mögötti mélyrétegekről való tudást is megcélozzák. Az ezek feltárását célzó esettanulmányok és folyamatelemzések fellazítják az értelmezési kereteket, és sokszor korábbi igazságok monopóliumát is megtörik. A mélyinterjúk arra szolgálnak, hogy tudattartalmak sokszínűségén keresztül értelmezzenek társadalmi jelenségeket, problémákat, tendenciákat. Témánk vizsgálatának szempontjából lényegesnek tartjuk, hogy e módszerek megengedik a "kettős" látást, azaz a látásmód oszcillálását az elemzés tárgya és a tanulmányt végző kutató nézőpontja között.
Alapkutatásról lévén szó, a kutatási kérdés feltevésének a validitását is célszerű kontrollálni. A kutatás megkezdése előtt biztosnak kell lennünk abban, hogy a vizsgálat tárgyát képező probléma kutatásra érdemes. Erre eddigi fejtegetéseinkkel kívántunk választ adni. Fontos azonban arról is meggyőződnünk, hogy a vizsgált probléma vonatkozásában helyes kérdéseket teszünk-e fel, valóban azok a kérdések visznek-e bennünket közelebb a megértéshez. A hipotézis kialakításához ezért olyan előtanulmányokat kell végezni, melyek abban segítik a kutatót, hogy a vizsgálódások lehetséges irányait viszonylag biztos kézzel meg tudja határozni.
Hipotéziseink megfogalmazása érdekében sajtóelemzéseket olvastunk, nyilatkozatokat hallgattunk, bírákkal, ügyészekkel, ügyvédekkel konzultáltunk. Oktatómunkánk során joghallgatóknak kiadott feladatok előkészítése és megbeszélése kapcsán gyűjtöttünk információkat. Elméleti és gyakorlati szakemberekkel mélyinterjúkat készítettünk. Az összegyűjtött anyagot csoportosítottuk, majd megszerkesztettük.[12] Jelen munkánkban egyrészt a gyakorlati tudás mögött megjelenő gondolkodási struktúrákra irányítjuk a figyelmünket, hogy igazoló vagy cáfoló választ tudjunk adni a gyakorlati tudás sokoldalú vizsgálatának indokoltságához. Másrészt azokat a szociodemográfiai tényezőket vesszük sorra, melyek a gondolkodási keretek kialakulását sajátosan befolyásolják.
Sok tanulmány a látható változásokra helyezi a hangsúlyt, holott mögötte mindig láthatatlan erők sokasága működik. Konkrét témánk szempontjából úgy tűnhet, mintha azok a rendezőelvek nem változnának, melyek az igazságszolgáltatás mindenkori gyakorlatát meghatározzák. "Ma ugyanúgy a hatályos jogi szabályozás szerint járok el, mint tegnap." - mondta az egyik interjúalanyunk. Eme álláspont szerint semmi sem változott, és nem is kell változnia. Azonban e látható és biztos kapaszkodót nyújtó elv mindig egy társadalmi közegben érvényesül, és ennek kell lennie a kiinduló vizsgálatok tárgyának, hogy a többit megérthessük. Ez jelenti azt a kontextust, melybe belehelyezzük a vizsgált témát, ez szükséges a gondolkodásmód, a mentalitás jellemzőinek feltárásához.
A mindenkori tudást szervező megismerő működések sémákat eredményeznek, amelyek hatására lehetővé válik az elvonatkoztatás. Ezek egyfelől kiszámíthatóvá teszik a történéseket, másfelől teret engednek a változásokra utaló információknak. A gondolkodáskutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a sok és rövid időtartam alatt hozott döntést igénylő foglalkozások esetében - így vizsgált célcsoportjainknál is - a gyakorlat során gondolkodási sémák alakulnak ki, melyek segítségével a döntés automatizálódik. Ezek a sémák különböző általánosítottságú struktúrákat tartalmaznak. A bíró például rendelkezik egy általános forgatókönyvvel, mely a konkrét tárgyalás lefolytatásának tervénél jóval több implicit információt foglal magában. Az ügyész forgatókönyve a vádemeléshez vezető út sémáiból épül fel, az ügyvédé pedig a védelem sémáit tartalmazza. Könnyen belátható, hogy ennek a sémakészletnek a gyakorlati tudás szempontjából igen nagy a jelentősége, mivel lehetővé teszi az információk könnyed kezelését. Ezért esetünkben úgy merül fel a kérdés, hogy a meglévő sémakészletekkel mi történik társadalmi változások következtében. Szükségszerűen kell-e érintenie például a rendszerváltozásnak ezeket a sémákat? Coing (1996) szerint a jogász feladata annak eldöntése, hogy mi a jogszerű az adott esetben. Hiszen amit a törvények mondanak, azért érdekli a jogászt, mert adott esetekkel kapcsolatban kell felvilágosítást adnia arról, hogy mi a jog. A bíró a kérdést autoritatív
- 62/63 -
módon válaszolja meg, mikor ítéletet hoz. A törvényhez kell fordulnia az ügyvédnek is, mikor az ügyfélnek tanácsot ad. A válaszadás a jogászok fő feladata, és ez a gondolkodásukra is igen sajátosan rányomja a bélyegét. A jogászok gondolkodásmódját és módszerét elsősorban az egyes jogi kérdések megítélésének a kívánalma határozza meg. Szabály és eset alkotják gondolkodásmódjának két terminusát. Gondolatai az esettől a szabályig és a szabálytól az esetig haladnak, a kettőt összevetve, mérlegelve. A jogszabályok értelmezésének fontos szerepe van a jogászi gondolkodásban, melynek összetevői az ítéletalkotási képesség és a szöveg megértéséhez vezető út, a jogi hermeneutika.[13] Az eddig elmondottak alapján úgy tűnhet, mintha a gyakorlat során kialakult sémák függetleníthetők lennének a társadalmi változásoktól. Másként alakul azonban az álláspontunk akkor, ha a joghézag kérdéskörét vizsgáljuk. Ugyanis ebben az esetben a jogszabály értelmezése és az alkalmazása kiegészül egy harmadik elemmel, a továbbfejlesztéssel. Joghézagot tapasztalva ugyanis a jogász megkerülhetetlen feladatává válik, hogy olyan szabályt hozzon létre, amely lehetővé teszi utóbb a szabályozatlan eset megoldását, azaz fejlessze a jogot új szabályok által. Könnyen belátható, hogy a rendszerváltozással létrejövő új társadalmi környezet és az ennek megfelelően megváltozott jogi normák előtérbe helyezik a jogi gondolkodásban a jogfejlesztést, tehát valóban megkívánják az igazságszolgáltatási sémakészletek átalakulását a gyakorlati tevékenység során is.
Mondandónkat három oldalról támasztjuk alá.
1. A joggyakorlatot közvetlenül érintette a rendszerváltozással együtt járó demokratikus jogok megjelenése és társadalmi tudatosulása. Sólyom (2001) az alkotmánybíróság feladatai között az elsők közé sorolja a fogalomhasználat egységesítését, az egyes alapjogok egységes értelmezését. A legjellemzőbbek bemutatásával érzékeltetjük az igazságszolgáltatás gyakorlatára is kiható sémakészlet megújításának szükségességét.[14]
a) A jogállamiság 1991-től számos ítéletben az alkotmányosság mércéje lett. Magyarország jogállammá minősítése ténymegállapítás és program egyszerre. Alapvető követelmény a jogbiztonság: az egyes jogintézmények kiszámítható működése, tényleges lehetőség ahhoz, hogy a címzettek magatartásukat a jog előírásaihoz igazíthassák.
b) Kommunikációs alapjogok: a véleménynyilvánítási jog olyan jelentőségre emelkedett, mint az emberi méltósághoz való jog. A véleménynyilvánítás az egyén társadalmi kapcsolatainak alapja, az emberi méltóság pedig az egyén önmagában vett jogi státusa, a kettő között ver hidat az adatvédelem és az információszabadság.
c) Az élethez és az emberi méltósághoz való jog mint az alapjogi hierarchia csúcsa, mely fogalmilag korlátozhatatlan.
d) A személyes adatok védelméhez való jog és a közérdekű adatok nyilvánosságához való jog.
e) A szabad véleménynyilvánításhoz való jog és a sajtószabadság.
f) A jogbiztonság és a jogerős határozat érvényesítése, a bírói ítéletek végrehajthatóságába vetett bizalom megszilárdítása. Ehhez szükséges a határozatok hozzáférhetősége, kezelhetősége (számítógépes program), a jogszabály visszakereshetősége, az adatbázis kezelhetősége, tárgyszókatalógus elkészítése.
Mindezekhez szorosan kapcsolódik az alapjogok hierarchikus rendszere, melynek ismerete és alkalmazása az egymással ütköző alapjogok esetében a döntés kritériumát jelenti. Bemutatását a későbbi felvetések szempontjából tartjuk indokoltnak.
a) az emberi méltósághoz és élethez való jog
b) kommunikációs alapjogok
c) a büntetőjogi garanciák kiterjesztő értelmezése
d) az alapjogi tulajdonvédelem megalapozása
e) a jogbiztonság messzemenő védelme
f) adatvédelem, környezetvédelem
Sólyom az alkotmánybíróság szerepét abban látja, hogy a politikusokban és az állampolgárokban is tudatosította a jogállam mindaddig ismeretlen legfontosabb jellemzőjét: bármely politikai szándék kizárólag jogszerűen és az Alkotmány keretein belül valósítható csak meg. Mindehhez hozzátehetjük, hogy ennek konzekvenciáival az igazságszolgáltatás gyakorlatának kell szembenéznie.
