Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Jegyző voltam, polgármester lettem... (Jegyző, 2016/1., 45. o.)

Dr. Lakos Rolandot, Csemő Község polgármesterét mutatjuk be

Jegyző voltam...

... 8 és fél évig Csemőben, egy (nem is olyan) kis Pest megyei településen.

Nem úgy születtem, és kisgyermekként sem arról álmodoztam, hogy a közigazgatásban fogok dolgozni. Az viszonylag korán eldőlt bennem, hogy jogász szeretnék lenni, ehhez a táptalajt édesanyám szolgáltatta, aki ma is ügyvédként dolgozik. Csemő településsel először ügyvédjelöltként kerültem kapcsolatba, majd az együttműködés ügyvédként is folytatódott. 2004-ben, 38 év közszolgálati jogviszony után nyugdíjba ment az elődöm, és akkor a nyugalmasabb és kiszámíthatóbb mindennapok reményében beadtam a pályázatomat a megüresedett jegyzői állásra. tizennégy pályázó közül, igaz a harmadik fordulóban, de nekem szavazott bizalmat a Képviselő-testület.

Szerettem jegyző lenni!

Szakmai pályafutásom egyik legszebb időszakaként emlékszem vissza a 2004-2013 közötti évekre. Volt tisztelete a tisztségnek, az embernek, a feladatnak! A településen is és a közigazgatási hierarchiában is. Nos, abból az ideámból, hogy "nyugalmasabb és kiszámíthatóbb mindennapok" nem sok valósult meg..., de azt is tudom, hogy ez ember- és habitusfüggő.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy alkothattam. Volt szabadságom és mozgásterem arra, hogy a mindenkori hatásköri jegyzékben írt kötelező feladatokon túl rendezvényeket szervezzek, újságot szerkesszek, weboldalakat készítsek és működtessek. Sok előnyt éreztem abból is, hogy ügyvédként kezdtem a pályafutásom: talán könnyebben szót értettem az emberekkel és más alapokról építkezett a helyzetfelismerésem, a problémamegoldásom. Büszke vagyok arra, hogy jegyzőségem időszaka alatt összesen egy esetben került sor írásbeli birtokvédelmi eljárás lefolytatására, minden más esetben már a bejelentést követően sikerült az ügyfelek között konszenzust kialakítani.

Polgármester lettem...

... 2014. október 12-én Csemőben, ugyanazon a (nem is olyan) kis Pest megyei településen.

Fantasztikus érzés volt szembesülni az emberek bizalmával, támogatásával. Különösen úgy, hogy sem a jegyzőségem ideje alatt, sem most nem vagyok csemői lakos. Csak a szívemben és az agyamban - és ez elégséges volt ahhoz, hogy magam több szavazatot kapjak, mint a másik négy (csemői lakóhelyű) jelölt-társam együttesen!

Szeretek polgármester lenni!

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére