Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Mogyorósi Sándor: Határidős feladatok (Jegyző, 2021/6., 6-7. o.)

Van olyan önkormányzat, ahol alkalmazzák a képviselő-testületi munkához a munkaterv intézményét és van olyan önkormányzat, ahol ez nem bevett szokás. Ebben az írásban - a munkatervhez hasonlóan - a határidőhöz kötött egyes feladatokat hozom terítékre, előre jelezve, hogy azok megemlítése korántsem teljes, a lista szinte korlátlanul folytatható.

Bevezetés

Régebben nagy érdeklődéssel forgattam az önkormányzati hatásköri jegyzéket. Minden évben alig vártam, hogy megérkezzen a friss példány, órákat töltöttünk egymás társaságában. Szép volt, könyvszerű, részletes és a maga nemében izgalmas. Egyfajta vizsgaként is felfogható volt a lapozgatása; mennyit tud az ember az abban foglaltakról. Természetesen az idő ezen a területen is megtette a magáét, ma már mindez elektronikusan áll rendelkezésre és file-ok összességéből áll. Talán ez a régi kellemes benyomás motiválhatott arra, hogy ezeket a sorokat papírra vessem. A cikkben a pontokba szedett és a megjelölt határidőkhöz tartozó feladatok említésénél elsődleges szempont a képviselő-testülethez való kötődés volt. Ez nem jelenti azt, hogy minden esetben szükséges a képviselő-testület döntése, lehet olyan is, hogy ez tartalmánál fogva nem merül fel (például képviselői vagyonnyilatkozatok), de lehet olyan is, hogy átruházott hatáskörben a képviselő-testület valamelyik szerve dönt. A feladatok említésénél kronológiaszerűen haladtam azzal, hogy az utolsó három feladat ugyan évenként ellátandó, azonban az nem konkrét határidőhöz kötött.

1. Forrásmegosztás

A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok között megosztandó bevételekről való döntés az év első olyan döntése, amelyben szükséges lehet a képviselő-testület döntésének kikérése. Bár évekkel ezelőtt változott a szabályrendszer és rögzítésre került, hogy az osztottan megillető bevételekből a fővárosi önkormányzatot 54%, a kerületi önkormányzatokat együttesen 46% részesedés illeti meg, a konkrétumok miatt azt is kimondja a törvény[1], hogy a fővárosi önkormányzat a tárgyévre vonatkozó forrásmegosztási rendeletének tervezetét a kerületi önkormányzatok részére - véleményezés céljából - a tárgyév január 10-éig küldi meg. A véleményezésre a kerületi önkormányzatoknak legalább tizenöt napot kell biztosítani.

2. Képviselői vagyonnyilatkozatok

Az önkormányzati képviselő megválasztásától, majd ezt követően minden év január 1-jétől számított harminc napon belül vagyonnyilatkozatot köteles tenni. Az önkormányzati képviselő saját vagyonnyilatkozatához csatolni köteles a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, valamint gyermekének vagyonnyilatkozatát. A vagyonnyilatkozat tételének elmulasztása esetén - annak benyújtásáig - az önkormányzati képviselő e tisztségéből fakadó jogait nem gyakorolhatja, tiszteletdíjat, természetbeni juttatást, költségtérítést nem kaphat.

3. A költségvetés

Minden önkormányzat életében talán a legjelentősebb feladat az éves költségvetésének elfogadása. Az önkormányzati költségvetés az államháztartás része (amely központi és önkormányzati alrendszerből áll), ahhoz teljes pénzforgalmával kapcsolódik. Az Áht.[2] előírásai szerint a jegyző által előkészített költségvetési rendelettervezetet a polgármester február 15-éig, ha a központi költségvetésről szóló törvényt az Országgyűlés a naptári év kezdetéig nem fogadta el, a központi költségvetésről szóló törvény hatálybalépését követő negyvenötödik napig nyújtja be a képviselő-testületnek. Tartalmilag különálló, de mégis ide tartozó szabály, hogy a helyi önkormányzat évente, legkésőbb a költségvetési rendelet, határozat elfogadásáig határozatban állapítja meg saját bevételeinek és adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegét.