2. A De Jure 1999-ben egy felmérés eredményeit ismertette.[15] A kérdés az volt, hogy változott-e a rendszerváltozás után a polgárok jogismereti szintje, és a rendszerváltozás hogyan befolyásolta a jogtudat állapotát. A vizsgálatot az indokolta, hogy a rendszerváltozás a jogrendszer átalakulását is eredményezte, az egyes jogágakban számos új jogintézmény jelent meg és a jogi normaanyag volumenében és struktúrájában is jelentősen megváltozott. Mindez a társadalmi gondolkodásmód változását több vonatkozásban is befolyásolta. (A vizsgálatból csak azokat az adatokat használjuk, melyek témánkhoz kapcsolódnak.) Megváltozott a jogtudat minőségi struktúrája, mely abban mutatkozik meg, hogy a polgárok egyre inkább szeretnének tisztában lenni jogaikkal és kötelezettségeikkel, nem várják el az államtól, hogy a felelősséget levegye a vállukról és minden életviszonyuk felett bábáskodjék. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy az utóbbi években jelentősen csorbult a jogszolgáltató rendszerbe vetett bizalom, holott a demokratikus államokban a jogszolgáltatás intézményrendszere a bíróságokon nyugszik. A felmérésből kiolvasható üzenet címzettje az igazság-
- 63/64 -
szolgáltatás mind a jogtudat minőségi struktúrájának a megváltozását, mind a bíróságokkal szembeni bizalomvesztést illetően.
Emellett figyelmet érdemel az is, hogy e változások hogyan csapódnak le a jogi gondolkodásmódban. Ezért különböző sajtótermékekből olyan megnyilvánulásokat gyűjtöttünk össze, melyek arról adtak információt, hogy milyen jelenségek jelentenek problémát a gyakorló jogászok számára. Két év anyagát az információs társadalom és a rendszerváltozás témája köré rendeztük. Először az információs társadalom kívánalmaihoz, majd a rendszerváltozáshoz közvetlenül is kapcsolható problémaköröket mutatjuk be, melyek a korábbi gondolkodási sémákba, kialakult forgatókönyvekbe nem férnek bele. Az e témakörben megszólaló és véleményt nyilvánító elméleti és gyakorlati jogászok realitásként kezelik az információs társadalmat, melyhez elsősorban a változás fogalmát asszociálják, és a mielőbbi jogi szabályozást sürgetik. Úgy vélik, hogy a gyors változásokhoz a jognak is alkalmazkodnia kell, még akkor is, ha természetéből adódóan a jog a stabilitáshoz kötődik.[16]
Az információs társadalomhoz kapcsolódó témakörök:
a) Számítógépes ügyviteli rendszer kiépítése, bűnügyi nyilvántartás, melyből a hazai szervezett bűnözés kapcsolati térképe megalkotható. (Ugyanakkor problémát is jelent a csúcstechnológia, ugyanis az ezzel elkövetett gazdasági bűncselekmények esetén a bírónak nehéz elhatárolnia a még jogszerű cselekményt a bűncselekménytől. Ez téves képzeteket alakíthat ki a polgárokban is, de a szakmai bizonytalansághoz is erősen hozzájárul.)
b) Az internet-szabályozás alapkérdései, melyek természetesen szorosan kapcsolódnak a rendszerváltozás utáni demokratikus alapjogokhoz is:
- a személyiségi és a kisebbségi jogok mint alkotmányos alapelvek érvényesíthetősége az interneten, és az ezekhez tartozó felelősségi rendszer meghatározása,
- a személyes adatok védelmének garantálhatósága,
- az internetes bűnözés megjelenése (szoftverkalózkodás, adócsalás, törvénysértő képek, szövegek megjelentetése),
- elektronikus aláírás, e-szigno és ennek konzekvenciái,[17]
- a nagy nyilvánosság fogalmának az internetre kiterjesztése (mely tulajdonképpen az első jogi norma, amely korlátokat állít fel az internet nyújtotta féktelen szabadsággal visszaélők előtt),
- az internetre vonatkozó normák megalkotásának szükségessége.
A rendszerváltozáshoz közvetlenül kapcsolódó problémakörök:
a) A szervezett bűnözés megjelenése és a jogi háttér hiányosságai (1990-től megvannak a gyanúsítottak jogainak, érdekeinek a védelmét szolgáló jogszabályok, később megszületett a tanúvédelmi törvény, ugyanakkor hiányzik még az áldozatok védelméről szóló jogszabály. A "különösen védett tanú" jogintézményével kapcsolatos ellentmondás feloldása, az intézményesített tanúvédelem megvalósulásának szükségessége.) A korrupció jelensége.[18]
b) Az egészségüggyel kapcsolatos új kérdések: betegjogok, orvosi műhibák, eutanázia.[19]
c) Új bűncselekménytípus: a természetkárosítás bűncselekménye.[20] (A környezetvédelmi ügyész ebben az esetben vádhatóságként járhat el.)
d) Új kihívás a médiajog: ennek újraszabályozása, az EU által is megkövetelt harmonizációja (a sajtó- és médiatörvényben a személyiségi jog védelmére vonatkozó szabály megújítása).
e) Értelmezési problémák (pl. a közösség elleni izgatás büntető tényállás értelmezése körüli viták a gyűlöletkeltés ellen) és több szempont együttes figyelembe vételére törekvés (a kábítószer-fogyasztók emberi méltóságának tiszteletben tartása, ugyanakkor radikális büntetőjogi eszközök a kábítószer-fogyasztás visszaszorítására).
f) A rendszerváltozás következtében fellépő jogi problémák hatása a Polgári törvénykönyvre és az államigazgatási joganyag jelentős részére, az új Büntető törvénykönyv szükségessége. A polgári jog átfogó reformja, új magánjogi kódex megalkotása.[21] Az igazságügyi reform és következményei.[22]
A bemutatott témakörök mind azt jelzik, hogy az igazságszolgáltatás olyan kérdéskörökkel találja szemben magát, melyekben a régi sémák csupán abban segítenek, hogy a hatályos törvény a kiindulópont. Ugyanakkor a bemutatott példákból jól látható, hogy az esetek többségében nem biztosított még a törvényi háttér. (És ha ezekben az esetekben meg is történik, új kihívások kerülnek elő...)
3. Ezekután interjúrészletekkel kívánjuk alátámasztani a társadalmi változásoknak a gondolkodási sémákra való hatását.
Coing sajnálattal jegyzi meg, hogy a rendszeres jogi gondolkodás története mindez idáig megíratlan. Azt azonban ő is jól látja, hogy mindenki akaratlanul is saját jogrendjének a kategóriáiban gondolkodik. Ezért fordultunk megközelítésmódunk során a kognitív pszichológiához, hogy a gondolkodási sémákról alkotott tudás segítségével valamilyen módon rendszerezni tudjuk az interjúkban megjelenő tudattartalmakat.
Az interjúk során félig strukturált kérdéseket alkalmaztunk, melyekkel a politikai rendszerváltozás következtében létrejött jogi környezet alakulá-
- 64/65 -
sát és az ahhoz való viszonyt próbáltuk körüljárni. Az interjúkból most azokat a részleteket válogattuk ki, melyek az előzőekben is megfogalmazott problematikus kérdésekre vonatkoznak. Az idézett részletekben megfigyelhetők a gondolkodási sémakészletek és/vagy az észlelt hiányok.[23]
"A rendszerváltozás előtt homogén, egyértelmű jogszabályok voltak. A Btk. összesen kétszer módosult némileg, a Ptk.-nál sem voltak megrázó változások. A rendszerváltozás 1993-ban éri el a bíróságokat, ekkor már az ítélkezési gyakorlatban is megjelenik, hogy ami korábban nem minősült bűncselekménynek, az akkorra már az. A polgári jogban elsősorban a tőkehiánnyal összefüggő perek domináltak. Ebben a perelhúzó taktika volt megfigyelhető. A háttérjogszabályok gyorsan változtak (pl. a bünetőjogszabály módosítása)."
"A rendszerváltozás után mindenki elkezdett pereskedni. Hatalmas ügyérkezés-növekedés következett be, de ez nem járt együtt technikai fejlesztéssel. Éppen, hogy lelassult minden. Az infrastruktúra kedvezőtlen volt. Engem például személyesen is nagyon érdekelt, hogy a számítógép használata hogyan könnyítene rajtunk, ezért keresnem kellett valakit, aki értett ehhez és el tudta mondani nekem. Akkor értettem meg, hogy a számítógép használata sokkal több mint technika. Egészen másfajta gondolkodást jelent."
"A bíróságok megváltozott szerepéhez igazodó ítélkezési gyakorlatra felkészítéshez nem volt koncepció. 1992-ben az összes megyei bírósági elnök lecserélődött, majd létrejöttek a bíróságok keretében az önkormányzati intézmények. Ezek nem nagyon működtek, nem találták meg a helyüket. 1997-ben továbbfejlődnek. A bírók szakmai továbbképzése nem szervezett keretek között történt. Az egyetemeken indított posztgraduális képzésekre iskolázták be a rutintalan bírákat, elsősorban gazdasági ügyek kezelésére."
"1992-ben megalakultak a szakmai kollégiumok, melyeknek az lett volna a feladata, hogy szakmai kérdésekben egységes álláspontok alakuljanak ki. Szavazással dőltek el a kérdések, azután mindenki visszament a helyére, és úgy ítélkezett, ahogy akart, nem volt semmilyen kötelező ereje ezeknek a döntéseknek, mert a bíró független. Mivel a bíró nem alkothat jogot, az alkotmánybírósági döntésekből próbálták meg kihámozni a döntéshez szükséges érvrendszert. Az Alkotmánybíróság határozatai így néha törvénykönyvként működtek. Az ítélkezési folyamat 1992 és 97 között volt a legnehezebb. Rengeteg probléma összesűrűsödött: nemcsak az ítélkezésben, hanem a "partnereknél" is. Ebben a városban a 40 bejegyzett ügyvéd helyett 430 lett. A rendőrség pedig szépen alakította a maga imágóját, miközben a bíróság eszköztelenül, infrastruktúra, eligazodási pontok nélkül halmozta az ügyeket, és egyre rosszabb színben jelent meg a közvélemény előtt. (Húzza az ügyeket stb.)"
