Megrendelés
Gazdaság és Jog

Fizessen elő a Gazdaság és Jogra!

Előfizetés

Kiss Károly: A kft. tagjának társaságban maradásának létezik olyan, a tag magatartásában gyökerező minimális feltétele, amelynek hiányában a tag kizárható (GJ, 2006/2., 22-24. o.)

I.

A felperesi társaságot az 1999. novemberi társasági szerződéssel az orosz állampolgárságú P. A. és az alperes alapította. 2001 márciusában a felperes taggyűlést tartott, amelynek helyeként a jegyzőkönyvben a társaság akkori székhelye került feltüntetésre, jelenlévőként felperes és P. A. mint tagok, továbbá A. N. kívülálló szerepeltek. A jegyzőkönyv szerint az alperes bejelentette, hogy üzletrészét A. N. részére kívánja átruházni, ügyvezetői tisztségéről pedig lemond. A tagok egyhangú határozata alapján a cégbíróság végzésével a változásokat a cégjegyzékbe bejegyezni rendelte.

E végzés hatályon kívül helyezése iránt az alperes 2001 augusztusában keresetet terjesztett elő a Fővárosi Bíróságnál, amelyben előadta, hogy magyarul nem ért, a taggyűlésre meghívót nem kapott, azon nem vett részt, a jegyzőkönyvön lévő aláírás nem tőle származik, annak tartalmát nem is ismerte, üzletrészét nem ruházta át, így vételárat sem kapott. A perben a Legfelsőbb Bíróság a taggyűlési határozatokat 2004. májusi hatállyal nyilvánította érvényetlennek, tényként állapítva meg azt, hogy a jegyzőkönyv a taggyűlésnek a cég budapesti székhelyén történt megtartását rögzítette, a meghallgatott tanúk azonban azt állították, hogy a tényleges helyszín Jekatyerinburgban volt. E vonatkozásban az ítélet kimondta, hogy még ha Jekatyerinburgban is került sor a taggyűlés megtartására, ez a taggyűlés érvényes döntéseket nem hozhatott, mert a Gt. 153. § (1) bekezdésének értelmében a taggyűlést - a társasági szerződés eltérő rendelkezésének hiányában - a társaság székhelyére kell összehívni, ettől eltérni csak valamennyi tag előzetes, a jelen esetben nyilvánvalóan hiányzó hozzájárulásával lehetett volna; a taggyűlési határozatok érvénytelenségét pedig ez a körülmény önmagában is, az eset többi körülményétől függetlenül megalapozta.

A felperes 2002 júniusában törzstőkéjét felemelte úgy, hogy P. A. törzsbetétének összegét megemelte, továbbá új tagként belépett E. G. A felperes 2004 áprilisára ismét taggyűlést hívott össze, amely napirendi pontként már felvette az alperes tagkizárásának kezdeményezését, illetve E. G. tagnak az üzletrésze hatályosságának megerősítését. A taggyűlésen az alperes nem vett részt és meghatalmazottal sem képviseltette magát. Az áprilisi taggyűlés alapján beadott változásbejegyzési kérelmet - a 2004 februárjában kelt legfelsőbb bírósági jogerős ítéletben foglaltak végrehajtása érdekében - a cégbíróság, az általa lefolytatott változásbejegyzési eljárás keretében végzésével elutasította. A felperesi társaság fellebbezése folytán a Fővárosi Ítélőtábla az általa hivatalból lefolytatott törvényességi felügyeleti eljárásban az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte, a cégbíróságot pedig új eljárásra és ismételt határozathozatalra utasította. Ennek során megállapította, hogy a cégbíróság jogszabálysértően, a Ctv. 47. § (1) bekezdésébe ütközően járt el akkor, amikor a perbíróság által megküldött jogerős ítélet alapján változásbejegyzési eljárást folytatott, hiánypótlásra felhívó végzést bocsátott ki, amelyben a társaság számára, részben a 2004 áprilisát megelőző működésre nézve is konkrét kötelezettségeket írt elő ahelyett, hogy az idézett jogszabálynak megfelelően törvényességi felügyeleti eljárást folytatott volna le. Mindezek folytán a cégbíróság - a felperesnek 2005. március 25-én kézbesített - végzésében a törvényességi felügyeleti eljárást befejezetté nyilvánította, amelynek folytán a törvényes működés rendje a felperesi társaságnál helyreállt.

A törvényességi felügyeleti eljárás tartama alatt, 2005. február 25. napjára a felperes taggyűlése összehívásra került, amelynek egyik napirendi pontja az alperes kizárásának kezdeményezése volt. A taggyűlésen az alperes ismételten nem vett részt, meghatalmazottal sem képviseltette magát, a társaság működése iránt semmilyen érdeklődést nem mutatott. Ez a taggyűlés - mivel a társaságban való maradása a felperes működését nagymértékben veszélyezteti - kezdeményezte végül az alperes tagkizárását.

A felperes a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbírósághoz 2005. április 11-én benyújtott keresetlevelében kérte alperesnek a felperesi társaságból való kizárását. Az alperes a Választottbíróság értesítését - a keresetről, valamint a bírójelölésre, illetve a válaszirat előterjesztésére nyitva álló határidőről és elmulasztásának következményeiről - jekatyerinburgi lakóhelyén szabályszerűen átvette. Alperes érdemi ellenkérelem helyett kérte a dokumentumok angol fordítását, amelyet a Választottbíróság alpereshez továbbított, ismételten felszólítva védekezésének előterjesztésére, illetve választottbíró jelölésére. Alperestől válasz nem érkezett.

II.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére