Az utóbbi időszakban újra az érdeklődés középpontjába került az 1980-ban Bécsben, az áruk nemzetközi adásvételéről szóló Vételi Egyezmény (angol rövidítéssel: CISG, a továbbiakban: Egyezmény).[1] Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénynek (a továbbiakban: Ptk.) a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősségi szabályai jelentős mértékben az Egyezmény rendelkezéseire épülnek. Különösen igaz ez a Ptk. 6:142-143. §-aiban szereplő előreláthatósági klauzulára nézve, amely az Egyezmény 74. cikkét idézi.[2] Magyarázható azonban ez a növekvő érdeklődés azzal is, hogy az utóbbi évben komoly előkészületek történtek egy új nemzetközi magánjogi kódex kidolgozására.[3]
Mindezek alapján magyar szempontból is nagy a jelentősége annak, hogy a hozzánk hasonló jogrendszerű államokban, amelyek szintén tagjai az Egyezménynek, a jogirodalom miként ítéli meg az Egyezmény alkalmazását. Így a hazai szakmai közönség számára is hasznos lehet annak az új kötetnek az ismerete, amelyet 2015 elején jelent meg Bécsben, két neves osztrák professzor, Ernst Karner és Helmut Koziol tollából.[4]
A szerzők kiindulópontja, hogy a nemzetközi kereskedelemben részt vevő felek egyre gyakrabban nem tisztán adásvételi szerződéseket kötnek, hanem terjed az olyan vegyes szerződések alkalmazása, amelyek megbízási és/vagy vállalkozási elemet is tartalmaznak. Különösen gépek szállítása, berendezések, létesítmények, bonyolultabb szerkezetek építése során gyakori, hogy a megrendelő többféle szolgáltatásra is igényt tart. Ilyenkor már nem egyszerűen arról van szó, hogy ingó dolgok tulajdonjogát ellenszolgáltatás fejében átruházzák, hanem számos járulékos mellékszolgáltatás is megjelenik a felek közötti jogviszonyban.[5]
Egyre nehezebb ugyanakkor annak a kérdésnek az eldöntése, hogy ezek a szerződések az Egyezmény tárgyi hatálya alá tartoznak-e vagy sem. Amennyiben egymástól jól elhatárolható szerződések halmazáról van szó, amelyen belül a felelősségi és a kockázat megosztási szabályok jól elkülönülnek egymástól, az Egyezmény alkalmazását egyszerűbb kizárni. Ebben az esetben az Egyezményt kizárólag a tisztán adásvételi szerződés-részre kell alkalmazni.[6] Azonban, ha egy egységes, vegyes szerződésről van szó, akkor sokkal nehezebb a válasz az alkalmazhatóságra irányuló kérdésre.
A válaszhoz az Egyezmény tárgyi hatályát meghatározó rendelkezésekből kell kiindulni. Az 1. cikk alapján az Egyezmény ingó dolgok (áruk) adásvételére vonatkozó szerződésekre alkalmazható, feltéve, ha a szerződés különböző, az Egyezményt aláíró államokban telephellyel rendelkező felek között jön létre. A 2. cikk szűkíti az Egyezmény alkalmazási körét, így például kiveszi a tárgyi hatálya alól a fogyasztói adásvételi szerződéseket. A 3. cikk ezzel szemben bővíti
- 509/510 -
az alkalmazási kört, hiszen az Egyezmény tárgyi hatályát azokra a szerződésekre is kiterjeszti, amelyek nem tiszta adásvételi szerződések, hanem járulékos jelleggel más szerződéstípusok elemeit is magukban foglalják.[7] A 3. cikk alkalmazásának ugyanakkor az a feltétele, hogy a felek között egyetlen, egységes, vegyes természetű szerződés álljon fenn, és ne több, önmagában is egységes szerződés halmazáról legyen szó.[8] Főszabály szerint tehát a 3. cikk alapján az Egyezményt az adásvétellel vegyes vállalkozási és megbízási szerződésekre is alkalmazni kell. Ez alól azonban a 3. cikk két kivételt is megállapít.
