(Könyvismertetés) Bartóki-Gönczy Balázs[1]: Koltay András - Az új média- és a szólásszabadság. A nyilvánosság alkotmányos alapjainak újragondolása (IJ, 2019/2. (73.), 43-46. o.)

1. Bevezetés

A közösségi média és a keresőmotorok megjelenésével született meg a 21. század nyilvánossága, melynek hatására a szólásszabadság évszázadok alatt folyamatosan változó doktrínái újabb felülvizsgálatra kényszerülnek. Az "új világrend" azonban még nem alakult ki, naponta újabb és újabb szolgáltatások, újabb anomáliák, illetve szabályozási kezdeményezések jelennek meg, mely így a témát a jogtudósnak egy mozgó célponttá változtatja. Hogy mást ne említsünk, még az alapdefiníciók (új média, közösségi média, online platform) sem definiáltak jogszabályban.

Koltay András, aki lassan két évtizede kutatja a szólásszabadság témakörét, így nehéz feladatra vállalkozott, amikor az új média szólásszabadságra gyakorolt hatásait választotta újabb monográfiája témájául, hiszen jelenleg ezzel kapcsolatban még több a kérdés, mint a válasz, a jogalkotó - és ekként a joggyakorlat is - csak a régi doktrínák alapján próbál egy olyan kérdést kezelni, mely innovatív megközelítést igényel.

Mindezen nehézségek és korlátok ellenére a 2019-ben magyar[1] és angol nyelven[2] megjelent monográfia színvonalas és hiánypótló módon foglalta össze a megváltozott nyilvánosság által felvetett legfontosabb kérdéseket, valamint kínál megoldási javaslatokat a jövőbeli szabályozás lehetséges irányait illetően.

A könyv külön értéke, hogy az online platformok által felvetett kérdéseket nem in medias res tárgyalja, hanem végigvezeti az olvasót a szólás- és sajtószabadság alapvetésein, keretein és korlátain. E logikus vonalvezetés nemcsak az érthetőség miatt fontos, hanem azért is, mert ezen alapok értelemszerűen az interneten közzétett beszéddel kapcsolatban is alkalmazandók. Az alapok bemutatását követően, logikus folytatásként, a második fejezet az internet és kapuőreinek szólásszabadsággal kapcsolatos szabályozási kérdéseiről szól.

Az ezt követő három fejezet egy-egy jól elkülöníthető és a nyilvánosság szempontjából fontos közvetítő szolgáltatást jár körbe: internetszolgáltatók, keresőmotorok, social media platformok. A hatodik fejezet nem egy konkrét szolgáltatást, hanem az online közvetítő kommentekért való felelősségi kérdéseit tárgyalja. Végül, az utolsó, hetedik fejezet az online platformok szólásszabadsággal kapcsolatos jövőbeli szabályozásával kapcsolatban elképzelhető modelleket értékeli.

A könyv további értéke, hogy a kérdést nemcsak európai, de az amerikai jog szempontjából is bemutatja, kitérve a legfontosabb uniós tagállami megoldásokra is. A több mint kétszáz feldolgozott jogeset átfogóan mutatja be az Európai Unió Bírósága (EuB), az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), valamint az amerikai bíróságok releváns joggyakorlatát.

2. Változó nyilvánosság: régi problémák új köntösben és új kihívások

Két évtizeddel ezelőtt még vad, romantikus elképzelések születtek és remények fogalmazódtak meg az internettel kapcsolatban, olyan új médium felemelkedését vizionálva, amely jogi beavatkozás nélkül, a technológia sajátosságaiból adódóan fogja demokratizálni a nyilvánosságot és kultúrát. Koltay szerint azonban a csalódottság általános, nemcsak azért, mert az offline világ problémái ugyanúgy léteznek az online platformok esetében, hanem azért is, mert számos új, internetspecifikus probléma is felmerült, magával hozva a kultúra és kommunikáció elsekélyesedésének veszélyét is. Koltay szerint a véleménymonopóliumok kialakulásának veszélye ma nagyobb, mint korábban bármikor, az államok pedig tehetetlenül nézik végig, amint jogrendszerük erodálódik, a nyilvánosság védelmét célzó alkotmányos szabályaik kiüresednek, részben pedig önként átadják jogalkalmazási feladataik egy fontos részét a technológiai óriásoknak. Mindezek alapján mára egyértelművé vált, hogy az "állam nélküli, szabad internet" hívó szava az első pertől kezdve utópia volt, jobb esetben naiv álmodozás, rosszabb esetben tudatos félrevezetés eredménye.

Mára egy pszeudo jogrendszer van születőben, mellyel kapcsolatban Koltay szerint az állam és a platformszolgáltatók kölcsönös skizofréniában szenvednek. Miközben az államok igyekeznek rászorítani e szolgáltatókat arra, hogy bizonyos véleményeket (pl. gyűlöletbeszéd, gyermekekre veszélyes vagy személyiségi jogokat sértő felhasználói tartalmak) tüntessenek el szolgáltatásaikból, ezek jogsértő jellegének megítélését rábízzák magukra a szolgáltatókra, így lényegében "kiszervezik" magánkézbe az állam (bíróságok) jogalkalmazási monopóliumát. E véleményt támasztja alá az a 2020. májusi bejelentés, miszerint a Facebook egy saját "Legfelső Bíróságot" ("Oversight Board") hoz létre, mely a saját tartalommoderálási döntéseinek fellebbviteli fórumaként lesz hivatott eljárni.[3] A fórum működésével kapcsolatban még számos kérdés tisztázatlan, azonban a lépés jól mutatja, hogy a Facebook miképpen tekint az állam és a saját maga viszonyára.

Az internetes kommunikáció sajátosságai új kérdéseket vetnek fel, illetve több régi kérdést "új köntösben" jelenítenek meg. Az egyik ilyen probléma az egyén gondolatszabadságához köthető. A felhasználóikról tömegesen adatot gyűjtő vállalkozások ugyanis folyamatosan megpróbálják kitalálni, hogy mire lehet szüksége az illetőnek, feltehetően milyen árut vagy szolgáltatást vásárolna meg, és ennek megfelelően célzott hirdetésekkel árasztják el. Mások a gondolat formájában létező, a többi felhasználóval meg nem osztott (megírt, majd elküldés előtt törölt) üzeneteket is gyűjtik a felhasználó minél teljesebb profiljának összeállításához. Mindezek alapján pedig, Koltay szerint, úgy fest, hogy az interneten az egyén nem teljhatalmú ura többé saját gondolatainak sem.

Az online kommunikáció egy másik sajátossága, hogy a legnagyobb online vállalkozások már úgy válnak a szólásszabadság alanyaivá, hogy "maguk nem szólalnak meg", azaz nem állítanak elő, nem rendelnek meg saját tartalmat. Ráadásul, mivel a közvetlen emberi behatást szükségtelenné tevő algoritmusokkal működnek, immáron ezen algoritmusok "szólásszabadsága" is felvethető kérdéssé vált. Mindemellett a beszéd új formái, lehetséges módjai is megjelentek: például az Egyesült Államokban immár bírósági ítélet mondja ki, hogy a "like" gombra történő kattintás alkotmányos védelemben részesülő megnyilvánulás, csakúgy, mint keresőmotorok által adott találati lista.

Koltay szerint a kommunikációra való megnövekedett képességet nem szabad összekeverni annak tényleges hatásával: az internet nem csökkentette a globális egyenlőtlenség mértékét, nem bontotta le az embereket elválasztó nyelvi és kulturális

- 43/44 -

akadályokat, nem akadályozza meg az érték-, hit- és érdekalapú viszályokat.

A gazdasági különbségek ugyancsak nem tűntek el a kibertérben. A sikeres internetes tartalomszolgáltatás (a hatásos beszéd) költsége szintén óriási, így a piaci szűkösség - a korábbitól eltérő módon, de hasonló eredménnyel - megmarad. Mindenki más - a sok független blogger, véleményközlő - a nagyközönség számára szinte láthatatlan. Ráadásul, az internet a személyiségi jogok megsértésének egyfajta reneszánszát hozta el a nyilvánossághoz való eljutás tömegessé válásának lehetőségével és az anonimitás megőrzésének lehetőségével.

