A felek házastársak voltak. Az együttélésük 1996 májusában megszakadt, az alperes 1996 júniusában a volt közös lakásból elköltözött.
A bontóperben a felek között létrejött egyezség szerint az ingatlanban lévő lakóegység használatát egymás között úgy rendezték, hogy az alsó szinti két szoba, közlekedő, fürdőszoba és WC kizárólagos használata a jelen per felperesét, míg a felső szint valamennyi helyisége kizárólag az alperest illeti, az alsószinten lévő étkező és konyha közös használata mellett úgy, hogy a házastársak egymástól többlethasználati díjat nem igényelnek. Az egyezséget a bíróság végzésével jóváhagyta.
Az ingatlan alsó szintjén a házastársak kialakítottak egy 62 négyzetméter alapterületű helyiség együttest, amelyet a nevére szóló engedély alapján az alperes cukrászdaként üzemeltetett. Erről az üzlethelyiségről az egyezség rendelkezést nem tartalmazott.
Az alperes a lakás neki juttatott részeibe nem tért vissza, az üzlethelyiséget azonban ő használta egészen 2003. szeptember 13-ig, amikor is azt a kulcsok átadásával a felperes birtokába bocsátotta.
A felperes a saját nevére szóló működési engedélyt azt követően szerezhette be, hogy az alperes engedélyét 2004. március 22-én visszavonták.
A bíróság a házastársi közös vagyont megosztotta, ennek keretében a volt közös ingatlannak az alperes tulajdonában állott 1/2 eszmei hányadát a 2000. december 15-én jogerőre emelkedett ítéletében a felperes tulajdonába adta.
A felperes más ingatlannal kapcsolatos elszámolási és egyéb vagyoni igények mellett a lakásingatlan tekintetében a életközösség 1996. június 6-i megszakadásától a közös tulajdont megszüntető jogerős ítélet meghozataláig többlethasználati, az ezt követő időtől az üzlethelyiség kiürítéséig bérleti díjat igényelt a cukrászdát üzemeltető alperestől, akinek a helyiségbérleti jogviszonyát felmondta. Az eredeti kereset a felmondás alapján kiürítésre kötelezésre is irányult, ez a birtokbaadással meghaladottá vált ugyanúgy, mint a birtokbaadást követő időre a folyamatosan fizetendő bérleti díj megállapítása is.
Az alperes a felperes többlethasználati díj igénynek elutasítását kérte, kifejtett jogi álláspontja szerint a közös tulajdont megszüntető ítélet alapján a felperes tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével a pereli volt közös ingatlan tulajdonában állott részét nem veszítette el, mert az általa időközben megindított perújítás eredményeként az értékkiegyenlítés összege, amelynek megfizetéséhez a bíróság az alapítéletben a tulajdon-átszállás ingatlan-nyilvántartási feltüntetését kötötte, időközben 4 900 000 forinttal magasabb lett.
Ehhez képest a használata mindvégig tulajdonosi használat volt, amelyért többlethasználati díj a felperesnek azért nem jár, mert a házassági bontóperben megkötött egyezségbe foglalt, a többlethasználati díjakról történő kölcsönös lemondás az általa az ingatlan egészéből tényleges használt cukrász üzletre is kiterjedt.
Egyben viszontkeresetet is előterjesztett a felperessel szemben, amelyben a felpereshez befolyt annak a bérleti díjnak a kiadását kérte, amelyet a felperes az ő kizárólagos használatába utalt lakrész bérbeadásával szerzett.
Az elsőfokú bíróság - egyéb a fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság jogerős részítéletével lezárt rendelkezései mellett - a meghozott ítéletével az alperest a cukrász üzlet 15 nap alatti kiürítésére kötelezte és egyben 1996. június 1. napjától 2003. július 31. napjáig számított lejárt többlethasználati díjként az alperest a felperes javára 4 243 022 forint többlethasználati, illetve bérleti díj megfizetésére kötelezte annak törvényes kamataival együtt.
2003. augusztus 1. napjától a helyiség kiürítéséig a havi bérleti díj fizetendő összegét 90 932 forintban állapította meg.
Az elsőfokú bíróság az alperes viszontkeresetét - amely az egyezséggel kizárólagos használatába utalt lakótér bérbeadásával kapcsolatos bérleti díj elszámolására irányult - elutasította.
