(Családi Jog, 2012. december)
Lukács Nikolett cikke a témát történeti visszatekintéssel kezdi. Kitér rá, hogy az azonos nemű párok kapcsolatát a különböző korszakok másként értékelték. A zsidó kultúrkör ellenezte a homoszexuális[1] kapcsolatokat, míg az ókori görög és római kultúrában a társadalmi és magánélet elfogadott formája volt, a kései középkortól a XX. század közepéig az európai és amerikai kontinensen pedig ismét negatív megítélés alá esett. Sőt, a középkori Európában - annak ellenére, hogy a reneszánsz és a humanizmus meghatározó egyéniségei között számos homoszexuális személy volt található - súlyosan büntették is. A XIX. század európai felfogása betegségnek tekintette az azonos neműek iránti vonzalmat, ekkor tehát az addigi alapvetően büntetőjogi kategória orvosi és pszichológiai problémává vált. A XX. században már egyre inkább előtérbe kerültek azok a szervezetek, amelyek a homoszexuálisok jogaiért küzdöttek. A melegjogi mozgalmak megjelenésével mind több államban ismerik el az azonos nemű párok házasságát, illetve vezetnek be különböző ezt helyettesítő élettársi kapcsolattípusokat. Magyarországon az 1990-es évek elejéig a homoszexualitás és bármilyen ezzel kapcsolatos kérdéskör szinte tabunak számított, ezért a jogi szabályozás is váratott magára. Hazánkban is büntetőjogi kategóriaként szerepelt sokáig, "szodómia" néven említették, és még az 1878-as Csemegi-kódex is 1 évig tartó börtönbüntetéssel rendelte büntetni. Az 1961-es (szocialista) Btk. 279. §-a már csak a tizennegyedik életévét betöltött, de huszadik életévét el nem érő személlyel folytatott kapcsolatot szankcionálta. Az Alkotmánybíróság a 37/2002. (IX. 4.) AB határozatával megsemmisítette a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 199. és 200. §-ait, azok diszkriminatív volta miatt[2]. A korábbi büntető törvénykönyvek magát a fajtalanságot büntették, míg az újabb büntetőjogi szabályozások mindig feltétellé teszik a cselekmény erőszakos voltát is.
Az 1960-as évek szexuális forradalma a családjog területén, a házasság intézményében is komoly változásokat hozott, erre az időszakra tehető az élettársi kapcsolatok elterjedése is. A szerző áttekintve az amerikai szabályozást rögzíti, hogy az az azonos nemű párok jelenleg az USA fővárosában és hét tagállamában köthetnek házasságot (Massachusetts, Connecticut, Iowa, Vermont, New Hampshire, New York és Washington). A világviszonylatot tekintve pedig megállapítja: Jelenleg a világon 2001 óta 10 országban engedélyezték az azonos nemű párok közötti házasságkötést, ezek: Argentína, Belgium, Kanada, Izland, Hollandia, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Dél-Afrika és Svédország. Néhány országban azonban még mindig nem ismerik el a bejegyzett élettársi kapcsolatot a házassággal egyenértékű életközösségnek, ezek a következők: Bulgária, Ciprus, Észtország, Görögország, Írország, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Málta, Olaszország, Románia, Szlovákia. Legutóbb június 23-án San Marinóban fogadták el az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatát." A leginkább előrehaladott állam a kérdés tekintetében Dánia, ahol 1989-től létezik a "regisztrált partnerkapcsolat" nevű intézmény. A regisztrált partnerkapcsolat 2010 májusában odáig fejlődött, hogy a közös örökbefogadás lehetősége is megnyílt a párok előtt. Dániában és az Egyesült Királyságban a regisztrált partnerkapcsolat szinte minden tekintetben megegyezik a házassággal, pusztán megnevezésükben térnek el. [Megjegyezhető, hogy Franciaországban viszonylag korán, 1999-ben vezették be a házaspárokéhoz közelítő jogi státust biztosító ún. polgári szolidaritási paktum (PACS) jogintézményét, amelyet főként azonos nemű párok számára alakítottak ki a törvényalkotók. A paktumot azonban meglepő módon - eredeti céljával ellentétben - 94%-ban heteroszexuális párok, gyermek nélküli fiatalok és diplomások választják.]
Hazánkban az első szabályozási kísérletet - jóval a rendszerváltás után - a 2007. évi CLXXXIV. törvény elfogadása jelentette, amely azonban az Alkotmánybíróság 154/2008. (XII. 17.) AB határozatával nem lépett hatályba. Az Országgyűlés 2009-ben alkotta meg és fogadta el a jelenleg is hatályos 2009. évi XXIX. törvényt (továbbiakban: Bét.). A jogszabálynak a szerző szerint a számos pozitívuma mellett sok és lényeges hiányossága van, amelyek egyrészt a törvényalkotásból, másrészt az alkotmányozásból erednek. Tanulmányában e jogszabály hiányosságait kívánja vizsgálni. A Bét. elfogadásáig és hatályba lépéséig Magyarországon az azonos neműek kapcsolatát legalizáló jogintézmény egyáltalán nem állt rendelkezésre.
Összességében az alapjogokból eredeztethető állami elismerés jele, a 2009. évi XXIX. törvény a szerző interpretálásában nagy előrelépést jelentett a magyarországi családi jogi szabályozásban, de álláspontja szerint mindössze egy ígéretes kezdetnek tekinthető, nem hatékony és hosszan tartó jogi megoldásnak.
Bejegyzett élettársi kapcsolat akkor jön létre, ha az anyakönyvvezető előtt együttesen jelenlévő két, tizennyolcadik életévét betöltött, azonos nemű személy személyesen kijelenti, hogy egymással bejegyzett élettársi kapcsolatot kíván létesíteni [Bét. 1. § (1)]. A bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése nyilvánosan, két tanú jelenlétében történik, ezáltal az a házasságkötéssel teljesen azonos formai jegyeket hordozó jogintézmény.
A bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnése tekintetében is a házassággal megegyező eseteket sorol fel a törvény, az igazán szembetűnő különbséget a szerző négy ponton látja.
1. A bejegyzett élettársak kapcsolatukat nem "házasság", hanem "bejegyzett élettársi kapcsolat" megnevezéssel illetik, és nem engedélyezett a házastársak által történő közös gyermekké fogadásra vonatkozó szabályok alkalmazása. Ez gyengébb jogi védelmet jelent a pár tagjai számára a szülői jogok gyakorlása során. A bejegyzett élettársi kapcsolat apasági vélelmet sem keletkeztet, és a bejegyzett élettársaknak arra sincs lehetőségük, hogy az egyik bejegyzett élettárs partnerének gyermekét örökbe fogadják.
2. A házastársak névviselésére vonatkozó rendelkezések szintén nem alkalmazhatóak a bejegyzett élettársakra. Ennek a jognak a megvonása Lukács szerint felesleges volt a jogalkotó részéről, mivel a névviseléshez való jog korlátozásának tekinthető, ennek pedig szükségességi-arányossági aránya álláspontja szerint megkérdőjelezhető. 3. A bejegyzett élettársi kapcsolattal kapcsolatos, a házassági szabályokhoz képest harmadik fő eltérést az a korlátozás jelenti, hogy az emberi reprodukcióra irányuló, külön törvény szerinti eljárásoknak a házastársakra vonatkozó rendelkezései a bejegyzett élettársakra nem alkalmazhatók, ami a gyermekvállalás jogának korlátozásaként értelmezhető. 4. Az utolsó lényeges különbség, hogy a házasságot 16. életévét betöltött személy a gyámhatóság engedélyével megkötheti, míg azonos neműek esetén ez a lehetőség nem adott, ilyen kapcsolatot csak 18. életévüket betöltött, teljes cselekvőképességgel bíró személyek létesíthetnek. További különbség, hogy nem 30 napos, hanem 6 hónapos várakozási idő van, szemben a házasságkötéssel.
Az azonos neműek házasságkötésének kérdése a magyar jogban átpolitizálttá vált. A régi Alkotmányt (1949. évi XX. törvény) 2012. januári hatállyal Magyarország Alaptörvénye váltotta fel. Az Alaptörvény Alapvetésének L) cikk (1) bekezdése világosan és egyértelműen fejti ki a törvényhozók felfogását, amikor a következőképpen rendelkezik: "Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját". A szerző szerint az Alaptörvény ezzel nemcsak az uniós tendenciáknak, hanem saját magának is ellentmond, hiszen más helyeken rögzíti az esélyegyenlőség megvalósulásának segítését, az egyéni szabadság kibontakoztatását, de sem az egyéni szabadság, sem az esélyegyenlőség megvalósulását nem teremti meg a hatályos szabályozás, sőt a jelenlegi Alaptörvény éppen az esélyegyenlőtlenség elmélyítését érheti el.
A jogalkotók különböző okok miatt nem rendezték a problémát. Ezen okok egy része jogi természetű, más részük társadalmi, politikai, vallási jellegű. Az alkotmányosságra és a kereszténység elveire hivatkozva sokan emelnek szót a házasság intézményének az azonos nemű párokra történő kiterjesztése ellen. A szerző szerint a leggyakrabban elhangzott ellenérvek a következők: "ha lehetővé teszik az azonos neműek közötti házasságot, akkor elkorcsosul a társadalom". Sokak szerint "az ilyen házasságok erkölcstelenek, nem egyeztethetőek össze a keresztény világképpel", "ezekből a kapcsolatokból nem születik gyermek, ami viszont a házasságkötés legfontosabb szerepe lenne", "ha engednék az örökbefogadást, akkor a kisgyerek lelki fejlődésére káros hatással lennének az azonos nemű szülők, mivel szerepzavarhoz vezethet az apa- vagy az anyahiány", illetve "veszélyes a házasságra nézve".
A szerző cikkének záró részében ellenérveket és statisztikákat sorakoztat fel a fenti kijelentések cáfolatára.