4. Polgármesteri szabadság

A főállású polgármester évi huszonöt munkanap alapszabadságra és tizennégy munkanap pótszabadságra jogosult. A törvény[3] szerint a képviselő-testület minden év február 28-ig jóváhagyja a polgármester szabadságának ütemezését. A szabadságot az ütemezésben foglaltaknak megfelelően kell kiadni, valamint igénybe venni. A polgármester a szabadság igénybevételéről a képviselő-testületet a következő ülésen tájékoztatja. A polgármester a szabadságot az ütemezéstől eltérően csak előre nem látható, rendkívüli esetben, vagy az igénybevételt megelőzően legkésőbb tizenöt nappal megtett előzetes bejelentést követően veheti igénybe. Minden év január 31-ig a jegyző által vezetett nyilvántartás alapján meg kell állapítani a polgármester előző évben igénybe vett szabadságának mértékét, és a ki nem adott szabadságot a tárgyévi szabadsághoz hozzá kell számítani.

5. Óvodai beíratás

Az óvodai beiratkozásra április 20-a és május 20-a között kerül sor. A fenntartó az óvodai beiratkozás idejéről, az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárásról a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább harminc nappal közleményt vagy hirdetményt tesz közzé a saját honlapján, az óvoda honlapján, ennek hiányában a helyben szokásos módon.

6. Közbeszerzési terv

A közbeszerzések legalább egy évre előre történő tervezése megteremtheti az alapot a közbeszerzések igény szerinti minőségben és határidőben történő megvalósulásához. A Kbt.[4] szerint az ajánlatkérők, így az önkormányzat is legkésőbb március 31. napjáig éves összesített közbeszerzési tervet készít az adott évre tervezett közbeszerzéseiről. A közbeszerzési tervet az ajánlatkérő legalább öt évig megőrzi. A közbeszerzési terv nyilvános. A közbeszerzési terv elkészítése előtt az ajánlatkérő indíthat közbeszerzési eljárást, amelyet a tervben szintén megfelelően szerepeltetni kell. Fontos az is, hogy a közbeszerzési terv nem vonja maga után az abban megadott közbeszerzésre vonatkozó eljárás lefolytatásának kötelezettségét.

- 6/7 -

7. Zárszámadás

Az önkormányzat a központi döntések megalapozásához, a zárszámadás elkészítéséhez, illetőleg az államháztartás mérlegeinek összeállításához évközi és év végi költségvetési beszámolót köteles készíteni. Ezekben számot kell adni a költségvetésben jóváhagyott feladatok végrehajtásáról, a gazdálkodás eredményeiről, a problémákról, a vagyon gyarapításáról. A feladatok végrehajtását év közben az önkormányzati képviselő-testület áttekinti, majd a zárszámadásról rendeletet alkot. A helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig, azaz május 31-ig hatályba lépjen.

8. Önkormányzati cégek beszámolója

Szinte minden önkormányzatra igaz, hogy van gazdasági társasága, azaz foglalkoznia kell céges beszámolók kérdésével is. Az ügyvezetés által előterjesztett beszámolót a vállalkozás legfőbb szerveként a képviselő-testület hagyja jóvá, a felügyelőbizottság írásbeli jelentésének birtokában. A könyvvizsgálat célja pedig annak megállapítása, hogy a vállalkozó által az üzleti évről készített éves beszámoló a számviteli törvény előírásai szerint készült, és ennek megfelelően megbízható és valós képet ad a vállalkozó vagyoni és pénzügyi helyzetéről, a működés eredményéről. A kettős könyvvitelt vezető vállalkozás a beszámolót és az adózott eredmény felhasználására vonatkozó legfőbb szervi határozatot köteles letétbe helyezni és közzétenni az adott üzleti év mérlegfordulónapját követő ötödik hónap utolsó napjáig, amely a legtöbb cég esetében május 31-ei határidőt jelent.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére