"Lex iusta esto!"
(A törvény legyen igazságos.)[1]
A magyar büntető eljárásjog fontos mérföldkőhöz érkezett. Az Országgyűlés 2017. június 13-án elfogadta az új büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényt (továbbiakban: új Be.), mely a 867. § szerint 2018. július 1-jén lép hatályba. Egy ideig még alkalmazni kell az eljárást jelenleg szabályozó 1998. évi XIX. törvényt (továbbiakban: Be.), de már most szükséges felhívni a figyelmet az új törvény koncepcionális változásaira. Tanulmányomban a büntető eljárásjogi jogirodalom úgy gondolom kissé "elhanyagolt" területét, az ítélet megalapozatlanságának jogkövetkezményeit vizsgálja, kitekintve már az új Be. rendelkezéseire is.
Az ítéleti tényállás megalapozottságát sem a Be., sem az új Be. nem fogalmazza meg pozitív formában, arra csak a megalapozatlanság okaiból lehet következtetni. A megalapozatlanság klasszikus "négyes" okcsoportját az új Be. megtartja, fontos változás azonban, hogy a jogtudomány eredményeire támaszkodva, figyelembe véve a bírói gyakorlatot is, a teljes és részbeni megalapozatlanságot törvényerőre emeli.[2] Álláspontom szerint a megalapozottság pozitív formában is meghatározható. Összevetve a vádelvi szabályokat, a tényfeltárási kötelezettséget és a bizonyítás törvényességét szabályozó normákat, rögzíthető, hogy a tényállás megalapozottnak minősíthető, ha a bíróság a törvényesen lefolytatott bizonyítási eljárást követően a vád tárgyává tett tényeket a vád keretei között a valóságnak megfelelően, helyesen és hiánytalanul állapítja meg. A Be. 75. § (1) bekezdésében írtaktól eltérően az új Be. 163. § (2) bekezdése a valóság feltárására irányuló kötelezettség helyett a "valósághű" jelzővel utal a törvény preambuluma által is tükrözött elvekre, hogy a bíróságnak - mint az igazságszolgáltatási monopólium letéteményesének - a büntetőügyben a valóság elérésére kell törekednie, mely által valósulhat meg véleményem szerint az ítélet igazságossága is.
A Be. 376. § (1) bekezdése értelmében a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a Be. 352. § alapján ki nem küszöbölhető megalapozatlanság a bűnösség megállapítását vagy a büntetés kiszabását, illetőleg az intézkedés alkalmazását lényegesen befolyásolta. A (2) bekezdés szerint - a favor defensionis (a vádlottnak nyújtott kedvezmény) elvéből eredően - az ítélet felmentő rendelkezését nem kell hatályon kívül helyezni, ha az ítélet csupán egyéb részében megalapozatlan. Az új Be. teljes megalapozatlanságnál kógens módon írja elő a hatályon kívül helyezést a 610. §-ban.
A "hatálytalanítás (cassatio)" következménye az, hogy az elsőfokú ítéletet ex tunc nem létezőnek kell tekinteni. Nagy Lajos nyomán jelen időben is érvényesen megállapíthatjuk, hogy fellebbezési rendszerünk nem az ún. "tiszta" kasszáció elvét követi, hanem a hatálytalanítás egyben alkalom, lehetőség az alsóbb fokú bíróságok irányítására, tájékoztatására.[3] Következik ez abból is, hogy a hatályon kívül helyező végzésnek tartalmaznia kell a hatályon kívül helyezés okát, és az elsőfokú bíróságnak az új eljárásra adott iránymutatását.
A hatályon kívül helyezés is a megalapozatlanság kiküszöbölésnek eszköze, csak közvetett formában, kasszáció mellett új elsőfokú eljárás lefolytatása útján.[4] A megalapozatlanság miatti hatályon kívül helyezést elsősorban a megalapozatlanság foka határozza meg. A teljes megalapozatlanság, amikor a bíróság egyáltalán nem állapított meg tényállást, vagy a tényállás egésze felderítetlen, a másodfokú eljárásban rendszerint nem küszöbölhető ki, és kasszációhoz vezet.[5] A tényállás megállapításának hiánya pedig biztosan nem orvosolható, ilyen esetben nincs más eljárásjogi eszköz, mint a hatályon kívül helyezés.[6] Kialakulhat olyan eljárási helyzet is, amikor központi tényt érintő helytelen ténybeli következtetés lehet oka olyan súlyú megalapozatlanságnak, amely hatályon kívül helyezést eredményezhet. A hatályon kívül helyezéshez vezető megalapozatlanság jellemzője, hogy nincs lehetőség az iratok tartalma alapján, az iratoknak
- 347/348 -
megfelelően levont helyes ténybeli következtetéssel és a felvett bizonyítás útján a megalapozatlanság kiküszöbölésére, ez pedig rendszerint a teljes megalapozatlanságnál fordul elő, amikor a bíróság nem állapított meg tényállást, vagy a tényállás döntő része nincs felderítve.[7]
A megalapozatlanság gyakran együtt jár relatív eljárási szabálysértésekkel. A relatív eljárási szabálysértések ugyanis a tényállást önmagában felderítetlenné tehetik. A hatályos törvényen alapuló ítélkezési gyakorlat szerint megalapozatlanság okából csak akkor kerülhet sor az ítélet hatályon kívül helyezésére, ha a másodfokú bíróság a Be. 352. §-ban írt perjogi eszközökkel a megalapozatlanságot kiküszöbölni nem tudja, további feltétel, hogy a megalapozatlanság a büntető anyagi jogi főkérdések közül a bűnösség megállapítását és a büntetőjogi szankció alkalmazását érintse. Amint Sódor kifejti a kasszációról írt tanulmányában, a Be. "meglehetősen mostohán" bánik a megalapozottság kérdésével, mert a fogalmát nem határozza meg és csak áttételesen utal rá a megalapozatlansági okok felől. A szerző szerint az indokolási kötelezettség megsértése csakis a ténymegállapító tevékenység hibáin kívül eső olyan perjogi hiba, melyet külön kell vizsgálni a megalapozottságtól.[8] Sódor gondolatait osztom, a megalapozatlansági hibához gyakran relatív eljárási szabálysértés vezet. Egyetértek azzal is, hogy az indokolási kötelezettségnek a Be. 373. § (1) bekezdés III. a) pontjában szabályozott, abszolút hatályon kívül helyezési okot jelentő súlyos megsértését külön kell választani a megalapozottságtól. E körben a jog- és ténykérdés jól elválasztható és ez következik abból is, hogy a másodfokú bíróság elsőként az eljárásjog revízióját végzi el, és ha feltétlen eljárási szabálysértést észlel, akkor már szükségtelen a megalapozottság vizsgálata. Nem kifogásolható ugyanakkor, ha a másodfokú bíróság egyes lényeges megalapozatlansági okot ilyen esetben is kiemel, mely a megismételt eljárásra adott iránymutatásban is megjelenve elősegíti az ismételt hatályon kívül helyezés elkerülését. Lényeges változás az új Be.-ben, hogy az ítélkezési tapasztalatokat figyelembe véve a törvény megszünteti az indokolás lényeges hibájának abszolút, kasszációt maga után vonó eljárási szabálysértés jellegét és az indokolás fogyatékosságait relatív, javítható hibaként nevesíti [609. § (2) bekezdés d) pont].
A hatályon kívül helyezés egyrészt abból következik, hogy a másodfokú bíróság teljes megalapozatlansággal találkozik, melynek kiküszöbölésére nincs lehetőség a megalapozatlanság jellege miatt. Másfelől a hatályos törvény értelmében kasszációt eredményezhet az az eljárási helyzet is, ha a megalapozatlanság ugyan orvosolható lenne, de ebben az esetben a vádlott terhére kellene eltérő tényállást megállapítani, mert a Be. 352. § (1) bekezdés b) pontja alapján csak a vádlott javára lehet eltérő tényállást megállapítani másodfokon. Minden más esetben, azaz a vádlott terhére az eltérő tényállás megállapítása (nagyreformáció) kizárt.[9] Az eltérő tényállás megállapításának korlátai a kasszáció vizsgálatakor mellőzhetetlenek. Az eltérő tényállás fogalma csak látszatra tűnik egyszerűnek. Jogértelmezést igényel ugyanis, hogy pontosan mikor mondható ki, miszerint a másodfokú bíróság eltérő tényállást állapít meg, mely esetekben van csupán a tényállás kiegészítéséről, vagy helyesbítéséről szó (kisreformáció). Ez ugyanis nem mindig egyértelmű. Király szerint eltérő a tényállás, ha a múltban lezajlott vádbeli cselekmények, események leírásai oly mértékben eltérnek egymástól, hogy az egyik, illetve a másik ítéletben leírtak nem azonosak. Eltérő a tényállás ezért, ha például az egyik ítélet szerint a bűncselekmény megtörtént, a másik szerint nem, vagy ha cselekményt a vádlott követte el, illetőleg nem.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
