Dr. Wiener A. Imre: A ne bis in idem elv érvényesítéséről (BJK, 2003/1-2., 62-68. o.)[1]

Feuerbach már a 19. század elején megállapította, hogy az európai jogok elismerik a ne bis in idem elvet.[1] A modern jogállamokban a ne bis in idem elvet a belső jogokban feltétlenül érvényesítik. Az elv érvényesítésének az alapja mind az anyagi igazságosságra, mind a jogbiztonságra visszavezethető. A jogbiztonság sérelmét jelentené, ha a jogerősen lezárt ügyeket nem csak meghatározott kivételes esetekben, hanem általában újra lehetne indítani, és az anyagi igazságossággal nem férne össze ugyanazért a bűncselekményért többször is szankciót alkalmazni. Ezeket az elveket az államok rendszerint a büntető eljárási jogokban érvényesítik. A megoldás mindaddig kifogástalan, ameddig a ne bis in idem elv csak a belső jogban érvényesül.

A probléma pedig akkor merül fel, ha idegen állam vagy nemzetközi törvényszék ítéletét kell a hazai büntetőeljárás megindítása szempontjából értékelni. A nemzetközi törvényszékek statútumai a ne bis in idem elvről rendszerint úgy rendelkeznek, hogy a saját joghatóságuk megelőzi a nemzeti joghatóságot. Az államok egymás közti viszonyában pedig a kérdést kötelezően legfeljebb a két- vagy többoldalú nemzetközi szerződések rendezik.

Ebben a tanulmányban azt vizsgálom, hogyan érvényesül a ne bis in idem elv

1) a belső büntetőjogban,

2) az államok és a nemzetközi törvényszékek kapcsolatában,

3) az államok közötti kapcsolatokban,

4) az Európai Unióban.

1) Az ENSZ Közgyűlés 1966. december 16-án elfogadta a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányát[2]. Ennek 14. cikke 7. pontjában olvashatjuk, hogy senkivel szemben sem lehet büntetőeljárást indítani vagy büntetést kiszabni olyan bűncselekmény miatt, amely miatt az adott ország törvényének és büntetőeljárásának megfelelően jogerős ítélettel már elítélték vagy felmentették.[3]

Ezt az elvet a többször módosított 1973. évi I. törvénynek a büntetőeljárás akadályai címet viselő 13. § d) pontja a következőként fogalmazta meg: büntetőeljárást nem lehet indítani, és a már megindult eljárást meg kell szüntetni, ha a terhelt cselekményét már jogerősen elbírálták, kivéve a perújítás, a felülvizsgálat és a törvényesség érdekében emelt jogorvoslat esetében.

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 6. §-a (3) bekezdésének d) pontja szerint büntetőeljárást nem lehet indítani, a már megindult büntetőeljárást meg kell szüntetni, ha a terhelt cselekményét már jogerősen elbírálták, kivéve a Negyedik Részben, valamint a XXVIII. Fejezet II. és III. Címében meghatározott eljárások esetét. A Negyedik Rész rendelkezik a perújításról, a felülvizsgálatról, a törvényesség érdekében alkalmazott jogorvoslatról és a jogegységi eljárásról. A XXVIII. Fejezet rendelkezik a különleges eljárásokról. Ennek a II. Címében került elhelyezésre a külföldi ítélet érvényének elismeréséről szóló 579. §. A külföldi bíróság ítélete érvényének az elismerésére (Btk. 6. §) a Fővárosi Bíróságnak van hatásköre és illetékessége. Eljárása során megállapítja, hogy az elítéléshez a magyar törvény alapján milyen hátrányok fűződnek, illetőleg - szükség esetén - a külföldi bíróság ítéletét a magyar törvény alapján hogyan kell végrehajtani. A külföldi ítélet végrehajtásáról a bűnügyi jogsegélytörvény (az 1996. évi XXXVIII. törvény) IV. Fejezete rendelkezik.

A büntetőeljárásról szóló törvény 6. §-ának (4) bekezdése anyagi jogi jellegű rendelkezést tartalmaz, amikor a (3) bekezdés d) pontjában írtakat magyarázza. A törvényi magyarázat szerint a (3) bekezdés d) pontjában írt rendelkezés a rendkívüli jogorvoslatokat kivéve akkor is irányadó, ha az elkövető egy cselekménye több bűncselekményt valósít meg, a bíróság azonban - a vád szerinti minősítésnek megfelelően - nem a vádirati tényállás szerint megállapítható valamennyi bűncselekmény miatt állapítja meg a terhelt bűnösségét. Ezzel a magyarázattal a büntetőeljárási törvény a vádiratban írt történeti tényállás téves minősítésének a korrigálását is csak rendkívüli perorvoslat útján teszi lehetővé.

Amíg az ENSZ-határozat az elbírált bűncselekménnyel kapcsolatban kívánja a ne bis in idem elvet érvényesíteni, ami megfelel az angolszász jogalkalmazásnak, addig a büntetőeljárási törvény rendelkezése inkább a német jogban uralkodó tettazonosság koncepcióját követi. Ennek a megkülönböztetésnek a 3) pont tárgyalása során lesz különös jelentősége.