3. A sajtószabadság alanya-e az online közvetítő?

A könyv központi kérdése, hogy vajon a tartalommegosztásra épülő globális vállalatok a szólásszabadság alanyainak minősíthetőek-e, illetve mennyiben tekinthetőek médiának. Vajon a kapuőrök által alkalmazott algoritmusok segítségével megszülető kommunikáció a szólásszabadság védelmi körébe tartozik-e?

A Szerző alapvetése, hogy egy szolgáltatás jogi minősítését nem a szolgáltató önképe, hanem tevékenységének mibenléte dönti el. Ebből kiindulva Koltay - bemutatva a mellette és ellene szóló érveket - amellett tör lándzsát, hogy az algoritmusok beszédként való értékelése nem kerülhető el. Mint írja, a Facebook azon tevékenysége, hogy minden egyes felhasználójának minden belépéskor összeállítja a személyre szabott hírfolyamát, nem csupán funkcionális, hanem önmagában is érdemi üzenetet hordoz. A szerkesztést végző, így érdemi üzenetet küldő algoritmus tevékenységének beszédként való értékelése nem kerülhető el, és nem csupán a jogfejlődés eddigi iránya, hanem elsősorban a befogadói oldalról érzékelhető, valóban beszédként való megjelenése miatt.

További érvként hozza fel a könyv, hogy a technológiai óriások jelentős emberi erőforrást alkalmaznak akár bizonyos szerkesztői jellegű döntések meghozatalára, akár az automatizált döntéseket hozó algoritmusok beállítására. Továbbá e platformok azt kívánják nyújtani a közönségnek (felhasználóiknak), amit azok "akarnak", így már csak emiatt sem tekinthetőek semleges platformnak. Így hát a Facebook és a Google (még ha a jelenlegi jogi szabályozás szerint nem is) ma már a jogtudomány szempontjából médiavállalkozásnak minősülnek.

Az online platformok tevékenységét a szólásszabadság védelmi körébe bevonni azonban egy fontos következménnyel is jár: e szolgáltatóknak nemcsak a szabadság élvezetében, hanem annak korlátaiban is osztozniuk kell, továbbá tiszteletben kell tartaniuk a szólásszabadság határait is.

A könyv a magáncenzúra fontos kérdését is tárgyalja. Ezzel kapcsolatban Koltay álláspontja az, hogy a kapuőrök beavatkozása a kommunikáció folyamatába (a keresőmotor találati listájának összeállítása vagy a közösségimédia-platform saját hírfolyamába való beavatkozás) valójában nem cenzúra, sokkal inkább a magántulajdonból és más alanyi jogosultságokból fakadó joggyakorlás, amely - törvényi előírások hiányban (vö. hálózatsemlegesség) - szabad és jogi értelemben nem tekinthető önkényesnek (még akkor sem, ha morális értelemben nagyon is az lehet). Koltay szerint azonban az erkölcsi szempontú önkényességgel is lehet tennivalója a szabályozásnak, hiszen a nyilvánosság befolyásolására a kapuőrök igencsak alkalmasak: mivé lesz a tiltakozás, tolerancia, polgári elköteleződés, ha a beszédet külső és láthatatlan erők figyelik, ellenőrzik és nyomják el, még ha nem is nevezhetjük alappal cenzúrának azt?

4. Az internetszolgáltatók mint szerkesztők

A könyv harmadik fejezete az internetszolgáltatókat vonja górcső alá. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy az internet-hozzáférést biztosító infrastruktúra-szolgáltatók kívül esnek a könyv tárgyát képező digitális platformokon, ezek tárgyalása azonban nagyon is indokolt. Az információs társadalom kapilláris érhálózataként funkcionáló internetszolgáltatók (pontosabban: internethozzáférés-szolgáltatók) ugyanis - köszönhetően az egyre fejlettebb hálózatmenedzsment technológiáknak - sajátos szerkesztési tevékenységet végeznek: erre egyrészt kényszerítve lehetnek az állam által a jogsértések megszüntetése érdekében, másrészt maguk is érezhetnek motivációt az adatfolyam "szerkesztésére" (elsősorban) gazdasági érdekeik érvényesítése érdekében.

A fejezet két részre oszlik, a Szerző először az internetszolgáltatók szűrési, blokkolási kötelezettségét járja körbe. A könyv érdeme, hogy nem a hatályos hazai jogban ismert a "tartalom végleges és ideiglenes hozzáférhetetlenné tételének" rendszerét mutatja be, hanem a kérdést nemzetközi kontextusba helyezve ismerteti a releváns brit, amerikai, EJEB és EuB joggyakorlatot, valamint a releváns önszabályozási kezdeményezéseket és hatályos uniós jogot. Második alfejezetként pedig a hálózatsemlegesség elve kerül bemutatásra, bemutatva annak elméleti alapjait, valamint az amerikai és európai szabályozói megközelítéseket.

Természetesen e szolgáltatókkal kapcsolatban is felmerül-e a kérdés, hogy vajon a szólásszabadság alanyainak minősülnek-e. Ezzel kapcsolatban Koltay szerint a helyzet némileg ironikus, ugyanis amennyiben az internetszolgáltató nem tesz mást, mint mások adatait, tartalmait "átengedi" saját hálózatán (például megfelelve a hatályos uniós rendeletnek), addig lehet érvelni amellett, hogy tevékenysége nem hordoz elegendő expresszív jelleget ahhoz, hogy a szólásszabadság gyakorlásának legyen tekinthető. Azonban amikor a tartalmak áramlásába direkt és önkényes módon avatkozik bele, akkor e tevékenység üzenet jellege egyértelmű és nem lehet vitás, hogy az ügy alapos megítéléséhez mérlegelni kell a szólásszabadsághoz fűződő érdekeit, ami természetesen nem zárja ki azt, hogy végeredményben az internetszolgáltatók szabadságának korlátozása mellett döntsön az állam a felhasználók szabadsága védelmében.

5. Keresőmotorok

A könyv negyedik fejezete a keresőmotorokkal foglalkozik. E szolgáltatók vitathatatlanul fontos szereplői a vélemények piacának, hiszen összekötik az információt keresőket az információt közlőkkel, utat vágva az információs szmog ködén keresztül. A keresőmotorok szolgáltatására nem alkalmazhatjuk az egyenlő elbánás elvére épülő hálózatsemlegesség (ez esetben: "keresősemlegesség") elvét, hiszen a keresőmotorok természetesen diszkriminálnak, hiszen a szolgáltatás lényege, célja, hogy tartalmak között különbséget tegyen. Ami azonban megkülönbözteti a keresési eredményt a keresési eredménytől, az a diszkrimináció motivációja.

A fejezet három részre tagolódik. Az első pontban a Szerző arra keresi a választ, hogy a keresési találat mennyiben tekinthető beszédnek. A második pont a keresőmotorok személyiségijog-sértésekért viselt felelősségével foglalkozik, míg a harmadik pont a találati lista manipulálásának kérdését járja körbe.

Koltay szerint aligha vitatható, hogy a keresőmotor szerkesztő. Erre utal 1. a felhasználókat sértő (pornográf, erőszakos, stb.) tartalmak előzetes, önszabályozáson alapuló szűrése, 2. a szerzői vagy személyiségi jogokat sértő, más szempontból jogellenes tartalmak linkjeinek eltávolításában játszott szerepe és 3. a találati lista saját vagy mások érdekében végzett manipulációjának lehetősége is. Koltay szerint azonban e tevékenységek nem moshatóak össze: az 1. és 3. a keresőmotor saját döntéséből fakad, a 2. pedig az állam kötelezésére történik. Közös azonban ezekben az, hogy a keresőmotor ilyen esetekben eltér a meghirdetett krédójától.

Bár formálisan csak az Egyesült Államok joggyakorlata ismeri el szerkesztőként a keresőmotorokat, az európai felfogás is lehetőséget biztosít a médiaszabályozás főbb elveinek számonkérésére. A jogtudomány által kidolgozott modellek közül Koltay Grimmelmann tanácsadó-analógiájának[4] átültetésére tesz javaslatot, mely lehetőséget biztosítana arra, hogy az Egyesült Államokban is lehetőség nyíljon a keresőmotorok szabályozására.

- 44/45 -

6. Social media platformok

A könyv ötödik fejezete egyben a harmadik, speciális szolgáltatás típussal foglalkozik: a nyilvánosságra talán legnagyobb hatással bíró közösségimédia-platformokkal. A következetesen 'social media platformként' hivatkozott szolgáltatásokba - jogszabályi definíció híján - Koltay beleérti a videómegosztó portálokat (pl. YouTube), valamint azokat a platformokat, amelyeken a felhasználói tartalom - nemcsak videó, hanem szöveg, kép, linkek, egyéb tartalmak is - alapvetően a felhasználó által választott nyilvánossághoz jut el, ahol aztán tovább terjedhet (pl. Facebook, LinkedIn, Twitter, Instagram).

A fejezet három témát jár körbe: a social media platformok hatása a demokratikus nyilvánosságra, szabályozása a jog eszközeivel, valamint a platformok általi magánszabályozás kérdései.

A social media platformok nem egy állami felügyeletet mellőző, jogon kívüli területen működnek, tevékenységükre számos speciális jogterület normái alkalmazandóak. Ebből fakadóan a szabályozási kérdésekkel foglalkozó rész szükségszerűen szelektív, nem foglalkozhat minden jogszabállyal, mely a közösségimédia-platformokkal összefüggő jogviszonyokat rendezi. A könyv mégis igen széleskörűen járja körbe a legfontosabb témákat: a tárhelyszolgáltatókra vonatkozó szabályok, videómegosztó platformok új szabályozása, joghatósági kérdések, a hírnév és magánszféra védelme, a hamis hírek kérdése, illetve egyes jogsértő tartalmak (fenyegetés, gyűlöletbeszéd és más erőszakos és közrendet sértő tartalmak).

A fejezet részletesen bemutatja az állami szabályozás mellett létező "magánszabályozás" kérdéseit is. Az ön- és társszabályozástól elkülönítendő magánszabályozás alatt azon eseteket érti a Szerző, amelyekben a platformszolgáltató a platformhoz fűződő tulajdonjoga és a felhasználókkal kötött szerződése alapján, a tevékenységére vonatkozó jogszabályok által védett vagy engedett módon befolyásolja a platformon közzétett tartalmak nyilvánosságra jutását vagy további elérhetőségét. A szerződési feltételekben, magatartási kódexekben, valamint a moderálási gyakorlatban testet öltő szabályok külön tárgyalása azért is fontos, mert egyrészt jól mutatja az állami szabályozás mellett kialakuló - fent említett - pszeudo jogrendszer kialakulását, másrészt azért, mert - ahogy Koltay is megállapítja - e magánnormarendszerek számára a szólásszabadság erőteljes védelme nem a legfontosabb szempont.

Koltay összegzése szerint két szempontból is indokolatlan a social media platformokat semleges szolgáltatónak tekinteni. Először is az állam maga kényszeríti bírói szerepbe a platformokat, például az európai jogi megközelítés által, másrészt a platformok a saját rendszerük tekintetében is megvonják a szólásszabadság határait, különösebb külső korlátok nélkül. Következésképpen felmerül a médiaszabályozás célkitűzéseinek számonkérése és eszköztárának az új szolgáltatásokkal szembeni esetleges alkalmazásának kérdése. Akármilyen kötelezettségeket is ír elő a jövőben számukra az állami vagy a közös európai jog, az állam és a platformok kényszerű egymásrautaltságban léteznek, a platformok részben kikényszerített, részben "önként vállalt" jogalkalmazása pedig zárójelbe teszi a szólásszabadság jogi doktrínáit, és szűkíti az alkalmazási körüket. Ezzel párhuzamosan megnőhet a médiaszabályozás területén eddig jobbára idegen szerződési és fogyasztóvédelmi jog jelentősége a szólásszabadságukban a platformok által korlátozott felhasználók védelmében.

7. A kapuőrök felelőssége az online kommentekért

A könyv 6. fejezete nem egy konkrét közvetítő szolgáltatót vizsgál, hanem az online kapuőrök felelősségét a platformjukon közzétett kommentek vonatkozásában. A kérdéskör elméleti alapjainak, valamint a releváns strasbourgi joggyakorlat részletes bemutatásán túl, a fejezet igazi hozzáadott értéke az EJEB joggyakorlatát érő kritikák összegzése. Először is a döntések alapján egyértelművé vált, állapítja meg a Szerző, hogy a platformok csak akkor biztosíthatják mentesülésüket a felelősség alól, ha - az általuk jogsértőnek vélt - tartalmat előzetesen moderálják. Ez pedig "járulékos" cenzúrához, valamint - a tartalomszolgáltatók oldalán - jelentős költségnövekedéshez vezethet. Mindazonáltal azt is megjegyzi Koltay, hogy kevés szó esik a személyiségi jogok védelméről, melyet egyensúlyba kell hozni a szólásszabadság védelmével.

Szintén kritikaként fogalmazódik meg az EJEB gyakorlatával szemben, hogy a tartalomszolgáltató gazdasági érdekeltségét 'súlyosbító körülményként' értékelik a felelősség megállapítása szempontjából. Ez azonban Koltay szerint nem teljesen megalapozatlan.

Végül, Koltay szerint az EJEB joggyakorlatának az is gyenge pontja, hogy a komment tartalma szerint eltérő lehet a jogsértés súlya, a tartalmi értékelést pedig rábízza a platformokra, melynek mérlegelési szempontjai szükségszerűen eltérnek a jogrendszerben előírt tartalmi és eljárási szabályoktól. Ráadásul az online platformok a szükséges szakértelemmel sem rendelkeznek. Mindez pedig ahhoz vezetett, hogy az EJEB maga is hozzájárult a szólásszabadság "magánkorlátozásával" összefüggő - az online kapuőrök korában amúgy is elkerülhetetlenül szaporodó - problémák felerősítéséhez.

Koltay éppen ezért új szabályok megalkotását sürgeti, ugyanis véleménye szerint a kommentek és általában a kapuőri felelősség ügyének kezelésére sem az elektronikus kereskedelem szabályai, sem az általános magánjogi szabályok nem egészen alkalmasak.

8. A kapuőrök szabályozásának jövője

A könyv utolsó fejezete arra keresi a választ, hogy vajon milyen szabályozási jövő képzelhető el az online közvetítők vonatkozásában. A Szerző szerint az biztosan látszik, hogy az online kapuőrök és a nyilvánosság viszonyát nem lehet egyetlen - a fejezetben külön-külön bemutatott - létező doktrína, jogterület (médiaszabályozás, elektronikus kereskedelmi jog, szerződések joga, közfórumok joga) bevett szabályainak alkalmazásával rendezni, mivel ezek legfeljebb részkérdésekben nyújthatnak kapaszkodót.

Koltay négy modellt vázol fel mint a szabályozás lehetséges irányai. Azt külön érdemes kiemelni, hogy ezek közül kizárja a hagyományos médiaszabályozás modelljét tekintettel arra, hogy az azt feltételezné, hogy e platformok már a jogsértő tartalom közzététele miatt is felelősséggel tartoznának, márpedig ez a megközelítés szerinte nem tartható.

A modelleket a Szerző aszerint értékeli, hogy miképpen viszonyulnak, nyújtanak megoldást (i) az állami cenzúra megakadályozására, (ii) a szólásszabadság előidézte károk kezelésére, valamint (iii) a sokszínűség biztosítására.

Az első lehetséges irány az amerikai modell átvétele lehet. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az online platformok szinte teljes mentességet élveznének a felületeiken megjelenő, harmadik személyektől származó jogsértő tartalmak vonatkozásában. Ennek előnye az állami cenzúra megnyugtató kezelése lenne. Ugyanakkor e modell nem gátolja a magáncenzúrát, illetve a károk állami kezelése is ellehetetlenülne.

A második modell a mostani status quo fenntartása lenne, kiegészítve egy gyengébb társszabályozási modell bevezetésével. Ez esetben a szabályozás alapját továbbra is az elektronikus kereskedelmi irányelvben rögzített "értesítési-eltávolítási eljárás" jelentené. Az állam ezenkívül törvényi keretek közé szoríthatná a közvetítői magánszabályozást annak érdekében, hogy az arányos, átlátható és elszámoltatható legyen. A modell következtében az állami cenzúra lehetőségét nem zárja ki, de legalább keretek közé szorítja. Ugyanakkor a platformokat terhelő átláthatósági szabályok és eljárási garanciák szűkítenék a magáncenzúra mozgásterét is. A sokszínűség tekintetében továbbra is a platformokra lenne bízva, hogy mit tárnak a felhasználóik elé a rendelkezésre álló tartalmak közül.

- 45/46 -

1. ábra

Az online platformok szabályozásának lehetséges modelljei

A harmadik lehetséges irány egy erősebb társszabályozási modell felállítását jelentené. Az erősebb állami beavatkozás eredményeként jogszabály rögzíthetné például a platformok közfórum jellegét, előírásokat fogalmazhatna meg a sokszínűség támogatása szempontjából, illetve a platformok felhasználói tartalmakkal kapcsolatos döntéseit egy állami hatóság felülvizsgálati hatáskörébe utalhatná. Koltay szerint e modell választása esetén az állami cenzúra nem erősödne, feltételezve persze, hogy az állam továbbra is következetesen érvényesnek tekintené a szólásszabadság határait kijelölő szabályokat. A szólásszabadság okozta károk elhárításának állam általi felügyelete a modell gyenge pontja, ugyanis a gyorsaság és hatékonyság eltűnne valószínűleg a jogsértő tartalmak elleni fellépés során. Végül, a modell lépéseket tenne a véleménypluralizmus erősítése érdekében. Ugyanakkor, összegez a Szerző, óvakodni kell az olyan szabályozások bevezetésétől, melyek a jó szándékuk ellenére a kívánttal ellentétes hatást érnek el amiatt, hogy az állami jog túlzott mértékben beavatkozhat.

Végül, az állami beavatkozás mértéke szempontjából szélsőséges megoldásként képzelhető el a magáncenzúra teljes állami tilalma. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az online platformoknak minden adatot egyenlően kellene kezelnie, tevékenységük szempontjából pedig közszolgáltatásnak, közfórumnak minősülnének. Bár e megoldás elsőre kecsegtető lehet, hiszen számos anomáliát megszüntetne, talán annál is többet okozna. Először is a platformok - legalábbis bírósági döntés nélkül - nem távolíthatnának el jogsértő tartalmat, amivel a személyiségi és egyéb jogok védelmének sikere veszélybe kerülne. Továbbá, egy ilyen erős állami beavatkozás hatására az online közvetítők szolgáltatása alapjaiban változna meg, a keresőmotorokról nem is beszélve, amelyek esetében az egyenlőség nem is értelmezhető.

Koltay András nem teszi le a garast egyik modell mellett sem. A fentieken túl annyit állapít meg, hogy az állam nem adhatja fel az online kapuőrök tevékenységét befolyásoló szerepét, mert a technológia gyorsan változhat ugyan, de a szabályozás fő céljai és elvei továbbra is érvényben maradnak. Ugyanakkor nem kell ragaszkodni a szólásszabadság doktrínáinak érintetlenül hagyásához sem, hiszen a jog folyamatosan változik, ekként a szólásszabadság joga az internettel egy új fejlődési szakaszba lépett, mely egyelőre megjósolhatatlan körvonalú, az új doktrína kialakulásához vezető út pedig mindenképpen izgalmas lesz. ■

JEGYZETEK

[1] Koltay András: Az új média és a szólásszabadság - A nyilvánosság alkotmányos alapjainak újragondolása, Wolters Kluwer, 2019.

[2] András Koltay: New Media and Freedom of Expression - Rethinking the Constitutional Foundations of the Public Sphere, Hart Publishing, 2019.

[3] https://www.nytimes.com/2020/05/06/opinion/facebook-oversight-board.html (2020. május 7.).

[4] Grimmelmann szerint a keresőmotor egy tanácsadó, a felhasználó kiszolgálója, annak érdekeit tartja elsődlegesnek. Ekként tevékenységének eredménye nem lehet alkotmányos védelemben biztosított beszéd. Mindazonáltal a keresőmotor mégsem tekinthető semlegesnek, mivel a felhasználó számára a legrelevánsabb találatokat mutatja be. Lásd Grimmelmann: Speech Enginges, Minnesota Law Review, 2014, 393.