felperes kereseti előadása szerint szerződést kötött az alperessel arra vonatkozóan, hogy áruk külföldről Magyarországra történő vasúti fuvarozása kapcsán szállítmányozási teendőket fog végezni. A felperes nyilatkozatában elvállalta, hogy a költségeket - ideértve a többletköltségeket és a kocsiálláspénzt - ő fogja viselni. A vasúti kocsik megrendelése külföldön az alperes, illetve külföldi partnerének a feladata volt.
A felperes által leszámlázott és a kocsiálláspénzeket is magában foglaló szállítmányozási díjak egy részét az alperes nem fizette meg a felperesnek. A felperes szerint a kocsiálláspénz egy része a CIM alapján visszaigényelhető volt, de az alperes a felperes felhívása ellenére nem bocsátotta az utóbbi rendelkezésére a visszaigénylés sikeréhez szükséges bizonyítékokat.
A felperes ezért keresetet nyújtott be az alperes ellen a fentieknél fogva ez utóbbit terhelő költségek megfizetésére kötelezés iránt.
Az alperes védekezésében a kereset elutasítását kérte. Előadása szerint a külföldi vasút különböző okokra - elromlott a mérleg, nem volt tolatómozdony stb. - hivatkozva nem indította útba a vasúti kocsikat. Kiemelte az alperes, hogy ő felszólította a felperest, ne fizesse ki az általa el nem ismert kocsiálláspénzeket, mivel azok felmerülését, illetve felróhatóságát vitatta, de a felperes megfizette a külföldi vasútnak a vitatható összegeket.
A Választottbíróság a felperesi keresetet részben alaposnak találta. Ő ugyanis a keresetileg érvényesített összeget de facto megfizette alvállalkozójának, a külföldi szállítmányozónak. A feladás helyszínén nem a felperes, hanem az alperes megbízottja működött közre; ő volt tehát abban a helyzetben, hogy ellenőrizze, mikor állítja ki a külföldi vasút az üres kocsikat és azokat mikor indítja útba. Az alperes garanciavállalási nyilatkozatot tett a külföldi vasúttal szemben abban a tekintetben, hogy a fuvardíjak és mellékköltségek megfizetése meg fog történni. Ennek alapján az alperes a kereseti követelés 10%-át el is ismerte.
A felperes terhére esik latba, hogy 9 vagon tekintetében észlelnie kellett volna, hogy a kocsiálláspénz felszámítása alaptalanul történt, mivel a külföldi vasút ezeknél a vasúti kocsiknál a ténylegessel szemben későbbi időpontot tüntetett fel.
Mindezek folytán a Választottbíróság úgy találta, hogy a szállítmányozási mellékköltségek viselése tekintetében megosztás mutatkozik indokoltnak. Ennek mértéke vonatkozásában irányító szempontként kellett figyelembe vennie, hogy a felperes külföldi alszállítmányozója kellő meggondoltság nélkül fizette a külföldi vasútnak, valamint, hogy az alperes megbízottja ellenőrzés nélkül igazolta a feladóállomás által kimutatott kocsiállásidőt.
Mindez arra vezette a Választottbíróságot, hogy a kereseti követelést megossza a peres felek között, vagyis, hogy a felperesi keresetnek csupán 50% erejéig adjon helyt. ■
Visszaugrás
