Amennyiben a bíróság megállapította, hogy a végrehajtást kérő becsatolt minden olyan dokumentumot, amelyet a New York-i Egyezmény előír, tehát formai akadálya nincs az elismerésnek, akkor a bíróságnak hivatalból vizsgálnia kell a New York-i Egyezmény V. Cikkének 2. pontjában/bekezdésében foglaltakat; itt ugyanis az Egyezmény nem az adós terhére rója a kimentési okok bizonyítását - mint az V. Cikk 1. pontjában/bekezdésében felsorolt egyéb kimentési okoknál -, hanem úgy fogalmaz, hogy:
"A választottbírósági határozat elismerése és végrehajtása abban az esetben is megtagadható, ha annak az országnak illetékes hatósága, amelyben az elismerést és végrehajtást kérik, megállapítja, hogy:
a) ennek az országnak a joga szerint a vita tárgya választottbírói útra nem tartozhat; vagy
b) a határozat elismerése vagy végrehajtása ennek az országnak közrendjébe ütköznék."
Látható tehát, hogy az elismerési eljárást lefolytató bíróság jogköre, hogy a közrendi klauzula, vagy a választottbírói útra nem tartozás kérdésében - akár hivatalból is - döntsön. Nyilván ezekre a körülményekre az eljárásról tudomást szerző adós hivatkozni szokott, ha az az álláspontja, hogy a választottbírósági ítélet közrendbe ütköző vagy választottbírósági útra nem tartozik. De! Mi a követendő eljárás, ha az adós nem is értesült az elismerési eljárás megindításáról? Sem a New York-i Egyezmény, sem a Vht. nem rendelkezik arról, hogy az adóst az elismerési eljárásról a bíróságoknak értesíteni kellene. Mivel ez egy nemperes eljárás, nincs kontradikció, tehát az eljárás lefolytatható az adós tudomásszerzése nélkül is - elvileg. Álláspontom azonban az, hogy nem ez a követendő módszer, hanem az alaki követelményeknek való megfelelés vizsgálatát követően - tehát ha a végrehajtást kérő minden szükséges okiratot becsatolt és egyéb alaki hiba sem merült fel - rövid határidő tűzésével szükséges az adóst felhívni nyilatkozattételre. Mint említettem, találkoztam már olyan jogi képviselővel, aki ezt az eljárási megoldást kifejezetten sérelmezte. Véleményem szerint azonban az adósnak teret kell adni, hogy a New York-i Egyezmény V. Cikkével részére biztosított kimentési jogával éljen. E jogával pedig csak akkor tud élni, ha tudomást szerzett az eljárásról. Mivel az elismerés tárgyában hozott végzést - a Vht. 213. § (1) bekezdésével biztosított fellebbezési jog miatt - az adós részére is kézbesíteni kell, így legkésőbb az elsőfokú eljárás befejezésekor úgyis tudomást szerez az elismerési eljárásról. (A jogorvoslatokról bővebben a III.2.3. pontban.) Csak az a különbség, hogy ebben az esetben kizárólag a fellebbezésében élhet a kimentés lehetőségével és a kimentési okokat a fellebbezés folytán eljáró másodfokú bíróság bírálja el. Ez is jogszerű eljárás természetesen, hiszen normatív szabályozás hiányában nincs követendő eljárás a kérdésben. Számomra azonban - az adósi jogokat is figyelembe véve - megnyugtatóbb, ha olyan biztos talapzaton álló elsőfokú döntés hozható ezekben az ügyekben, amelyekben már az adós álláspontja is ismert.
A már többször említett ítélőtáblai tanácskozás jegyzőkönyve is ugyanezt az álláspontot fejti ki: "A külföldi választottbírósági ítélet tanúsítvánnyal való ellátásával kapcsolatos eljárás nem kontradikciós eljárás. Az eddigi gyakorlatunk szerint az elsőfokú határozat elleni fellebbezés elbírálása során azt vizsgáltuk, hogy az elsőfokú eljárásban a végrehajtást kérő a formai feltételeknek eleget tett-e, tehát az egyezmény II. és IV. Cikke szerinti feltételek fennállását megfelelően bírálta-e el az elsőfokú bíróság. Amennyiben az adós a fellebbezésében az egyezmény V. Cikkében foglalt valamely körülményre hivatkozott, úgy ezt a másodfokú eljárásban érdemben vizsgáltuk, tehát azt, hogy az ott foglalt valamely körülményt az adós bizonyított-e vagy sem. Ezt a gyakorlatot nem látom problematikusnak arra is figyelemmel, hogy a másodfokú határozattal szemben felülvizsgálati kérelemnek van helye, tehát a Kúria a másodfokú bíróságnak a jogi álláspontját még felülbírálhatja. Ugyanakkor nem tartom törvénysértőnek azt sem, hogy az elsőfokú bíróság kézbesíti a kérelmet az adósnak, és az adós által felhozott körülmények vizsgálatát követően dönt arról is, hogy az V. Cikk szerinti végrehajtás elrendelését megtagadó valamely ok fennáll-e vagy sem."[1]
Nem elhanyagolható körülmény az sem ebben a kérdésben, hogy az adós tudomásszerzésével az ő álláspontjának jogi vizsgálata is ugyanannyi fokú bíróság előtt zajlik (rendes jogorvoslati rendszerben - kétfokú, rendkívüli jogorvoslat esetén pedig a Kúriával kiegészítve háromfokú a vizsgálat), tehát az adósok tisztességes eljáráshoz való joga sem sérül, pontosabban szélesebb körben biztosított, mintha csak a fellebbezés folytán eljáró másodfokú bíróság előtt terjeszthetnék elő először védekezésüket. Fontos adat, hogy - az igen nagy ügyértékű ügyeket leszámítva - rendkívüli jogorvoslatig ezek az eljárások nagyon ritkán jutnak el (az általam 5 év alatt lefolytatott eljárásokban összesen három ügy került a Kúria elé).
A nemzetközi szakirodalom[2] is két csoportba sorolja az V. Cikk rendelkezéseit: az 1. bekezdés olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyeknek bizonyítása az adós terhére esik, míg a 2. bekezdés esetén a bíróság saját hatáskörben, hivatalból járhat el. Az V. Cikkben felsorolt megtagadási okoknak három jellegzetességét emeli ki:
1. a megtagadási okok felsorolása taxatív jellegű - csak akkor tagadható meg az elismerés, ha az adós bizonyítja valamelyik körülmény fennálltát vagy a közrendbe ütközés megállapítható;
2. az első pontból következően az elismerési eljárást lefolytató bíróság nem vizsgálhatja felül érdemben a választottbírósági ítéletet azért, mert a választottbíróság akár olyan ténybeli, akár jogi hibát vétett, ami nem került felsorolásra az Egyezmény V. Cikkében;
3. az adóst terheli a bizonyítás a kimentési okok terén az V. Cikk 1. bekezdésében felsoroltak kapcsán.
- 272/273 -
Visszatérve tehát az V. Cikk 2. pontjához, az állapítható meg, hogy a közrendi klauzula egy tipikus adósi hivatkozás, ami azonban igen ritkán állja meg helyét a magyar bíróságok előtt, míg a választottbírósági útra nem tartozásra hivatkozás nagyon ritka. Nemcsak a New York-i Egyezmény, hanem az Nmjtvr. 72. § (2) bekezdés a) pontja is kimondja egyébként, hogy "nem ismerhető el a külföldi határozat, ha annak elismerése a magyar közrendbe ütköznék".
A közrendi klauzula lényege, hogy a vizsgált/elismerni kért határozat elismerése vagy végrehajtása annak az országnak a közrendjébe ütközik-e, ahol azt elismerni/végrehajtani kérik.