" A rendszerváltozáskor a törvényelőkészítést frissen végzett kodifikátorok készítették, akik szintén rutintalanok voltak, semmiféle gyakorlatuk nem volt. Bonyolult megfogalmazású jogszabályok születtek, tele jogi kiskapuval (pl. ÁFA-visszaigénylés, ugyanakkor senki sem ellenőrzött), aztán a bíróságon csapódott le mindez. Mivel a bíró nem alkothat jogot, jóval nehezebb lett az ítélkezés az olyan ügyekben, amelyek más jogszabályi környezetre vonatkoztak (időközben jogszabályváltozások történtek és gyakorlatlan bírókkal volt tele a bíróság stb.)."
"Az ügyfélforgalom 1993-tól vált rohamszerűvé. Elsősorban a gazdasági ügyekben, személyiségi jogi per 4-5 van évente."
"A felső vezetés döntése következtében betöltetlen bírói helyek voltak évről évre. Azután hirtelen fiatalokkal és nőkkel töltötték be ezeket, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az ügyeket nem lehet ennyi fővel ellátni. A középgeneráció nem található meg a pályán. Vagy nagyon idősek, akik a nyugdíj miatt maradnak 70 éves korukig, vagy nagyon rutintalan fiatalok (mivel nők, ezért gyes-ről visszajövők, tehát gyakorló éveik számát tekintve kezdőknek számítanak)."
"Megváltozott a bírói kar összetétele. Hirtelen sok lett a fiatal, a rutintalan és a kezdő (például a megyében a bírók közel felének nincs 5 éves bírói gyakorlata, erős a fluktuáció). A nők aránya kétharmad nálunk. Hiányzik a középgeneráció."
" A rendőrség szerepváltozása nem volt jó hatással a bíróságra. A rendőrség a PR-munkájában jól kommunikálta a tevékenységét, a nyomozási szakasz befejezésével tulajdonképpen kimondta a bűnösséget. Ehhez képest pedig éveket késett az ítélkezés. Nem elég kimondani a bűnösséget, be is kell tudni bizonyítani. A bírósággal szembeni bizalomvesztéshez nagyban hozzájárultak ezek a dolgok. A sajtó kész tényként tálalta az ügyeket."
"Úgy látom, hogy a bírák iránti bizalom hanyatlóban van, ez a bírósághoz érkező ügyek számának csökkenésében is tapasztalható. Régen sokkal erősebb volt a bizalom a bírák és a bírói tevékenység iránt. Ez a bizalomcsökkenés a munkám nem befolyásolja, azonban nem csak a bíró, hanem a bíróság tekintélyét is növelni kell. 15-20 évvel ezelőtt a bírák jogtudósok voltak, nem voltak ennyire leterhelve kis jelentőségű és kis perértékű ügyekkel, több elméleti munkát és kutatást tudtak végezni. Az utóbbi időben egyre több olyan ügy kerül a bíró elé, amelyre még Legfelsőbb Bírósági határozat sincs, nem hogy jogszabály."
"A döntés meghozatalában az okoz nehézséget, ha az ember az előtte folyó jogvita eldöntésére nem
- 65/66 -
talál jogszabályt és jogesetet sem. Ilyenkor a bíró jogalkotó, és ez számomra még most is nagyon furcsa, mert úgy gondolom, hogy a bíró kifejezetten jogalkalmazói tevékenységet kell, hogy folytasson."
"A döntési kényszer rendkívül nagy probléma. A büntetőügyek, különösen az erőszakos bűncselekményekben való ítélkezés férfiaknak való, a női bírót a vádlottak nem szeretik. A rutintalan fiatalok és nők egy jogszabályváltozási folyamat résztvevői lettek (korábban sem volt ítélkezési gyakorlatuk, most minden változik, ugyanakkor az ügyek elhúzódása miatt a korábbi jogszabályt kellene alkalmazni, nehezen tud abban is dönteni, hogy melyiket és miért.) Az egészségi állapotot nagymértékben befolyásolja az erős stresszhelyzet. Szakmai alkalmasság ellenére idegrendszeri problémák lehetnek. Nekem volt egy kiváló kollégám, aki ezért hagyta itt a pályát. A függetlenség magára hagyatottság érzéssel is együtt jár, így halmozódnak a problémák. Mindenki egymástól függetlenül dolgozik, a szakmai eszmecserék nem intézményesen szervezettek."
A döntési helyzetek megélésére vonatkozó interjúrészletek a gondolkodási sémák rugalmasságának, az új keretek konstruálásának a kérdéskörét további kérdésekkel egészítik ki és más megvilágításba is helyezik. Mivel ezeken a pályákon a döntési helyzet stresszel telítettsége nem kíván külön magyarázatot, ezért alkalmas arra, hogy más jellegű, és esetleg nem is tudatosult problémákat fedjen el. Az egyének különböző erőforrásokat képesek mozgósítani azért, hogy esetleges veszteségeiket kompenzálják. Esetünkben a döntési stresszt a társas támogatottság, a szakmai és emberi siker egyenlítheti ki. Akiknél ezek az erőforrások hiányosak, ott egy negatív spirál indulhat be. Ennek témánk szempontjából azért van különös jelentősége, mert a foglalkozási stressz mint társadalmilag kodifikált állapot mögött adaptálódási, sémaváltási problémák is meghúzódhatnak. Ezért a kutatási hipotézisek kialakításakor a foglalkozási stressz is közvetítő változónak tekinthető. Az interjúkból az derült ki, hogy a munkahelyi kohézió egyensúlyteremtő, melynek jelentőségével a megkérdezett bírák és ügyészek is tisztában vannak, értékelik. "A bírák társadalma teljesen homogén, maximálisan segítik egymást, viszont az alkalmatlant szigorúan kivetik magukból." - mondta az egyik interjúalanyunk. A munka és a foglalkozás jellegéből adódóan az ügyvédeknél a munkahelyi társas támogatottság nem lehet egyensúlyteremtő, ott más erőforrások jöhetnek számításba. Ezekre a foglalkozási szerep megformálásával kapcsolatos nehézségek is rávilágíthatnak. Egy pályaelhagyó ügyvéd a következőképpen jelzi a problémát. "Nehezen birkóztam meg az állandó stresszel. Úgy gondolom, hogy az ügyvédek férfiak. Ide értve a női ügyvédeket is. Sokan közülük a magánéletben is férfiként viselkednek, ami persze nem feltétlenül baj, engem azonban zavart."
A bíró, az ügyész és az ügyvéd gyakorlati tudásáról, megismerésének szükségességéről a következők vehetők figyelembe a hipotézis kialakításában.
Kutatási tapasztalatokkal összhangban mi is feltételezzük, hogy a gyakorlati szakemberek kialakítanak maguknak egy kontextusfüggő tudást, mely lehetővé teszi számukra korábbi tapasztalataiknak az adott problémára vonatkoztatását.[24] Ez a szemléletmód rangot ad a gyakorlatban hasznosuló tudásnak, és ez a tapasztalatfüggőség az igazságszolgáltatási pályák esetében jól értelmezhető. Amikor elfogadjuk, hogy a tapasztalt bírótól, ügyésztől, ügyvédtől lehet tanulni, akkor egyben azt is elismerjük, hogy a pályán töltött évek tapasztalata lényeges gyakorlati tudást halmoz fel, mely már nem a formális képzésből származik, ellenben a környező világ strukturálását, értékelését segíti. Ez az ismeretanyag nem biztos, hogy logikusan épül fel és explicit formában is megfogalmazódik, azonban alkalmas a gyakorlatban felmerülő problémák felismerésére és megoldására. Ez a rendszer teszi lehetővé, hogy az adott személy a tapasztalataiból is tanuljon. A tapasztalat hatására az értékelő rendszer is módosul, és hat az újabb gyakorlatra, amelyet a bíró, az ügyész, az ügyvéd a már módosult értékelő rendszere segítségével újraértékel. Egy ilyen spirális folyamaton keresztül valósul meg a reflektív gyakorlatban a gyakorlati tudás felhalmozódása. Az ilyen értelemben felfogott reflexiónak a szakma elsajátításában jelentős a szerepe, mégpedig két vonatkozásban is. Egyrészt a több szempont figyelembevételével a döntéshozatali rendszer biztonságosabb lesz, másrészt a tevékenység egyre több eleme válik automatizálttá, és ezzel az egész tevékenység gördülékenyebbé. Az előzőekben bemutatott, az információs társadalommal és a rendszerváltozással kapcsolatos új kérdések hatására e rendszer válaszadási helyzetbe került. Kérdés, hogy ez a meglévő sémák gyökeres átalakítását igényli vagy hozzáépíthető a meglévő a sémakészletekhez. A gondolkodásmód vizsgálatára vonatkozó kutatási kérdésfeltevést tehát érvényesnek tekinthetjük.
Interjúink alapján a jogászok autosztereotípiája, ideáltipikus tudati képe a következő: a jogász logikus gondolkodású, nagy tudású, határozott, tárgyilagos, jó empátiás és kapcsolatteremtő képességgel rendelkezik, ápolt.
A jogász szakma nemcsak Magyarországon,
- 66/67 -
hanem nemzetközi kitekintésben is a magas presztízsűek közé tartozik. Minden társadalom gondolkodás- és magatartásmódjának formálódásában a magas presztízsű foglalkozások képviselői ha akarják, ha nem, mintaadó szerepet töltenek be a társadalom egésze számára, magatartásukkal normaközvetítők. A jogi normák társadalmi helyeslésében, érvényességük és követésük magától értetődésében a jogászok a legfőbb mintaadó rétegnek tekinthetők. Ezért esetünkben a bírák, ügyészek és ügyvédek gondolkodásmódjának feltárására irányuló kutatások szükségképpen túlmutatnak az igazságszolgáltatás gyakorlatán. A magas presztízsben Greenwood (1957) a következő tényezőket tekinti kulcsfontosságúnak:
- a professzió gyakorlójának autoritása van a kliensek fölött,
- a foglalkozásnak formális és informális közösségi szankciója van,
- etikai kódexszel rendelkezik, és az abban foglalt etikai standardok a kliensekkel és a kollégákkal való interakciókban is követendők,
- a hivatás- és foglalkozáskultúrát normák, sajátos nyelvi kifejezésmód és szimbólumrendszer jelzi.[25]
A fenti tényezők mindegyike érvényes az elemzési körbe bevont célcsoportokban. A magas presztízs azonban közvetlenül nem magyarázza a gondolkodásmód ilyen vagy olyan voltát. Ehhez differenciáltabb és mélyebb vizsgálatokra van szükség, mellyel a foglalkozás és azon belül a foglalkozási csoportok pályaíve szociológiai háttérváltozók mentén felrajzolható. A ma pályán lévő bírák, ügyészek és ügyvédek gondolkodásmódjának jellemzőit demográfiai és társadalmi háttérváltozók mentén kereshetjük. Kutatási kérdésfeltevésünk ebben az esetben arra irányul, hogy egy magas presztízsű foglalkozás esetében szükséges-e a vizsgálatba e szempontsor bevonása is. Argumentációnkhoz, a kérdésfeltevés érvényességéhez egy a jogászok életkörülményeire vonatkozó reprezentatív vizsgálat adatbázisa tekinthető kiindulásnak és egy jövendő kutatás viszonyítási pontjának.[26]
1. Az életkor, a nem, a családi állapot és a szülők iskolai végzettségének a szerepe
A harminc évvel ezelőtti szociológiai vizsgálat időpontjában a diplomások között a fiatal korosztályok létszáma messze meghaladta az idősebbekét, a jogászokat tekintve azonban épp ellentétes volt a helyzet. Ez azzal volt magyarázható, hogy nem volt növekvő társadalmi igény a jogi szakemberek iránt, így a korfa nem vékonyodott el felfelé, hanem évtizedes léptékkel mért többé-kevésbé egyforma számosságú évjáratok követték egymást. Ezért valamennyi jogi pályára az idősebb korosztályok magas képviseleti aránya volt jellemző, mely azt jelentette, hogy a zártabbá váló jogi pályákról a fiatalok egyetemlegesen kiszorultak. Témánk szempontjából az általános tendencia mögötti differenciáltabb elemzés, az egyes jogi pályák korfájának speciális alakulása szolgálhat tanulságokkal.
A vizsgálat időpontjában a bírók legidősebb korcsoportja a pályához erősen kötődő magot jelentett. Mellettük a legnépesebb korosztályi csoport a legfiatalabbaké, akik között magas volt a szakvizsgával még nem rendelkezők aránya. A középkorúak csupán egyötöd részét alkották a bírói karnak. Bár a jogi pálya elnőiesedése a többi értelmiségi pályához viszonyítva később kezdődött, az egyes jogi pályákat tekintve azonban egyenlőtlenül történt, a bírói kart érintette elsősorban.[27] Családi állapotuk szerint a nők között a hajadonok és az elváltak (különösen a bíróknál) felülreprezentáltak voltak. A szülők iskolai végzettsége szerinti kulturális háttér a bíráknál volt a legkedvezőtlenebb, a felsőfokú végzettségű apák gyermekei ezen a pályán voltak a többi jogi pályához viszonyítva a legkisebb arányban. (Kivételt képeztek ebben a vonatkozásban a fiatal nők, akiknek pályára kerülését a magasabb kulturális háttér erősítette.) Ezzel együtt is a jogi pálya akkor exkluzív összetételűnek számított a többi értelmiségi pályához viszonyítva.[28] Az ügyészek korcsoport szerinti összetétele volt a legkedvezőbb: a tipikus ügyész középkorú volt, maga a pálya idősekben alulreprezentáltnak mutatkozott. Az elnőiesedés sem érintette még kedvezőtlenül az ügyészek nem szerinti összetételét, kulturális hátterük a bírákénál némileg kedvezőbbnek mutatkozott. Az ügyvédek csoportja idősekben felülreprezentált volt, a zárt kamarákba bekerülés szűkített lehetőségeket biztosított a pályán való elhelyezkedésre, így a nők sem jutottak szerephez. Az egyes jogi pályákat tekintve a legkedvezőbb kulturális hátterű csoportot alkották.
A röviden bemutatott demográfiai háttérváltozók szerinti elemzés különböző üzeneteket küld egy pályáról. Esetünkben az életkor szerinti összetétel a gyakorlatban töltött évek tapasztalati tudásáról, a gyakorlati tudás kialakulásának a folytonosságáról tájékoztat. Miután a jogi pályán a tapasztalatot, a gyakorlati tudást elméletformáló tényezőnek tekintjük, a mai gondolkodási sémakészletek szempontjából a 30 évvel korábbi vizsgálat adatai alapján már problémákat hordozott az egyes jogi pályák egyenlőtlen életkori csoportok szerinti összetétele, különös tekintettel a bírákra. Az életkori arányok egyenletessége ugyanis azt is jelenti, hogy az adott pálya látható és láthatatlan mintái tudattalanul is a szakma mesterségbeli tudásának internalizálódásához járulnak hozzá. Az idősebb korosztály tapasztalati tudása beépül a középgeneráció gyakorlati tudásába és a fiatalabbak számára azonosulási mintákat teremt. A közép-
- 67/68 -
generáció hiánya e kontinuitást szakítja meg két vonatkozásban is. Ha egy pályán az idősebb korosztály felülreprezentált, akkor az intézményes minták átadásának kisebb lesz a jelentősége, inkább a korosztályi szakadék mélyül. Ha viszont a fiatalok felülreprezentáltak a pályán, akkor az intézményes minták hozzáférhetősége ütközik nehézségbe. Más jellegű problémákat hordoz a nem szerinti összetétel. Valamely pálya elnőiesedése, a nők arányának gyors emelkedése abból is adódhat, hogy különböző okok következtében a férfiak elhagyják a pályát. Ez pedig hosszabb távon szükségszerűen a pálya presztízsének a csökkenésével jár együtt. A hivatkozott vizsgálatban a bíráknál volt kimutatható a nők arányának gyors növekedése. A családi állapot mutatói a társas háttér támogatottságára, a mentális egészségre utalnak, melynek vonatkozásában mind az egyedüllét (nem házas vagy elvált), mind a rendezetlen családi háttér rizikótényezőnek számít. Az akkori adatok a nők esetében jeleztek problémákat. Ha együttesen szemléljük a demográfiai háttértényezőket a 30 évvel ezelőtti adatbázis alapján, akkor bizton állíthatjuk, hogy az akkori gondolkodási sémakészletek konzekvens formálódását számos tényező nehezítette. Ezért ha a mai jogi gondolkodási sémakészlet előzményeit kívánjuk feltárni, akkor a társadalmi rendszer homogenitása ellenére sem beszélhetünk e pályák egyikénél sem a pályaívet konzisztensen alakító gondolkodásmódról.
Napjainkban a jogászok iránti megnövekedett társadalmi igény a demográfiai jellemzők változásában is tetten érhető. A statisztikai adatok a jogi pályák életkor szerinti összetételében a fiatalok túlsúlyát mutatják. (A közgazdászok után a jogászok a legfiatalabbak.) A nők aránya a vizsgálódási körbe bevont valamennyi pályán megsokszorozódott, országosan a bírák közel háromnegyede nő és főleg fiatal. A családi állapottal összefüggő részletes adatrendszerrel nem rendelkezünk, azonban más források és a női túlsúly alapján valószínűsíthető az egyedülléttel, a többszörös házasodással-válással és/vagy gyermekneveléssel megterhelt privát szféra.
Mindezek alapján a gyakorlati tudás feltérképezéséhez nemcsak a már előbb jelzett folytonosság és pályaív-alakító intézményi minta hiánya megfontolandó szempont, hanem az is, hogy egy jellegzetesen férfias tulajdonságokkal és szerepelvárásokkal tele pályán a nők túlsúlya hatással van-e a jogi gondolkodási sémakészletekre.[29]
2. Pályamobilitás: kontinuitás és törésvonalak
A mobilitás irányai mindig korspecifikusak, tehát a történelmi idő eseményei fontos szerepet játszanak egy pálya rekrutációs bázisának az alakulásában, a pályán belüli mozgásokban és a pályaelhagyásban egyaránt. A vizsgált jogi pályák mentalitástérképének megalkotásában ezért különösen jelentős az a szemléletmód, mely a különböző időszakok demográfiai adatsorainak összehasonlító vizsgálata mellett az egyéni pályaválasztásokra, a pályán belüli mobilitásokra és a pályaelhagyásokra irányul. A több generációnyi időt felölelő kutatások alapján felvázolható ideáltipikus életutakból a gondolkodási sémakészletek formálódására ható kontinuitások és törésvonalak ismerhetők meg.
Az 1970-es évek elejének jogászvizsgálata az akkori tudati viszonyokat bemutató kép megalkotásához szükségesnek tartotta azon körülmények vizsgálatát is, melyek a jogi pálya elhagyásához vezettek.[30] A történelmi és politikai események közvetlen hatását a kutatók abban látták, hogy a jogászság jelentős része funkciójából adódóan más értelmiségi rétegeknél szorosabban kapcsolódott az 1945 előtti hatalmi struktúrához, ezért szükségszerű volt az 1945 után bekövetkezett erőteljes személyi szelekció. Emellett az értelmiségi pályák ideológiai szempontok szerinti származási összetételének a megváltoztatása a jogászoknál vezetett a legszigorúbb szűréshez. A pályán kívülre kerülés legfontosabb meghatározójának az új hatalmi apparátus kiépülése és az új funkciórendszer megszilárdulása bizonyult.[31] Témánk szempontjából figyelmet érdemel azonban az is, hogy a pályaelhagyást a jogi intézményrendszer átalakulása, a gyors és ellentétes irányokba átcsapó strukturális változások, valamint az egyetemi képzés példátlan méretű ingadozása is közvetetten ugyan, de befolyásolta. Ehhez járult még az a körülmény is, hogy a jogi diploma konvertibilitása már akkor is szerepet játszott a tartós pályaelhagyásban.
Az akkori tendenciákat leíró jellemző pályamobilitások a gondolkodási sémakészletek formálódására irányuló kutatás fontos előzményének tekinthetők. Fő vonalakban történő bemutatásukat ezért tartjuk indokoltnak.
