Az angol jog természetét és fejlődését alapvetően meghatározta az, hogy történetének már korai szakaszában megjelent a céhszerű szervezetbe tömörült jogászi rend, amely igen jelentős politikai befolyásra tett szert. Mivel a király bíróságai kezdetben Londonban működtek, a jogászi rend kialakulásának színtere is a főváros volt. London nyugati kerületei a XIV. századra már szinte megteltek a városi igazgatás épületeivel és az úgynevezett "inn"-ekkel (vendégfogadók), amelyekben az alacsonyabb rendű állami vezetők, a hivatalnokok és a jogászok gyülekeztek, igazodva a parlament és a bíróságok ülésezési rendjéhez. Közülük eredeti karakterét csak az úgynevezett Inns of Court és a Canterbury érsekét kiszolgáló Lambeth Palota (Lambeth Palace of the Archbishop of Canterbury) őrizte meg. Míg az alacsonyabb jogászrétegek (apprentices, clerks) számára megfelelt a közös elszállásolás londoni tartózkodásuk idejére valamelyik mágnás esetenként üresen álló fogadójában (azaz: "inn"-jében) vagy egy-egy bíró, illetve magas rangú hivatalnok nagyobb személyes háztartásában, addig a magasabb klasszisú jogászok (bírák, serjeants at law) a Tudor-kortól saját "főhadiszállásokkal" rendelkeztek. Körülbelül húsz ilyen "inn"-t ismerünk e korból. Legtöbbjük a St. Andrew Holborn és a St. Clement Danes parochiák területén volt. Néhányuk kérészéletűnek bizonyult, mások viszont állandósultak. Ez utóbbiak, az "inns", a XIV. század közepétől fokozatosan kezdték magukra venni a jogi oktatás felelősségét. Előcsarnokaikban (halls) rendszeressé váltak a vitaülések és a szakmai előadások. Négy közülük ebben az összefüggésben fokozatosan vezető szerephez jutott, ezeket az 1420-as évek óta "Inns of Court"-nak nevezték, amelyek mint jogászcéhek értelmezhetők.1 Az Inns of Court közül a következő négy napjainkban is működik: a Lincoln's Inn, a Gray's Inn, az Inner Temple és a Middle Temple.2
A jogászi rend első tagjai jogi ismereteket szerzett egyházi személyek voltak, majd megjelentek közöttük a világiak is. Hamar kialakult a mindmáig érvényesülő megkülönböztetés a jogi tanácsadással foglalkozó nagyobb tekintélyű úgynevezett "attorneys" ("attornati"), és a bíróság előtt a perekben fellépő úgynevezett "pleaders" (advocati) között.
A "jogászcéhek" tekintélyes tisztségviselőjük, a "benchers" ellenőrzése alatt működtek, akik sikeres és nagy tapasztalattal rendelkező gyakorló jogászok voltak. Hatáskörükbe tartozott az új tagok felvétele, a céhek képviselete külső kapcsolataikban, fellépés a szakmán belül a tisztességtelen versenyjelenségekkel szemben, a szakma illemszabályainak (etiquette) megtartása feletti őrködés, továbbá széles körű fegyelmi jogosítványok gyakorlása.3 Az említett Inns-en kívül mintegy kilenc kancelláriai fogadó, úgynevezett Inns of Chancery is működött. Ezek a szervezetek együtt alkották a nyugat-londoni jogász-elit nagy iskoláját.4 A tanoncok főként perbeli retorikát és a weritek rendszerét bemutató tárgyakat tanulták. A jogászképzés a XVII. században látszólagosan megszűnt, azonban továbbra is szálláshelyül szolgáltak épületeik az attorneys számára, mígnem a viktoriánus időkben épületeiket el nem adták, és a társaságokat fel nem oszlatták. A középkori épületek közül csak egy maradt fenn eredeti formájában a mai napig. Ez a Barnard's Inn. A Staple Inn pedig a II. világháború pusztításai után teljesen újjá lett építve. Napjainkra már csak ezek az épületek maradtak az elfeledett apró jogászképző intézmények ("forgotten little colleges of law") különleges atmoszférájának felidézői.5
III. Henrik 1259-ben akként rendelkezett, hogy a kisebb ügyekben a feleknek nem kell jogi képviselőt igénybe venniük. Ebből arra következtethetünk, hogy korábban kellett. Ez az ügyvédség kezdeteire utal, hiszen a II. Henrik óta eléggé bonyolult eljárásban sokan fordultak a perbeli képviselő (Glanvill korában respon-salis, Bracton idejében inkább attorney) segítségéhez, illetve perbeli nyilatkozataikat tapasztalt narrator útján tették meg.