A közrend definícióját nem jogszabály, hanem a joggyakorlat és a jogtudomány dolgozta ki, sokféle megfogalmazásban, én néhányat ismertetek csak: "a közrendbe ütközés megállapítása feltételezi a társadalom valamely alapvető érdekét sértő tényleges és kellőképpen súlyos fenyegetés meglétét"[3]. Ezt fejti ki bővebben egy másik eseti döntés[4] (ami egy választottbíróság ítélet érvénytelenítése iránti per kapcsán született), mely szerint "a választottbírósági ítélet érvénytelenítése közrendbe ütközés jogcímén csak a jogrend alapelveinek nyilvánvaló és súlyos megsértése esetén alkalmazható [...] a közrendbe ütközés megvalósulásánál elsősorban azt kell vizsgálni, hogy a választottbírósági ítélet, annak tartalmánál, rendelkezéseinél fogva a társadalom, »a köz« érdekét sérti-e."
A közrend fogalmát igen szélesen körben vizsgálta a jogtudomány is: "A közrend lényege, hogy a fogalma alá vonható intézményeket és elveket a jog feltétlenül meg kívánja védeni, érvényre akarja juttatni az - adott esetben alkalmazandó - idegen külföldi jog eltérő eredményre vezető hatásával szemben".[5]
Tapasztalatom szerint az adósok a közrendi klauzulára végső mentsvárként, mint afféle gumiszabályra szoktak hivatkozni, legtöbbször mindenféle bizonyítási eljárás felajánlása nélkül; ugyanakkor a bíróságok elé olyan külföldi választottbírósági ítélet nagyon ritkán kerül, ami olyan mértékben ellentétes lenne a magyar társadalom alapvető értékeivel, hogy a közrendbe ütközés megállapítható lenne. Egyértelmű és számomra teljesen elfogadható a bíróságoknak az a gyakorlata, hogy a közrendi klauzula csak nagyon kivételes esetben és megszorítóan alkalmazható.[6]
A közrendi klauzula további joggyakorlata:
A BH 2003.505. számú jogesetben például kifejtette a Legfelsőbb Bíróság, hogy "a választottbírósági tárgyalás elhalasztása iránti kérelem elutasítása nem valósítja meg a közrendbe ütközést, így erre az okra nem alapozható a végrehajtás megtagadása.
Az elsőfokú bíróság végzésével megállapította, hogy a választottbírósági ítélet a magyar jog szerint a belföldi bíróság határozatával azonos módon végrehajtható.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen az adós terjesztett elő fellebbezést, amelyben annak hatályon kívül helyezését kérte a következő indokkal: a végrehajtani kért ítélet a "Magyar Közrendbe" ütközik, így az "Egyezmény V. Cikk 2. pontja alkalmazandó"; továbbá az ítélet meghozatalakor súlyos eljárási szabálysértés történt, mert a választottbíróságtól a tárgyalásra kitűzött határnap elhalasztását kérte, amelyet a választottbíróság nem teljesített, és a kitűzött tárgyalást megtartotta, emiatt a nyilatkozatát megfelelően előterjeszteni nem tudta. A hivatkozott Egyezmény V. Cikke 1/b. pontja alapján indokolt a végrehajtás megtagadása. Az ítélet anyagi jogszabályt is sért, mert az igényt érvényesítő fél a követelés tekintetében perlési jogosultsággal nem rendelkezett.
Az adós fellebbezésének alapjaként előadott kifogások nem alkalmasak arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatva megtagadja a végrehajtási tanúsítvány rávezetését a végrehajtani kért külföldi határozatra.
Valójában az adós maga sem adta figyelembe vehető indokát annak, hogy a kötelezettségét megállapító külföldi választottbírósági határozat elismerése vagy végrehajtása Magyarország közrendjébe ütközik, így az Egyezmény V. Cikke 2. pontja b) alpontjában foglaltak alkalmazhatósága fel sem vethető.
Annak állítása, hogy a választottbírósági tárgyalás elhalasztása iránti kérelmének elutasítása miatt az adós nem tehette meg nyilatkozatát, önmagában nem eredményezheti az Egyezmény V. Cikke 1. pontja b) alpontjában foglalt megtagadási ok megvalósulását. Az adós nem hivatkozott olyan valós akadályozó körülményekre, amelyek kizárták volna annak lehetőségét, hogy érdemi védekezését előterjessze. Az adóst marasztaló külföldi választottbírósági határozat érdemét támadó, a perlési jogosultság hiányával kapcsolatos kifogás elbírálására a jelen eljárás keretében nincs jogi lehetőség.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekre tekintettel az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta."
Nagy visszhangot váltott ki[7] a Legfelsőbb Bíróság BH 2003.127. számon közzétett eseti döntése, mely egyrészt a választottbírósági ítélet közrendbe ütközésének vizsgálatánál irányadó szempontokat vette górcső alá, másrészt kimondta, hogy: "kiemelkedően nagy pertárgyértékű ügyben sem állapítható meg a közfelfogás számára elfogadhatatlanul magas összegű ügyvédi munkadíj. Az ilyen nagy összegű perköltséggel kapcsolatban a közrendbe ütközés megállapítható.
A felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint a választottbírósági ítélet közrendbe ütközése megállapításának nem szükségképpeni eleme jogszabálysértés megvalósulása. A közrend egyik összetevője a társadalom általános értékítélete. Ezért, ha egy választottbírósági döntés a társadalom értékítéletét sérti, annak közrendbe ütközése megállapítható, mert annak hatályosulásától a társadalmat meg kell védeni.
Adott ügyben a Választottbíróság által a pervesztes felperes terhére megállapított 290 millió Ft összegű perköltség, a felülvizsgálati bíróság ismerete és a felperesnek az alperes által meg nem cáfolt állítása szerint is a magyar felek között lefolytatott perekben, Magyarországon eddig megállapított legmagasabb összegű ügyvédi munkadíj.
- 273/274 -
Ezt az összeget a mintegy 16 hónapig tartó peres eljárásban kifejtett ügyvédi munka ellenértékeként, »tiszteletdíjként« állapította meg a Választottbíróság, a 32 milliárd Ft-os pertárgyérték mellett.
Kétségtelen, hogy a választottbírósági ítélet meghozatalának időpontjában hatályban volt 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet az ügyvédi munkadíj meghatározásánál a mérlegelés kiinduló alapjaként a pertárgyérték figyelembe vételét követelte meg. A kiindulási alapot jelentő perérték nagysága mellett a kialakult bírói gyakorlat a ténylegesen kifejtett ügyvédi tevékenység idő- és munkaigényességét, színvonalát veszi figyelembe. [...] Nagy perérték mellett annak %-ában kifejtett munkadíj azonban olyan nagy összeg lehet, amely szükségképpen nem állhat arányban a kifejthető munkavégzés mértékével.
A bírói gyakorlat által követett, már idézett eseti döntés is hangsúlyozza, hogy bár a jogszabály a megállapítható ügyvédi munkadíjra összegszerű felső határt nem állapít meg, még a kiemelkedően nagy pertárgyértékű ügyekben is tartózkodni kell a közfelfogás számára elfogadhatatlanul hatalmas összegű ügyvédi munkadíj megítélésétől. A kiemelkedően nagy perértékű ügyekben a perérték 5%-án belül maradva sem határozható meg az ügyvédi munkadíj olyan magas abszolút összegben, hogy az a feleket a bírósághoz való fordulás, illetve a jogorvoslat jogának gyakorlásában korlátozza, illetve anyagilag ellehetetlenítse a pervesztes felet, másrészről pedig sértse a társadalom értékítéletét.
A felülvizsgálati bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az ismertetett szempontokat ítéletének meghozatalakor ténylegesen nem vette figyelembe. Ezért okszerűtlen következtetéssel jutott arra a megállapításra, hogy a Választottbíróság ítélete a 290 millió Ft összegű perköltség megállapítása körében sem ütközik a magyar közrendbe.
A felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint 32 milliárd Ft-os pertárgyérték mellett is a 290 millió Ft-ban megállapított ügyvédi munkadíj - a pernyertes alperes jogi képviselője által a 16 hónapos pertartam alatt legmagasabb szinten kifejthető munkához viszonyítva is - aránytalanul magas ellenérték. Sérti a társadalom általános értékítéletét. Hatályban maradása a jogrend részét képező kialakult magyar bírói gyakorlatra is nem kívánatos negatív hatást gyakorol. Ebből következően a magyar közrendbe ütközik."
Kecskés László a már korábban többször idézett könyvben[8] támadja a fenti bírósági döntést; kifejti, hogy "helytelenül, foszlányosan hivatkozott sporadikus jogirodalmi részletekre nem építhető fel az ítélet azon következtetése, hogy »a választottbírósági ítélet közrendbe ütközése megállapításának nem szükségképpeni eleme a jogszabálysértés megvalósulása«." Szakmai csalódottságát fejezi ki a döntéssel kapcsolatban és az Európai Közösségek Bíróságának döntéseit tartja csak elfogadhatónak a közrend fogalmának elemzése körében. Legfőbb sérelme, hogy álláspontja szerint a közrend fogalma csak a jogrendszer fogalmán belül vethető fel. Vagy, ahogy a Kecskés László által hivatkozott Vékás Lajos fogalmaz: "Közismert, hogy minden jogrendszernek van egy magja, amely arra hivatott, hogy az illető rendszer gazdasági társadalmi, politikai, erkölcsi alapjait közvetlenül védje és egyúttal az adott társadalmi-jogi berendezkedés alapvető értékrendjét kifejezésre juttassa, legtöbbször alkotmányos elvek formájában. A jogrendszernek ez a központja kisugárzik a nemzetközi magánjogi tényállásokat érdemben szabályozó anyagi jogágakra, vagyis a polgári jogra, családi jogra, munkajogra is."
A Fővárosi Törvényszék előtt 0100-1.Vh.500.196/2012. számon folyamatban volt és korábban a kereskedelmi jogviszony jellegét taglaló pontban[9] már említett ügyben a végrehajtást kérő a közrendbe ütközésre is hivatkozott, az első és másodfokon eljárt bíróságok azonban a kifogást nem látták helytállónak. Az első fokú bíróság kifejtette, hogy "az adósnak a közrendbe való ütközésre való kifogását sem fogadta el a bíróság: az irányadó bíró gyakorlat szerint "a közrendbe ütközés megállapítása feltételezi a társadalom valamely alapvető érdekét sértő tényleges és kellőképpen súlyos fenyegetés meglétét [BH 2007.130.]". Ez az érdeksérelem azonban jelen ügyben nem állapítható meg: az adós azon hivatkozása, hogy a választottbírósági ítélet végrehajtása esetén felépülhet egy hőerőmű hibás alkatrésszel, nem tényleges fenyegetés a társadalomra nézve, hanem feltételezés egy esetlegesen bekövetkező esemény kapcsán. Ennek alapján a választottbírósági ítélet elismerése nem tagadható meg. Az adós előadta, hogy "azon szabályok megsértése ütközik közrendbe, amelyek közvetlenül védik a társadalmi-gazdasági rend - általában az Alkotmányban is kifejtett - alapjait, ugyanakkor nem csak az Alkotmányban rögzített elveket védi a közrend tartalma, hanem politikai célkitűzéseinket, erkölcsi eszméinket is." Ugyanakkor nem jelölte meg ténylegesen az adós azon alkotmányos alapelveket, erkölcsi eszméket, politikai célkitűzéseket, amelyek sérülnének a választottbírósági ítélet elismerése által."
A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyó végzésében kiemelte, hogy a pénzfizetésben marasztaló rendelkezés semmilyen módon nem ütközik a magyar közrendbe, nem sérti az alaptörvény rendelkezéseit és Magyarország gazdasági, társadalmi érdekeit sem. A választottbíróság ítéletében nincs szó meghatározott alkatrészek erőműbe történő beépítéséről, a pénzfizetésre kötelező rendelkezés nyilvánvalóan nem idézhet elő ipari katasztrófát, így az adós által közrendbe ütközés kapcsán kifejtett körülmények nincsenek összefüggésben a választottbírósági ítélet marasztaló rendelkezésével.[10]
Bár családjogi témájú, de tartalmában idevágó a Kúria BH 2014.248. szám alatt közzétett döntése, mely a fenti kifejtettekkel összhangban kimondja, hogy külföldi határozatnak a magyar közrendbe ütközése nem állapítható meg önmagában azon az alapon, hogy a külföldi bíróság a magyartól eltérő eljárási szabályok alapján hozta meg határozatát.
A New York-i Egyezmény V. Cikke sorolja fel azokat az eseteket, amikor a végrehajtást kérő által elismerni kért külföldi választottbírósági ítélet vagy az azt megelőző eljárás valamilyen olyan alaki hibában szenved, ami az elismerés akadályát képezheti:
"1. A választottbírósági határozat elismerése és végrehajtása annak a félnek kérelmére, akivel szemben azt érvényesíteni kívánják, csak abban az esetben tagadható meg,
- 274/275 -
ha ez a fél annál az illetékes hatóságnál, amelynél az elismerést és a végrehajtást kérik, bizonyítja, hogy:
a) a II. Cikkben említett megállapodásban részt vevő felek a reájuk irányadó jog szerint nem voltak cselekvőképesek, vagy, hogy az említett megállapodás a felek által kikötött jog értelmében vagy ilyen kikötés hiányában annak az országnak a joga szerint, amelyben a választottbírósági határozatot hozták, érvénytelen; vagy
b) azt a felet, akivel szemben a választottbírósági határozatot érvényesíteni kívánják, nem értesítették szabályszerűen a választottbíró kijelöléséről vagy a választottbírósági eljárásról vagy pedig ez a fél egyéb okból nyilatkozatát előterjeszteni nem tudta; vagy
c) a választottbírósági határozatot olyan vitás ügyben hozták, amelyre a választottbírósági kikötés nem vonatkozik, illetve amelyre rendelkezései nem terjednek ki, vagy a határozat a választottbírósági kikötés keretén kívül eső ügyre vonatkozó döntést tartalmaz; ha azonban a választottbíráskodásnak alávetett kérdésekre vonatkozó döntések elválaszthatók azoktól, amelyek a választottbíráskodásnak nem voltak alávetve, a választottbírósági határozatnak az a része, amely a választottbíráskodásnak alávetett ügyekre vonatkozó döntéseket tartalmaz, elismerhető és végrehajtható; vagy
d) a választottbíróság összetétele vagy eljárása nem felelt meg a felek megállapodásának vagy ilyen megállapodás hiányában nem felelt meg ama ország jogának, amelyben a választottbíróság eljárt; vagy
e) a választottbírósági határozat a felekre még nem vált kötelezővé, vagy annak az országnak illetékes hatósága, amelyben vagy amely jogának alkalmazásával a határozatot hozták, azt hatályon kívül helyezte vagy felfüggesztette."
Mindenekelőtt kiemelendő, hogy az V. Cikk szerinti kimentési okok körében az adóson van a bizonyítási kötelezettség: az Egyezmény megfogalmazása szerint "ha a fél bizonyítja" az V. Cikkben foglaltak valamelyikét, akkor az elismerés megtagadható. Önmagában valamelyik körülményre való hivatkozás, bizonyítékok becsatolása nélkül - nem elegendő az elismerés megtagadásához, az adósnak az adott körülményt bizonyítania is kell.
Fontos felhívni arra is a figyelmet, hogy érdemben - tehát a vizsgált anyagi jogban - a választottbíróság ítélete nem felülbírálható; az elismerési eljárás kizárólag alaki vizsgálatot jelent. Ezt kimondja az Nmjtvr. 74. § (3) bekezdésének első fordulata is: "A külföldi határozat érdemi felülvizsgálatának nincs helye."
Az V. Cikkbe foglalt kifogások azok, melyekre - a közrendi klauzula mellett - a leggyakrabban hivatkoznak az adósok az elismerési eljárásokban; ezek közül is különösen a b), c) és d) pontokra, legtöbb esetben egyszerre ezek közül többre is. Ezek tartalmát azok egyértelműsége miatt külön nem elemezném, inkább bemutatok egy jogesetet, amelyben sokféle adósi védekezés előterjesztésre került:
A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma előtt 0100-1.Vh.500.267/2014/22. számon hozott szintén már korábban hivatkozott végzésben a bíróság tanúsította, hogy a választottbírók által megalakított eseti választottbíróságnak a B. Királyságban, ..... napján meghozott ítélete a magyar jog szerint a belföldi bíróság határozatával azonos módon végrehajtható, az alábbi tényállás alapján:
A B. Királyság kormánya szerződést kötött az adós G. Zrt/G. Ltd. magyar céggel 2005.... napján átviteli hálózat fejlesztésére, transzformátor mellékállomások tervezésére, gyártására, szállítására, összeszerelésére és karbantartására. A szerződést a B. Királyság nevében a Villamossági Minisztérium és a Vízügyi Projektek Igazgatósága, személy szerint a Villamossági Minisztérium két képviselője írta alá. A kivitelezési szerződés 45. pontjában a felek a vitás kérdések rendezésére választottbírósági eljárást kötöttek ki, a választottbíróság tagjainak megválasztását részletesen szabályozták: ha a szerződés kapcsán vitás kérdés merül fel a megbízó és a vállalkozó között, azt döntésre a kivitelező/mérnök hatáskörébe kell utalni. A kivitelező írásban közli döntését, amelyről értesíti a megbízót és a vállalkozót. Amennyiben a kivitelező/mérnök a felkérés utáni 3 hónapon belül nem hozza meg döntését, vagy ha a vállalkozó, illetve a megbízó nem elégedett a kivitelező döntésével, akkor a döntésről szóló értesítés kézhezvétele után 3 hónapig kérheti, hogy az ügyet utalják egy választottbíróság elé. A választottbíróság három tagból áll, a megbízó és a vállalkozó egy-egy tagot jelöl ki, a választottbíróság elnökét pedig a felek által jelölt két tag közös megállapodással választja ki.
A becsatolt okiratok eredeti angol nyelvű változatában "Engineer", magyarul mérnök szóval jelölték a szerződő felek azt a személyt, aki a választottbírósághoz fordulás előtt véleményezi a felek kifogásait. A magyar nyelvű fordításban ez "Mérnök" vagy "Kivitelező" megjelöléssel került feltüntetésre, a felek "mérnöktanácsos"-ként is hivatkoztak rá.
A B. Királyság Villamosenergia- és Vízügyi Minisztériuma, mint felperes 2007. február 22. napján az adóssal szemben választottbírósági eljárást kezdeményezett, mivel álláspontja szerint az alperes elmulasztotta szerződéses kötelezettségeit; a kivitelezési munkákkal két másik társaságot bízott meg. A felperes (végrehajtást kérő) által a választottbíróság előtt érvényesített követelés összegszerűen az a különbözet, ami az adós és a végrehajtást kérő, illetve a kivitelezést elvégző két cég és a végrehajtást kérő között létrejött szerződésekben kikötött árak különbözete.
2007. május 30. napján a B. Királyság Villamosenergia- és Vízügyi Minisztériuma, mint felperes és a G Ltd. mint alperes között létrejött egy "Terms of reference", magyarra fordítva választottbírósági hatáskör rendezéséről szóló szerződés, melyben a felek egyrészt újra rögzítették a kivitelezési szerződés 45. pontjában foglaltakat a választottbíróság megalakításának szabályairól, másrészt a felek rövid álláspontját a szerződésszegéssel kapcsolatban, a választottbírósági eljárás kezdetét és a választottbírósági testület megalakítását (név szerint megjelölve a választottbírókat), a választottbírósági tárgyalások részletszabályait, megállapodtak abban, hogy az irányadó jog a bahreini jog, az eljárás befejezésére legkésőbb 6 hónapon belül kell sort keríteni, az eljárás/bizonyítás nyelvét, továbbá a választottbírósági határozat meghozatalának szabályait és az eljárás költségeit is.
A választottbíróság 2009. október 20. napján hozta meg az adóst marasztaló ítéletét az Energia- és Vízügyi Minisztérium felperes, valamint a G. Zrt. alperes vitájában.
Az adós a választottbírósági ítélet érvénytelenítése tárgyában indított eljárást a B. Királyságban, a kereseti kérelem első fokon 2010. május 05. napján elutasításra került. Az adósnak a döntés ellen benyújtott fellebbezését 2010. november 30. napján hozott ítéletével a fellebbviteli bíróság elutasította, helybenhagyva az első fokú döntést. 2013.
- 275/276 -
február 04. napján a Semmítőszék az adós választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt benyújtott kereseti kérelmét véglegesen elutasította. A végrehajtást kérő követelését az adós felszólítás ellenére a mai napig nem fizette meg.
A végrehajtást kérő a Vht. 205-210. §-aiban foglaltakra és New York-i Egyezmény IV. cikke alapján kérte végrehajtási tanúsítvány kiállítását. Csatolta a választottbírósági ítélet angol nyelvű kiadmányát és annak hiteles (OFFI) fordítását, valamint azt a közjegyző által ellenjegyezett szerződés másolatot és annak hiteles (OFFI) fordítását, amivel a felek a választottbírósági eljárást kikötötték.
Az adós a végrehajtási tanúsítvány kiállításának elutasítását kérte több okra hivatkozással:
• álláspontja szerint a felek jogviszonya nem tartozik a New York-i Egyezmény hatálya alá, mert a b-i kormány és az adós között létrejött szerződésre a b-i közigazgatási jog az irányadó, amit alátámaszt a választottbíróság ítéletének indokolása is; ugyanakkor Magyarország azzal a fenntartással csatlakozott a New York-i Egyezményhez, hogy az egyezményt csak a kereskedelminek tekintendő jogviszonyokból eredő vitákra vonatkozóan fogja alkalmazni (New York-i Egyezmény XVI. Cikk 2. pontja). A végrehajtási eljárással érintett jogviszony azonban nem kereskedelmi jogviszony, ekként a New York-i Egyezmény sem irányadó;
• az adós szerint a választottbírósági ítélet hatálytalan, mivel a felperesi oldalon már a választottbírósági eljárás folyamatban léte alatt, az ítélet meghozatalát megelőzően olyan jogutódlás következett be, amit a választottbíróság nem vett figyelembe: a választottbírósági ítélet a B. Királyság Villamosenergia- és Vízügyi Minisztériumát marasztalta, nem állapította meg, hogy annak jogutódja a B. Királyság Villamosenergiáért és Vízügyért Felelős Tanácsa (Tanács). Ekként a Tanács nem jogosult a jelen eljárás megindítására sem; az adós álláspontja szerint a választottbíróságnak az eljárás félbeszakadását kellett volna megállapítania és a jogutódlás kérdéskörének vizsgálata lefolytatnia eljárását. Az adós szerint a jogutódlás a végrehajtási eljárásban már nem megállapítható;
• az ítélet végrehajtása iránti igény elévült, mivel azt a választottbíróság 2009. október 20. napján hozta, ugyanakkor az adós - a végrehajtási tanúsítvány kiállítása tárgyában kezdeményezett - eljárásról szóló értesítést a magyar bíróságtól csak 2014. december 11. napján vette kézhez; a két időpont között a végrehajtást kérő nem tett írásbeli felszólítást a követelés érvényesítése céljából az adós felé, ezért követelése elévült;
• a végrehajtást kérő kérelme alaptalan azért is, mert a választottbírósági eljárást nem az arra jogosult kezdeményezte: az eljárás alapját képező szerződést a b.-i kormány kötötte az adóssal, ekként már a B. Királyság Villamosenergia- és Vízügyi Minisztériumának sem volt joga saját nevében igényt érvényesíteni. A magyar jog nem ismeri a perbizomány intézményét (senki nem jogosult másnak a jogát saját nevében érvényesíteni a bíróság előtt), ezért a választottbírósági ítélet végrehajthatóságának elismerése a magyar közrendbe ütközne és ellentétes lenne a New York-i Egyezmény V. Cikkének 2.b. pontjával;
