1. Jelen tanulmányban röviden arra keressük a választ, hogy a magyar jogban az állami kárfelelősség a jogalkotással okozott kár vonatkozásában jelentkezik-e, és amennyiben igen, mik a kérdéskör lényeges, áttekintést érdemlő csomópontjai.[1] A konkrét kérdés, melyre a jelen írás választ keres, az alábbi: amennyiben egy miniszternek ármegállapítási kötelezettsége van, amelynek késlekedve és/vagy egyáltalán nem tesz eleget, akkor az állam kártérítési felelőssége megállapítható-e. Véleményünk szerint a jogalkotással okozott kár és az állam felelőssége között szoros összefüggés mutatható ki. Felmerül tehát az a kérdés, hogy az állam felelősségre vonható-e ama esetben, ha hibás jogszabályalkotásával - vagy a jogszabályalkotás elmulasztásával - kárt okoz? Köteles-e az állam eme kárt megtéríteni?
A kérdés megválaszolásának első lépcsője feltétlenül az immunitás meghatározása kell, hogy legyen. Köztudott, hogy az immunitás egyfajta felelőtlenség, azaz olyan kategória, amely a felelősségre vonás elmaradásának eseteit öleli fel. Történeti szempontból két jogi módszer érdemel említést. Az egyik az állami tevékenységek jellegük szerinti megkülönböztetésére épül és a iure imperii - iure gestionis, azaz a közhatalmiság és a kereskedőiség kategóriáinak hasznosításával dönt abban a vonatkozásban, hogy mely állami tevékenységek esnek felelősségi megítélés alá, és melyek élveznek immunitást. A másik módszer inkább szervezeti szemléletű, és abból indul ki, hogy az állam egyes részeinek tevékenységével kapcsolatban alkalmazható a felelősség, más állami szervezeti tevékenységek vonatkozásában viszont nem (fiskus-elmélet).[2]
2. Az állami kárfelelősség szabályozásának előfeltétele az volt, hogy különváljanak egymástól a szuverenitás jegyében végrehajtott állami feladatok azoktól az aktusoktól, amelyeket az állam nem hatalmi jelleggel visz véghez. Az abszolút immunitás elve a XIX. század végén kezdte elveszíteni a jelentőségét. Ezzel szemben két új felfogás jelent meg. Az egyik teljesen elutasítja az állami immunitást, míg a másik felfogás, a funkcionális immunitás tana a korlátozott immunitást fogadja el. Az utóbbi elmélet szerint az államot abban az esetben terheli felelősség, amikor magánjogi alanyként vesz részt egy jogviszonyban. A közhatalom gyakorlójaként tehát eme elmélet szerint is felelőtlen az állam.[3]
Történeti szempontból lényeges utalni a francia jogban 1938-ban ismertté vált ún. La Fleurette-esetre. Ennek lényege az volt, hogy jogszabály bizonyos tejipari termékek gyártását megtiltotta, és így az azt forgalmazó kereskedőknek ebből kára keletkezett. A francia jog szerint az állam akkor tartozik felelősséggel, ha a jogalkotással okozott károk mértéke jelentős, egy meghatározott személyt vagy személyeknek meghatározott csoportját éri, és a jogalkotási aktus nem zárja ki a kárfelelősség megállapítását.[4]
1. A jogharmonizáció vonatkozásában feltétlenül kiemelést érdemel, hogy az Európai Unió eredményes működésének lényeges feltétele az, hogy a közösségi államok tegyenek eleget jogharmonizációs kötelezettségeiknek és nemzeti jogrendszereiknek az Unió tevékenysége szempontjából fontos szabályait összhangba hozzák az Európai Unió jogharmonizációs irányelveivel. Általánosságban elmondható, hogy az európai integráció kiteljesedésével az Unió egyre szigorúbb a tagállamok jogharmonizációs kötelezettségszegéseinek megítélésénél.
Ahhoz, hogy a magyar szabályozás érthetőbbé, értelmezhetőbbé váljon, fontos megítélésünk szerint figyelemmel lenni néhány vezető európai uniós jogesetre a témakör kapcsán.