2) Az 1996. évi XXXIX. törvényhez fűzött általános indokolás 1) pontja megállapítja, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának 827. (1993.) számú határozata Nemzetközi Törvényszéket állított fel a korábbi Jugoszlávia területén elkövetett súlyos háborús és emberiség elleni bűncselekmények tetteseinek felelősségre vonására. Ez a törvény hirdette ki a Nemzetközi Törvényszék Alapokmányát.

Az Alapokmány 9. cikke szól a párhuzamos joghatóságról. A 9. cikk 1. pontja szerint a Nemzetközi Törvényszéknek és a nemzeti bíróságoknak párhuzamos joghatósága áll fenn arra, hogy eljárást folytassanak le olyan személyek ellen, akik felelősek a volt Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő bűncselekményekért. A 2. pontja szerint a Nemzetközi Törvényszék joghatóságának elsőbbsége van a nemzetközi bíróságok joghatóságával szemben. Az eljárás bármeny szakában a Nemzetközi Törvényszék hivatalosan kérheti a nemzeti bíróságokat, hogy az Alapokmánynak és a Nemzetközi Törvényszék Eljárási és Bizonyítási Szabályainak megfelelően engedjék át joghatóságukat a Nemzetközi Törvényszéknek.

Ennek a koncepciónak megfelelően szabályozza a 10. cikk a többszöri eljárás tilalmát. Az 1. pontja szerint senki nem állítható nemzeti bíróság elé olyan cselekményekért, amelyek az Alapokmány értelmében súlyosan sértik a nemzetközi humanitárius jogot, és ügyét a Nemzetközi Törvényszék már elbírálta. A 2. pontja szerint olyan személyt, akit nemzetközi humanitárius jogot sértő cselekményért már nemzeti bíróság elé állítottak, ezt követően csak akkor lehet a Nemzetközi Törvényszék elé állítani, ha

a) a cselekményt a nemzeti bíróság köztörvényes bűncselekménynek minősítette, vagy

b) a nemzeti bíróság eljárása nem volt pártatlan vagy független, avagy azt azzal a céllal folytatták le, hogy megvédjék a terheltet a nemzetközi büntetőjogi felelősségre vonástól, vagy a bűnüldözés nem volt megfelelő.

A 10. cikk 3. pontja szerint az Alapokmányban meghatározott bűncselekményekért a Nemzetközi Törvényszék úgy alkalmaz büntetést, hogy a nemzeti bíróságok ítéletével korábban kiszabott és már letöltött büntetés mértékét figyelembe veszi. Ezt a rendelkezést az államok közötti kapcsolatokban kialakult, a korábbi büntetések beszámítására vonatkozó koncepciónak lehet tekinteni.

Évtizedekig tartó előkészületek után Rómában 1998. július 17-én diplomáciai konferencia fogadta el a Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumát.[4] A Statútum 1. cikke szerint - szemben az előzőekben említett Törvényszék olyan párhuzamos joghatóságával, amely megelőzi a nemzeti joghatóságot - a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósága kiegészíti a nemzeti büntető joghatóságot. A Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságának gyakorlásáról az alább ismertetett cikkek rendelkeznek.

Az 5. cikk a Bíróság joghatóságát a következő bűncselekményekre korlátozza:[5] a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények[6] és a háborús bűncselekmények. Az agressziót is idesorolja, de amíg az ENSZ-ben nem sikerül a fogalmat megalkotni, az agresszióval kapcsolatos joghatóság nem működhet.[7]

A 12. cikk a joghatóság gyakorlásának előfeltételeit szabályozza. E szerint a részes állam elfogadja a Bíróság joghatóságát az 5. cikkben említett bűncselekményekkel kapcsolatban, ha azokat a területén bárki vagy az állampolgára bárhol követte el. A nem részes állam egy ügyre ad hoc deklarációval fogadhatja el a bíróság joghatóságát.

A 17. cikk szerint a Bíróság határoz arról, hogy az ügy tárgyalható-e, ha

a) a joghatósággal rendelkező állam nyomozott, vagy vádat emelt az ügyben, kivéve, ha az állam nem akarta vagy nem volt képes hitelesen folytatni a nyomozást vagy vádat emelni,

b) a joghatósággal rendelkező állam vizsgálta az ügyet és döntött arról, hogy nem emel vádat, kivéve, ha az állam nem akart, vagy nem volt képes hitelesen dönteni a vádemelésről,

c) a ne bis in idem elvnek a 20. cikkben írt feltételei szerint az ügyet már tárgyalta egy állam,

d) az ügy elég jelentős súlyú-e ahhoz, hogy a Bíróság eljárjon.

A továbbiakban ez a cikk részletezi azokat a feltételeket, amelyek alapján meg lehet állapítani, hogy az adott állam nem akart vagy nem volt képes hitelesen eljárni.

A 20. cikk kizárhatja a ne bis in idem elv érvényesülését, ha a korábbi eljárás célja az volt, hogy a vádlottat elvonják a Bíróság joghatósága alól vagy nem független és pártatlan bíróság tárgyalta az ügyet.

A 70. cikk joghatóságot teremt az igazságszolgáltatás működése elleni bűncselekményekre, ha azokat szándékosan követték el. Ilyennek tekinti a hamis tanúzást, a hamis bizonyítékok szolgáltatását, a tanúval és a bizonyítékok gyűjtésével kapcsolatos korrupciót, a bírósági tisztviselők megvesztegetését, továbbá a velük szemben a kötelességük teljesítése miatt alkalmazott retorziókat.

Az Eljárási Szabályok[8] 168. pontja szerint az igazságszolgáltatás működése elleni bűncselekményekre nézve bármely bíróság elítélése vagy felmentése esetén a ne bis in idem elv érvényesül.

A Nemzetközi Büntetőbíróság Statútuma szerint a Bíróság ugyan csak kiegészítő joghatóságot gyakorol, de a 17. és a 20. cikkben foglalt rendelkezések arra mutatnak, hogy a ne bis in idem elv érvényesítése szempontjából mindkét említett nemzetközi bírói fórum döntése a nemzeti bíróságok döntésével szemben elsőbbséget élvez.

3) A Btk. 6. § (1) bekezdése szerint a külföldi bíróság ítélete a magyar bíróság ítéletével azonos érvényű, ha

a) a külföldi bíróság a magyar hatóságok feljelentése alapján vagy a büntetőeljárás átadása folytán járt el,

b) az elkövetővel szemben a külföldi bíróság olyan cselekmény miatt járt el, amely mind a magyar jog, mind a külföldi állam joga szerint büntetendő, és a külföldön folyamatban volt eljárás, valamint a kiszabott büntetés, illetve alkalmazott intézkedés összhangban van a magyar joggal.

A (2) bekezdés kizárja az ítélet érvényének elismerését, ha a külföldi elítélés politikai vagy azzal szorosan összefüggő egyéb bűncselekmény, illetőleg katonai bűncselekmény miatt történt.

Az (5) bekezdés rendelkezése szerint külföldi elítélést követően - az (1) bekezdés esetét kivéve - a büntetőeljárás megindításáról a legfőbb ügyész határoz. Ebben az esetben a külföldön végrehajtott büntetést vagy előzetes fogvatartást a magyar bíróság által kiszabott büntetésbe be kell számítani.

A (6) bekezdésbe foglalt rendelkezés alapján külföldi bíróság ítéletén törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződéssel, továbbá az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa kötelező határozatával létrehozott nemzetközi büntető bíróság jogerős ítéletét is érteni kell.

A külföldi ítélet érvényének elismerése az elítélt szempontjából egyrészt előnyös, másrészt hátrányos. Előnyös azért, mert érvényesíti a ne bis in idem elvét, tehát a külföldi ítéletben elbírált cselekmény miatt nem lehet újabb eljárást indítani. Hátrányos viszont azért, mert vele járnak mindazok a jogkövetkezmények, amelyek az elítéléshez fűződnek. A 6. § (1) bekezdése kogens rendelkezés, ami a bűnügyi nyilvántartásba vétellel hatályosul. Az már eljárásjogi kérdés, hogy a külföldi ítélet miként kerülhet a bűnügyi nyilvántartásba.

A 6. § (5) bekezdése a ne bis in idem elv mérlegeléses alkalmazását írja elő, mert a legfőbb ügyészre bízza a külföldi ítélet elismerését vagy, hogy a magyar büntetőeljárás megindítását kezdeményezi-e, esetleg egyiket sem. A (6) bekezdés értelmező rendelkezés, mert enélkül a nemzetközi bíróságok ítéleteit nem lehetne e rendelkezés alá vonni.

Sok ország jogalkotása tudatosan kerüli a külföldi ítéletek elismerését és ezzel a hazai eljárás megindításának akadályozását. Az a néhány kódex, amely valamilyen módon törekszik nemzetközi érvényt szerezni az újabb eljárás tilalmának, ezt nem a külföldi ítéletek teljes elismerésével teszi[9].

A 20. században számos nemzetközi tudományos tanácskozás témája volt a ne bis in idem elv alkalmazási feltételeinek kidolgozása. Az elméleti vitákban szerepet játszott a bűncselekmények hasonló értékelése, és a jogrendszerek közötti hasonlóság, amit az Olasz Alkotmánybíróság 1967-ben meg is fogalmazott. Eszerint a külföldi ítélet csak akkor képezi akadályát az újabb eljárásnak, ha a cselekmény társadalmi, jogi és politikai értékelése mindkét országban azonos.[10] A Német Alkotmánybíróság egy ítéletében kimondta, hogy az ismételt eljárás céljából történő kiadatás sem az alkotmányjogi, sem - a ne bis in idem elve nemzetközi érvényének hiánya miatt - a nemzetközi jogi gondolatokkal nem ellentétes.[11]

A ne bis in idem elv érvényesüléséről mind az Európa Tanács Egyezményeiben, mind az ENSZ Tervezetekben találunk szabályokat. A Büntetőítéletek Nemzetközi Hatályának Elismeréséről szóló Európai Konvenció[12] 53. cikkének 1. pontja szerint senkit nem lehet ugyanazért a cselekményért megvádolni, elítélni, vagy vele szemben büntetést végrehajtani, ha egy másik szerződő államban felmentették, vagy olyan szankciót alkalmaztak, amelyet végrehajtottak vagy végrehajtatnak, avagy a szankciót részben vagy egészen azért nem hajtották végre, mert kegyelem alá esett, vagy az elévülés képezte a szankció végrehajtásának akadályát. Ugyanilyen hatálya van a bírósági elítélésnek akkor is, ha nem alkalmaztak szankciót. Az 53. cikk 2. pontja a ne bis in idem elv érvényesülését korlátozza, ha az újabb eljárás a reálprincipiumon alapul, a 3. pont pedig abban az esetben lát lehetőséget a ne bis in idem elv figyelmen kívül hagyására, ha a területi elv alapján indul meg az újabb eljárás.

Az Európa Tanács Kiadatási Egyezményének 9. cikke a ne bis in idem elvet részben a kiadatás megtagadásában, részben a megtagadás lehetőségében realizálja. Az Egyezmény szerint nem engedélyezik a kiadatást, ha a megkeresett Fél illetékes hatóságai már jogerős határozatot hoztak a kiadni kért személlyel szemben, az adott bűncselekmény miatt.[13]

Ezt az általános rendelkezést az Első Kiegészítő Jegyzőkönyv[14] részletezi: ha a vádlottat az említett jogerős határozattal felmentették, a szabadságvesztés büntetést, illetve intézkedést teljes egészében végrehajtották, az elitélt kegyelemben részesült, továbbá ha a bíróság megállapította ugyan az elkövető bűnösségét, de büntetést nem szabott ki. A részletezett esetekben is megengedik a kiadatást, ha a bűncselekményt a megkereső államban közfeladatot ellátó személy, intézmény vagy más közérdekű jelleggel bíró dolog ellen követték el, továbbá, ha az elkövető közfeladatot ellátó személy a megkereső államban. A területi elv primátusát mutatja a ne bis in idem elvével szemben az a rendelkezés, amely szerint megengedik a kiadatást, ha a bűncselekményt egészben vagy részben a megkereső állam területén vagy ilyennek tekintett helyen követték el.

A Büntetőeljárás Átadásáról szóló Európa Tanácsi Egyezmény[15] a ne bis in idem elvét érvényesítve - akivel szemben jogerős és végrehajtható ítéletet hoztak - büntetőeljárás nem folytatható és büntetés nem hajtható végre vele szemben egy másik államban, ha

- felmentették a vád alól,

- a szankciót teljes egészében végrehajtották, vagy kegyelem, továbbá elévülés miatt az nem hajtható végre,

- a bíróság az elkövető bűnösségét szankció kiszabása nélkül állapította meg.

A ne bis in idem hatását az az állam, amely nem maga kérte az eljárás lefolytatását, nem köteles elismerni, ha a cselekmény elkövetője vagy sértettje hivatalos személy volt, vagy a cselekmény közintézmény, továbbá közjavak ellen irányult. Ugyancsak nem köteles elismerni a ne bis in idem hatását a területi joghatóság alapján eljáró állam, feltéve, hogy az eljárás lefolytatását nem maga kérte. Az új eljárás esetén a másik szerződő államban végrehajtott büntetést be kell számítani.

Az említett rendelkezések nem képezhetik akadályát olyan belső jogszabályok alkalmazásának, amelyek a külföldi bíróság ítéletének a ne bis in idem elvre vonatkozóan tágabb értelmezést tulajdonítanak (35-37. cikk).

Széles körben érvényesítik a ne bis in idem elvet az ENSZ keretében kidolgozott modell egyezménytervezetek. A kiadatásról szóló modell egyezménytervezet a ne bis in idem elvének említése nélkül a kötelező megtagadási okok között tárgyalja a 3. cikk 6. pont d) alpontjában azt az esetet, amikor a megkeresett államban jogerős döntés született azzal a bűncselekménnyel kapcsolatban, amelyre a megkeresés vonatkozott. A 4. cikk 7. pont b) és c) alpontja fakultatív megtagadási oknak tekinti, ha a megkeresett állam döntött arról, hogy nem indít, vagy már megszüntette az eljárást, illetve az eljárást felfüggesztették a kiadatás alapjául szolgáló bűncselekménnyel kapcsolatban.[16] Az eljárás átadásáról szóló modell-egyezmény 10. cikke kifejezetten említi a ne bis in idem elvet. E szerint az eljárás átadását kezdeményező állam ideiglenesen felfüggeszti az eljárást, kivéve azokat a cselekményeket, amelyek a megkeresett államban folyó eljárást segítik elő. Az eljárás végleges befejezését követően pedig az adott bűncselekménnyel kapcsolatban semmiféle eljárás nem folytatható a megkereső államban.[17] A jogsegélyről szóló egyezmény 4. cikk A) pontjának d) alpontja a ne bis in idem elvére hivatkozva teszi lehetővé a jogsegély megtagadását abban az esetben, ha olyan bűncselekményre vonatkozik a kérelem, amellyel kapcsolatban nyomozás vagy vádemelés történt, illetve a megkereső államban folyó nyomozás a megkeresett állam vonatkozó rendelkezéseivel összeegyeztethetetlen.[18] Az ENSZ modell-egyezménytervezetekben az a jelentős előrelépés, hogy a ne bis in idem elvet már a nyomozás szakaszában is érvényesítik. Ezzel nagyobb esélyt adnak arra, hogy az elv megsértését megelőzzék.

A nemzetközi gyakorlat szerint a reálprincipiumon alapuló újabb eljárás esetén a ne bis in idem elv csak annyiban érvényesül, hogy a külföldi bíróság ítélete alapján végrehajtott büntetést be kell számítani. Egy államnak lehet olyan érdeke, amelyet a külföldi elítélés után is érvényesíteni kell, például, ha a magyar törvény szerint kémkedésnek minősíthető cselekményt a külföldi bíróság elbírálta ugyan, de azt csak betöréses lopásnak minősítette. Ebben az esetben nem egyszerű minősítésbeli változtatásról van szó. Ezért a hatályos Btk. 4. §-ának b) pontjában írt rendelkezés nem ellentétes a nemzetközi konvenciókban kifejezésre jutó elvekkel.

A ne bis in idem elv alkalmazásában a problémát az "idem" értelmezése jelenti. A nemzetközi gyakorlatban két szélső (nem szélsőséges) álláspontot találunk. A német belső jogi értelmezésben az "idem" a cselekmény, a tett (Tat) fogalmához kapcsolódik. Az angol-amerikai értelmezésben az "idem" alapvetően a bűncselekmény (offence) fogalmára épül. A tett fogalmának használata a vád tárgyává tett tények azonosságát tekinti az "idemnek", a bűncselekmény fogalmának használata pedig a tények jogi értékelését is magába foglalja. A belső büntetőjogok különös részében mutatkozó különbségekre tekintettel az azonos bűncselekményt nem csak az azonos elnevezés esetén lehet megállapítani. Lehet, hogy azonos tényeket egyes büntetőjogok lopásnak vagy sikkasztásnak, mások csalásnak vagy hűtlen kezelésnek minősítik. Az elnevezésbeli különbség az "idemet" nem érinti. A probléma abból adódik, ha az elbírált bűncselekmény cselekménysorozatból áll, s a minősítésben megjelenő jogi értékelés a cselekmény olyan láncszemét emeli ki, amely az adott ország joga szempontjából fontos. Előfordulhat, hogy az előzményekre vagy a következményekre a vádbeli tényállásban utalás történt ugyan, de ezek értékelésére a bűncselekmény minősítésében nem került sor.

A nemzetközi jogsegély nyújtása során a common law országokban még arra is tekintettel vannak, hogy a felmentés miatt a vád rendszerint akkor sem fellebbezhet, ha a felmentés során jogi tévedést követtek el. Emiatt az amerikai bíróságok gyakorlata csak akkor zárja ki az újabb vádemelést, ha az elbírált és az újabb vádban szereplő bűncselekmények azonos ténybeli és jogi elemeket tartalmaznak. Ha ezek az elemek csak részben azonosak, akkor nem beszélnek azonos bűncselekményről, ami kizárná az újabb vádemelést. A kontinentális országokban az ügyészeknek a vádemelésre vonatkozó diszkrecionális joga sokkal korlátozottabb, és az ismert tények alapján általában kötelesek minden bűncselekményért vádat emelni. Abban is eltér a kontinentális rendszer a common law rendszerétől, hogy a téves jogalkalmazás miatt az ügyészek fellebbezést nyújthatnak be.

A bűnügyi jogsegélyre vonatkozó nemzetközi szerződések rendszerint nem tartalmazzák, hogy az értelmezési kérdéseket melyik szerződő fél joga alapján kell elbírálni, ezért általában a megkeresett állam joggyakorlata az irányadó.

A ne bis in idem értékelésére vonatkozó egyik példa szerint 1974-ben két bank, az USA-ban a Franklin National Bank, Olaszországban pedig a Banca Privata Italiana (BPI) csődbe ment. Mind a két bankot a vádlott által vezetett pénzügyi csoport irányította. A vádlottat hamis csődért Amerikában elítélték, és Olaszország kérte kiadatását. A kérdés az volt, hogy azért a bűncselekményért, amely az olasz bank csődjét előidézte, született-e ítélet az USA-ban. Az amerikai bíróság Bassiouni nézetét[19] alkalmazva megállapította, hogy az olaszországi vád számos olyan tény bizonyítását igényli, amely nem volt eleme az amerikai vádnak. Ezért az újabb vádemelést nem tekintette a ne bis in idem sérelmének és megállapította, hogy az amerikai ítélet nem akadályozza az olasz kiadatási kérelem teljesítését. Figyelembe vette azt is, hogy az amerikai vád az amerikai betétesek sérelmére elkövetett cselekményeket értékelte, és az olasz betétesek sérelmére elkövetett cselekmények értékelés nélkül maradtak.[20]

A következő esetben a vádlottat Luxemburgban börtön büntetésre ítélték pénzmosás miatt. A pénzmosás tárgyát képező 36 millió dollár az USA-ban folytatott kokain-kereskedelemből származott. Az USA a kokain-kereskedelem miatt kérte a vádlott kiadatását. Luxemburg azért teljesítette a kiadatási kérelmet, mert a bíróság megállapította, hogy a kábítószer-kereskedelem lényegesen eltér attól a bűncselekménytől (a pénzmosástól), amely miatt a vádlottat Luxemburgban elítélték. Ezért a kiadatási kérelem teljesítése nem sérti a ne bis in idem elvet.[21]