A társadalom elkorcsosulásának veszélyét sokan használják ellenérvként az azonos nemű párok házassága elismerésének magakadályozására. Az érvelés a szerző szerint alapvetően hibás, mivel egyfelől szubjektív, másfelől a társadalmi felfogást alapvetően nem egy társadalmi réteg határozza meg. Az egyházjogban az 1055. kánon leírása szerint "a házasság az a szövetség, amelyben a férfi és a nő az egész élet olyan közösségét hozza létre egymással, amely természeténél fogva a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul". A római jogban Modestinus meghatározása szerint a házasság "a férfi és a nő kapcsolata, egész életre szóló sorsközösség, isteni és emberi jog szerinti közösség", ugyanakkor a Biblia legfontosabb tanítása, hogy Isten minden teremtményét szereti. Ez tehát a szerző bővebben nem kifejtett válasza arra az ellenérvre, hogy "az ilyen házasságok erkölcstelenek, nem egyeztethetőek össze a keresztény világképpel".
Arra pedig, hogy "ezekből a kapcsolatokból nem születik gyermek, ami viszont a házasságkötés legfontosabb szerepe lenne", ellenérvként megállapítja: számos heteroszexuális pár kapcsolatából sok év próbálkozás után sem születnek gyermekek, ezen túlmenően szerinte a házasság fogalmához sem tartozik feltétlenül hozzá a gyermek léte. A szerző által citált kutatás és egy USA-beli összefoglaló jelentés alapján nem állapítható meg különbség a hetero- és homoszexuális párok által nevelt gyerekek viselkedése és lelki, szellemi fejlődése között, valamint ezek a gyermekek nem válnak nagyobb arányban homoszexuálissá, mint a heteroszexuális párok által nevelt gyerekek. Idézi továbbá az Alkotmánybíróság 32/2010. (III. 25.) AB határozatának indokolását is, amely szerint "az azonos nemű párok kapcsolatának ilyen formában történő elismerése semmiképpen nem minősíthető a gyermek egész személyiségét, testi, szellemi vagy erkölcsi fejlődését negatívan érintő kárnak vagy veszélynek, ha szocializációja során a homoszexualitás elfogadását tükröző szabályozással, illetve ennek megfelelő társadalmi magatartással találkozik."
A cikk szerint a házasság intézményére gyakorolt veszélyes hatást cáfolják azok a KSH statisztikai mutatók is, amelyek szerint a 2010-es és 2011-es évben hazánkban országosan viszonylag csekély számú bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítettek. "A törvény hatálybalépése után 2009 második felében 67, 2010-ben 80 ilyen kapcsolatot anyakönyveztek. Utóbbiból 61 férfi és 19 női pár volt, az esetek több mint felénél budapesti lakosok, melyekből a férfiak átlagosan 40, a nők 35 évesek kötötték kapcsolatukat. A férfipartnerek között átlagosan 9,7 év, a nőknél 3,3 év volt a korkülönbség. 2011-ben a bejegyzett élettársi kapcsolatok száma csaknem felére, 45-re csökkent, ezek közül 24 férfi és 21 női pár volt. A férfiak átlagosan 37,7 évesen, a nők 34,2 évesen kezdeményezték az eljárást, köztük az életkorkülönbség férfiak esetében 6,4, nők esetében 6,0 év volt." Debrecenben - a szerző lakóhelyén - eddig 2 bejegyzett élettársi kapcsolatot kötöttek, mindkét esetben férfiak. Ezen statisztikai mutatók alapján látja Lukács alátámasztottnak, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatok semmiféle veszéllyel nem járnak a házasság intézményére.
Összegzésül a szerző a házasság intézményének az azonos nemű párokra vonatkozó kiterjesztését javasolja. Álláspontja az, hogy ez az egyetlen olyan jogintézmény, amely megfelelően létrehozhatja az alkotmányos esélyegyenlőséget. A családjog európai és amerikai változásai mellett a hazai szabályozás sem mehet el, a minden állampolgárnak járó családjogi jogosultságok az azonos nemű párokat is megilletik. Lukács további javaslata az örökbefogadás legalizálása az azonos nemű párok számára is, ez lenne a másik "pillére" az esélyegyenlőség megteremtésének. A harmadik, egyben kiegészítő jellegű javaslat a Jobbágyi Gábor által felvetett áttekinthető szabályozási rendszer megteremtése az élettársi kapcsolatok vonatkozásában. Utóbbival mindenképp egyetérthetünk, még ha a többi javaslat elfogadhatóságával kapcsolatban a cikk egésze nem is győzött meg bennünket.■
JEGYZETEK
[1] A cikkben említett érdekesség - egy újabb "hungarikum", ami nem ismert széles körben -, hogy a "homoszexualitás" szót a XIX. században Kertbeny Károly magyar újságíró alkotta meg, aki 1880-ban egy homoszexualitásról szóló fejezetet írt Gustav Jäger A lélek felfedezése című művéhez, s ekkor alkotta meg többek között a "heteroszexualitás", a "homoszexualitás" és a "monoszexualitás" kifejezéseket.
[2] Megítélésünk szerint a 37/2002. (IX. 4.) AB határozat nem csak említés szintjén lenne érdekes e téma szempontjából, de nem feladatunk a szerző cikkét kiegészíteni, csupán ismertetésére szorítkozhatunk.
Visszaugrás