A bírák pályáról való tömeges eláramlása az 1950-es évek elején következett be: vagy ügyésszé váltak, vagy a jogi tevékenységgel is felhagytak. Pótlásuk különböző csatornákon keresztül történt.[32] Tulajdonképpen a bírói pálya 1960 és 1970 között veszteségesnek volt tekinthető, ugyanis minimális arányban vált a pályaközi mozgások célpontjául. Ugyan a pályaelhagyás ebben az időben már a korábbinál kisebb mértékben volt jellemző, azonban jelzés értékű, hogy a pályaelhagyók négyötöde 40 év alatti volt. Ekkor indult meg a pályakezdők beáramlása a bírói karba, és a tapasztalt középkorosztály lényegileg eltűnt. Így a megfelelő szakmai gyakorlat hiánya miatt csak látszólagos volt a pálya telítettsége. Az utánpótlás háromnegyed része frissen végzett diplomás volt, ami párját ritkító jelenségnek számított nemcsak a pályán belül, de más értelmiségi csoportokhoz viszo-
- 68/69 -
nyítva is. (Ugyanakkor, mint már korábban említettük, az egész populációban a fiatalok aránya a felénél is kevesebb volt.) Ehhez járult még az a demográfiai jellemző, hogy a pályakezdők 90%-a nő volt. (Ilyen extrém arány más pályákon nem volt tapasztalható.)
Hogy az elmúlt 30 évben a rendszerváltozás előtti és utáni folyamatok hogyan befolyásolták a bírák gyakorlati tudását a rekrutációs bázis és pályatartók/pályaelhagyók társadalmi összetételének függvényében, arról sem statisztikai adatok, sem életút-elemzések nem állnak rendelkezésünkre. Azt tudjuk, hogy Magyarországon 1999 december 31-én a megyei bíróságokon 503 bírónő és 312 bíró, a helyi bíróságokon 1111 bírónő és 381 bíró dolgozott, azaz a megyei bírók 62%-a, a helyi bírók 75%-a nő volt (az országos arány 70%).[33] 1990-ben 1700, 2001-ben közel 2500 bíró volt a pályán, akiknek több mint fele az elmúlt tíz évben, azaz a rendszerváltozás után tett bírói esküt.
A rendelkezésünkre álló adatok alapján a rekonstruálható történelmi pályaív többszöri mentalitásbeli megroppanást, diszkontinuitást mutat. Mindezek alapján kutatási kérdésünk úgy is feltehető, hogy a folytonosság hiánya mennyiben segíti és/vagy gátolja a társadalmi változásokhoz adaptálódó gondolkodási sémakészlet előhívását a társadalmi háttértényezők függvényében.
Az ügyészek tipikus életútját a korábbi vizsgálati adatok szerint a bírók pályamobilitásában szerepet játszó tényezőkkel együtt vázolhatjuk fel. 1946 és 1950 között a más pályáról ügyésznek állók háromnegyede igazságszolgáltatási gyakorlattal rendelkező bíró volt, a pályát ebben az időszakban elhagyók ügyvédnek álltak. Ezek alatt az évek alatt pályakezdő ügyésszel szinte nem is lehetett találkozni. A következő négy évben véget ért a bírák pályaközi mobilitása, így ekkortól egészen a hatvanas évek elejéig erre a pályára is a kezdők egyre nagyobb arányú beáramlása következett. Ugyanezen időszak alatt a pályaelhagyó ügyészek egy része vállalati jogász lett. Az ügyészek eláramlása a pályáról a felmérés adatai szerint drámai arányokat öltött, és folytonossága nem volt megállítható.[34] A pályaelhagyók több mint háromnegyede 40 év alatti férfi volt. A következmények ugyanazok, mint amit a bírák esetében már jeleztünk: hosszabb távon ezen a pályán is a középgeneráció hiányával és a nők relatív növekedésével kellett számolni. A nagymérvű eláramlás miatt az utánpótlás problémája megoldatlan volt. A rekrutációs bázist a 40 évnél fiatalabb vállalati jogászok és a pályán kívülről visszaállók, valamint a kétharmadnyi frissen végzett pályakezdő jelentette. Ennek pedig az volt a következménye, hogy a bírák után az ügyészek körében volt a legmagasabb az ügyészi munkában tapasztalatlannak számítók aránya. Ekkorra már sem a bíráktól, sem az ügyvédektől nem érkezett utánpótlás.
A szociológiai felmérés után eltelt 30 esztendő pályamobilitásairól szinte semmit sem tudunk. A pálya presztízsének alakulásáról azonban sokat elárul, hogy 1990-ben Budapesten még senki sem jelentkezett fogalmazónak. Mára az ügyészi pálya vonzereje növekedni látszik, melynek egyik indikátora a fogalmazói helyekre való többszörös túljelentkezés. A társadalmi változások szervezeten belüli tartalmi változásokat is hoztak.
Az ügyészek rekonstruálható történelmi pályaíve is - hasonlóan a bírákéhoz - megszakításokkal, törésvonalakkal írható le. A bemutatott vázlatos pályaívből azonban kitűnik, hogy a problémák hasonlóságán túl az ügyész gyakorlati tudásának gondolkodási sémakészletére a pályaközi mobilitások (bírák, vállalati jogászok pályára kerülése) is hatást gyakorolhattak. Ezért a kutatási kérdések tovább bővíthetők azzal, hogy a gondolkodási sémakészletek rugalmasságát befolyásolja-e a pályaközi mobilitás, azaz konvertálható-e a gyakorlati tudás.
Az ügyvédek csoportja már a harminc évvel korábban elvégzett vizsgálat időpontjában is valamennyi eddig használt társadalmi paramétert tekintve gyökeresen különbözött mind a bírákétól, mind az ügyészekétől.[35] A társadalmi változások erre a csoportra mérték a legnagyobb csapást, hiszen 1949-től nyolctizedük jogon kívülre került. Ezzel a pálya felé irányuló mozgás leállt, az eláramlás viszont fokozódott. A fiatalok belépése lelassult, majd gyakorlatilag meg is szűnt, így a pálya elöregedési folyamata megállíthatatlanná vált. Kétszer annyian távoztak a pályáról, mint amennyi az ide irányuló teljes utánpótlás volt. A pályaközi és a pályamobilitás is esetlegessé vált. A kamarai kötött létszám következtében 1990-ig a legkevesebb változásnak kitett jogi pályát jelentette, a történelmi pályaív rekonstrukciója itt ütközik a legkevesebb nehézségbe.
A rendszerváltozás azonban a korábbi társadalmi változáshoz képest ellentétes irányban mért csapást a pálya gondolkodási sémakészletének alakulására. A másik két jogi pályával szemben az ügyvédek száma megsokszorozódott. A kamara leeresztett sorompóinak felemelkedésekor a legkülönbözőbb jogi pályákról érkezettek léptek be és lépnek be azóta is folyamatosan egy korábban szinte hermetikusan zárt világba. Közöttük volt bírákat, ügyészeket ugyanúgy találunk, mint vállalati jogtanácsosokat, szövetkezeti jogászokat, egyetemi oktatókat, nyugdíjas rendőröket és természetesen pályakezdőket. A belépők közös jellemzője életkortól függetlenül az ügyvédi pálya gyakorlati tudásának a hiánya, a tapasztalatlanság. Az elmúlt tíz évben az ügyvédek száma több mint ötszörösére növekedett, melynek mentalitásbeli következményeiről nincs megbízha-
- 69/70 -
tó adatrendszerrel alátámasztott tudásunk.
A gondolkodási sémakészlet megismerésével kapcsolatos kutatási kérdések kialakításához az alábbiak vehetők figyelembe.
A rendszerváltozás jogi konzekvenciáival az ügyvédek találták először szembe magukat.[36] A pálya hirtelen felduzzadása túltelítettséget idéz elő, mely felhígulással is jár. Egyrészt sok a "középkorú pályakezdő", másrészt az ügyvédi pálya egyfajta "menekülési útvonallá" válik az állami és szövetkezeti tulajdonú nagyüzemek megszűnésének következtében. Ehhez járul még a jogászképzés eltömegesedése is.[37] A szakma felhígulását jelzi, hogy évről évre több ügyvéd követ el etikai vétséget és bűncselekményt.[38] Emelkedőben van az ügyfelek által indított műhibaperek száma, ami viszont arra utal, hogy a szakmai tudás is megkérdőjelezhető. Az ügyvédek esetében tehát a gyakorlati tudásra ható és visszaható gondolkodási sémakészlet feltárására irányuló kutatási kérdés úgy fogalmazható meg, hogy milyen tényezők kapnak szerepet a gyakorlati tudás forgatókönyvének kialakulásában.[39]
A demográfiai és a társadalmi háttértényezők bemutatásával azt kívántuk érzékeltetni, hogy a szociológiai szempontból kemény adatok és a gondolkodásmód formálódása különböző paraméterek által megragadható tendenciákkal jelezhető, azonban az összefüggések ábrázolása ennél jóval bonyolultabb. A mentális térkép megrajzolásához a több szempont együttes figyelembevétele vihet csak közelebb bennünket. E mentális térkép sokszínűsége, vertikális, horizontális és diagonális rendszerként megjelenítése nagyobb biztonságot ad a várható eredők felvázolásához, a tendenciák becsléséhez. Az egyéni variációk persze ezen belül is sokféle irányt mutathatnak, nem szükségszerű a főáramba simulásuk. Az egyes jogi pályák összetéveszthetetlenül jellegzetes korfája, a nemek képviseleti egyensúlyának a felborulása, a rekrutációs bázis egyenetlensége, a pályamobilitáshoz kapcsolódó tudatos és tudattalan tényezők irányai azonban olyan szempontsorok, melyekkel feltérképezhetővé válhatnak a társadalmi változások és a joggyakorlatok közötti összekötő mechanizmusok. Ehhez alapvető kiindulópont a gyakorlati tudás elméleti értékének az elfogadása, mely egyben azt is jelenti, hogy a jogalkalmazók és a jogalkotók szempontjai egymásra vonatkoztathatók.[40]
Amikor evidenciaként megállapítjuk, hogy új kor, az információs társadalom kora köszöntött ránk, mely az igazságszolgáltatás gyakorlatára is formáló erővel hat, akkor tudattalanul ugyan, de mi magunk is valóságértelmezési rutinunk csapdáiba esünk. Azt gondoljuk, hogy az átállás, a megfelelés csupán azon múlik, hogy adekvát válaszok születnek-e a kihívásokra. A jogtudománynak szüksége van a társadalmi valóság ismeretére, a társadalomtudományok művelőinek a segítségére, mert mindenfajta izolálódás, elszakadás veszélyes lenne a jogtudomány számára Az összefüggés feltárására irányuló elméleti és módszertani megfontolások a következő összegzéseket teszik lehetővé.