Fontos megemlíteni az 1971-es Aktien-Zuckerfabrik Schöppenstedt v. Council esetet, melyben az Európai
- 507/508 -
Bíróság a későbbiekben Schöppenstedt-formulaként híressé vált véleményét alakította ki. Ebben az ügyben 1971. február 13-án benyújtott keresetében az Aktien-Zuckerfabrik Schöppenstedt német cég az EGK Szerződés 215. cikkének (2) bekezdése alapján azt kérte az Európai Bíróságtól, hogy a Tanács térítse meg számára azt a kárt, ami az 1968. június 18-án meghozott 769/8. sz. rendelettel 1968. július 1-jei hatállyal bevezetett új cukor árszabályozás következtében érte. A kért összeg (155.411.13 DM) a felperesi társaságnál a korábbi német nyerscukor ár és az újonnan alkalmazni előírt ár különbözeteként mint elmaradt haszon (lucrum cessans) jelentkezett.
Az Európai Bíróság helyt adott a felperesi társaság alaki legitimációjának, ami a korabeli közösségi jogi viszonyok fontos vívmányaként értékelhető. Témánk szempontjából viszont sokkal fontosabb az, hogy az Európai Bíróság eme esetben alkotta meg - a jogalkalmazás és a szakirodalom által is későbbiekben gyakran hivatkozott - Schöppenstedt - formulát. Ennek az a lényege, hogy csak abban az esetben van lehetőség a Közösség marasztalására, ha a károkozás a Közösség részéről "gazdaságpolitikai jogalkotási intézkedés", a károsult "egyéni védelmét szolgáló magasabb rendű jogszabály megszegésével" történik, illetve ha "a jogsértés megfelelően súlyos" volt. Az Európai Bíróság a fenti formula első két elemét viszonylag lazán, harmadik elemét azonban alapvetően szűken, megszorító értelmezéssel értelmezi.
2. Az állami kárfelelősség vonatkozásában kiemelkedő az Európa Tanács 1984. szeptember 18. napján elfogadott ajánlása. Az ajánlás egyik fontos üzenete, hogy a tagállamoknak meg kell vizsgálniuk azt, vajon nem kell-e megfelelő mechanizmust kialakítani annak érdekében, hogy pénzügyi eszközök, alapok hiánya ne veszélyeztesse az állami jogalanyoknak az állami kárfelelősségből eredő kötelezettségeik teljesítését.
Az Európa Tanács 1984. évi állami kárfelelősségi ajánlása az alábbi nyolc elvet fogalmazza meg:
a) Az állami felelősség alapja objektív súlypontú felróhatóság. Jogellenesség esetén vélelmezni kell a felróhatóságot.
b) Az 1. elvben foglaltak nem teljesülése esetén is reparációt kell nyújtani, ha nyilvánvalóan igazságtalan, hogy a károsult maga viselje a kárát.
c) Mérsékelni lehet a kárfelelősséget, ha a kár bekövetkezésében a károsult, illetve olyan más személy is közrehatott, akinek tevékenységéért a nemzeti jog szerint a károsult felelős.
d) Nem lehet előírni, hogy előbb az állami jogalany "ügynökét" pereljék, és csak utána az állami jogalanyt, ha pedig előzetes államigazgatási eljárás van beépítve a bírósági eljárás elé, akkor az előzetes államigazgatási út igénybevétele nem veszélyezteti a bírósági út igénybe vételének lehetőségét.
e) Az 1. elv szerinti reparáció teljes kell, hogy legyen, a 2. elv alapján a "méltányossági" reparáció lehet "részleges" is. (Az állam kárfelelőssége a teljes kárra ki kell, hogy terjedjen, kártalanítási kötelezettsége viszont lehet részleges is.)
f) A reparációt nyújtó döntéseket minél előbb végre kell hajtani, és azokat megfelelő költségvetési és más módszerekkel biztosítani kell.
g) Az állami felelősséggel kapcsolatos igényérvényesítési határidők korlátozása nem veszélyeztetheti az igényérvényesítés tényleges gyakorlását.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