Abban a kérdésben, hogy az alperes meddig volt az ingatlan tulajdonosának tekintendő, az ingatlan-nyilvántartási állapotot tekintette irányadónak, ehhez képest a felperes tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzését az alperes többlethasználati díj fizetési kötelezettségét azzal indokolta, hogy a felek egyezsége, illetve az abba foglalt közös lemondás a többlethasználati díj iránti igényekről az üzlethelyiség használatát nem érintette, a felperes tulajdonjogának bejegyzésétől pedig az alperes használata egyértelműen bérfizetési kötelezettséggel jár.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének az előzőekben részletezett rendelkezéseit részben megváltoztatva, az alperest a birtokbaadás időközbeni megtörténtéig; tehát 2003. szeptember 13. napjáig tartotta bérleti díj megfizetésére kötelezhetőnek, mégpedig 2000. december 15. napjától, amikor is a felperes erre az alperest felszólította. 2000. december 15-től 2003. szeptember 13-ig a lejárt bérleti díj öszszege 2 712 535 forint volt, ezért az elsőfokú bíróság által megállapított marasztalási összeget ennek megfelelően leszállította.
A viszontkereset elutasítása tárgyában hozott rendelkezést helybenhagyta azzal az indokolással, hogy a lakrész bérbeadás az alperes tulajdonjogának megszűnése után történt, így a felperesnek elszámolási kötelezettsége nincs. Kifejtett jogi álláspontja szerint "a volt házastársak közös tulajdonában lévő ingatlannak a lakásokra vonatkozó használatát megosztó egyezsége a közös tulajdon megszüntetésével hatályát vesztette, az alperesnek a tetőtéri lakás birtoklására, használatára, továbbiakban a Ptk. 140. § (1) bekezdése szerint jogcíme nincs. Ezért a megosztás folytán létrejött kizárólagos használatára és így a hasznosításból, bérbeadásból eredő haszon követelésére a felperes további 1/2 arányú tulajdonjoga bejegyzésétől nincs jogalapja". A bérbeadást 2001. szeptember 1-jétől lehetett megállapítani, és ekkor már az alperes nem volt tulajdonos.
Utalt még a másodfokú bíróság arra is, hogy az alperes tulajdonjogra alapított igényét és hivatkozását nem tudta figyelembe venni, mert mindaddig, amíg ennek ellenkezőjéről jogerős bírósági döntés nem születik, a bíróságok számára irányadó a felperes ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett joga, tehát az, hogy a perbeli ingatlannak a felperes a kizárólagos tulajdonosa.
A jogerős ítélet ellen mind a felperes, mind az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, az alperes továbbá a felperes felülvizsgálati kérelmével kapcsolatban csatlakozó felülvizsgálattal élt.
A felperes felülvizsgálati kérelme az alperes üzlethelyiség használatával kapcsolatban a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és a fizetési kötelezettség kezdő időpontjának az elsőfokú bíróság ítélete szerinti megállapítására irányult. Ehhez képest a kifejtett álláspontja szerint a cukrászda kizárólagos használatba vételének tényével a többlethasználati díj fizetés igénylése az ő részéről jogszerű volt, így az igénye kezdő időpontja az életközösség megszakadása. Ettől, vagyis 1996 júniusától a közös tulajdont megszüntető ítélet jogerőre emelkedéséig jár a többlethasználati díj és ezt követően a 2003. szeptember 13-i birtokbaadásig a bérleti díj.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a felperes keresetének elutasítására irányult, a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett. Ennek indokolásaként arra utalt, hogy az ő és a felperes között létrejött bontóperi egyezség annak tényleges tartalma szerint kiterjedt a cukrászda kizárólagos használatának az ő részére történő biztosítására is, hiszen egyébként - a felperes által is tudottan - a lakás alsó szintjének két helyiségére nem lett volna szüksége és arra nem is tartott volna igényt. Az egyezség tehát nemcsak a lakrészek használatát, hanem az ingatlan egészének a használatát rendezte, így a többlethasználati díjról lemondó nyilatkozatok is a teljes ingatlant érintő tartalommal hangzottak el.
A közös tulajdont megszüntető ítélet jogerőre emelkedésétől a felperes bérleti díj felszámítására azért nem volt jogosult, mert a közös tulajdon valójában az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés téves volta ellenére nem szűnt meg. Csatlakozó felülvizsgálati kérelme a felperes által bérbe adott lakrésze bérleti díjának kiadására, illetőleg elszámolására irányult.