Az első kivételt a 3. cikk (1) bekezdése rögzíti. Eszerint az áruk jövőbeni gyártására vagy előállítására vonatkozó szerződések adásvételi szerződésnek minősülnek, kivéve, ha az áru megrendelője vállalja, hogy az áru gyártásához vagy előállításához szükséges anyagok lényeges részét ő szolgáltatja. Ebben az első kivételnek tekintett esetben sokkal inkább vállalkozási szerződésről van szó, hiszen a tulajdonátruházási elem szinte el is tűnik annak következtében, hogy épp a megrendelő biztosítja a vállalkozó számára a gyártáshoz vagy az előállításhoz szükséges anyagok lényeges részét.[9] Ebben az esetben az Egyezmény alkalmazhatóságát az dönti el, hogy mi tekinthető lényeges résznek.
A 3. cikk (1) bekezdésében említett lényeges rész kapcsán a szerzők kiemelik, hogy ennek megítélése többet jelent az áru gyártásához vagy előállításához szükséges anyagok árának egyszerű vizsgálatánál. Az ár mellett fontos szerep jut az áruhoz szükséges anyagok funkcionális-kvalitatív jelentőségének is.[10] Ezzel együtt a 3. cikk (1) bekezdésének alkalmazhatósága, vagyis a lényes rész megítélése rendszerint az értékviszonyok alapján dől el. Vitatott, hogy a megrendelő által a vállalkozó rendelkezésére bocsátott tervek, rajzok és más know-how az áru gyártásához vagy előállításához szükséges anyagnak tekinthető-e a 3. cikk (1) bekezdése szempontjából. A többségi vélemény ezt elutasítja.[11]
A második kivételt az Egyezmény 3. cikk (2) bekezdése mondja ki. Eszerint az Egyezmény nem vonatkozik azon szerződésekre, amelyekben az árut szolgáltató fél kötelezettségeinek túlnyomó része munkavégzésből vagy más tevékenységből áll. Ennek alapján az Egyezményt főszabály szerint azokra a vegyes szerződésekre is alkalmazni kell, amelyek az adásvétel mellett munkavégzésre- vagy egyéb szolgáltatásnyújtására irányuló kötelezettséget is tartalmaznak. Így például egy olyan áruszállítási szerződés is az Egyezmény hatálya alá tartozik, amelyhez összeszerelési kötelezettség is járul, hiszen az összeszerelés értéke rendszerint másodlagos jelentőségű.[12] Az alkalmazhatóságot eldöntő kérdés, hogy az árut szolgáltató fél kötelezettségeinek túlnyomó többsége munkavégzésből vagy más tevékenységből áll-e.
Szemben a 3. cikk (1) bekezdésében a többségi vélemény szerint a 3. cikk (2) bekezdése szempontjából nem kizárólag az értékviszonyok a meghatározóak. Kivételes esetben akkor is megállapítható a szerződés adásvétel idegen elemeinek a túlnyomó többsége, ha azok értéke nem érik el az összérték 50 %-át.[13] A szerzők kiemelik, hogy a bizonyítási teher mindkét kivétel esetében azt a felet terheli, aki a kivételre, vagyis az Egyezmény alkalmazhatóságának kizárása hivatkozik.[14]
A szerzők részletesen tárgyalják a két kivétel, vagyis a 3. cikk (1) és (2) bekezdésének egymáshoz való viszonyát. A 3. cikk (1) bekezdése az áru gyártásához vagy előállításához szükséges anyagokról, illetve az ahhoz kapcsolódó munkavégzésről és egyéb tevékenységekről szól. A 3. cikk (2) bekezdése ezzel szemben olyan tevékenységeket fog át, amelyek nem az áru gyártásához vagy előállításához kapcsolódnak.[15] Ennek alapján, ha a szerződésben foglalt munkavégzési vagy egyéb tevékenységvégzési kötelezettség az áru gyártáshoz vagy előállításához kapcsolódik, akkor a szerződés csak akkor nem tartozik az Egyezmény hatálya alá, ha ennek a tevékenységnek a következtében létrejövő anyagok az áru lényeges részét alkotják.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
