A fedezetelvonásra reagáló belföldi magánjogi szabályoknak, illetve gyakorlatuknak hatékonyságával kapcsolatos vita örökzöldnek nevezhető a jogtudomány berkein belül. A fedezetelvonásra, egyéb polgári jogi ügyleteknél nagyobb alkalmasságot mutató bizalmi vagyonkezelés in fraudem creditoris felhasználásának kockázata egy 2017 nyarán történt, váratlan, miniszteri indokolást mellőző jogalkotói lépés [2017. évi LXI. törvény 11. § c) pont] alapján jelentősen megnőtt, valamint külföldről kezdenek is begyűrűzni hazánkba a vagyonvédelmi szolgáltatások és így a vagyonvédelmi célú ügyletek.[1] Ennek apropóján is aktuálissá vált a hazai magánjog fedezetelvonásra reagáló - így különösen a fedezetelvonó, e céllal színlelő, többlettényállási elem mellett e miatt is nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző szerződéseket tiltó - szabályainak (a továbbiakban együttesen: szerződési tilalmak) vizsgálata.
A jelen dolgozat e vizsgálat számos aspektusa közül a szigorú témakezelés érdekében kizárólag a fedezetelvonó juttatásra marasztaló, ilyen szerződés fennállását megállapító, vagy azt létrehozó jogalakító ítéletek, és a marasztalás alapján a fedezetelvonást perfektuáló végrehajtói eljárási cselekmény anyagi jogi tilalmak hatályával való kapcsolatára[2] összpontosít. Azaz arra, hogy az ítéleti és végrehajtói cselekmény típusok milyen kölcsönhatásban, viszonyban állnak a szerződési tilalmakkal.
E tanulmányban a vizsgálatokat megelőzően röviden bemutatom a probléma mibenlétét, az anyagi jogi jogügyleti és az eljárási cselekményi tanok itt releváns részeit, majd megvizsgálom a két aktus típus kölcsönhatásait, ezek összefüggéseit, és ezek két jogterületi által szabályozott jogviszonyokra gyakorolt hatását.
Elöljáróban érdemes utalni arra, hogy a Benke[3] által említett, már a római jog gyakorlatában is felmerült kreatív fedezetelvonó módszereket, a szervezetek és magánszemélyek esetében az agresszív vagyonvédelmi,[4] adótervezési[5] technikák minden bizonnyal jelentősen továbbfejlesztették.
Benke szerint lényeges problémát vet fel a perbeli cselekménnyel történő fedezetelvonás is, így a per folyamán megvalósítható módozatok közé sorolta a szándékos per-
- 229/230 -
vesztést, a színleges perindítást, a perben alperesi oldalról az eljárási és anyagi kifogások felhívásának, bizonyítási és egyéb lényeges indítványok, kötelezettségek teljesítésének szándékos elmulasztását, vagy felperesi oldalról az ellenfél részére kifogás engedése által.
Az ilyen fedezetelvonási célú perbeli cselekménysorozat, illetve annak körében a jogvédelmi célú jognyilatkozatok megtétele elmulasztásának, hibás, alaptalan, eredménytelen, határidőn túli megtételének perbeli eredménye, hogy jogerős bírósági ítélet alapján kerülhet sor bírósági végrehajtásra és az adós helyett a bírósági végrehajtó általi vagyonátruházó cselekményre.
Ez alapján tehát a felek által színlelt polgári perben valóságban fenn nem állt követelés fennállását állapítja meg a bíróság és annak teljesítésében marasztalja jogerős ítélettel a fedezetet elvonni szándékozó jogalanyt, e marasztalás magánjogi jogügylet fennállásának bíróság általi megállapításán fog nyugodni.
Benke[6] úgy látta, hogy alapvető jelentőségűnek látszik azon tény, hogy a munkabér-követelések behajtása iránt jogerős bírósági határozaton alapuló, priorizált végrehajtás van folyamatban. Ilyenkor a fedezet elvonása tehát nem a munkaszerződésekből, mint jogügyletekből adódó követelések peren kívüli önkéntes teljesítése meglátása szerint, hanem "jogerős bírósági határozatok folytán megindult végrehajtások útján ment végbe, s így a res judicata árnyékában ragyogó biztonságban érezheti magát a trükkös adós."
Külön dolgozatban szükséges kezelni, de itt is említendő, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 21., a polgári jogi szabályok alkalmazásáról szóló alcímében (31. §) egyértelművé teszi, hogy a munkajog által szabályozott jognyilatkozatokra a Ptk. 6:120. §-a nem alkalmazandó, azzal, hogy az alkalmazandó Ptk. rendelkezések felsorolásából kihagyja e szakaszt. E rendelkezés miniszteri indokolása pedig kifejezetten is utal rá, hogy a Ptk. több hivatkozott rendelkezésének a munkaviszonyok terén történő alkalmazása tartalmi okból kizárt, így nem merülhet fel a fedezetelvonó szerződés alkalmazhatósága sem. Sajnálatos módon ezt axiomatikus igazságnak tekintette és így nem tért ki ennek indokolására. Vélhetően a jogszabály előkészítője kizártnak tartotta, hogy a munkavállaló és a munkáltató között ilyen ügylet létrejöjjön, azonban ez a fentiek szerint egyáltalán nem tűnik kizártnak, ezért e tilalom feloldása, a hitelezők érdekeinek megfelelő védelme érdekében a munkavállalók érdekeinek méltányos szintre csökkentése megfontolandónak tűnik de lege ferenda.
A fentiek alapján tehát az e dolgozatban vizsgált kérdés, hogy a magánjogi szerződési tilalmak megsértését valóban kizárja-e, hogy az azokat sértő magánjogi jogügyletre alapította a bíróság marasztalási, megállapítási ítéletét, vagy jogalakító ítéletében éppen maga hozta létre e magánjogi jogviszonyokat, esetleg ettől függetlenül, vagy azt követően bírósági végrehajtás keretében az ügylet dologi jogi mozzanatát, a rendelkező ügyletet éppen a bírósági végrehajtó valósította meg bírósági végrehajtási eljárásban.[7]
Vékás[8] utal rá, hogy az új Ptk. - a magyar kodifikációs hagyományokat követve - nem alkotott általános részt, jóllehet a jognyilatkozat jogintézménye több könyvben is alapvető szerepet játszik. Kiemelte, hogy a BGB a jogügyletet általános részében szabályozta, annak normáit, amelyek a kötelmi jogon kívül a dologi jogban, a családjogban és az öröklési jogban is szerepet kaphatnak, ott önálló részben foglalta össze. Felidézi, hogy - Szászy-Schwarz elutasító felfogását elfogadva - valamennyi magyar törvénytervezet és az 1959-es Ptk. is lemondott egy, a jogügyletet középpontba állító általános rész megalkotásáról.
Kiemelte, hogy a Ptk. kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a jognyilatkozatra vonatkozó szabályokat - ha a törvény maga eltérően nem rendelkezik - a nem kötelmi jogi (elsősorban a dologi jogi, kivételesen egyes családjogi és öröklési jogi) jognyilatkozatokra is megfelelően alkalmazni kell (6:10. §). Említést érdemel e körben az is, hogy a Ptk. a birtokátruházás szabályai között is tartalmaz ügyleti szabályokat: a birtokátruházásra a szerződés létrejöttére és érvényességére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni [5:3. § (1) bek.]. Ez a következtetés a 6:10. §-ból és a 6:9. §-ból levezethető volna. A külön rendelkezés mégis szükségesnek látszott, mivel a birtokátruházás központi jelentőségű intézményét a Ptk. vezette be ismét a magyar polgári jogba.
A Ptk. 6:90. §-ához fűzött magyarázata előtti áttekintésében is megerősíti, hogy akarathiba miatt nemcsak szerződési nyilatkozat, hanem más polgári jogi jognyilatkozat is megtámadható. A Ptk. 6:9-10. §§-aiból pedig az következik, hogy az érvénytelenségi okok, így különösen a tévedésre és megtévesztésre vonatkozó szabályok alkalmazási körét nem lehet a kötelmi jogi,[9] még kevésbé a szerződési jognyilatkozatokra leszűkíteni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
