Hazánk európai uniós csatlakozásával mélyreható átalakulás vette kezdetét a magyarországi vasúti közlekedés valamennyi területén. A közlekedésen belül a vasúti szektor az 1950-es évektől szerte a világon a technikai fejlődés és a közlekedés azzal járó motorizációja egyik legnagyobb vesztesévé vált, melynek teljesítménye - az elszállított utasok száma és áru mennyisége - folyamatosan csökken. Az utasokért folyó versenyben a vasút számára már nem csak a jelentős minőség fejlődést felmutató közúti közlekedés jelent erőteljes konkurenciát, hanem maga a liberalizáció folytán mind nagyobb számú szereplőssé duzzadó kötöttpályás közlekedési piac is. A nemzetközi és uniós szinten is egységesülő szabályozási környezet egy olyan rendszer kereteit jelöli ki, amelyben mind nagyobb hangsúlyt kap a vasúttársaságok szolgáltatásának minőségi faktora. A versenyképes vasúti személyszállítási szolgáltatás ugyanis magas utazási komfortot biztosító járműveket, a szolgáltatással arányos jegyárakat, könnyen elérhető és ügyfélbarát állomási szolgáltatásokat, valamint kiszámítható menetrendet feltételez. Sajnos ettől a hazai közforgalmú vasúti személyszállítás döntő hányadát végző államvasút az elmúlt évek szembetűnő fejlesztéseinek dacára még jelentős elmaradásban van, amelynek egyik legneuralgikusabb pontja a menetrend - számos okra visszavezethető - be nem tartása. Az ügyfél-centrikus szolgáltatás megteremtésére vonatkozó célok elérésével kapcsolatban ezért jut jelentőséghez a késés esetén az utas által érvényesíthető igények jogi szabályozása. Ez ugyanis - miként azt a vasúti személyszállítást igénybe vevők jogairól és kötelezettségeiről szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2007. október 23-ai 1371/2007/EK rendelet (a továbbiakban: Utasjogi Rendelet) preambulumának (13) bekezdése is kifejezi - ösztönzést nyújt a vasúti személyszállítási piacnak, és az utasok javát is szolgálja.
a) A COTIF-CIV szabályai
Bernben, 1980. május 9-én fogadták el a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezményt (COTIF), melynek A. Függeléke tartalmazza a Nemzetközi Vasúti Személyszállítási Szerződésre vonatkozó Egységes Szabályokat (CIV). A COTIF és valamennyi függeléke Magyarországon az 1986. évi 2. törvényerejű rendelettel került kihirdetésre. A CIV 6. cikk 1. §-ában található alapvető meghatározás szerint a vasúttársaság (fuvarozó) és az utas között fennálló szerződés alapján a vasúttársaság köteles az utast, valamint - adott esetben - az útipoggyászt vagy járművet a célállomásra szállítani, és ott a tárgyakat az utas részére átadni. A szerződés megkötését az utasnak átadott menetjegy tanúsítja, amely vélelmet állít fel a szerződés megkötésére és tartalmára vonatkozóan, ugyanakkor a menetjegy hiánya, szabálytalansága vagy elveszése a szerződés létét és érvényességét nem érinti. A CIV 8. cikk 1. §-a általános főszabályként rögzíti, hogy menetdíj előre fizetendő - amelytől azonban az utas és a vasúttársaság, közös megállapodással eltérhet. A menetdíj visszatérítésével kapcsolatosan a 8. cikk 2. §-a mindössze annyi előírást tartalmaz, hogy a vasúttársaságnak az általános feltételeiben kell rendelkeznie róla - arról azonban az egyezmény már nem szól, hogy ez a visszatérítés csak még meg nem kezdett utazás esetén jár, vagy esetleg a nem szerződésszerű teljesítés esetét is magában foglalja.