Egy másik ügyben a vádlott Berlinben elkövetett bankrablásból származó pénzt csempészett Amerikába. Amerikában a csempészésért elítélték. Németország kérte a kiadatását a Berlinben elkövetett bankrablás miatt. A német jog szerint a ne bis in idem elv alkalmazásakor nem az azonos bűncselekményt, hanem az azonos tettet kell figyelembe venni. Ha a tettet szélesebb értelmében fogják fel, akkor minden újabb vádemelés ki lenne zárva a rablásra visszavezethető bűncselekmények miatt, tehát a rablásból származó pénz csempészéséért történő elítélés kizárná a rablás miatti felelősségre vonást is. Az amerikai bíróság azt állapította meg, hogy Németországban és az USA-ban eltérően értelmezik a ne bis in idem elvet. Ezért az amerikai bíróság a saját értelmezése alapján megállapította, hogy a cselekménynek azok az elemi, amelyek miatt a vádlottat Amerikában elítélték, nem ugyanazok, amelyek miatt Németországban vádat kívánnak emelni, és ezért a csempészés miatt elítélés nem képezi akadályát a rablás miatt kiadatási kérelem teljesítésének.[22]

A magyar eljárási törvény 579. §-a a külföldi ítélet hátrányos hatásának érvényesítéséről tartalmaz rendelkezést. Az eljárási jognak ezt a rendelkezését az Európai Unióba történő belépés után valószínűleg módosítani kell és ahhoz a szervhez kell kapcsolni, amely a vádemelést rendezi az Európai Unió tagországaival együttműködve. Erről a következő pontban lesz szó.

A ne bis in idem elvnek az elkövetőre nézve kedvező hatását a hatályos Btk. 6. §-ának (5) bekezdése alapján a legfőbb ügyész érvényesíti. Ennek a döntésnek az alkalmával szerintem a ne bis in idem elv érvényesítésekor nem a tett vagy a bűncselekmény azonosságát kell vizsgálni, hanem azt, hogy az ítélet milyen jogvédte érdekeket értékelt a bűncselekmény minősítése során. Az ítéletben lévő, de a jogi tárgy (védett társadalmi érték, érdek, társadalmilag káros következmény) szempontjából nem értékelt tények miatti újabb eljárás nem sérti a ne bis in idem elvét. Ebből a szempontból nem kellene követni a német jogértelmezési gyakorlatot, amely különbséget tesz a belső büntetőeljárás megindítása és a jogsegély nyújtása között. Szerintem a jogsegély nyújtására is csak akkor kerüljön sor, ha az újabb büntetőeljárás megindításának a belső jogban is helye lenne.

4) 2000. december 7-én az Európai Unió állam- és kormányfői elfogadták az Alapjogi Kartát. A Kartának jelenleg jogpolitikai jelentősége van, mert a tagállamok még nem ratifikálták. A benne foglalt elvek azonban más egyezményekben vagy a jogalkalmazásban realizálódnak. Az Alapjogi Karta 50. cikke szerint nem lehet büntetőeljárást folytatni azzal szemben, vagy büntetést kiszabni arra a személyre, akit az Európai Unióban jogerősen felmentettek vagy elítéltek az adott bűncselekmény miatt. Az Európai Unióban jelenleg a ne bis in idem elvet a Schengeni Megállapodás alapján érvényesítik. Ennek az 54. cikke szerint, akivel szemben a Szerződő Felek valamelyike jogerős ítéletet hozott, nem üldözhető ugyanezért a bűncselekményért más Szerződő Fél által, ha a kiszabott büntetést már végrehajtották, vagy az ítélet az ítélkező állam joga szerint nem végrehajtható. Az 54. cikk szinte szó szerint megfelel az 1987-es A kétszeri eljárás tilalmáról szóló egyezménynek, amelyet az Európai Politikai Együttműködés keretében dolgoztak ki.[23] A Schengeni Megállapodás 56. cikke szerint az újabb szabadságelvonást kimondó szankcióba a már végrehajtott szankciót is be kell számítani.

A Schengeni Megállapodás mindhárom hivatalos nyelvű változata az azonos cselekmény kifejezést tartalmazza.[24] A Schengeni Megállapodás alapján ugyanazért a cselekményért hozott külföldi jogerős ítélet akkor is res iudicata hatást vált ki a hazai jogban, ha a külföldi jog a kérdéses cselekményt a hazaitól eltérően minősítette.[25]

Wyngaert és Stessens azt javasolják, hogy a tagállamok a ne bis in idem elv nemzetközi elismeréséhez követeljék meg, hogy a kérdéses cselekményt a hazai és a külföldi büntetőjog azonosan minősítse, és ezt egészítsék ki a tágan alkalmazott beszámítási elvvel.[26]

Ligeti Katalin szerint a Wyngaert és Stessens által leírt probléma megoldására az a megközelítés lenne a legmegfelelőbb, amely a ne bis in idem elv nemzetközi érvényéhez a védett jogtárgy azonosságát követelné meg. Ez a megközelítés figyelembe venné a bűncselekmények hasonló értékelését, és a jogrendszerek közötti hasonlóságot. Az Olasz Alkotmánybíróság már idézett döntésében kimondta, hogy a külföldi ítélet csak akkor képezi akadályát az újabb eljárásnak, ha a cselekmény társadalmi, jogi és politikai értékelése mindkét országban azonos.

Az 54. cikk másik vitatott pontja a "jogerős elbírálás" követelménye. Napjainkban általánosan elfogadott, hogy az elítélés mellett a felmentő ítélet is akadályát képezi az ismételt eljárásnak.[27] Mivel a Schengeni Megállapodáshoz nem készült magyarázat, vitatott, hogy mely egyéb eljárást lezáró határozatokat tekinthetnek a tagállamok az 54. cikk alkalmazása szempontjából jogerős elbírálásnak. Eredményezheti-e az eljárás megszüntetése, vagy közigazgatási határozat a külföldi állam büntető igényének elvesztését? A "jogerősen elbírált" kifejezés tartalma jelenleg mind a joggyakorlatban, mind a tudományos irodalomban vitatott.[28]

A Schengeni Megállapodás 54. cikke a fentieken túlmenően a ne bis in idem elv nemzetközi érvényéhez megköveteli az ún. végrehajtási elemet. A kétszeres eljárás tilalma csak abban az esetben érvényesül, ha a kiszabott büntetést már végrehajtották, vagy az ítéletet hozó állam joga szerint a büntetés már nem hajtható végre. Ez az 54. cikk második fordulatában szereplő kitétel, amelyet a belső büntetőjog nem mindig követel meg, nemzetközi szinten szükséges. Azok, akik sikeresen megszöknek az először eljáró állam büntető igazságszolgáltatása elől, nem hivatkozhatnak a kétszeres eljárás tilalmára más Schengeni államokban.

A Schengeni Megállapodásban foglalt kétszeres eljárás tilalma nem feltétlen érvényű. Az 55. Cikk megengedi a tagállamoknak, hogy bizonyos esetben kivételt tegyenek a kétszeres eljárás tilalma alól. Erre akkor van lehetőség, ha a külföldi ítélet alapjául szolgáló cselekményt (i) részben, vagy egészben az újból eljárni kívánó állam területén követték el, kivéve, ha a cselekményt részben az ítéletet hozó állam területén követték el, (ii) az állam biztonsága, vagy alapvető érdekei ellen irányult a bűncselekmény, (iii) az ítéletet hozó állam közalkalmazottja hivatali kötelességének megszegésével követte el a bűncselekményt. A második említett kivételnél a fenntartást tevő államnak pontosan meg kell jelölnie, mely bűncselekmények minősülnek a belső jog szerint állam biztonsága, illetve alapvető érdekei elleni bűncselekményeknek.

A ne bis in idem elvet a Corpus Juris szerint az európai ügyészségnek kellene érvényesíteni.[29] Ennek részletei azért nem kerültek kidolgozásra, mert úgy vélték, hogy az 1999 októberében Tamperében létrehozott Eurojust garantálja az összhangot a rendőrségi és az igazságszolgáltatási együttműködésben.[30] Az Eurojust kereteit 2000-ben véglegesítették, amellyel azt kívánták elérni, hogy az igazságügyi együttműködés elérje az Europol szintjét.[31]

Az Eurojust kompetenciája kiterjed az Europol Konvencióban meghatározott bűncselekmények mellett a komputer-bűnözésre, a csalásra és a korrupcióra, az Európai Közösség pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekre, a pénzmosásra, a környezetet sértő bűncselekményekre és a bűnszervezetben való részvételre, valamint mindazokra a bűncselekményekre, amelyeket az előbb felsoroltakkal együtt követtek el. A tagállamok kérése alapján az Eurojust közreműködik más nyomozásokban és vádemelésekben is. [32]

Az Eurojust a 7. cikk szerint kollégiumként eljárva a kompetenciájába tartozó bűncselekményekkel kapcsolatban a tagállamok hatóságaihoz kéréssel fordulhat, hogy azok

I. bizonyos cselekményekkel kapcsolatban nyomozást folytassanak és vádat emeljenek,

II. tudomásul vegyék, hogy más államok jobb helyzetben vannak az eljárás folytatását és a vádemelést illetően,

III. koordinálják a tagállamok vonatkozó szerveinek tevékenységét,

IV. közös vizsgáló teameket állítsanak fel, és

V. információkat nyújtsanak a feladatok ellátásához szükséges mértékben.[33]

Az Eurojust a kétszeres elítélést azzal kívánja elkerülni, hogy a büntetőeljárást már a nyomozás és a vádemelés szakaszában összehangolja. Ezért azokkal a személyekkel szemben, akiknek az ügyét az Európai Unió tagállamának valamelyik hatósága már érdemben elbírálta, a magyar joghatóság kizárására a diplomáciai mentességhez hasonló rendelkezést kellene alkotni. Ezekben az esetekben a cselekmény ugyan a magyar joghatóság alá tartozik, de a személyi mentességhez hasonló szabály érvényesülne. Ez a fordulat a felmentő ítéletet és az eljárás megszüntetését is magába foglalja, ami a leendő egységes európai jogterületen belül res iudicatát jelentene. A ne bis in idem elv javasolt alkalmazása az anyagi jogban negatív büntethetőségi feltételként jelenik meg, tehát fennforgása esetén büntetőeljárás ipso iure nem indítható vagy folytatható.

Ezzel szemben, ha a jogerős döntést az Európai Unión kívül hozták, a büntethetőségi akadályról a Btk. 6. § (5) bekezdésének megfelelően a legfőbb ügyész döntene. Így az állami önvédelmi elvet kivéve, valamennyi külföldön elbírált bűncselekménnyel összefüggésben érvényesíteni kellene a ne bis in idem elvet. ■

JEGYZETEK

1 Dannecker, G.: Community Fines and Non-Member States Sanctions, the Effect of the Principles "ne bis in idem" in Neighbours' law. Are common law and civil law moving closer?; papers in honour of Barbara Huber on her 65th birthday (ed. by Albin Eser, Freiburg in Breisgau Max-Planck Ins. Für Auslandisches und Internat. Strafrecht. 2001.) 157. p.

2 Kihirdette az 1976. évi 8. törvényerejű rendelet

3 Hasonló rendelkezést tartalmaz az Emberi Jogok Európai Egyezmény Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyvének 4. Cikke.

4 Az előzményekre lásd: M. Cherif Bassiouni Historical Survey: 1919-1998. In: The Statute of the International Criminal Court, A Documentary History, Complied by M. Cherf Bassiouni, Transnational Publishers, Inc, Ardsley, New York, 1998

5 The jurisdiction of the Court shall be limited to the most serious crimes of concern to the international community as a whole.

6 A Crimes against humanity-t emberiesség elleni bűncselekménynek fordítom, szemben a mankind kifejezéssel, amelyet az ENSZ 1954-es tervezete használt: U.N. 1954 Draft Code of Offenses Against the Peace and Security of Mankind.

7 Meg kell jegyezni, hogy az agresszió fogalmának meghatározására az ENSZ-ben évtizedek óta eredménytelen kísérletek folynak.

8 Az Eljárási Szabályokat az Előkészítő Bizottság alakította ki, a Statútum elfogadása után. Ezeket a Statútum cikkeihez kapcsolva tartalmazza a Revue Internationale de Droit Penal c. folyóirat 71/1-2. száma, megjelent 2000-ben.

9 OEHLER, D: Recognition of foreign penal judgements and their enforcement. (in: M. Cherif Bassiouni % Ved P. Nanda: A Treatise on International Criminal Law (Charles C. Thomas, Publisher, Springfield, Illinois, 1973) 261. és köv. oldalak.

10 Idézi OEHLER: Recognition i.m. 273. p.

11 Idézi LAGODNY: Grundkonstellationen des internationales Strafrechts; Zugleich ein Rückblick auf das internationale Kolloquium über International Cooperation in Criminal Matters an der Harvard Law School [ZstW 1989 Heft 4] 1007. p.

12 Explanatory report on the European Convention on the International Validity of Criminal Judgements (Council of Europe - Strasbourg, 1970.) 101. p.

13 E.T.S. No. 24.

14 E.T.S. No. 86.

15 E.T.S. No. 73.

16 United Nations Economic and Social Council E/AC. 57/1990/L. 18 Model Treaty on Extradition.

17 United Nations Economic and Social Council E/AC. 57/1990/L. 39. Model Treaty on the Transfer of Proceedings in Criminal Matters.

18 United Nations Economic and Social Council E/AC. 57/1990/L. 28. Model Treaty on Mutual Assistance in Criminal Matters.

19 Bassiouni, M. C.: International Extradition: United States Law and Practice, 1996., 598 p.

20 Sindona v. Grant, 1980

21 United States v. Jurado-Rodriquez, 1995

22 Elcock v. Unites States, 2000

23 Übereinkommen vom 25. Mai 1987 zwischen den Mitgliedstaaten der Europäischen Gemeinschaften über das Verbot der doppelten Strafverfolgung

24 Hollandul "kann terzake niet meer worden vervolgd wegens dezelfde feiten"; franciául "ne peut, pour les memes faits, etre poursuivie", németül " kann für diesselbe Tat nicht verfolgt werden".

25 Ezt a problémát részletesen tárgyalja LIGETI K.: Nemzetközi Bűnügyi Együttműködés az Európai Unióban (Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete, Közlemények No. 15. Budapest, 2001.) 49-55. pp.

26 Van den Wyngaert, Christine-Stessens, Guy: The International Non Bis In Idem Principle: Resolving Some of the Unanswered Questions, ICLQ 1999, 793-794. o.

27 Ez azért különösen fontos, mert nem minden jogrendszer ismeri el, hogy a felmentő ítélet is a ne bis in idem elv alá tartozik.Vannak államok, amelyek különbséget tesznek annak alapján, hogy a felmentésre bizonyítékok hiányában (itt érvényesül általában a ne bis in idem), vagy azért került sor, mert az először eljáró államban a kérdéses cselekmény nem bűncselekmény (itt általában nem érvényesül a ne bis in idem).

28 Idézi: Ligeti K. i. m. 54. p. Hecker, Bernd: Das Prinzip "ne bis in idem" im Schengener Rechtsraum, StV 2001, 307. o. Az ebből eredő elletmondásos eredményekről lásd Stange, Falk-Rilinger, Nadine: Art. 54 des Schengener Durchführungsübereinkommens - ne bis in idem?, StV 2001, 540-541. o.

29 commission of the european communities, Green paper on criminal law protection of the financial interests of the Community and the establishment of a Europen Prosecutor, Brussels, 11/12/2001, COM(2001) 715 final, 53-54. URL

30 Tampere European Council of 15 and 16 October 1999, Presidency conclusions, URL.

31 conference of the representatives of the goverments of the member states, igc 2000: Incorporation of a reference to Eurojust in the Treaty, Brussels, 19 November 2000, 2.

32 Council decision of 28 February 2002 setting up Eurojust with a view to reinforcing the fight against serious crime, O.J. (Officiel Journal of the European Communities) 6. 3. 2002. L. 63. 1-13. p.

33 Részletesen: WIENER A. I.: A büntető joghatóság gyakorlása, kivált az Európai Unióban, Állam- és Jogtudomány, XLIII. évf. 2002. 3-4. szám, 177-220. pp.