Nem vitatva annak a nézetnek az indokoltságát, miszerint gyakorlati jelentősége kizárólag a részvényt (értékpapírt) terhelő kézizálogjognak lehet, vizsgáljuk meg röviden a részvény felett esetlegesen alapítandó ingó-jelzálogjog szabályait.
A Ptk. 262. § (2) bekezdése rendelkezik az ingót terhelő jelzálogjog létesítéséről, amelynek egyik sajátossága, hogy ennek a zálogjognak az alapítását be kell jegyezni a közjegyzői kamara által vezetett zálogjogi nyilvántartásba. Emellett a zálogszerződést közjegyzői okiratba is kell foglalni. Amennyiben tehát a részvény tulajdonosa a nyomdai úton előállított részvényét jelzálogjoggal kívánja megterhelni, akkor az erre irányuló zálogszerződést közjegyzői okiratba kell foglalni, illetve a zálogjogot a közjegyzői zálogjogi nyilvántartásba be kell jegyezni.
Mivel jelzálogjog esetében a zálogtárgy birtoka a zálogkötelezettnél marad, ezért nyomdai úton előállított, névre szóló részvények jelzálogjoggal történő megterhelése során nem kerül sor átadásra és forgatmányozásra sem. Mivel a részvény a zálogkötelezett birtokában marad, nem kétséges az sem, hogy a tagsági jogokat, illetve a részvényhez kapcsolódó egyéb jogosultságokat a zálogkötelezett gyakorolhatja. Őt illetik a részvény hasznai és gyümölcsei is.
Jelzálogjog esetén azonban fennáll a veszélye annak, hogy a zálogkötelezett a részvényt értékesíti, vagy azzal más módon rendelkezik. Ezt a Ptk. 338/B. § (1) bekezdése alapján megteheti. Ez azt jelentheti, hogy a jogszerző tehermentes tulajdont szerez, és a zálogjogosult zálogjoga megszűnik. Némileg más lenne a helyzet, ha a részvény elzálogosítást a részvénykönyvbe is be kellene jegyezni, mert akkor az új jogszerző már nehezebben hivatkozhatna arra, hogy jóhiszemű volt. Hasonló jogkövetkezménnyel járna a cégnyilvántartásba történő bejegyzés is. Ilyen bejegyzési kötelezettséget azonban sem a Gt., sem a Ctv. nem ír elő.
Az ingó-jelzálogjog hiányosságai miatt a gyakorlatban nyomdai úton előállított részvény felett kizárólag kézizálogjogot alapítanak. Ez együtt jár azzal, hogy a részvény feletti birtok a zálogjogosulthoz, vagy egy harmadik személyhez (zálogtartó) kerül. Ez kellő garanciát nyújthat a jogosultnak arra, hogy a kötelezett nem értékesíti a részvényt, illetve azzal nem rendelkezik.
Az előzőek alapján megállapítható, hogy a részvényátruházásra irányadó szabályokat elzálogosítás esetén is alkalmazni kell. A forgatmányozási szabályok alkalmazása mindazonáltal nem egyértelmű. Kérdéses ugyanis, hogy szükség van-e forgatmányozásra a nyomdai úton előállított, névre szóló részvények kézizálogjoggal való megterheléskor?
Az egyik lehetséges válasz, hogy a forgatmányozási szabályokat nem kell alkalmazni kézizálogjog alapítása esetén. Az persze nem kizárt, hogy a felek az elzálogosítás tényét a forgatmányon feltüntessék, de ez nem jogszabályi követelmény. Erre elvileg a váltójogi szabályok szövegének közzétételéről szóló 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (a továbbiakban: Vár.) 18. § (1) és (2) bekezdései adhatnak lehetőséget.