A XIII. század második felében már panaszok is elhangzottak az ügyvédek hiányos képzettségével kapcsolatban. 1292-ben lépés történt ennek a helyzetnek a javítására. Ekként értéklehető, hogy I. Edward meghagyta a Common Bench bíráinak, hogy a képviselők és tanulók (apprentices) soraiból válasszák ki minden grófság érdemesebb, tehetségesebb embereit; ezentúl főként ők vehettek részt a bírósági eljárásokban. A központi bíróságokon klerikusok helyett egyre inkább világi jogászok jutottak szóhoz, akik nem római jogot vagy kánonjogot, hanem hazai jogot tanultak.6 I. Edward nagyúri ellenzéke az 1300-i Articuli super Cartas egyéb követelései sorában azt is megkívánta az uralkodótól, hogy mindig tartson maga mellett jogtudókat (ascuns sages de la lei).7 A "kormányzati" munkába is beépült tehát már ekkor a jogászság.
A normann mintájú királyi udvar, a curia regis egyesítette magában mindazokat, akik a király igazgatási és bírói megbízásait végrehajtották. A bírák éppen úgy foglalkoztak számvizsgálattal is mint jogi kérdésekkel, és a iustitiarius éppen úgy volt helytartó is, mint legfőbb bíró. A XIII. század központi bíróságainak ítélkező személyzete még klerikusokból állt. A század kiemelkedő bírái: Pateshull, Raleigh és Bracton, esperesek, dékánok vagy püspökök voltak. A király - középkori szokás szerint - egyházi javadalommal fizetett a "közszolgálatért". De amikor a Westminster Hallban és környékén már egyre erősebben szóhoz jutottak a világi jogi képviselők, és a bíráskodás növekvő terhe állandó részvételt kívánt, a király kezdte bíráit az ügyvédek sorából választani. A régi közszolgálatból kikerült bírák 1289-ben leleplezett súlyos visszaélései miatt is ez a tendencia erősödött. Így vált a XIV. századra azonossá az ügyvédek és a bírák testülete (bar és bench), így lett a serjeant minőség és a bírói-ügyvédi testületi (Serjeants' Inn) tagság a bírói kinevezés szokásjogilag megkívánt feltétele. A hosszú talárt és szorosan simuló fehér fejfedőt (coif) viselő, előkelő jogászrend (order of the coif) kapui persze csak a tehetősek számára nyíltak meg.8
Míg a kontinensen a jogászképzésben az egyetemeknek volt kiemelkedő szerepük, addig Angliában a jogászképzés az Inns of Court monopóliuma volt egészen a XIX. századig. Ebből következően a kontinens jogászainak képzése inkább elméleti, a szigetországiaké pedig elsősorban gyakorlati ismeretekre alapozott. A "hallgatók" a képzés során olyan fiktív tényállásokat elbíráló, színleges bírósági eljárásokban vettek részt, amelyekben a bírák szerepét a korábban említett benchers alakították. Tanítómestereik is gyakorlott, idősebb jogászok lévén mindennapos elfoglaltsággá válhatott a tanítványok számára a jogesetek szakmai szempontú értékelése és így a gyakorlat problémáinak a megvitatása. Az államnak semmiféle szerepe nem volt a jogászképzés lebonyolításában.9
A képzés - amelyben a puszta szakmai szabályok oktatásán túlmenően általános ismeretekkel is ellátták a tanítványokat, továbbá a helyes jellemformálásra és a szakmai szolidaritás érzésének kialakítására is neveltek - záróakkordja az úgynevezett "Call to the Bar" ünnepélyes eseménye volt, amit a benchers vezettek. Az angol jogászképzés említett különös céljainak szolgálatában állott, hogy bizonyos nem-szakmai tevékenységeket jogtanár és tanítvány együtt végzett, így: közösen vettek részt az istentiszteleteken, közösen használták a könyvtárat, közös ünnepségeik voltak, közösen étkeztek, muzsikáltak, illetve szerveztek színielőadásokat (pl. Shakespeare "As You Like It" - "Ahogy tetszik" című darabjának 1601-es bemutatójára például a Middle Temple Inn termében került sor).10
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