A CIV rendszere a vasúttársaság felelősségének körében jól láthatóan elkülöníti a vonatkimaradás, késés vagy csatlakozás-mulasztás esetét az utas életében, testi épségében, egészségében, valamint tárgyaiban bekövetkező károkért való helytállási kötelezettségtől. A CIV 32. cikk 1. §-a alapján a vasúttársaság akkor felelős az utassal szemben a vonatkimaradás, késés vagy csatlakozás-mulasztás miatti kárért, ha az utas nem tudja utazását ugyanazon a napon folytatni, vagy az adott körülmények között az utazás folytatása ugyanazon a napon ésszerűen nem követelhető. Jóllehet ez egy feltételhez kötött felelősség, ám a kártérítés igen tág kört érint, mivel kiterjed az ésszerű szállásköltségekre és az utast váró személyek értesítésének ésszerűen felmerült költségeire is. Ezek az esetkörök ugyanakkor a részes államok által engedélyezett vasúttársaságok számára a felelősség minimumát rögzítik, mivel a 32. cikk 3. §-a értelmében a nemzeti jog irányadó az 1. §-ban meghatározottakon kívüli károkért nyújtható kártérítésre - vagyis a CIV alapján a vasúttársaság felelősségének köre tágítható, de nem szűkíthető. Mivel az egyezmény a késés esetét a vonatkimaradással és a csatlakozás elmulasztásával együtt említi, ezért alappal tehető fel, hogy nem szerződésszegési esetként, hanem kártérítési felelősséget megalapozó okként tekint rá.
A vasúttársaságnak az utas tárgyaival - kézi- és útipoggyász, valamint az általa szállított állatok és járművek - kapcsolatos felelősségére vonatkozó szabályok azonban ettől eltérnek, és az árufuvarozónak az átvett küldeményért való felelősségének szabályaihoz közelítenek. A CIV 33. cikk 1-2. §-ai értelmében ugyanis a kézipoggyász és az utas által magával vitt állat - mivel e tárgyak az utazás során az utas közvetlen őrizetében vannak - teljes vagy részleges elveszéséből vagy sérüléséből származó károkra a vasúttársaság felelőssége csak az utas halála vagy sérülése, egyebekben pedig a vasúttársaság hibája esetén terjed ki. Az utas útipoggyásza esetében azonban a vasúttársaság felelőssége a CIV 36. cikk 1-2. §-ai alapján már megegyezik az árufuvarozó felelősségének szintjével, vagyis a Ptk. 501. §-ában található előírásokkal.
A kártérítési kötelezettsége alól a vasúttársaság a CIV 32. cikk 2. §-a értelmében csak a vasúti üzemmel össze nem függő vagy harmadik személy magatartására visszavezethető és az adott körülmények között elvárható gondosság ellenére is el nem hárítható körülmények, illetve az utas hibája folytán mentesül. A CIV 35. cikke pedig egy további kimentési esetként tételezi, hogy a vasúttársaság nem felel az utassal szemben azért a káráért, ami abból ered, hogy az utas a vám- vagy más közigazgatási hatóságok által megkövetelt előírásokat nem tartotta be. Tekintve, hogy a vasúttársaságnak az útipoggyásszal kapcsolatos felelőssége a fuvarozó felelősségének szintjével egyezik meg, az ezzel kapcsolatos bizonyítási teher is a CIV 37. cikk 1-2. §-ait figyelembe véve megegyezik a fuvarozó számára a Ptk. 502. §-ában előírt kötelezettségekkel.
b) Az Európai Unió Utasjogi Rendeletének szabályai
Az Utasjogi Rendelet hatályba lépésével uniós szinten elismerésre kerültek az utasok, mint a személyszállítási szolgáltatás felhasználóinak jogai. Az Utasjogi Rendelet preambuluma a szabályozás céljai között jelöli meg a vasúti személyszállítási szolgáltatások minőségének és eredményességének javítását, az utas, mint gyengébb fél megfelelő védelmét, valamint általános érvénnyel kimondja, hogy a vasúti személyszállítási szolgáltatásoknak a polgárok javát kell szolgálniuk.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