• az adós álláspontja szerint a választottbíróság tagjai nem voltak függetlenek és pártatlanok: B. állam részese a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmányának, ami előírja a pártatlan és független bírósági eljáráshoz való jogot; a lefolytatott választottbírósági eljárásban azonban három választottbíróból kettő B. államának tisztviselője volt, ezért választottbíróként is a felperesnek - vagyis az állam minisztériumának - az érdekeit tartották szem előtt, azzal függőségi viszonyban álltak, ezért függetlenségük kétségbe vonható. A New York-i Egyezmény V. Cikkének 1.d. pontjába ütközne ezért az ítélet elismerése, mivel a választottbíróság összetétele és eljárása nem felelt meg ama ország jogának (B. állam jogának), amelyben a választottbíróság eljárt. B. állam jogának része a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, ezen okiratnak pedig nem felelt meg az eljárás;
• a választottbírósági tanács összetétele és eljárása az adós szerint Magyarország Alaptörvényének XXVIII. cikk (1) bekezdésébe ütközik: az Alaptörvény is megköveteli a pártatlan és független bírósági eljárást, ennek a követelménynek a sérelme a magyar közrendbe ütközne. Ezért - összhangban a New York-i Egyezmény V. Cikkének 2.b. pontjával, ami szintén a közrendbe ütközés esetére lehetőséget ad az elismerés megtagadására - az Alaptörvénnyel ellentétes eljárás miatt sem ismerhető el a választottbíróság ítélete;
• a választottbírósági eljárást meg kellett volna előznie a mérnöktanácsosi eljárásnak, mivel az adós kifejezetten azzal a kikötéssel vetette alá magát a választottbíróság joghatóságának, hogy azt megelőzi a mérnöktanácsosi eljárás. Mérnöktanácsosi eljárás lefolytatására nem került sor, vagy ha igen, arról az adósnak nincs tudomása. Az adós abban a formában, ahogy az eljárást a választottbíróság lefolytatta (ti. előzetes mérnöktanácsosi eljárás nélkül) nem vetette alá magát a joghatóságnak. Mérnöktanácsosi eljárás hiányában a választottbírósági eljárás a felek megállapodásának sem felelt meg. Az adós meg lett fosztva az állami bírósághoz fordulás - magyar alkotmányos alapelvi - jogától is a megfelelően lefolytatott mérnöktanácsosi eljárás hiányában. Ez kimeríti a New York-i Egyezmény V. Cikkének 1.c. pontjába foglalt megtagadási okot, mely szerint, ha a választottbírósági határozatot olyan vitás ügyben hozták, amelyre a választottbírósági kikötés nem vonatkozik, illetve amelyre rendelkezései nem terjednek ki, az elismerés megtagadható;
• a mérnöktanácsosi eljárás mellőzésének eredményeként a választottbíróság ítéletének végrehajtását meg kell tagadni az adós szerint a New York-i Egyezmény V. Cikkének 1.b. és 1.d. pontjai alapján is, mivel egyrészt az adósnak nem volt lehetősége nyilatkozatát előterjeszteni, másrészt a választottbíróság eljárása nem felelt meg a felek megállapodásának;
• a választottbíróság ítélete büntető jelleggel alkalmazott jogkövetkezményeket, a marasztalás jogalapját büntető megközelítés determinálta. Ezért az ítélet nem tartozhat a New York-i Egyezmény hatálya alá, másrészt Magyarország közrendjébe ütközne annak elismerése, mivel a magyar jogrenddel ellentétes a szerződésszegés esetén alkalmazott büntető jellegű szankció;
• ugyanígy Magyarország közrendjébe ütközne a választottbírósági ítélet elismerése azért is, mert az ítéleti követelés érvénytelen szerződésekben rögzített árakon alapul: a végrehajtást kérő - megszegve a bahreini közbeszerzési szabályokat - az adós helyett közbeszerzési
- 276/277 -
eljárás lefolytatása nélkül, sokkal magasabb áron leszerződött két másik céggel a kivitelezési munkák lefolytatására. Ezek a szerződések az adós szerint érvénytelenek, mivel megkötésük a közbeszerzési szabályok megsértésével történt, ekként érvénytelen szerződésként hozzájuk joghatás sem fűződik, tehát az érvénytelen szerződésekben megállapított árak és az adóssal egyeztetett árak különbözete nem terhelhető az adósra;
• a választottbírósági ítélet indokolása homályos és hiányos: hallgat az adós által felhozott egyes érvekről, nem indokolja meg a marasztalás jogalapját és összegszerűségét.
Az első fokú bíróság megállapította, hogy a végrehajtást kérő kérelme megalapozott, egyrészt a végrehajtást kérő becsatolta a szükséges okiratokat, ekként a végrehajtási tanúsítvány meghozatalára irányuló eljárásnak formai akadályai nem voltak. Másrészt a bíróság megállapította, hogy az ügyben vizsgált választottbírósági ítélet a Vht. 15. §-a által felállított követelménynek is megfelel mivel polgári ügyben hozott marasztaló határozat.
Az adós által előadott kifogásokat az elsőfokú bíróság nem fogadta el az alábbiak szerint:
Elsősorban az adósnak a New York-i Egyezmény jelen ügyben való hatálytalanságára vonatkozó kifogását kellett vizsgálnia a bíróságnak. A New York-i Egyezmény XVI. Cikk 2. pontjának hatályos szövege szerint "A Magyar Népköztársaság az Egyezményt csak valamelyik másik Szerződő Állam területén hozott és csak a magyar jog szerint kereskedelminek tekintendő jogviszonyokból eredő vitákra vonatkozó határozatok elismerésére és végrehajtására fogja alkalmazni.". Az adós álláspontja szerint azért nem alkalmazható a magyar fenntartás miatt a New York-i Egyezmény, mert a választottbírósági ítéletben is leírtan a választottbíróság kifejezetten közigazgatási jogviszonyként bírálta el a felek között létrejött szerződést, egyértelműen megállapítva, hogy az nem polgári jogi szerződés. Mivel a szerződés nem polgári jogi (kereskedelmi), a New York-i Egyezmény sem alkalmazható, hiszen a magyar fenntartás miatt csak kereskedelmi jogviszonyokat elbíráló választottbírósági ítéletek végrehajtása kapcsán alkalmazható Magyarországon a New York-i Egyezmény. A bíróság álláspontja ellentétes az adós által előadottakkal: a közigazgatási jogviszonyok között léteznek olyan jogviszonyok, amelyekre nem jellemző a közhatalmi jelleg, ezek inkább mellérendeltségi jogviszonyok és még a magyar jogtudomány is vitatja ezek közigazgatási jogviszonyként történő definiálását. Ilyenek tipikusan a közigazgatási szervek által kötött megállapodások, szerződések más közigazgatási szervekkel, vagy más kívülálló szervekkel. Ezek közül természetesen csak a közigazgatási jog által szabályozott megállapodások, szerződések tekinthetők közigazgatási jogviszonynak, a polgári jogi szerződések (pl. vásárlások, vállalkozási szerződések) a polgári jogi jogviszonyok világába tartoznak. A felek által megkötött szerződést megvizsgálva megállapítható, hogy az a magyar jog tükrében egyértelműen kereskedelmi/polgári jogviszonynak minősül. Igaz, hogy az egyik szerződő fél nem a kereskedelmi/gazdasági piac hagyományos értelemben vett szereplője, nem gazdasági társaság, hanem egy közhatalmi személy. Ugyanakkor a magyar jog szerint ilyen személyek is köthetnek a piac egyéb szereplőivel olyan szerződést, amely nem a közhatalmi funkció gyakorlását jelenti, és ez a szerződés a bíróság álláspontja szerint ilyen szerződés volt. Az átviteli hálózat fejlesztésére, transzformátor mellékállomások tervezésére, gyártására, szállítására, összeszerelésére és karbantartására irányuló szerződés kifejezetten polgári- vagy kereskedelmi jogi szerződés és semmiképpen nem a közhatalmi funkció ellátása a szerződés lényegi eleme. A szerződés célja - a b.-i oldalon - nyilvánvalóan a közhatalmi funkcióhoz kapcsolódik, hiszen a kormány kötelezettsége a lakosság árammal való ellátása és a szerződés ennek a célnak a megvalósítását segítette volna. Ettől azonban a szerződés lényege, annak polgári jogi jellege nem változik.
Nem fogadta el a bíróság az adós azon érvelését, hogy a felek jogviszonyának megítélésére a b.-i jog az irányadó, mivel a jogviszony közjogi/magánjogi minősítése kizárólag a Magyarország által tett fenntartáshoz és ekként a magyar végrehajtási eljáráshoz kapcsolódik. Ezért irreleváns, hogy egyébként a felek közötti jogviták elbírálására a b.-i jog volt az irányadó. A New York-i Egyezmény III. Cikkének első fordulata szerint "a választottbírósági határozatokat valamennyi Szerződő Állam kötelezőnek ismeri el és ama terület eljárási szabályai szerint hajtja végre, amelyen a választottbírósági határozat elismerését és végrehajtását kérik". Mivel az elismerést Magyarországon kérik és az elismerésnek "magyar feltétele" a kereskedelmi jogi fenntartás, a kérdést is a magyar jog alapján kellett elbírálni. Hivatkozik a bíróság is a BH 2007.130. számú jogesetre, amely szerint, ha a "felek közötti megállapodás tartalmát tekintve nem egy alá- fölérendeltséggel járó munkaviszony jellegű jogviszony volt, hanem két önálló gazdasági egység közötti kereskedelmi jogviszony, amelyben a közös gazdasági cél elérésével mindkét fél önálló haszonszerzésre törekedett", akkor a jogviszony kereskedelmi jellegűnek minősíthető és nem fér kétség a New York-i Egyezmény hatályosságához.
Mivel a bíróság fentiek szerint megállapította a New York-i Egyezménynek az ügyre való alkalmazhatóságát, továbbiakban az adósnak azt a kifogását kellett vizsgálnia, amely szerint a végrehajtást kérőnek nem volt igényérvényesítési joga, mivel az adós álláspontja szerint a végrehajtani kért választottbírósági ítélet felperese az Energia és Vízügyi Minisztérium; ugyanakkor az elismerést nem ez a jogi személy, hanem a B. Királyság Villamosenergiáért és Vízügyért Felelős Tanácsa (Tanács) kérte. A két jogi személy között pedig nem állapítható meg jogutódlás az adós szerint, ekként a végrehajtást kérő elismerés iránti kérelmét azon az alapon is el kellene utasítania a bíróságnak, hogy a végrehajtást kérőnek nincs igényérvényesítési joga. Már a választottbírósági eljárás folyamatban léte alatt, az ítélet meghozatalát megelőzőn olyan jogutódlás következett be az adós szerint, amit a választottbíróság sem vett figyelembe ítéletében. Ezért az eljárás félbeszakadását kellett volna megállapítania, ennek hiányában pedig a választottbírósági ítélet véleménye szerint hatálytalan. Hivatkozott továbbá arra, hogy a jelen végrehajtási eljárásban a jogutódlás megállapítása kizárt, erre a bíróságnak nincs hatásköre, arról az ügyben eljárt választottbíróságnak kellett volna rendelkeznie.
A végrehajtást kérő az adós kifogására előadta, hogy valóban nem jogutódlás, hanem névváltozás történt a végrehajtást kérői oldalon: a korábban Villamosenergiáért és Vízügyért Felelős Minisztérium nem megszüntetésre, hanem átnevezésre és ezzel együtt átalakításra került. Ennek igazolására csatolta a Villamosenergia és Vízügyi
- 277/278 -
Tanács felállításáról rendelkező 2007. évi 98. számú rendeletet (hiteles OFFI fordításban). Az átalakítás/átnevezés folytán a minisztérium Villamosenergia és Vízügyi Tanács (a továbbiakban: Tanács) elnevezéssel működött tovább. Hangsúlyozta a végrehajtást kérő, hogy az adós egyébként maga is tudomásul vette a Tanácsnak a választottbírósági eljárásban betöltött felperesi pozícióját; magatartásával az adós a végrehajtást kérő Tanácsot az ítéletben foglalt követelés jogosultjának tekintette. Ennek alátámasztásául csatolta azt a 2008. június 13. napján kelt levelet, amely igazolja, hogy az adós a választottbírósági eljárás folyamatban léte alatt - a jogvita peren kívüli lezárására irányuló egyeztetés során - a Tanácshoz címezte leveleit, ekként már nem a minisztériumot, hanem a Tanácsot tekintette a követelés jogosultjának. A bíróság ebben a körben az alábbiakat állapította meg: a Tanács felállításáról szóló - 2007. évben - meghozott rendelet szó szerint nem rendelkezik a jogutódlás kérdéséről, hanem akként szól, hogy a Tanács a továbbiakban ellátja a minisztérium hatáskörébe utalt feladatokat, rendelkezik a minisztériumot megillető jogokkal és terhelik annak kötelezettségei, a minisztérium számára a költségvetésben elkülönített keretösszegek a továbbiakban a Tanácsot illetik meg. A Tanács tehát a minisztérium feladatait veszi át 2007. évtől. Ezért az adós 2008-ban kelt, a minisztériummal való egyeztetés során is már joggal a Tanácshoz címezte azon iratait, amik a perbeli szerződés tárgyához tartoztak. Figyelemmel arra, hogy a választottbíróság 2009. évben hozta meg ítéletét, amikor a Tanácsra vonatkozó szervezeti átalakítás már megtörtént, és a választottbírósági ítélet, valamint a felek magatartása is arra utal, hogy a Tanácsot a minisztériummal egy jogi személyként kezelték, a jelen bíróság is csak arra a megállapításra juthatott, hogy a Tanács a minisztérium részeként, annak átszervezéseként tovább működő szervezet volt. A becsatolt választottbírósági ítéletben sem található utalás arra, hogy az adós a választottbíróságnál kifogást terjesztett volna elő az akkor már közel két éve felállított Tanács felperesként történő mellőzése tárgyában. (A választottbírósági ítélet - magyar fordítása szerinti - 4. és 5. oldalán részletezi az adósnak a választottbíróság előtt felhozott védekezését, amely között nem szerepel a felperesi minisztérium kereshetőségi jogának vitatása.) Nem fogadta tehát el a bíróság az adósnak a jogutódlás és a végrehajtást kérő igényérvényesítési joga körében előadottakat.
Az adós következő olyan kifogása, amelyet a végrehajtást kérő igényérvényesítésnek kizártsága körében kellett - a fentieken túl - vizsgálni, az elévülési kifogás volt. Az adós álláspontja szerint ugyanis - figyelemmel a Vht. 57. § (1) bekezdésére, a végrehajtási jog a végrehajtandó követeléssel együtt elévült: az elismerni kért ítéletet a választottbíróság 2009. október 20. napján hozta, ugyanakkor az adós a jelen eljárásról szóló értesítést a magyar bíróságtól csak 2014. december 11. napján vette kézhez; a két időpont között a végrehajtást kérő nem tett írásbeli felszólítást a követelés érvényesítése céljából az adós felé, ezért követelése elévült.
A bíróság az adós elévülési kifogásának nem adott helyt: egyrészt egyetértett a végrehajtást kérővel abban, hogy ez a kifogás csupán a kielégítési végrehajtás során vizsgálható. Továbbá kizárt az irányadó bírósági gyakorlat szerint nemperes eljárásban egy olyan szerteágazóan bizonyítandó kérdésnek a vizsgálata, mint az elévülés. Erre kizárólag végrehajtás megszüntetése iránti perben van lehetőség, nemperes eljárásban semmiképp. Ilyen peres eljárás pedig értelemszerűen csak akkor indítható, ha a bíróság a (kielégítési) végrehajtást már elrendelte, addig ugyanis nem lehet a végrehajtás megszüntetését kérni, amíg az el sincs rendelve. Végrehajtás elrendelése iránti kérelmet a végrehajtást kérő pedig csak jelen végzés jogerőre emelkedését követően nyújthat be.
Ezt követően a bíróság az adósnak a New York-i Egyezmény V. Cikke alapján előterjesztett kifogásait vizsgálta.
A New York-i Egyezmény V. Cikkének 1.b. pontja második fordulata és az 1.d. pontja első fordulata és 1.c. pontja kapcsán az adós előadta, hogy a feleknek a választottbírósági hatáskört rendező, 2007. május 30. napján kötött megállapodása szerint a választottbírósági eljárást meg kellett volna előznie a mérnöktanácsosi eljárásnak. Mérnöktanácsosi eljárás lefolytatására azonban nem került sor, vagy ha igen, arról az adósnak nem volt tudomása, az az adós részvétele nélkül zajlott le. Hivatkozott arra is, hogy a mérnöktanácsos csak tanácsot adott egy levelében, de tényleges döntést nem hozott, pedig a felek választottbírósági szerződése kifejezetten döntés meghozatalát írta elő a mérnöktanácsosnak és a választottbírósági eljárás előfeltételének. Ekként az adós meg lett fosztva az állami bírósághoz fordulás jogától úgy, hogy helyette választottbírósági eljárást folytattak le, és azt is olyan keretek között, amelyhez az adós nem járult hozzá, mivel ellentétes a felek választottbírósági alávetéses megállapodásával. Ezért megvalósult a New York-i Egyezmény 1.b. és 1.d. pontja szerinti kimentési ok, vagyis az adósnak nem volt lehetősége nyilatkozatát előterjeszteni és a választottbíróság eljárása nem felelt meg a felek megállapodásának sem.
Ezzel szemben a bíróság az alábbiakat állapította meg a végrehajtást kérő álláspontját elfogadva: a végrehajtást kérő kezdeményezte a mérnöktanácsosi eljárást, a mérnöktanácsosnak felkért cég 2006. május 11. napján kelt levelében véleményezte a felek között kialakult helyzetet. Ezt megelőzően 2006. április 27. napján az adós tájékoztatta a mérnöktanácsost a kialakult helyzetről, 2006. május 2. napján a (későbbi) felperes válaszolt a mérnöktanácsosnak; a felek tehát folyamatos kapcsolatban álltak egymással, a későbbi felperes tájékoztatta álláspontjáról az adóst. Létrejött tehát egy egyeztetés a választottbírósági eljárás megelőzően a felek között, melynek végkifejlete valóban nem egy alakszerű döntés volt, hanem a mérnöktanácsos levelében tájékoztatta a felperest a kialakult helyzetre tekintettel az álláspontjáról. Egyetértett a bíróság azon végrehajtást kérői állásponttal, hogy nem a mérnöktanácsos által kiadott állásfoglalás elnevezését, hanem annak tartalmát kellett a bíróságnak minősíteni, és azt a bíróság elfogadhatónak találta, mint mérnöktanácsosi döntést a felek választottbírósági megállapodásának tükrében. Megjegyezte egyébként a bíróság, hogy a mérnöktanácsos ténylegesen nem volt döntési helyzetben, hanem az adós teljesítésének elmaradása miatt a felperes felé kellett arról véleményt nyilvánítania, hogy a felperes milyen további lépéseket tehet a helyzet megoldása felé. Döntési helyzetben a felperes (b.-i minisztérium) volt, az ő hatáskörébe tartozott az adóssal kötött szerződés esetleges módosítása vagy felmondása. Mivel tényleges kivitelezési munkák nem történtek, a mérnöktanácsos nem is volt abban a helyzetben, hogy ellenőrzési munkát végezzen és annak elbírálásáról tényleges döntést hozzon.
- 278/279 -
Az adós azon hivatkozása pedig minden alapot nélkülözött, hogy az állami bírósághoz fordulás joga a fentiek alapján csorbult volna az adós oldalán. Ennek semmi logikai kapcsolata nem volt az adós által előadottakkal, ezért azt a bíróság megalapozatlannak tartotta. Ugyanígy teljesen alaptalannak találta az adósnak a mérnöktanácsosi eljárás mellőzése miatt a közrendi záradékra (V. Cikk 2.b. pont) való hivatkozását is, mivel a mérnöktanácsosi eljárás a felek megállapodásának megfelelően lefolytatásra került. Ugyanígy alaptalannak minősítette az V. Cikk 1.c. pontra hivatkozást is (a választottbíróság ítéletét olyan vitás ügyben hozták, amelyre a felek választottbírósági kikötése nem vonatkozik): a mérnöktanácsosi eljárás lefolytatásra került, megvalósult tehát a felek által kikötött előfeltétele a választottbírósághoz fordulásnak; ezt követően pedig a felperes jogszerűen fordult a választottbírósághoz.
Az adós egyik legfőbb sérelme a választottbírósági eljáráshoz kötődően az volt, hogy az ügyben eljárt választottbírók közül kettő álláspontja szerint nem minősült elfogulatlannak, mivel érdekbeli kötődésük volt a felperessel: B. államának tisztviselői voltak, ezért választottbíróként is a felperesnek - vagyis az állam minisztériumának - az érdekeit tartották szem előtt, azzal függőségi viszonyban álltak, ekként függetlenségük, elfogulatlanságuk kétségbe vonható. Ezért a New York-i Egyezmény V. Cikkének 1.d. pontjába ütközne ezért az ítélet elismerése, mivel a választottbíróság összetétele és eljárása nem felelt meg ama ország jogának (B. állam jogának), amelyben a választottbíróság eljárt.
A bíróság e körben sem tartotta elfogadhatónak az adós kifogását: figyelemmel a New York-i Egyezmény V. Cikkének 1.d. pontjának szövegére, először a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a választottbíróság összetétele vagy eljárása megfelelt-e a felek megállapodásának. Csak a felek megállapodásának hiányában merül fel annak vizsgálata, hogy a megállapodás megfelelt-e ama ország jogának, amelyben a választottbíróság eljárt. A bíróság azt állapította meg, hogy a felek között volt ilyen megállapodás - aminek egyébként megfelelt a választottbíróság összetétele -, ezért a b.-i jognak való megfelelés vizsgálata fel sem merülhetett.
Mind az adós, mind a végrehajtást kérő beadványaikban igen részletesen leírták a választottbíróság tagjai által betöltött pozíciókkal kapcsolatos tényeket és az erre alapozott véleményüket. A bíróság feladata azonban annak vizsgálata volt az Egyezmény V. Cikkének 1.d. pontja alapján, hogy a felek megállapodásának, tehát a 2007. május 30. napján kelt választottbírósági hatásköri szerződésnek megfelelt-e a választottbírósági tagok megválasztásának módja. A bíróság a becsatolt iratokból, a felek előadásából és a választottbírósági ítélet érvénytelenítése tárgyában hozott állami bírósági ítéletekből azt állapította meg, hogy a felek betartották a hatásköri szerződésben a választottbíróság tagjainak megválasztására vonatkozó szabályokat. A választottbírósági ítéletből kiolvashatóan maga az adós is csak annyiban kifogásolta az eljárást, hogy álláspontja szerint nem a felek megállapodása szerinti időben értesítették a választottbíróság elnökének kinevezéséről. A választottbírók személyének elfogultságára az választottbírósági ítéletben nem történt hivatkozás. Ezt az adós a későbbiekben azzal magyarázta, hogy nem volt tudomása a választottbíróság kifogásolt tagjainak állami pozícióját illetően. E körben a bíróság álláspontja szerint az adós terhére esik annak előzetes, kellő időben történő felmérése, hogy az ellenérdekű fél által kijelölt választottbíró - és ekként a felek által jelölt tagok által megválasztott elnök is - elfogulatlannak minősíthető-e. A b.-i jog lehetőséget adott az adósnak a választottbíróság személyének visszautasítására, ezzel a jogával azonban nem élt. Mivel a választottbírósági hatásköri szerződést már a megválasztott bírók személyének ismeretében írta alá az adós, ezért utólag annak kifogásolása nem értelmezhető közrendbe ütközőnek (az adós a közrendi záradékra is tett hivatkozást a választottbírók elfogultsága miatt). Sőt az adós terhére esik az is - különösen annak tükrében, hogy az iratokból megállapíthatóan nem ez volt az adósi cég első olyan szerződése, amelyet az ... országok régiójában kötött -, hogy a vele szerződő ország jogát, jogrendszerét és ezáltal jogbiztonságát felmérje. Utólag ezen tények sérelmezése (mint például a hatalmi ágaknak a nem megfelelő szétválasztása a B. Királyságban) a bíróság álláspontja szerint semmiképpen nem vezethet ahhoz, hogy az adós a közrendi záradékra hivatkozással kérje az ítélet elismerésének megtagadását.
Helytálló a végrehajtást kérő azon hivatkozása, mely szerint a magyar bíróság nem kérdőjelezheti meg a B. Királyság állam bíróságai által a választottbíróság ítélet érvénytelenítésére irányuló perekben kialakított egybehangzó álláspontját, mely szerint a választottbíróság megválasztásának szabályait a felek megtartották.
További kifogása volt az adósnak, hogy a választottbíróság büntető jelleggel alkalmazott jogkövetkezményeket. Ebben a körben sem helytálló az adós kifogása: egyrészt a jelen bíróság a választottbíróság ítéletét érdemben nem bírálhatja felül, és az alkalmazott jogkövetkezmény minősítése minden kétséget kizáróan ebbe a körbe tartozna. Másrészt egy anyagi jogi jogintézmény minősítése (büntető jelleg) olyan kérdés, amely minden jogrendszer sajátja, nem lehet az egyes jogintézményeket egyenesen átültetve egy másik jogrendszer tükrében vizsgálni. (Megjegyezte a bíróság, hogy az angolszász jogrendszerek is ismerik az úgynevezett "punitive damage" fogalmát, ami szó szerinti fordításban büntető kártérítést jelent; tehát a polgári jogban alkalmazott büntető jellegű kártérítés nem csak a b.-i jog sajátja.) Ekként sem a közrendi záradékra hivatkozást (New York-i Egyezmény V. Cikk 2.b. pontja) nem tudta elfogadni a bíróság, sem a New York-i Egyezmény hatálytalanságára való hivatkozást.
A közrendi záradékra (New York-i Egyezmény V. Cikk 2.b. pontja) hivatkozott továbbá az adós azért is, mert álláspontja szerint a felperes követelése érvénytelen szerződéseken alapul: a választottbíróság által megítélt marasztalási összeg ugyanis az az összeg, amennyivel a felperes az adós teljesítésének elmaradása folytán - a közbeszerzési pályázaton az adóst követő második és harmadik helyen végzett - cégekkel való szerződéskötés során többet fizetett a munkálatok elvégzéséért. Ezek a szerződések az adós szerint érvénytelenek, mivel megkötésük a közbeszerzési szabályok megsértésével történt, ekként érvénytelen szerződésként hozzájuk joghatás sem fűződik, tehát az érvénytelen szerződésekben megállapított árak és az adóssal egyeztetett árak különbözete nem terhelhető az adósra. Hivatkozott továbbá az adós arra is, hogy a választottbíróság ítéletének indokolása hiányos és homályos. Mindkét körben a bíróság ismételten arra kellett, hogy hivatkozzon, hogy ezek a kérdések nem vizsgálhatók
- 279/280 -
az exequatur eljárásban. A választottbírósági ítéletben megállapított marasztalás (felül)vizsgálata - akár jogalapjában, akár összegszerűségében - vagy az ítélet indokolásának esetleges hiánya olyan érdemi kérdés, amelynek elbírálására nincs hatásköre az elismerés kérdésében eljáró bíróságoknak. Ezért az adós kifogását a bíróság nem vehette figyelembe.
Figyelemmel arra, hogy a bíróság az adós kifogásait nem találta megalapozottnak, nem adott helyt a tanúmeghallgatás és a szakértő kirendelése iránti adósi kérelemnek sem. A bíróság álláspontja szerint ez a felek által előterjesztett iratok ismeretében felesleges lett volna és az egyébként is igen jelentős költségeket olyan nagymértékben növelte volna, amit a jelen bíróság indokolatlannak tartott.
Az ügyben másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2201-3.Pfk.27.107/2015/10. számú végzésével az első fokú bíróság határozatát helybenhagyta (annak indokaira is kiterjedően). Kiemelte az alábbiakat:
• a New York-i Egyezmény hatálya kapcsán kifejtette, hogy önmagában a külföldi jog kikötése és a felek között létrejött szerződésben a külföldi jog közjogi normáinak használata nem változtat azon a tényen, hogy a magyar jog szerint kereskedelminek tekintendő a jogviszony. Attól, hogy a szerződő felek az adott jogviszonyra bármely állam közjogi normáinak alkalmazását is előírták, még nem válik maga a jogviszony közigazgatási jogviszonnyá;
• a jogutódlás kérdése fel sem merül, a minisztériumot nem megszüntették, hanem átszervezték. A választottbírósági eljárásban a felperesi minisztérium kereshetőségi jogát az adós (alperes) már vitatta, kifogását a választottbíróság vizsgálta. Az adós nem adott elő további olyan tényt vagy körülményt, amely akadályát képezné a végrehajtási tanúsítvány kiállításának;
• önmagában az a tény, hogy a választottbírák a B. Királyság tisztségviselői, még nem veti fel a függetlenségük és pártatlanságuk hiányát. Ugyanakkor a választottbíróság összetétele megfelelt a felek megállapodásának, ezért a New York-i Egyezmény V. Cikk 1.d. pontjára való hivatkozás nem helytálló;
• a mérnöktanácsosi eljárás hiányára vonatozó adósi kifogást a választottbíróság vizsgálta, azt alaptalannak ítélte, az adós részéről egyébként kivitelezés nem történt, tehát a mérnöktanácsos nem is tudott mit vizsgálni, ezért a New York-i Egyezmény V. Cikk 1.b. és 1.d. pontjaira való hivatkozás nem helytálló;
• a magyar jogtól eltérő külföldi jogi jogintézmények értelmezéséről kifejtett álláspontot már korábban ismertettem[11]
• a közrendbe ütközés a közérdeket sértő rendelkezést feltételez, alapvető jelentőségű jogi előírás nyilvánvaló megsértését jelenti. A közrendi klauzula csak kivételesen és megszorító jelleggel alkalmazható;
• a tanúsítvány kiállítása iránti kérelem kapcsán indult eljárásban az elévülés vizsgálatára nincs mód.
A jogerős határozat ellen az adós felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, ami a Kúrián Pfv.I.21.109/2016. számon van folyamatban, az eljárás még nem fejeződött be. ■
JEGYZETEK
[1] Végrehajtási jogi szakmai tanácskozás a Fővárosi Ítélőtáblán 2013. április 8. napján; 10. pont/ 8-9. oldal.
[2] Albert Jan van den Berg: The New York Convention of 1958: An Overview - 13. oldal.
[3] BH 2007.130.
[4] EBH 2006.1429.
[5] Mádl Ferenc - Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Nemzeti Tankönyvkiadó 1997., VII. fejezet, 24. §.
[6] A Fővárosi Törvényszék előtt 0100-1.Vh.500.029/2013. számon folyamatban volt eljárás.
[7] Kecskés László - Lukács Józsefné: Választottbírók Könyve; HVG-ORAC Kiadó 241-248. oldalon keresztül egy tejes fejezetet szentel könyvében a Legfelsőbb Bíróság ítéletének.
[8] Kecskés László - Lukács Józsefné: Választottbírók Könyve; HVG-ORAC kiadó 247-248. oldal.
[9] III.1.4.1. pont.
[10] Fővárosi Ítélőtábla 2201.-3.Pfk.25.077/2013/1.
[11] III.1.5. A külföldi határozattal szembeni követelmények cím alatt.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bírósági titkár.
Visszaugrás