1. A kulturálisan láthatatlan jelenségek, jelen esetben a gondolkodásmód formálódásának a feltárása egy probléma vizsgálatának új aspektusát jelenti. Ez interdiszciplináris szemléletmódot feltételez.
2. Mivel az igazság abszolutivitására, univerzalitására, időtlenségére vonatkozó nézetek elvesztették monopolszerepüket, a probléma vizsgálata a társadalom tér- és időkoordinátái közé helyezést teszi indokolttá. Ebben a közegben formálódik ugyanis a gondolkodás, itt keresztezik egymást különböző folyamatok, itt válnak megragadhatóvá az ideáltipikus hatások.
3. A gondolkodási sémakészlet megismerésére törekvés az elméleti és a gyakorlati tudás kölcsönös egymásra hatását tételezi, így jogalkotók és jogalkalmazók között közlekedési útvonalakat épít a határok átlépésével.
4. A mentalitásjellemzők kutatásánál eddig nem említett szempontként figyelembe veendő a jogászképző intézményben elsajátított tudás, különös tekintettel az egyetemi oktatók gondolkodási rendszerének tudatos vagy tudattalan követésére. Ez az a szempont, amelynek segítségével a rendszerváltozás jogi gondolkodásmódbeli előkészítése, a fiatal jogászok gondolkodási sémaváltásra felkészültsége megragadható.[41]
5. Az egyes jogi pályák gyakorlati tudásának a feltérképezéséhez és értelmezéséhez kulcsfolyamat a szociális tanulás.[42] E folyamaton keresztül ismerhetők meg a pályán lévők értékrendszerei, viszonyulási struktúrái, melyek a társadalmi környezet általi jutalmazással vagy büntetéssel igazolódnak vissza. A normafelmutatás és -elfogadás mintáit nyújtják e csoportok.[43] Ehhez szükséges a társadalmi és jogi normák közötti lefedettségről, a jogi normák társadalmi támogatottságáról való tudás.
6. A jogszociológiai kutatásokban a paradigmaváltásnak ugyanúgy meg kellene történnie, mint ahogy ez a szociológiában már bekövetkezett. Tehát jelen esetben nem egyszerűen egy szociológiai szempontú kutatás mellett érvelünk, hanem szemléletváltást javaslunk. Ez egyrészt a több szempont
- 70/71 -
együttes figyelembevételét jelenti, másrészt a mentalitáskutatás szempontjából a tér- és idődimenziók mentén újragondolt pályamobilitásokat inter- és intragenerációs összefüggésben egyaránt. A címben jelzett problémakör kontextualitása nemcsak a jogszociológiai kutatások új irányait jelölheti ki, hanem az interdiszciplináris szemléletmódból adódóan más tudományok számára (kognitív pszichológia, szociálpszichológia) az alkalmazott kutatások önálló területét is jelentheti.
1. A paradigmaváltásnak módszertani konzekvenciái is vannak. A változás folyamatának végtelensége, a különböző nézőpontokból másként látszó valóság részigazságai kvalitatív kutatásokkal közelíthetők.
2. E kvalitatív kutatási módszerek alkalmazása a kutató szerepét is megváltoztatja. A korábban kötelező távolságtartás helyett lehet témája iránt nyíltan elkötelezett, a kutatási folyamat során folyamatosan gyűjti az információkat, újragondolja az előfeltevéseket és menet közben is változtathat.
3. A többszempontú elemzés és adatgyűjtés következménye, hogy a kutató újrarendezi a tudását, értelmet keres, újrakonceptualizálja a különböző irányba mutató, egymást esetleg nem erősítő adatokat a kutatás folyamatában.
4. A kutató számára nemcsak megengedett, hanem egyenesen kívánatos is a nézőpontváltás, mely azt jelenti, hogy a gyakorlat és az elmélet, a mindennapi működés és a hatalmi-szervezeti struktúra nézőpontjai egymásra vetíthetők. Ezzel új alapteória konstruálásának a lehetősége is fennáll.
Jelen munkánkban a fenti elméleti és módszertani szempontok figyelembevételével tettünk kísérletet az információs társadalom és az igazságszolgáltatási gyakorlat közötti összefüggés feltárására irányuló kutatás érvényes kérdéseinek a megfogalmazására. Az eddig elmondottakhoz a következő kiegészítéseket fűzzük hozzá.
Az információs társadalom más szemszögből és más szemüvegen keresztül vizsgálja és rendezi a körülöttünk lévő valóságot, de látnunk kell azt is, hogy ez nem jelenti az eddigi készségek sutba dobását. Sokkal inkább szintetizálásra késztet, melyben a társadalmi támogatottságnak, a társadalmi normakövető magatartás megszilárdulásának döntő szerepe van. Az információs társadalom igen fontos sajátossága a korszaknak, azonban csak egy a kor jellemzői közül. Éppen ezért ma sem adhatók jobb rendezőelvek, mint együttműködés, szolidaritás, bizalom, empátia, melyek társadalmi tőkévé alakulva az információs társadalomban is láthatatlan támogatói a jogállamnak. E magatartás- és viselkedésrendező értékek a társadalom tagjainak azon tudattalan racionalitásán alapulnak, mely szerint előnyösebb magatartás a norma követése mint megszegése. Ennek gyakorlattá való transzformálódása azonban még hosszú, sztereotípiákkal, előítéletekkel, rugalmatlan gondolkodási sémákkal teli göröngyös utat jelent, melyben a mintaadás megkerülhetetlen felelőssége hárul az igazságszolgáltatást gyakorló jogászokra is.
Továbbá egy diktatorikus társadalmi rendszer után természetes folyamat annak hangsúlyozása, hogy az alkotmányos jogállam jellemzője a jogrendszer alkotmányosodása. Ugyanakkor egy konszolidáltabb időszakban más értékeknek is meg kell jelenniük az Alkotmányban, más értékek megfelelő védelméről is gondoskodni kell. Új feladat az erkölcsiesedésre törekvés.[44] Ez pedig azt jelenti, hogy újbóli értelmezést kíván a jog és az erkölcs kapcsolata (mint ahogy ez a közgazdaságtanban jól megfigyelhető a gazdaság és az erkölcs kapcsolatáról szóló tudományos munkák számának növekedésében). Válaszra vár, hogy a ma érvényes jogi normáknak milyen esetekben és mindig szükségük van-e az erkölcs támogatására. A válaszadás az intézményrendszerek közvetítésével nyílt és a mintaadó csoportok mindennapokban érvényesülő viselkedésében rejtett módon is történik.
A társadalmi-történeti fordulók a normateremtés nagy lehetőségei is egyben. Ezek internalizálódásának esélyéhez a tudományos kutatás a felszíni jelenségek mögötti mélyrétegek felfejtésével járulhat hozzá.[45]
Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris, 1997.
Angelusz Róbert (et al.): A jogászság társadalmi helyzete és szakmai életútja (Kutatási beszámoló, Szociológiai Füzetek 13.). Oktatási Minisztérium Marxizmus-Leninizmus Főosztálya, 1977.
Aronson, E.: A társas lény. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1978.
A társadalmi mobilitás. Hagyományos és új megközelítések (Szerk. Róbert Péter). Új Mandátum, 1998.
A társadalmi magatartás előrejelzése (Szerk. Jadov, V. A.). Gondolat, 1983.
Az ügyvédek hivatásrendje (Szerk. Utasi Ágnes). Új Mandátum, 1999.
Ádám Antal: Az alkotmánybíráskodás tudományos vizsgálatának lehetőségeiről. Magyar Közigazgatás 1999. 5. sz. 231-237. o.
Babbie, E.: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi, 1996.
Bandura, A.: Social learning theory. Englewood Cliffs, NJ, Prentice-Hall, 1977.
Berger, P. L.-Luckmann, Th.: The social construktion of reality: a treatise in the sociology of knowledge. Doubleday and Company, Garden City, New York, 1966.
Bibó István: Az államhatalmak elválasztása egykor és most. In: Válogatott tanulmányok. Második kötet 1945-1949. Magvető, 1986. 367-397. o.
- 71/72 -
Bibó István: Közép- és Kelet-Európa politikai kultúrájának deformálódása. In: Politikai szociológiai és családszociológiai szöveggyűjtemény (Szerk. Meleg Csilla et al). Pécs, 1996.
Bourdieu, P.: Az oktatási rendszer ideologikus funkciója. In: Iskola és társadalom (Szerk. Meleg Csilla). JPTE Tanárképző Intézet Pedagógia Tanszék, Pécs, 1996. 17-41. o.
Braudel, F.: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus XV-XVIII. század. A mindennapi élet struktúrái. Gondolat, 1985.
Coing, H.: A jogfilozófia alapjai. Osiris, 1996.
Cole, M.-Cole, Sh.R.: Fejlődéslélektan. Osiris, 1977.
Csepeli György: Szociálpszichológia. Osiris, 1997.
Csirszka János: A személyiség munkatevékenységének pszichológiája. Akadémiai, 1985.
Csizér Kata: A rendszerváltás megítélése három visegrádi országban. In: Társadalmi riport 2000. TÁRKI, 2000. 549-573. o.
Dahl, R. A.: A pluralista demokrácia dilemmái. Osiris, 1996. Dahrendorf, R.: A modern társadalmi konfliktus. Gondolat, 1994.