A felülvizsgálati kérelmeket a Legfelsőbb Bíróság az alábbiak szerint alaposnak találta.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése szerint felülvizsgálati kérelem előterjesztésének jogszabálysértés esetén van helye. Ez a jogszabálysértés megvalósulhat az anyagi jog megsértésében, avagy olyan eljárási szabálysértésben, amelynek az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása volt.
A kölcsönös felülvizsgálati, illetőleg az alperes által előterjesztett csatlakozó felülvizsgálati keretekhez képest az adott ügyben elbírálandó kérdések a következők voltak.
1. Helyes volt-e a másodfokú bíróságnak az a kifejtett álláspontja, hogy az alperes kizárólag a házastársi közös vagyont megosztó ítélet jogerőre emelkedésétől tartozik a felperesnek a cukrászda kiürítéséig lakáshasználati díjat fizetni, mégpedig azért, mert a megelőző időszakra az akkor még tulajdonostárs alperestől többlethasználati díjat nem igényelt.
2. A fentiekkel kapcsolatban helytállónak fogadható-e el az alperesnek az az érdemi védekezése, hogy a jogerős, a házastársi közös vagyont megszüntető ítélet alapján történő tulajdonváltozás bejegyzés a tulajdonosi jogai jogszerű gyakorlását azért nem érintette, mert a felperes kizárólagos tulajdonjogát megalapozó, a megváltási öszszeg kifizetésének igazolásához kötött ingatlan-nyilvántartási bejegyzés érvénytelenné vált azzal, hogy utóbb a perújítási eljárásban a felperes fizetési kötelezettségét a bíróság 4 900 000 forinttal megemelte és ennek kiegyenlítésére azóta sem került sor.
3. Ha az előzőekhez képest az alperes változatlanul az ingatlan társtulajdonosának tekinthető, illetve tekintendő, akkor az egyezségük értelmezése szerint a többlethasználati díjról történő kölcsönös lemondásuk kiterjedt-e a cukrászda használatával kapcsolatos többlethasználat díjára is, illetve jogszerűvé teszi-e az alperesnek azt az igényét, hogy a kizárólagos résztulajdonosi használatába utalt lakrész felperes által felvett bérleti díját a felperestől követelje.
A jelenleg rendelkezésre álló peradatok alapján ezekben a kérdésekben megnyugtató döntés hozatalára nincs lehetőség.
Közös tulajdon megváltás útján való megszüntetése esetében - miként az adott esetben is történt - a bíróság egyidejű teljesítést rendelt el azzal, hogy a jogszerző tulajdonostárs tulajdonjoga csak a megváltási ár kifizetésének igazolását követően jegyezhető be az ingatlan-nyilvántartásba. Miután az ilyen ítélet esetében nincs szó eredeti szerzésről, a bíróság ítélete nem vonható a Ptk. 120. §-ában szabályzott "hatósági határozat" fogalmi körébe, ezért a tulajdonosváltozás nem az ítélet jogerőre emelkedésekor, hanem a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével következik be.
A jelen perrel párhuzamosan folyamatban volt az alperes által indított törlési per, annak jogerős befejezéséig a jelen pert a Pp. 152. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróságnak fel kellett volna függesztenie. A törlési per eredményétől függ ugyanis, hogy a felperes milyen összegű használati díjra tarthat igényt, a keresetnek helyt adó igény esetében figyelembe véve a felperes részteljesítését is.
A törlési per eredményének bevárása nélkül ezért a tulajdonosi helyzethez kötött követelések kérdésében megalapozott döntés nem volt hozható, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet és az elsőfokú bíróság ítéletének azzal elbírált rendelkezéseit a Pp. 275. § (4) bekezdésének második fordulata alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Pfv. I. 20. 656/2006. szám)
A perbeli ingatlan az alperes és két leánytestvére örökölt ingatlana volt 10/30-10/30 arányban.
Az ingatlanon két lakóépület állt, az egyik 99 négyzetméter alapterületű, az úgynevezett "A" épület a teljes 1099 négyzetméter nagyságú telekből 935 négyzetméter területtel. A másik a "B" épület, ez 40 négyzetméter alapterületű és ehhez 164 négyzetméter telekrész tartozik.
A két telekrész egymástól elválasztott és az 1988 júniusában kialakult használati rendet tükrözi, amikor is az alperes 10/30 eszmei részéből az 1988. június 28-án kelt adásvételi szerződéssel eladott a felperesek jogelődeinek az ingatlan egészéhez viszonyított 8/30 eszmei illetőséget.
A testvérei 10/30-10/30 eszmei hányadát a felperesek jogelődei a velük kötött öröklési szerződés alapján 1990-ben, illetve 1996-ban szerezték meg.
Az alperes az általa kötött szerződésben kifejezetten úgy állapodott meg a vevőkkel, hogy a "B" épület és az ahhoz kerített telekrész a visszamaradt 2/20 eszmei hányada természetbeni megfelelőjeként őt illeti. Halálukig a testvérei is ebben az épületben laktak.
Az alperes életvitelszerűen nem használja az épületet, azt alkotóháznak tekinti. Ott egy időben kényszerbérlő lakott, ő volt az, aki a ház tetőszerkezetét felújította. Az épület beköltözhető állapotáról is az alperes gondoskodott.
1992. szeptember 30-án kelt adásvételi szerződéssel a felperesek jogelődei 19 000 000 forint vételár ellenében eladták a tulajdoni illetőségüket (28/30 eszmei hányadot) a felpereseknek.
A szerződés mellékletéül szolgál az a kölcsönösen elfogadott, 1999. szeptember 20-i nyilatkozat, amelyet az alperes az elővásárlási jogáról való lemondása tárgyában tett és, amelyben fenntartotta az Sz. utcáról külön bejárattal megközelíthető "B" épület, valamint a hozzákerített és addig is birtokolt telekrész kizárólagos használatát. Ez ellen a vevők észrevételt nem tettek, elfogadták a jogelődeik által birtokolt, a G. utcáról nyíló telekrészt és az azon lévő "A" épületet.
Az alperes a felperesek tulajdonszerzéséig a kizárólagosan használt épületén 770 000 forint bekerülési költségű felújítást végzett. Ennek értékemelő hatása a 2004-es forgalmi értékre vetítetten 745 600 forint volt.
A felperesek az általuk megvásárolt és birtokba vett ingatlanrészen toldaléképítési, átalakítási és felújítási munkákat végezte 13 932 000 forint költséggel. Ennek az értékemelő hatása 2004-re vetítve 12 000 618 forint.
A felperesek az 1999. szeptember 30-i szerződést követően 2000. január 12. napján indították meg a jelen pert a közös tulajdon megszüntetése iránt az alperessel szemben úgy, hogy a bíróság az alperes illetőségét beköltözhetően adja az ő tulajdonukba, megfelelő ellenérték kifizetése mellett.
Az alperes ezt abban az esetben fogadta el, ha a tulajdoni hányadáért a felperesek minimálisan 7 000 000 forintot fizetnek. Ellenkező esetben természetbeni megosztást, vagy társasházzá alakítást kért, a felépítmények külön tulajdonba adásával a teleknek a megosztott használat szerinti tulajdoni aránya meghatározása mellett.
Az elsőfokú bíróság mind az esetleges természetbeni megosztás, mind a társasházzá alakítás tekintetében arra az álláspontra helyezkedett, hogy az olyan jelentős tulajdon-elvonást jelentene a felperesek oldalán, ami a méltányos és jogos érdekeiket súlyosan sértené. Ezért a megszüntetést az alperes 2/30 eszmei részének a felperesek tulajdonába adásával rendelte el.
Elszámolási alapnak az ingatlan 49 193 000 forintos forgalmi értékét tekintette és a külön beruházások kölcsönös elszámolása mellett a felpereseket az alperes javára 3 134 375 forint értéktérítés 15 nap alatti megfizetésére kötelezte. Rendelkezett a földhivatal megkeresésével a tulajdonváltozásnak a kifizetés igazolásával egyidejű átvezetéséről.
Az elsőfokú bíróság a döntésének indokolásaként azt emelte ki, hogy a közös tulajdon megszüntetésének kérése nem valósít meg - a nagyon kismértékű tulajdoni rész az ahhoz viszonyított jelentős többlethasználat mellett az ott életvitelszerűen nem lakó alperessel szemben - joggal való visszaélést.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva a felperesek közös tulajdon megszüntetése iránti keresetét elutasította.
Az alperest 2000. január 1-jétől 2006. március 31-ig lejárt többlethasználati díjként 570 000 forint 15 nap alatti megfizetésére kötelezte azzal, hogy 2006. április 1-jétől a használati díj fizetendő összege havi 10 000 forint.
