Rövid tanulmányunkban az ókori görög jogokban[1] a - további kifejezések mellett - a szerződés fogalmának megjelölésére szolgáló, és a (némiképp anakronisztikus kifejezéssel élve) római "szerződési jog", de a modern kötelmi jogok terminológiájára egyaránt nagy hatást gyakorló synallagma kifejezés egyes forrásbeli előfordulásait, ill. jelentéseit kívánjuk áttekinteni a görög jogokban, ill. a római jogban, vizsgálódásunk során érintve az ókori görög jogoknak a szerződésekre vonatkozó, meglehetősen sokrétű terminológiáját is.
A synallagma szó korántsem csupán az ókori görög irodalmi, ill. jogi forrásokban, hanem a klasszikus és a iustinianusi római jog forrásaiban, valamint a bizánci jog forrásaiban is gyakran előfordul. A synallagma terminusa nem csak a szerződés megjelölésére szolgál, hanem - Aristotelésre visszavezethetően - egy másik vonatkoztatási rendszer: a kötelem összefüggésében is használatos; elegendő e tekintetben arra utalni, hogy a modern római jogi és polgári jogi szakirodalom terminológiája (az egyenlőtlenül kétoldalú kötelmekkel szembeállítva) szinallagmatikus kötelmeknek nevezi az olyan obligatiókat, amelyekben a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás ellentételezései egymásnak.[2]
- 135/136 -
A szinallagmatikus kötelmek egyik típuspéldájaként hivatkozhatunk az adásvételi szerződésből fakadó kötelemre. Nézzük meg e vonatkozásban a német polgári törvénykönyvnek az adásvételi szerződésből származó kötelezettségeket felsoroló 433. §-át:
(1) Durch den Kaufvertrag wird der Verkäufer einer Sache verpflichtet, dem Käufer die Sache zu übergeben und das Eigentum an der Sache zu verschaffen. Der Verkäufer hat dem Käufer die Sache frei von Sach- und Rechtsmängeln zu verschaffen.
(2) Der Käufer ist verpflichtet, dem Verkäufer den vereinbarten Kaufpreis zu zahlen und die gekaufte Sache abzunehmen.
A törvényszöveg rögzíti, miszerint az eladó köteles a vevőnek a dolgot átadni, egyben a dolog tulajdonjogát a vevőre átruházni, ill. ennek kapcsán köteles a jog- és kellékhibákért is szavatolni. A vevő pedig köteles az eladónak a vételárat megfizetni, és a dolgot átvenni. A szolgáltatások és az ellenszolgáltatások egymás ellentételezései, ha úgy tetszik, egy "súlycsoportban" vannak egymással, ami azt jelenti, hogy az adásvételből szinallagmatikus kötelem fakad.
A modern terminológiával élve egyenlően kétoldalú kötelmet keletkeztető szerződéseket a római jogi források dokumentálhatóan Labeo korától kezdve kapcsolják össze az ókori görög jogokban sok egyéb kifejezés mellett a szerződés megjelölésére szolgáló, valamint (egyes szerzők szerint) az obligatio római fogalma előfutárának tekinthető synallagmával.
Ismert, hogy a fejlettebb római jogban a jogügylet fogalmának lényegét -látni fogjuk, hogy nem egészen tudatosan - az agere, gerere, ill. contrahere
- 136/137 -
kifejezésekkel jelölték. Ez a trichotomikus felosztás olvasható abban a nevezetes, Ulpianustól származó forrásszövegben a későklasszikus remekjogász Labeo híres, a római jogi szakirodalomban sokat vitatott definícióját idézi, és amely szöveg további vizsgálódásaink kiindulópontjául is szolgál:
Labeo libro primo praetoris urbani definit, quod quaedam "agantur", quaedam "gerantur", quaedam "contrahantur": et actum quidem generale verbum esse, sive verbis sive re quid agatur, ut in stipulatione vel numeratione: contractum autem ultro citroque obligationem, quod Graeci synallagma vocant, veluti emptionem venditionem, locationem conductionem, societatem: gestum rem significare sine verbis factam. (Ulp. D. 50, 16, 19)
A Labeo által alkalmazott felosztás szerint az agere, a gerere, valamint a contrahere kifejezések az ügyletek és az azokból fakadó kötelmek különböző fajtáit jelölik a klasszicitását tekintve sokak által vitatott forrásszövegben.
A szakirodalomban ugyanis - és nem csupán az interpolációkritikai irodalomban, hanem a modern római jogi szakirodalomban is - egyes szerzők úgy vélekednek, hogy az eredeti szöveg a posztklasszikus korban átdolgozáson ment keresztül. Reinhard Zimmermann pl. meglehetősen szkeptikusan vélekedik mind a contractus forrásbéli definíciójának problémájával, mind pedig a Labeo-féle meghatározással kapcsolatosan; egyrészt rámutat arra, hogy a szerződés általánosan elfogadott definíciója nem található meg a forrásokban, másrészt pedig Labeo meghatározását nehezen érthetőnek és talán hamisnak is tartja.[3] A neves olasz romanista, Filippo Gallo azonban rámutat arra, hogy a legújabb szakirodalom általában elismeri a szöveg eredetiségét,[4] és mi is ehhez az állásponthoz csatlakozunk, a - Földi András találó kifejezésével élve - interpolációmentesség vélelmének az újabb romanisztikai irodalomban kialakult elvét szem előtt tartva.[5]
- 137/138 -
Az "agere" tekintetében Labeo olyan ügyletekre utal, amelyek szóbeli formaságok útján (verbis) vagy dologátadással (re) jönnek létre; a szövegben példaként említett stipulatio mint verbál-, és a numeratio mint reálügylet egyaránt egyoldalú kötelmet hoznak létre. Az agere kifejezés tehát a Labeo-féle definícióban minden kétséget kizáróan az egyoldalú kötelmet fakasztó szerződések megjelölésére szolgál.
Ezzel szemben a "contrahere" a - modern terminológiával élve - egyenlően kétoldalú kötelmet keletkeztető szerződéseknek felel meg (a reciprocitás elemére az "ultro citroque obligatio" kifejezés[6] utal), és ennek megfelelően Labeo az adásvételre, a bérletre és a társaságra hivatkozik, vagyis az egyenlőtlenül kétoldalú kötelmet fakasztó megbízáson kívül valamennyi konszenzuális szerződésre. Labeo e tekintetben hivatkozik a görögök által használt synallagma szóra, és erre a szövegrészre lehet visszavezetni azt a később szívósan meggyökeresedett szóhasználatot, amely az olyan kötelmi viszonyokat, melyekben a szolgáltatások és az ellenszolgáltatások legalábbis nagyjából ellentételezései egymásnak, szinallagmatikus kötelmeknek nevezi.
A "gerere" kifejezés a forrásszöveg szerint azt az ügyletet jelöli, amelyet sine verbis kötnek a felek. Hogy az ügyletek, ill. kötelmek itt említett harmadik fajtája alatt Labeo mit értett, nem tudhatjuk, ugyanis a gerere jelentése ebben a tekintetben nem tárható fel pontosan.[7]
- 138/139 -
Pietro De Francisci megállapítása szerint kétségtelen, hogy a contrahere terminusát Labeo azokra a szerződésekre alkalmazta, amelyekből egyenlően kétoldalú kötelem születik (vagyis három konszenzuál-szerződésre, történetesen az adásvételre, a bérletre és a társaságra), míg az agere kifejezés a szavakkal és dologátadással létrejött ügyletekre vonatkozott, a gerere kifejezés pedig minden másra.[8]
De Francisci álláspontját elfogadva a forrásszövegben használt gerere nézetünk szerint is olyan ügyletekre[9] utal, amelyek nem keletkeztetnek egyenlően kétoldalú kötelmet, ill. nem is szóbeli formaságok vagy dologátadás útján jönnek létre; ennél bizonyosabbat azonban a "gerere" ebben a forrásszövegben hordozott jelentésére vonatkozóan nem mondhatunk, csak hipotézisekre vagyunk utalva, mert a "sine verbis" kitétel több mint homályos. Talán a iustinianusi terminológiával élve kvázikontraktuális kötelmet fakasztó negotium gestum jöhet itt szóba, esetleg a kölcsönön kívüli valamennyi, egyébként egyenlőtlenül kétoldalú kötelmet fakasztó, formátlan reálszerződés (pl. a felsorolásból hiányzó commodatum, ill. a depositum, hiszen Labeo a reálügyletek közül csak a numeratiót említi, amelyből, miként a stipulatióból is, egyoldalú, stricti iuris kötelem fakad), vagy éppen a megbízás is, hiszen ezt a synallagma vonatkozásában Labeo nem említi, tekintettel arra, hogy az ebből fakadó kötelem obligatio bilateralis inaequalis, amelynél a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás nem egymás ellentételezései.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