De Jure (Jogászok Társasági Magazinja). PHD Press Bt. 1998-2001.
Duby, G.: A katedrálisok kora. Gondolat, 1984
Elias, N.: A szociológia lényege. Napvilág Kiadó, 1999
Eysenck, M. W.-Keane, M. T.: Kognitív pszichológia. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997.
Falus Iván: A gyakorlat pedagógiája. In: A pedagógusok pedagógiája (Szerk: Golnhofer Erzsébet és Nahalka István). Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001. 15-28. o.
Giddens, A. Szociológia. Osiris, 1995.
Goffman, E.: A hétköznapi élet szociálpszichológiája. Gondolat, 1981.
Habich, R.-Spéder Zsolt: Vesztesek és nyertesek: a társadalmi változás következményei három országban. In: Társadalmi riport 1998. TÁRKI, 1998. 117-143. o.
Hall, R. H.: Sociology of Work. Perspectives, Analyses, and Issues. Pine Forge Press, London, 1994.
Információs társadalom. Magyar Tudomány 2001. 3. sz. 257-290. o.
Kapitány Ágnes-Kapitány Gábor: Látható és láthatatlan világok az ezredfordulón. Új Mandátum, 2000.
Kolosi Tamás-Róbert Péter: A rendszerváltozás társadalmi hatásai. In: Társadalmi riport 1992. TÁRKI, 1992. 37-75. o.
McClosky, H.-Brill, A.: Dimensions of Tolerance. What Americans Believe about Civil Liberties. Russel Sage Foundation, New York, 1983.
Meleg Csilla: Döntések, struktúrák és a rendszerváltás. Valóság 1997. 8. sz. 44-58. o.
Meleg Csilla: Felsőfokon tanulni, oktatni és gondolkodni. Magyar Felsőoktatás 1999. 3. sz. 8-10. o.
Meleg Csilla-Rezsőházy Rudolf: Értékek és választások. Valóság 1997. 5. sz. 1-16. o.
Meleg Csilla-Schadt Mária: Útban az önkormányzatiság felé. Magyar Közigazgatás 1997. 1. sz. 34-43. o.
Methodological Issues in Applied Social Psychology (Ed by Bryant et al) Plenum Press New York and London, 1992.
Pokol Béla: Szociológiaelmélet. Felsőoktatási Koordinációs Iroda, 1997.
Quadrado, L.-Heijman, W.-Folmer, H.: Multidimensional analysis of regional inequality: The case study of Hungary. Social Indicator Research 2001. 1. sz. 21-42. o.
Rezsőházy Rudolf: Belgiumi tanulságok a magyar demokrácia számára. Louvain-la-Neuve, Kézirat, 2000.
Rosaldo, R.: Culture and Truth. (The Remaking of Social Analysis) Routledge, 1993.
Schön, D.: The Reflective Practioner. Temple Smith, London, 1983.
Social Influence Processes and Prevention (Ed by Edwards et al) Plenum Press New York and London, 1990.
Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Osiris, 2001.
Szabó Ildikó: A pártállam gyermekei. Új Mandátum, 2000.
Szociálpszichológia (Szerk: Hewstone, Stroebe, Codol, Stephenson) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1995.
Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Gondolat, 1981.
Tocqueville, A.: A demokrácia Amerikában. Gondolat, 1983.
Tudósklub. Beszélgetés az információs és/vagy a tanuló társadalomról. Új Pedagógiai Szemle 1998. 5. sz. 102-111. o.
Vukovich Gabriella: Helyünk Európában. In: Társadalmi riport 2000. TÁRKI, 2000. 523-549. o.
Zeichner, K. M.-Liston, D. P.: Reflective Teaching. An Introduction. Lawrence Erlbaum, Mahwan, 1996. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány az MTA Stratégiai kutatások az információs társadalomról c. kutatás keretében készült
[1] Dahrendorf, R.: Reflection on the revolution in Europe. Chatto and Windus, London, 1990.
[2] Giddens, A.: Szociológia. Osiris, 1995. 617. o.
[3] A modernizáció elméletének teoretikus hátterét a T. Parsons-féle (1967) társadalmirendszer-elmélet adta, mely szerint az négy alrendszerből tevődik össze: a politikai, a gazdasági, a kulturális és a személyiségi alrendszerből. Ahhoz, hogy a társadalom modernizálódjék, mind a négy alrendszerben változásnak kell bekövetkeznie, és ezek a változások egymást kölcsönösen befolyásolják. Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris, 1997. 573. o.
[4] Témánk szempontjából Inkeles és Rossi (1974) vizsgálatait emeljük ki. Ők egy nyolc - részben fejlett, részben fejlődő - országra kiterjedő empirikus vizsgálatban 12 személyiségjellemző dimenziójában mérték a modernitást. Ezek: 1. nyitottság az új tapasztalatokkal szemben, 2. nyitottság a változásokkal szemben, 3. vélemény a nagy társadalmi kérdésekről, 4. törekvés az informálódásra, 5. jelen- és jövőorientáltság, 6. hatékonyság, 7. tervezés, 8. bizalom a környező világ kiszámíthatóságában, 9. a technikai szakismeretek értékelése, 10. magas aspirációk az iskolai végzettség és foglalkozás terén, 11. mások emberi méltóságának tisztelete, 12. a termelési folyamatok megértése. (id. Andorka 573.o.)
[5] Tudósklub. Beszélgetés az információs és/vagy a tanuló társadalomról. Új Pedagógiai Szemle 1998. 5. sz. 102-111. o.
[6] Idézi: Falus Iván: A gyakorlat pedagógiája. In: A pedagógusok pedagógiája (Szerk. Golnhofer Erzsébet és Nahalka István). Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001. 15-28. o.
[7] Braudel, F.: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus XV-XVIII. század. A mindennapi élet struktúrái. Gondolat, 1985.
[8] Duby, G.: A katedrálisok kora. Gondolat, 1984.
[9] Andorka i.m. 596. o.
[10] Rezsőházy Rudolf: Belgiumi tanulságok a magyar demokrácia számára. Louvain-la-Neuve, Kézirat, 2000.
[11] Az alapproblémák leírását l. Kapitány Ágnes-Kapitány Gábor: Látható és láthatatlan világok az ezredfordulón. Új Mandátum, 2000.
[12] A sajtótermékek közül a De Jure magazin tartalomelemzését végeztük el. Választásunkat az a megfontolás vezette, hogy az újság társasági jellegéből adódóan megjeleníthet különböző jogi gondolkodásmódokat. A Jogi szociálpszichológia c. szabadon választható kurzus keretében a hallgatók a jogkövető és a jogszolgáltató viselkedés során azonosítható szociálpszichológiai jelenségek megismerése után gyakorló jogászokkal készítettek interjúkat foglalkozási szerepfelfogásukról. Ennek kapcsán közel 30 interjú anyaga állt rendelkezésünkre. A mélyinterjúk volt alkotmánybíróval, vezető bíróval és ügyésszel készültek. Az idézett szövegek ezekből az interjúkból valók. Ezúton mondunk köszönetet értékes közreműködésükért.
[13] Coing, H.: A jogfilozófia alapjai. Osiris, 1996.
[14] Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Osiris, 2001.
[15] Kormány Attila: Jogismeret és jogtudat a mai magyar társadalomban. De Jure, 1999. március és június-július.
- 72/73 -
[16] Megjegyezzük, hogy a jogbiztonsághoz szükséges 'stabilitás' fogalmához jelen esetben nem a 'változást' kapcsolnánk, mert ez a bizonytalanságot növeli jogalkalmazóban, jogkövetőkben egyaránt. Úgy véljük, hogy kifejezőbb ebben az esetben a 'rugalmasság', mely a társadalmi változásokra adott megfelelő válaszreakciókhoz sokkal inkább illik.
[17] Érdekes problémát vet fel ezzel kapcsolatban a "virtuális identitás" fogalmának megjelenése, és ennek lecsapódása az igazságszolgáltatásban.
[18] Baltasar Garzon Real madridi vizsgálóbíró szavait érdemes idekapcsolnunk. (1996 őszén hét bíró az európai igazságszolgáltatási térség kialakítására irányuló Genfi Felhívást tette közzé. A dokumentum így kezdődik: "Az Európai Tanács, a Római Szerződés, A schengeni Szerződések, a Maastrichti Szerződés: Európa látható, hivatalos és tiszteletre méltó építményének árnyékában egy másik Európa rejtőzködik, amelyik tartózkodóbb, szégyenletesebb. Ez az adóparadicsomok Európája, amely azoknak a tőkéknek köszönhetően virágzik szemérmetlenül, amelyeknek szíves menedéket nyújt." A 20-21. század kihívása a szervezett bűnözés elleni küzdelem, a korrupció annak csak egyik eleme.
[19] Az orvossal és az egészségügyi intézményekkel kapcsolatos perekben kiadott szakvélemények aránya a 90-es évek eleje óta megkétszereződött, sőt ismételt megkeresések vannak, véleménykiegészítéseket kell adni. Elmarasztaló vélemény a büntetőügyek felénél született. Kártérítési perek esetében több mint felénél jogos a kártérítés (a szülészet és a traumatológia vezet ezekben az ügyekben).
Az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának 2000. évi munkájáról beszámoló, MOTESZ Magazin 2001. 1-2. sz. 47-50. o.
[20] Az Abaligeti tónál történt természetkárosítással kapcsolatos újsághírek a szabályozási bizonytalanságokat jól jelzik.
[21] Interjú Orbán Viktorral. De Jure 2000. március.
[22] Interjú Solt Pállal. De Jure 2000. március. A Legfelsőbb Bíróság elnöke bár a legfontosabb változásnak az igazságügyi reformot tartja, ugyanakkor a büntetőjogszabályok folyamatos módosítása miatt (hol enyhébb, hol szigorúbb) a bírói gyakorlat elbizonytalanodásától is tart.
[23] Az interjúrészleteknél nem jelöljük külön, hogy az igazságszolgáltatás mely területének képviselője nyilatkozott. A kutatási hipotézis kialakításának ebben a szakaszában ugyanis arra keresünk választ, hogy a felmerülő problémák valóban szükségessé tették/teszik-e a meglévő sémakészlet átalakítását.
[24] Schön, D.: The Reflective Practioner. Temple Smith, London, 1983
[25] Idézi: Hall, R. H.: Sociology of Work. Perspectives, Analyses, and Issues. Pine Forge Press, London, 1994.
[26] Angelusz et al: A jogászság társadalmi helyzete és szakmai életútja (Kutatási beszámoló). Szociológiai füzetek 13. sz. Oktatási Minisztérium Marxizmus-Leninizmus Főosztály, Bp. 1977. A továbbiakban hivatkozott adatok e munkából valók.
[27] Nem szerinti összetétel: bíró: 66% (férfi), 34% (nő), ügyész: 85%-15%, ügyvéd: 89%-11%. Angelusz i.m. 28. o.
[28] A felsőfokú végzettségű apák gyermekei: bíró: 28%, ügyész: 31%, ügyvéd: 37%, ugyanakkor országosan felsőfokú végzettségű apa gyermeke a diplomások 5%-a, a pedagógusok 12%-a, az orvosok 38%-a . Angelusz i.m. 38. o.
[29] A Jogi szociálpszichológia c. kurzus keretében a hallgatók egyik első feladata a bírói, az ügyészi és az ügyvédi szereptartalmak összegyűjtése. A feladatok megbeszélése azzal kezdődik, hogy az írásban rögzített szereptartalmakat a foglalkozás megjelölése nélkül összegezzük. A felsorolt tulajdonságok alapján a hallgatók valamennyi esetben férfiakra asszociálnak.
[30] Az összegzés Angelusz i.m. 193-194. o. alapján készült.
[31] A megrostálás mértékét tényleges adatok hiányában csak megbecsülni lehet. Sok esetben indirekt módon lehet csak következtetni a pályamódosításokból az új rendszer és a jogi gondolkodásmód összeegyeztethetetlenségére. Az 1950-es évek elejének pályaelhagyása a zömmel középosztálybeli ügyvédeket érintette elsősorban. Az eláramlások rendezőelvei a származás, az intézményi kényszer, a törvénysértésekkel való egyet nem értés voltak.
[32] Az 1945 előtt a pályáról kikerülők, 1954-56. között az esti-levelezőn végzettek (gyakran szakérettségi után), ill. az egyéb jogi pályákról átállók, majd 1957-től a nappali tagozaton végzett pályakezdők. Forrás: Angelusz i.m.
[33] Forrás: A Magyar Köztársaság bíróságai és bírái. Millenniumi Kiadás, 2000.
[34] 1957-ben kétszer annyian hagyták ott az ügyészi pályát, mint 1958 és 1960 között összesen. 1961 után sem csökkent az eláramlás a pályáról, 1969 és 1973 között két és félszer annyian hagyták el az ügyészséget, mint ahányan oda más pályáról mentek. Forrás: Angelusz i.m.
[35] A nagy létszámingadozásokat a következő adatokkal érzékeltetjük: 1930: 7000 ügyvéd, 1973: 1600 ügyvéd. 2000: 8000 ügyvéd.
[36] Például a piacgazdaságra való áttérést a klasszikus ügyvédkedés gyakorlatával, de a tömegesen belépők vonatkozásában inkább az arról alkotott képzetekkel várták az ügyvédek, akik ennek jogi ismeretével csak részben voltak tisztában. Ezért külföldi nagy irodák jelentek meg Magyarországon. A klasszikus ügyvédi tevékenységet végző ügyvédek egyszerűen nem tudták, hogyan kezdjenek hozzá egy cég kivásárlásával kapcsolatos megbízáshoz. Új ismeretekre kellett szert tenni, csapatmunkára volt szükség. A multinacionális vállalatok iparszerűen működő 20-30 fős irodák létrejöttét igénylik. Az átlagon felüli munkáért átlagon felüli bért fizetnek, ez azonban az ügyvédi kar kettészakadását hozhatja magával - nyilatkozza egy ügyvéd a De Jure-ban.
[37] 2000-ben közel 4000 hallgató végzett a jogi egyetemeken, közülük 200-an bíróságokon, ügyészségeken, 500-an a közigazgatásban és csaknem ugyanennyien hatóságoknál, rendőrségnél, pénzügyőrségnél tudtak elhelyezkedni. Többségüknek nem maradt más választása, mint az ügyvédi pálya. Ezt a döntést szakmai berkekben az oda való menekülésnek is nevezik, ugyanis itt nincs létszámbeli kötöttség.
[38] Hogy jog és erkölcs határa hol húzódik, azzal nemcsak az állampolgárok nincsenek tisztában, gyakran maguk az ügyvédek sem. Minden jogszabálynak van a betűjén túlmutató szelleme, ezért tilalmazott a joggal való visszaélés, és ezért kell a jogilag nem definiálható erkölcsi tartás mentén megválasztani a jogérvényesítés módját. Az ügyvédi hivatás gyakorlásának ez az a metszete, mely az állampolgárokból gyakran elmarasztaló véleményeket vált ki - írja a Budapesti Ügyvédi Kamara etikai bizottságának elnöke a Magyar Nemzet egyik számában 2000-ben.
[39] Van, aki úgy látja, hogy az ügyvédek három gyökeresen különböző értékrend reprezentánsai. Az egyik a már csak pár száz főből álló idősebb generáció, a másik a 70-es évek végén a pályára lépő, az akkori hatalom képviselőinek kapcsolati tőkével rendelkező gyerekei és a harmadik az állami-szövetkezeti szféra lebomlásával kényszermegoldást választó jogászok csoportja. Az utóbbi két csoport sikernek a meggazdagodást tekinti, míg az első a tudást. Új jelenség, hogy az orvosok köréből megindult az elvándorlás, a másoddiplomásként jogi végzettséget szerzők ügyvédként kívánják anyagi helyzetüket megalapozni.
Kérdésfeltevésünk érvényességének szempontjából jelzésértékűnek tekinthető, hogy az ügyvédi kamara a törvényelőkészítőkhöz fordul az ügyvéddé válás feltételeinek további szigorításáért. A szakmára jellemző gondolkodási sémák hiányának pótolhatatlanságát látjuk abban a kitételben, mely szerint aki 50 éves kora után akar ügyvéd lenni, az ne kapjon praxist vagy ne lehessen kamarai tag, aki legalább 5 éves képviseleti gyakorlattal nem rendelkezik. A kamara szerint ugyanis az alkotmányos rend alapjához az is hozzátartozik, hogy jól felkészült legyen a védelem. Az ügyfél érdekeit szolgálja, hogy a képviseletében eljáró ügyvéd szakmai és társadalmi kontroll alatt álljon. Ezek a körülmények szabályozást sürgetnek.
[40] Persze, ehhez az is hozzátartozik, hogy a gyakorlati jogász is tisztában legyen tapasztalati tudásának a jogalkotásban betöltött szerepével, és ne bújjon a "bíró nem jogalkotó, csak jogalkalmazó" vélt igazságának védőbástyája mögé. Ha a gyakorlati jogászok szemléletét a jogalkalmazás mechanikus értelmezése jellemzi, akkor a társadalmi változások során előbukkanó új jelenségekre azonnal követelt szabályozás (és nyilvánvalóan ennek hiánya) kétségtelenül a szakadékot növeli a jogalkotók és a jogalkalmazók között. (Hiszen jogot valóban nem lehet a feltételezett jövő elképzelt viszonyaira alkotni.) Azonban ha a rugalmasság a gondolkodásmód sajátja mindkét fél részéről, akkor az ellentmondás feloldható, a jogalkalmazó és a jogalkotó kölcsönösen kiegészítheti, gazdagíthatja a jogról való tudást.
[41] Az oktatási rendszer ideologikus funkciójáról Bourdieu ír részletesen. L. Bourdieu, P.: Az oktatási rendszer ideologikus funkciója. In: Iskola és társadalom (Szerk. Meleg Csilla). JPTE Tanárképző Intézet Pedagógia Tanszék, Pécs, 1996. 17-41. o. Mi a problémafeltárás kívánalmaihoz igazodva inkább az egyetemi oktatók által közvetített gondolatokra helyezzük a hangsúlyt, melyek tartalmuktól függően a gondolkodási sémák merevségéhez és rugalmasságához egyaránt hozzájárulhatnak. Az ilyen irányú vizsgálódások eredményeiről l. Meleg Csilla-Schadt Mária: Útban az önkormányzatiság felé. Magyar Közigazgatás 1997. 1. sz. 34-43. o., Meleg Csilla: Döntések, struktúrák és a rendszerváltás. Valóság 1997. 8. sz. 44-58. o. és Meleg Csilla: Felsőfokon tanulni, oktatni és gondolkodni. Magyar Felsőoktatás 1999. 3. sz. 8-10. o.
[42] Bandura, A.: Social learning theory. Englewood Cliffs, NJ, Prentice-Hall, 1977.
[43] A jogász szerepének társadalmi felértékelődése nagyfokú felelősséget is jelent. Valamennyi politikai kérdés jogi kérdésként jut el a "közvéleményhez": a "jogszabályi háttér" megteremtéséhez és alkalmazásához jogot végzett emberek szükségesek. E kívánalomnak való megfelelés másként érinti a bírót, az ügyészt és az ügyvédet.
[44] Például a közerkölcs védelme nincs az Alkotmányban; közrend, közbiztonság, közegészség háttérbe szorultak az alapjogok mellett. Ádám Antal: Az alkotmánybíráskodás tudományos vizsgálatának lehetőségeiről. Magyar Közigazgatás 1999. 5. sz. 231-237. o.
[45] Empirikus kutatások adhatnak csak választ ugyanis arra, hogy például a társadalmi-demográfiai tényezők hogyan befolyásolták a jogászi gondolkodásmódot általában is, de különösen a vizsgált célcsoportok vonatkozásában.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tagozatvezető egyetemi docens.
Visszaugrás