A másik válasz szerint az átruházásra irányadó szabályok alkalmazása alapján a kézizálogjoggal való megterhelésnek is feltétele a forgatmányozás. Nem elegendő tehát a zálogszerződés megkötése és a részvény átadása, szükség van forgatmányozásra is. Salamonné dr. Solymosi Ibolya ezt az álláspontot képviseli és ezzel kapcsolatban a Ptk. korábban hatályos 338/B. § (2) bekezdésére hivatkozik. Eszerint ugyanis a névre szóló értékpapírokat a váltóra vonatkozó szabályok szerint lehetett átruházni. A Ptk. korábbi szövege tehát egyértelműen utalt a váltójogi szabályokra, amelyből a bírói gyakorlat azt vezette le, hogy a váltóra vonatkozó szabályokat kell akkor is alkalmazni, ha a névre szóló értékpapírt (így pl. részvényt) kézizálogba adják. Ehhez képest a névre szóló részvényen is a Vár. 19. §-ának megfelelő zálogforgatmánnyal lehetett zálogjogot létesíteni.[1]
Ezzel kapcsolatban azonban fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a Ptk. 338/B. §-ának számozása és szövege időközben megváltozott és a hatályos normaszöveg már nem utal a váltójogi szabályokra. A hatályos Ptk. 338/B. § (3) bekezdése szerint a nyomdai úton előállított névre szóló értékpapír teljes vagy üres forgatmány útján ruházható át. Ebből azonban nem következik szükségszerűen, hogy az ilyen értékpapír kézizálogba adásakor feltétlenül szükség van a forgatmányozásra. A felek dönthetnek úgy, hogy az elzálogosítás tényét a forgatmányon feltüntetik, de ez nem jogszabályi előírás.
Itt mindenképpen hasznos lehet a német jog megoldását bemutatni. A német BGB 1292. § kifejezetten rendelkezik a forgatható értékpapírok elzálogosításáról.[2] Eszerint váltó, vagy más olyan értékpapír elzálogosításához, amely forgatmánnyal ruházható át, a felek közötti megállapodásra és a forgatmányozott értékpapír átadására van szükség. Ebbe a körbe tartozik a névre szóló részvény is.[3] A német jogirodalom szerint a forgatható értékpapírok forgatmány nélkül is elzálogosíthatóak, de akkor nem maga az értékpapír, hanem az általa megtestesített jog kerül elzálogosításra. Vagyis forgatmány nélküli zálogbaadás esetén a jogokat terhelő zálogjog szabályai kerülnek megfelelően alkalmazásra (BGB 1274. §). A forgatható értékpapírok elzálogosításának ajánlott és jellemző módja a zálogforgatmánnyal történő elzálogosítás. A zálogforgatmányról a német váltótörvény 19. §-a rendelkezik. Mindemellett a német jogirodalomban elismerik a teljes, illetve az üres forgatmánnyal történő elzálogosítás lehetőségét is. Ez utóbbi azonban kockázatos lehet a zálogkötelezett számára és gondot jelenthet az elhatárolása a biztosítéki célú tulajdonátruházástól.[4] A teljes, illetve az üres forgatmány alapján a zálogjogosultat kifelé, harmadik személyek irányában több jog illeti meg, mint a zálogkötelezettel fennálló belső viszony alapján. Ezek a forgatmányozások tehát fiduciárius jellegűek. Ennek alapján a zálogjogosult rendelkezhet is a részvénnyel, így el is tudja azt adni, ami ellen a zálogjogosult nem igazán tud védekezni. Mindezek alapján a német jogirodalomban a zálogforgatmány alkalmazását ajánlják, mert ezáltal a zálogkötelezett védelemben részesülhet a hitelező jogosulatlan rendelkezésével szemben.[5]
A német jog ezen logikus megoldását azonban azért nem lehet a hatályos magyar jogra vonatkozóan irányadónak tekinteni, mert nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely kimondaná, hogy a forgatható értékpapírok elzálogosításához forgatmányra is szükség van. Ezt a hiányosságot az új Ptk.-ban mindenképpen célszerű lenne pótolni.
Álláspontunk szerint tehát a hatályos magyar jog alapján a forgatmányozás nem feltétele a nyomdai úton előállított, névre szóló részvények kézizálogba adásának. Hasonlóan foglalt állást Zámbó Tamás is.[6] Ha azonban a felek úgy döntenek, hogy az elzálogosítás tényét a forgatmányon feltüntetik, annak legmegfelelőbb módja a zálogforgatmány alkalmazása. Nincs ugyan kizárva teljes, illetve üres forgatmány használata sem, de ezek a zálogkötelezettre nézve számos kockázatot rejtenek magukban. A kézizálogjog tehát véleményünk szerint forgatmány nélkül is létrejön, önmagában a zálogszerződés és a részvény átadása alapján. A kézizálogszerződést írásba kell foglalni, de az elzálogosítás tényét a részvénykönyvbe nem kell bejegyezni. Ettől függetlenül - a későbbi jogi problémák elkerülése érdekében - feltétlenül ajánlott a (zálog)forgatmány kitöltése is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
