A felperes módosított keresetében a perbeli ingatlan alperes tulajdonában álló 1/3-ára tulajdonjoga megállapítását és annak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését kérte elsődlegesen az alperessel kötött ajándékozási szerződésre, másodlagosan adásvételre alapítottan.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az ajándékozási szerződés alapján a felperes kötelmi igénye elévült. Állította, hogy az ajándékozás feltétele nem következett be, mert a felperes az édesanyjuk síremléke költségei fele részének megfizetését vállalta, de nem teljesítette.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A megállapított tényállás szerint a peres felek testvérek, édesanyjuk halálát követően másik testvérükkel közösen 1/3-1/3 arányban örökölték a perbeli öröklakást.
A másik társtulajdonos által indított perben a bíróság a közös tulajdont részben megszüntetve az ingatlan 1/3 illetőségét megváltási ár ellenében a jelen per felperesének tulajdonába adta. A peres felek - akkor alperesi pozícióban - 2001. október 17-i beadványukban előadták, hogy az I. r. alperes a perbeli ingatlan örökölt része tulajdonjogáról a felperes javára lemond, és erre vonatkozóan 1999. május 18-án kelt ajándékozási szerződésnek nevezett okiratot csatoltak. Az I. r. alperes a lemondást azzal indokolta, hogy édesanyjuk végakarata az volt, hogy halála után lakását a felperes örökölje, mivel életében gondozta, ápolta őt és férjét, továbbá 80.000 forintot fizetett, hogy férje a leányának kötelesrészét ebből kifizethesse és így az ingatlan egésze édesanyjukra szállhatott. Az okiratot mindkét fél aláírta. A közös tulajdon megszüntetése iránti perben a 2002. január 28-i tárgyaláson a felperes előadta, hogy az alperes tulajdoni hányadát neki ajándékozta, az okirat a tulajdonváltozás bejegyzésére nem alkalmas, szándékukban áll ügyvéd által ellenjegyzett okirattal azt megtenni, de erre vonatkozóan még nem intézkedtek. Az alperes ez alkalommal is úgy nyilatkozott, hogy az őt megillető hányadról az ápolás, gondozás fejében a felperes javára lemondott.
A peres felek - bár írásban nem rögzítették - megállapodtak, hogy édesanyjuk síremlékének költségeihez a felperes hozzájárul és csak annak megtörténte után készítenek "hivatalos" szerződést. A közös tulajdon megszüntetési per befejezését követően a felperes a szerződés elkészítése érdekében ügyvédhez fordult. Az alperes a szerződéskötést megtagadta, arra hivatkozott, hogy elszámolási vitájuk van, és amíg azt a felperes nem rendezi, a szerződést nem írja alá. A felperes a síremlék költségeihez nem járult hozzá, a pert megelőző felperesi felhívásra az alperes nyilatkozatot nem tett.
Az ítélet jogi indokolása szerint a Ptk. 115. és 116. §-aiból következően a tulajdonjog átruházására irányuló érvényes szerződés alapján a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésére irányuló igény nem minősül el nem évülő tulajdoni igénynek, az kötelmi jellegű, ezért arra a Ptk. 324. § és azt követő §-ai vonatkoznak. A perben nem volt vitás, hogy az alperes által tett jognyilatkozat a tulajdonjog bejegyzésére nem volt alkalmas. A felperes az alperest írásban csak 2004. szeptember 9-én hívta fel a bejegyzésre alkalmas jognyilatkozat tételére, követelését 5 éven belül nem érvényesítette, az elévült és a Ptk. 325. § (1) bekezdés szerint bírói úton már nem érvényesíthető. Utalt arra is, hogy a korábbi eljárás jogerős befejezését 2004. május 24-ét követően tett felperesi intézkedés figyelembevételével is elévült a felperes igénye.
A felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy a felperes a perbeli ingatlannak az alperes nevén nyilvántartott 1/3 tulajdoni illetőségét ajándékozás címén megszerezte. Az elsőfokú bíróság útján megkereste a körzeti földhivatalt a tulajdonjog változás ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetése érdekében, az alperest ennek tűrésére kötelezte.
A másodfokú bíróság kiegészítette a tényállást azzal, hogy a perbeli lakás a felek édesanyjának halálát követően egy évig üresen állt, addig a felek a költségeket közösen viselték, azóta a felperes lánya lakik benne és viseli a költségeket. A másodfokú bíróság az ítélet megváltoztatását azzal indokolta, hogy a felek között 1999. május 18-án létrejött szerződés a Ptk. 579. § (1) bekezdés szerinti ajándékozási szerződés, amelynek írásbafoglalt tartalma a XXV. Polgári Elvi Döntésben írt érvényességi feltételeknek megfelelt, bár a keletkezésekor hatályos és az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez szükséges követelményeknek nem felelt meg. A felperes tulajdont csak az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel szerez, erre azonban nem került sor, kötelmi jogszerzése ezért dologi hatályúvá nem vált. A tulajdonjog bejegyzésére a Ptk. 116. § (1) bekezdése alapján nem tarthat igényt, és nem hivatkozhat a Ptk. 115. § (1) bekezdésére sem, viszont az alperessel szemben az ajándékozási szerződésen alapuló ingatlan-nyilvántartási bejegyzést engedélyező nyilatkozat kiadására a Ptk. 295. §-a alapján igényt tarthat. Ez az igény kötelmi jellegű, amely a Ptk. 324. § (1) bekezdésben írt idő elteltével évül el.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a közös tulajdon megszüntetése iránti perben tett alperesi nyilatkozatok (2001. október 17-i előkészítő irat, 2002. január 28-i tárgyaláson tett előadás) az ajándékozás érvényes létrejöttére vonatkozó olyan elismerésnek minősülnek, amelyek az elévülést megszakították, így az újból kezdődött, és a felperes pert megelőző felszólításától, majd a perindítástól az elévülés nem következett be. Miután a felperes igénye nem évült el, keresete nem volt elutasítható.
Azzal kapcsolatban, hogy az ajándékozás feltételhez volt kötve, arra utalt, hogy a feltétel létét a felperes nem ismerte el. Nemteljesítés miatt a Ptk. 582. § (3) bekezdése alapján az ajándék visszakövetelésének lenne helye, az alperes erre irányuló viszontkeresetet azonban nem terjesztett elő. Az alperes a hagyatéki eljárásban és a korábbi perben a feltételek létére nem is hivatkozott, az okirat azt nem tartalmazta, érdektelen tanúk vallomása alapján pedig nem vonható le az a következtetés, hogy az ajándékozáskor annak feltétele lett volna. Ebben a körben az alperes házastársának vallomását figyelmen kívül hagyta, mert az a feltárt bizonyítékoknak ellentmondott. Kifejtette azt is, hogy az ajándékozási szerződést teljesítettnek kell tekinteni, ezért a teljesítés megtagadása a Ptk. 580. §-ra hivatkozással nem lehetséges.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet annak hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyása iránt.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Ptk. 117. §-ának (3) és az Inytv. 3. § (1) és (2) bekezdését sérti. Az adott esetben a felperes tulajdonjogának bejegyzése nem történt meg, ebből következően a tulajdoni illetőséget nem szerezte meg, ezért nem lett volna helye annak, hogy azt a bíróság megállapítsa. A bíróság indokolási kötelezettségének sem tett eleget és az ítélet rendelkező része az indokolással sincs összhangban. A felperes a jognyilatkozat pótlása iránti keresetét visszavonta, tulajdonjoga megállapítását a Ptk. 116. §-a alapján kérte. A bíróság részletesen indokolta, hogy a kereset a Ptk. 116. §-a alapján nem teljesíthető, ugyanakkor a rendelkező részben ennek ellenkezőjét állapította meg. Álláspontja szerint ez az eljárási szabálysértés az érdemi döntésre is kihatott. Hivatkozott arra is, hogy az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja folytán érdemben nem bírálta el ellenkérelmét. A felajánlott bizonyítást nem folytatta le, ezzel a Pp. 163. § (1) bekezdését sértette. Téves ezért a másodfokú bíróság álláspontja abban, hogy a Ptk. 580. §-ra nem lehet hivatkozni és a kioktatási kötelezettség elmulasztása miatt nem kerülhetett sor az elsőfokú eljárásban az ajándék visszakövetelése iránti viszontkereset előterjesztésére sem. Tévesen foglalt állást a másodfokú bíróság az elévülés kérdésében is, mert azt a jognyilatkozat megtételére vonatkozó tartozást-elismerő nyilatkozat szakította volna meg, nem pedig az ajándékozási szerződés elismerése. Tévesen állapította meg a bíróság azt is, hogy az ingatlant a felperes birtokába adta, abban korábban sem lakott, a felperes azt saját jogán birtokolja. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság nem látta megállapíthatónak az ajándékozás feltételhez kötését. Álláspontja szerint a bíróság a Pp. 206. §-ának rendelkezéseit sértette, ezzel kapcsolatban utalt a perbeli bizonyítékokra és kifejtette azt, hogy a bizonyítási kötelezettségének eleget tett.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbi indokok szerint találta alaptalannak.
A felperes keresetében az alperessel az ingatlanhányadra kötött szerződése alapján tulajdonjoga "megállapítását" és annak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését kérte.
A Ptk. 117. §-ának (3) bekezdése szerint ingatlan tulajdonjogának az átruházásához az erre irányuló szerződésen vagy más jogcímen felül a tulajdonváltozásnak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése is szükséges. A Legfelsőbb Bíróság XXV. számú Polgári Elvi Döntése szabályozza azt, hogy a szerződés polgári jogi szempontból milyen kellékek írásbafoglalása esetén jön létre érvényesen. Ahhoz, hogy alkalmas legyen a célzott joghatás elérésére, a szerző fél tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére is, az ingatlan-nyilvántartási szabályok további tartalmi és alaki kellékeket írnak elő.
A felek között 1999. május 18-án létrejött az alperesi tulajdoni hányad átruházására irányuló szerződés az ingatlan átruházására irányuló szerződések érvényes létrejöttéhez szükséges és egyben elegendő tartalmi követelményeknek megfelel: abból a felek személye, az illetőség tulajdonjogának átruházását célzó akaratnyilvánításuk kitűnik, tartalmazza az ingatlanhányadnak a megjelölését és az átruházás ingyenességét. Nem vitásan a szerződés a tulajdonváltozás bejegyzésére alkalmas nem volt, mert az akkor hatályos 1972. évi 31. tvr-nek a 15. § (1) bekezdésében és a módosított 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet (Iny.vhr.) 76. §-ának (1) bekezdésében, valamint (az 1994. évi V. törvény 9. §-ának (2) bekezdésével beiktatott új (Inytv.) 15. §-ának (2) bekezdése szerinti további tartalmi és alaki kellékeket nem tartalmazta.
A felperes keresete - tartalmát tekintve - arra irányult, hogy a polgári jogi szempontból érvényes szerződés kötelmi jogcíme alapján - mivel az alperes peren kívül a bejegyzésre alkalmas okirat elkészítésében való közreműködését megtagadta - a bíróság kötelezze az alperest mint az ingatlan átruházóját annak tűrésére, hogy a tulajdonjogot a felperes javára az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezzék. A felperes keresete jogalapjául ugyan a Ptk. 116. §-át jelölte meg, a jogcím téves megjelölése az állandó bírói gyakorlat szerint azonban a bíróságot nem köti, ha a helyes jogcím a tényállásból megállapítható, az igényt annak alapján kell elbírálni. A jogerős ítélet helyesen fejtette ki azt, hogy a felperes az ingatlan-nyilvántartáson kívül megszerzett tulajdonjoga megállapítását nem kérhette, mert tulajdonszerzése nem olyan jogi tényen alapult, amely esetében a tulajdonátszállás bejegyzés nélkül is lehetséges. Keresetének jogalapja tehát nem a Ptk. 116. §-ának (1) bekezdése. Ugyanakkor a kötelmi jogosultság alapján a másodfokú bíróság helyesen vizsgálta azt, hogy jogcíme még érvényes-e és annak alapján az alperes tűrésre kötelezésének van-e helye.
Helyesen állapította meg a jogerős ítélet azt, hogy az ajándékozás hatálya feltételhez kötve nem volt. A szerződés az ajándékozás indokát adta, abban írásban rögzített feltétel nem volt. Az ajándékozáskor esetleg kinyilvánított alperesi elvárások az érvényes és hatályos szerződésre figyelemmel az ajándék téves feltevésre alapított visszakövetelésére adhatnának lehetőséget, de a perben viszontkereset előterjesztésére nem került sor, ezért a Ptk. 582. §-ának (3) bekezdése feltételeit vizsgálni nem kellett, eljárási szabálysértésre az alperes ebben a vonatkozásban nem hivatkozhat.
A kötelmi követelés elévülését illetően helyesen indult ki a jogerős ítélet a 2004. évi 1136. sz. Elvi Határozatban foglalt jogelvekből. Téves az alperes álláspontja abban, hogy az elévülést a jognyilatkozat megtételére vonatkozó tartozást elismerő nyilatkozattal szakította volna félbe. A Ptk. 327. §-ának (1) bekezdése - a tartozásnak a kötelezett részéről való elismeréséhez - írásbeli alakot nem kíván és az elévülés megszakadásának feltétele nem a Ptk. 242. §-ában szabályozott tartozás-elismerést, hanem általában a tartozásnak a kötelezett részéről való elismerését jelöli meg, az tehát szóban, írásban és ráutaló magatartással is kifejezésre juttatható. Az alperes szóbeli nyilatkozataiban, miként arra a jogerős ítélet is utalt, több ízben is elismerte a felperes tulajdonszerzését. Az elévülés nem következett be, ezért a tulajdonszerzése tűrésére kötelezését a felperes a Ptk. 295. §-a alapján okkal kérhette és a jogerős ítéleti döntés a kereseti kérelmen - a kifejtettekre figyelemmel - nem is terjeszkedett túl.
Mindezekre figyelemmel a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, azt a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta (Pfv. II. 20.387/2007. szám).
Az 1988. december 10-én elhunyt T. I.-né hagyatékát: a b.-i 11006/15/A/1. hrsz. alatti ingatlan 1/3-át, valamint a 116/15/A/3. hrsz.-ú ingatlant végrendeleti öröklés jogcímén 4/18, illetve 4/6 arányban egyik gyermeke: T. I. örökhagyó szerezte meg, míg a jogerős hagyatékátadás eredményeként kötelesrész címén 1/6, illetve 1/18 hányadokat az alperes és a felperesek édesapja szerzett.
A földhivatal a hagyatékadó végzést széljegyezte, azonban a bejegyzés foganatosítása elhúzódott.
T. I. örökhagyó 2001. július 10-én hunyt el. Megelőzően több végrendeletet alkotott. Hagyatékát a közjegyző (a 11006/15/A/3. hrsz.-ú ingatlant és ingóságait) az 1989. április 6-án kelt végrendeletében nevezett örökösei részére: a felperesek és az alperes részére adta át 1/4-1/4, illetve 1/2 arányban.
Az örökhagyó korábban külföldön élt, majd hazatelepült. A szükséges segítséget és támaszt az édesanyja, majd az ő halála után az alperes nyújtotta számára, akire külföldi tartózkodása alatt is számíthatott. Az örökhagyó 1979. óta folyamatos orvosi kezelés alatt állt, skizoaffektív pszichozis és depressziós tünetekkel. Állapota az ambuláns kezelés és rendszeres gyógyszerszedés mellett kielégítő volt. Ha a gyógyszereket mellőzte, rosszabb állapotba került, ilyenkor kórházi kezelésre szorult. Az O. Intézetben zárt osztályon is kezelték. 1994. és 2000. között kielégítő állapotban volt, önmagát ellátta, 2000-ben urológiai betegséggel kórházba került, daganatos betegséggel megműtötték, műtéte után tudata is beszűkült. A kórházi kezelést követően az alperes saját otthonában ápolta az örökhagyót, majd 2001. február 19-én hospice osztályon helyezte el, ahol az örökhagyó elhunyt.
Az örökhagyó először 1989. április 6-án írásbeli végrendelettel rendelkezett vagyonáról, majd 1997. szeptember 30-án kelt ajándékozási szerződéssel a 11006/15/A/1. hrsz. alatt felvett ingatlan 16/18 illetőségét az alperesnek ajándékozta. A szerződés 1. pontja utalt az édesanyja utáni hagyatéki eljárás eredményére és arra, hogy az öröklésen alapuló tulajdonjog bejegyzése - széljegy alatt - folyamatban van.
A földhivatal 1999. március 30-án kelt határozattal az örökhagyó javára jegyezte be teljes egészében - tévesen - az anyai hagyatékot képező 1/3 hányadot és a határozatot az örökhagyó részére kézbesítette. 1999. március 30-án kelt határozattal a földhivatal az ajándékozási szerződést ellenjegyző ügyvédet az ajándékozási szerződéssel kapcsolatban hiánypótlásra hívta fel, tájékoztatva, hogy az ingatlannak társtulajdonosa nincs, az teljes egészében az ajándékozó tulajdona.
Ezt követően az örökhagyó és testvérei között 1999. október 18-án és 2000. május 9-én írásbeli megállapodások jöttek létre, melyben rögzítették, hogy a földhivatal tévesen jegyezte be az örökhagyó tulajdonjogát, az a testvére kötelesrészre való jogát sérti, és az örökhagyó a tulajdonjognak a hagyaték átadásnak megfelelő bejegyzését kérte. Az okiratokat is az ajándékozási szerződéskötésben eljárt ügyvéd készítette és ellenjegyezte.
A földhivatal az ajándékozási szerződés alapján a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését a hiánypótlás elmulasztása miatt 2000. február 25-én kelt határozatával elutasította.
Az örökhagyó dr. K. A. ügyvéd közreműködésével 2000. április 13-án újabb végrendeletet alkotott, abban általános örökösévé az alperest nevezte, amelyet azzal indokolt, hogy az alperes volt, aki betegségében ápolta és külföldi tartózkodása idején is támasza volt. A végrendelet az örökhagyó ingatlanhányadait az anyai hagyaték átadásának megfelelően rögzítette. A végrendelet alaki érvénytelensége miatt az örökhagyó hagyatéka átadásának alapját nem képezte, az érvényessége iránti keresetet az elsőfokú bíróság jogerősen elutasította.
A végrendeletet készítő ügyvéd kérelmére a földhivatal az ingatlanokra vonatkozó téves bejegyzést 2001. március 27-én kelt határozatával kijavította. Az ugyanekkor kelt határozatával pedig az ajándékozási szerződés alapján az alperes tulajdonjogát a 11006/15/A/1. hrsz. alatti ingatlanra bejegyezte az 1972. évi 31. tvr. 21. §-ára hivatkozva.