A másodfokú bíróság döntése indokolásának lényege szerint a Legfelsőbb Bíróság PK 10. számú állásfoglalásának III. pontja lehetővé teszi a közös tulajdon megszüntetése iránti kereset elutasítását, ha a megszüntetés a többi tulajdonos kárára vagy jogos érdekeinek sérelmére történne. Az alperes kisméretű tulajdona és jelentős többlethasználata mellett az érdekek vizsgálatánál nem hanyagolható el az a körülmény sem - az alperes anyagilag erőtlenebb helyzete mellett, hogy az ingatlan használatát a tartósság szándékával rendezték azon jelentős beruházásokat végeztek. Önálló épületeket használnak, elkerített földrészlettel, így a felperesek jogos érdeke nem sérül, ha a természetben gyakorlatilag végrehajtott megosztás jogilag a közös tulajdon keretei között fennmarad. Az eltérést a megállapított többlethasználati díj kiküszöböli.
A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyása iránt.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta. Álláspontját a következőkkel indokolta.
A jogerős ítélet kizárólag a felülvizsgálat és az ellenkérelem keretei között vizsgálható felül, így a felülvizsgálattal nem támadott többlethasználati díj fizetésével kapcsolatos rendelkezést a felülvizsgálati eljárás során nem érintette.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése szerint felülvizsgálati kérelem előterjesztésének jogszabálysértés esetén van helye. Ez a jogszabálysértés megvalósulhat az anyagi jog megsértésében, avagy olyan eljárási szabálysértésben, amelynek az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása volt.
A Ptk. 147. §-a szerint közös tulajdon megszüntetését bármelyik tulajdonostárs követelheti. E jog érvényesítésének korlátozásáról a jogszabály nem rendelkezik; a Ptk. miniszteri indokolása is csupán arra utal, hogy a megszüntetés jogának visszaélésszerű, a többi tulajdonostárs méltányos érdekeit sértő gyakorlása ellen a Ptk. 5. §-a védelmet nyújt. A PK 10. számú állásfoglalás indokolása ezen túlmenően kifejti: a társadalmi és gazdasági viszonyok változásával azonban olyan élethelyzetekkel is számolni kell, amelyek indokolttá teszik a közös tulajdon megszüntetésére irányuló kereset ennél szélesebb körben jelentkező okok miatti elutasítást.
Az utóbbi évtizedekben - különösen olyan esetekben, amikor a földön több épület áll - gyakorlattá vált, hogy a tulajdonostársak az ingatlanok használati megosztásában tartós jelleggel (rendszerint a jogutódokra is kiterjedő hatállyal) állapodnak meg, s ezáltal megállapodásuk tartalma több vonatkozásban is túlmutat a Ptk. 140-143. §-aiban foglaltakra alapított PK 8. számú állásfoglalásban elismert esetkörökön. Elsősorban ingatlanhányad építkezés céljára történő értékesítése esetén az adásvételi szerződésben a felek rendszerint pontos körülírással (esetenként vázrajz mellékelésével is) meghatározzák a vevő kizárólagos használatába kerülő földterületet és arra - értve alatta az ott létesítendő épületet is - az eladó későbbi (társtulajdonosi) joggyakorlását a lehetséges legszűkebb körre korlátozzák. Hasonló a helyzet akkor, ha a földön több épület áll, s a tulajdoni hányad átruházásakor a felek az adásvételi szerződésben egyértelműen kinyilvánítják azon - a megosztás véglegességhez közel álló - akaratukat, hogy az ingatlan mely természetben meghatározott beépített részének korlátlan használata illeti meg az eladót illetőleg a vevőt, és a vételárat is ennek megfelelően határozzák meg. Az ily módon - tehát szándékegységben és a vételárban is kifejeződő módon - létrehozott megosztás folytán a használati jogosultság elsődlegesen már nem tulajdoni hányadhoz, hanem a tulajdonostársak visszterhes megállapodásához igazodik. Megjegyzendő, hogy a most említett esetekben egyébként a használat terjedelmétől a tulajdoni hányadok eredeti mértéke rendszerint már eleve eltért, illetőleg a ráépítés szabályai [Ptk. 137. § (3) bekezdése] folytán a hányadok megváltoztak vagy bármikor változhatnak.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a Ptk. 140-143. §-aiban foglalt szabályok és a PK 8. számú állásfoglalás iránymutatásai ilyen érdekhelyzetek esetében ne lennének alkalmazhatóak. A szerződéssel kialakított használati rend megváltoztatásánál azonban a bíróságnak messzemenően figyelemmel kell lennie a szerződéssel elérni kívánt célokra, felek ezzel összevetett érdekeire, s a használat - térítés fizetése mellett történő - újra rendezésére csak akkor kerülhet sor, ha a felek által szerződésbe foglalt szabályozásnál figyelembe vett körülmények olyan lényegesen megváltoztak, hogy az eredetinek helyesnek tekintett és a véglegességhez közeli szándékkal kölcsönösen elfogadott elrendezés az okszerű gazdálkodás követelményeit vagy az egyik fél jogos érde- keit már kirívó súllyal sérti.
Az ingatlanhasználat ily módon és tartalommal történt rendezése nem hagyható figyelmen kívül a közös tulajdon megszüntetése során sem. Ezekben az esetekben kellő súllyal kell a bíróságnak értékelnie, hogy a tulajdonostárs ingatlanrész használatához - kötelmi jogcímen - többlet jogosultságok is kapcsolódhatnak. A közös tulajdon megszüntetésére irányuló perben tehát a bíróságnak fokozottan szem előtt kell tartania a Ptk. 148. § (1) bekezdésének a rendelkezését, miszerint a közös tulajdon tárgyait elsősorban természetben kell megosztani. Ha ennek építésrendészeti vagy egyéb akadályai vannak, a Ptk. 148. § (2)-(3) bekezdése alapján kerülhet sor az egyik tulajdonostárs illetőségének a társa általi megváltására és végül az ingatlan értékesítésére. Mindhárom esetben a bíróságnak tekintettel kell lennie arra, hogy e kötelmi jogosultságok - a szerződésben foglaltakhoz képest - vagyoni értékkel bírnak, amely a tulajdonostársnak a közösből való részesedéséhez hozzászámítandó. Abban az esetben pedig, ha a közös tulajdon megszüntetése a tulajdonostársnak a használati jogosultságát megalapozó szerződésessel biztosított érdekét sérti, ez a sérelem a körülményekhez - mindenekelőtt a közösség megszüntetésének igényével fellépő tulajdonostárs indíttatásához - képest ok lehet a kereset elutasítására is.
A bíróság a jogerős ítéletében a bizonyítás anyagának helyes értékelésével állapította meg azt, hogy a használat megosztása és a véglegesség igényével történő rendezés tárgya volt annak az adásvételi szerződésnek, amellyel az alperes a 8/30 eszmei hányadát a felperesek jogelődeinek eladta. Ebben a szerződésben - azon túl, hogy pontosan megjelölték az alperes viszszamaradt tulajdoni hányadához természetben tartozó, a tulajdoni hányad mértékét egyértelműen meghaladó használat kereteit -, még abban is megegyezésre jutottak, hogy az alperes részére biztosított birtoklási kereteket belül a "rendelkezési jog" az alperest illeti.
A fenti szerződési kikötésnek az elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatba történő teljesen azonos tartalmú felvétele és a nyilatkozatnak az adásvételi szerződés részévé tétele a vevő felperesek által történő olyan elfogadást jelentett, amely az eladásig rögzült és a felperesek vételi szándékának kialakításakor általuk is ismert, a birtokbavétellel egyértelműen tudomásul vett helyzetet, teljes akarategységben megerősített használatrendezéssé minősítette.
Azt, hogy a felperesek tulajdonszerzése után 3,5 hónappal a szerződésük megkötésénél figyelembe vett körülmények lényeges változása miatt az alperes résztulajdonának az adott használati viszonyok melletti fennmaradása bármelyik fél érdekeit súlyosan sérti, az arra hivatkozónak kellett volna bizonyítani. Ilyen bizonyítási indítvány előterjesztésre azonban nem került sor.
A kifejtettekre figyelemmel az indokolásnak a fentiek szerinti kiegészítése mellett a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-a (3) bekezdésének első fordulata alapján hatályában fenntartotta. (Pfv. I. 21. 403/2006. szám) ■
Lábjegyzetek:
[1] Ebben a határozatában a Legfelsőbb Bíróság eltért a BH 1992. évi 4. számában 237. sz. eseti döntésében foglaltaktól, mely szerint a Ptk. 148. §-ának (2) bekezdése alapján a közös tulajdon az egyik tulajdonostárs illetőségének a másik tulajdonába adása esetén a bíróság határozatával (ítéletével) szűnik meg.
Visszaugrás