A felperesek a perben több kereseti kérelmet terjesztettek elő. Elsődlegesen annak megállapítását kérték, hogy a szerződő felek az ajándékozási szerződést megszüntették, illetve felbontották. Másodlagosan az ajándékozási szerződés érvénytelenségének a megállapítását kérték az örökhagyó cselekvőképtelensége, illetve az alperes által alkalmazott kényszerre illetve megtévesztésre alapítottan.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, a felpereseket perköltség és le nem rótt illeték megfizetésére kötelezte.
Az ítélet jogi indokai szerint: a Ptk. 579. § (2) bekezdés szerint az ingatlan ajándékozás érvényességéhez a szerződés írásbafoglalása szükséges a Ptk. 319. § (2) bekezdés szerint írásba kell foglalni annak megszüntetését is. Az iratok között az ajándékozási szerződést felbontó szerződés nem szerepelt. A megállapodások a szerződést nem szüntették meg, mert a T. I. nevű testvér nem is volt szerződő fél és miután a Ptk. 218. § (1) bekezdés szerint a szerződés lényeges tartalmát írásba kell foglalni, azok tartalmából következően az okiratok más jogviszonyt rendeztek. Dr. V. E. ügyvéd tanúvallomása igazolta, hogy az ajándékozási szerződést a szerződő felek nem kívánták megváltoztatni. Alaptalan a felperesek hivatkozása a megszabott alak mellőzésével történő megszüntetést és felbontást illetően is, mert arra bizonyíték nem áll rendelkezésre. Az ingatlan bérbeadásából eredő bérleti díjjal az alperes az örökhagyót anyagilag támogatta, az érvénytelen végrendeletben írt hányad megjelölése az ügyvédnő vallomása szerint az ingatlan-nyilvántartási helyzetnek felelt meg.
A bíróság az érvénytelenségre vonatkozó kereseti kérelmeket bizonyítottság hiányában utasította el. Utalt az aggálytalan elmeorvosszakértői véleményre és a kezelőorvos tanúvallomására, a kényszert és megtévesztést illetően pedig arra, hogy a felperesek sem a jogcímet, sem a jogalapot, sem az azt alátámasztó tényeket nem jelölték meg.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, a felpereseket le nem rótt illeték és perköltség fizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság az ítélet helyes indokaira utalt vissza. A fellebbezés alapján kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy az ajándékozási szerződés megszüntetésére, illetve felbontására nem került sor. Téves a felperesek iratellenességre hivatkozása. A szakvélemény összhangban áll a per egyéb adataival, aggálytalan és a Pp. 182. § (3) bekezdésének feltételei nem állnak fenn, ezért a szakvélemény kiegészítését nem látta indokoltnak. Az elsőfokú határozat meghozatala után tudomásukra jutott új tényekre és bizonyítékokra pedig a felperesek fellebbezésükben nem is hivatkoztak.
A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és keresetüknek való helytadást, másodlagosan az első- vagy másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérték. A Ptk. 218. § (3) bekezdés, Ptk. 18. § (1) és 210. § (4) bekezdésében foglalt anyagi jogszabályok téves alkalmazására, valamint a Pp. 182. § (3) bekezdés, 195. § (1) bekezdés és Pp. 3. § (2) bekezdésben írt eljárási jogszabályok megsértésére hivatkoztak.
A felülvizsgálati kérelem részletesen kifejtett indokai szerint az eljárt bíróságok a Pp. 182. § (3) bekezdés alapján nem adtak lehetőséget arra, hogy a szakértőhöz kérdéseket intézhessenek, és ennek függvényében további bizonyítási indítványt terjeszthessenek elő, az ellentmondó tényeket figyelmen kívül hagyva fogadták el a szakvélemény megállapításait. A szakvélemény nem értékelte és elemezte az alapjául szolgáló adatokat, ezáltal a levont következtetéshez vezető út nem volt ellenőrizhető, ezáltal a Pp. 206. § és 182. § (3) bekezdés elveit sérti. A peradatokból kiemelt részleteket idézve kifejtették azon álláspontjukat, hogy az örökhagyó kóros elmeállapotából kifolyólag befolyásolható volt, tiszta pillanataiban is retteget attól, hogy örökre bezárják és ez a pszichikai állapot a cselekvőképtelenség törvény által megkívánt feltételeit kimeríti. Az örökhagyó világosabb időszakaiban sem tudta értelmezni az ajándékozási jogügyletet, azt azért írhatta alá, mert arra pszichikai kényszerrel rávették, vagyis az örökhagyónak a valós, önálló akarata hiányzott. Mindezeket sem az első-, sem a másodfokú bíróság nem vizsgálta. A Pp. 182. § (3) bekezdés ellenére, mely szerint ha a szakvélemény homályos vagy ellentmondó, további bizonyítás lefolytatása új szakértő bevonása szükséges akár hivatalból is eljárási kötelezettségét nem teljesítette.
Az érdemi döntést illetően az ügyletkötés körülményeivel kapcsolatban az alperes jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatára, az örökhagyó végrendeletére utalással kifejtették azon álláspontjukat, hogy a szerződő felek mindketten úgy tekintették, mintha az ajándékozás sem jött volna létre. A szerződés bejegyzését a földhivatal elutasította, annak kiegészítésére, megerősítésére sem került sor, az ügyvédi tényvázlat csatolása elmaradt, ezért a felek egyező akaratából megszűntnek tekinthető az ajándékozási szerződés. A megállapodás 4. pontjára utalással kifejtették azt is, hogy annak tartalma szerint "többletszerzésre nem került sor", azt a szerződő felek aláírták, ugyanazon ügyvéd ellenjegyezte. Ez pedig a tulajdonviszonyukat úgy rendezte, mintha az ajándékozási szerződés meg sem született volna. Az alperes javára szóló érvénytelen végrendelet sem tartalmaz utalást az ajándékozásra, mindezekből pedig az állapítható meg, hogy az ajándékozási szerződést követően keletkezett iratok arról nem vesznek tudomást, az ajándékozás nélküli állapotot tekintik irányadónak. Sérelmezték, hogy az ítéletek csak az írásbeli megszüntetést indokolták, a bizonyított szóbeli megállapodást figyelmen kívül hagyták.
A fenyegetésre és megtévesztésre alapított kereseti körében iratellenességre hivatkoztak, ezen túlmenően állították, hogy az eljárt bíróságok a Pp. 3. § (3) bekezdésében foglalt kioktatási kötelezettségüknek "sem tettek eleget".
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására és a felperesek perköltségben marasztalására irányult.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta, a következő indokokkal.
A felperesek keresetükben az örökhagyó és az alperes között 1997. szeptember 30-án létrejött ajándékozás szerződés megszűntének, másodlagosan pedig érvénytelenségének megállapítását kérték. Felülvizsgálati kérelmükben anyagi és eljárási jogszabálysértésre hivatkoztak. Az érvénytelenséget eredményező okként az örökhagyó cselekvőképtelen állapotára, valamint az alperes által alkalmazott pszichikai kényszerre vagyis a Ptk. 210. § (4) bekezdés szerinti megtévesztés és jogellenes fenyegetésre utaltak. A kereseti kérelmeket a perben eljárt bíróságok elutasították, amellyel kapcsolatban a felperesek anyagi jogszabálysértésre hivatkoztak.
I.1. A Ptk. 18. § (1) bekezdésének - helyesen Ptk. 17. §-ának - megsértése nem áll fenn. Helyesen foglaltak állást az eljárt bíróságok abban, hogy a perben a felpereseket annak kétséget kizáró bizonyítása terhelte, hogy az örökhagyó az ajándékozáskor gondnokság alá helyezés nélkül olyan állapotban volt, hogy az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzott. Önmagában abból, hogy az ajándékozó örökhagyó 1991-től folyamatos pszichiátriai kezelés alatt állt és befolyásolható volt, a belátási képesség teljes hiánya nem következik. A perbeli bizonyítékok, az elmeorvosi szakvélemény, az orvosi adatok, de a felperesek előadása szerint is 2000 nyarától romlott rohamosan az örökhagyó állapota, 1994-2000. között azonban állapota kielégítő volt, önmagát ellátta, ügyeit önállóan intézte. Mindezek alapján cselekvőképtelen állapota tényként megállapítható nem volt.
2. A Ptk. 210. §-ának (5) bekezdése szerinti tévedés megtévesztés, vagy fenyegetés sem állapítható meg. Annak ténybeli alapját, miként arra az eljárt bíróságok is utaltak, a felperesek meg sem jelölték. Az örökhagyó "befolyásolhatósága", az hogy az alperes vele lakott, továbbá, hogy az örökhagyó arról panaszkodott, hogy kisemmizték, ilyennek nem tekinthető, mert a tévedés körében a felperesek azt maguk sem állították, hogy az örökhagyó tévedését az alperes okozta, illetve, hogy célzatos magatartással őt megtévesztette, vagy jogellenes fenyegetéssel vette volna rá a szerződés megkötésére.
Az írásba létrejött szerződés ezért a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból érvénytelennek nem tekinthető.
3. Helyes az eljárt bíróságok jogi álláspontja abban is, hogy a szerződés megszüntetésére és felbontására a Ptk. 218. § (3) bekezdésének első fordulata szerint megszabott alak: írásbeliségre lett volna szükség. Nem vitásan ilyen okirat a felek között nem jött létre, a szóbeli megállapodás pedig ebben a vonatkozásban nem elegendő. Alaptalanul hivatkoznak a felperesek a Ptk. 218. §-ának (3) bekezdés második fordulatára, melynek következtében a megszabott alak mellőzésével történt volna meg az ajándékozási szerződés megszüntetése illetve felbontása, mert az annak megfelelő tényleges állapot soha nem jött létre. A többszöri földhivatali eljárás eredményeként olyan ingatlan-nyilvántartási állapot nem volt, amely a szerződés megszüntetésének vagy felbontásának felelt volna meg, mert az ingatlan előbb teljes egészében, majd a téves bejegyzés kijavítását követően az ajándékozási szerződésben írt hányadnak megfelelően az az alperes tulajdonába kerülőként nyert bejegyzést.
II. A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott és az ügy érdemi elbírálására kiható eljárási szabálysértés sem áll fenn.
A Ptk. 182. §-ának (3) bekezdés megsértése nem történt meg. A bíróság a szabad bizonyítási rendszer elvei alapján szabadon dönt az elé tárt bizonyítékok bizonyító erejének meghatározásáról. Az elmeorvosszakértő véleményét, amely egyébként a perben felmerült bizonyítékokkal nem állt ellentétben, az örökhagyó cselekvőképes állapotát illetően indokoltan fogadta el ítélkezése alapjául. Hivatalbóli bizonyítási kötelezettség újabb szakvélemény beszerzése pedig a bíróságot a perben nem terhelte. A bíróság az egyes bizonyítékok kellően indokolt elfogadásával - mérlegeléssel - olyan tényállást is megállapíthat, amely a fél által vitatott bizonyíték tartalmával nem áll ugyan összhangban, a per egyéb adataira figyelemmel azonban nem okszerűtlen (BH 2001/301. sz. jogeset).
A felperesek a perben mindvégig jogi képviselővel jártak el, a bíróságot ezért a Pp. 7. § (2) bekezdés eltérő rendelkezése szerint a Pp. 3. § (3) bekezdésben írt eljárási jogukra és kötelezettségükre vonatkozó tájékoztatási kötelezettség sem terhelte.
Ezért a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és az eljárás megismétlésére ok és szükség nincsen.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 10.724/2007. szám) ■
Visszaugrás
