Az Alkotmánybíróság a közelmúltban több ügyben is az egyöntetű gyülekezési jogi bíró gyakorlatba illeszkedő döntéseket tett mérlegre. Az új határozatokat részletesen ismertette Orbán Endre A békés gyülekezéshez való joggal kapcsolatos alkotmányossági követelmények című tanulmányában. Nyilvánvaló, hogy az újabb döntések nyomán a rendőrségi és bírósági gyakorlat szükségképpen meg kell, hogy változzon. De mit jelent a többször hivatkozott az in dubio pro libertate elv? Lehet-e összefüggés az egyeztetési eljárás lefolytatása és gyűlés megtiltása között? Hogyan is kell érteni a megtiltás ultima ratio jellegét? Végül e döntések mennyiben érintik a gyülekezési jog korlátainak rendszerét?
Az Alkotmánybíróság az elmúlt két évben alaposan felkavarta a gyülekezési jog állóvizét, ezért tartom fontosnak és időszerűnek, hogy Orbán Endre tanulmányában - alapos szakirodalmi feldolgozás mellett - összefoglalta a békés gyülekezéshez való joggal kapcsolatos alkotmányossági követelményeket. Mindazonáltal az olvasónak több okból is hiányérzete támad, mert a tanulmány bár összefoglalja az alkotmánybírósági gyakorlatot, azonban annak kritikai elemzésével, vagy a mindennapi jogalkalmazásra gyakorolt hatásának értékelésével adós marad. Figyelemmel arra, hogy az Alkotmánybíróság előtt ma is több gyülekezési jogot érintő panaszeljárás van folyamatban, ráadásul a jogalkotó a mai napig nem orvosolta a 2016 nyarán a gyülekezési joggal összefüggő mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet, talán nem volna hiábavaló az elmúlt két évben hozott határozatok hatását áttekinteni. Ennek megfelelően vizsgálatom középpontjában alapvetően nem a szerző, hanem az általa feldolgozott újabb alkotmánybírósági határozatok megállapításai állnak.
A békés gyülekezéshez való jog érvényesülésében az egyedi rendőrségi jogalkalmazói aktusok száma és jelentősége a meghatározó. Ezeknek azonban csak elenyésző hányada kerül a rendőrségen kívüli szervek elé: a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény (a továbbiakban: Gytv.) 6. §-a szerint a közterületen tartandó rendezvény szervezését a szervezőnek a rendezvény helye szerint illetékes rendőrkapitányságnak, Budapesten a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (a továbbiakban: rendőrség) legalább három nappal a rendezvény megtartásának tervezett időpontját megelőzően kell bejelenteni. Ezt a rendőrség tudomásul veszi, vagy a 8. § (1) bekezdése alapján annak adott helyen és időpontban való megtartását megtiltja. A 9. § alapján e döntés bíróság előtt támadható meg. Emellett a gyűlés feloszlatása jogellenességének megállapítása iránti perben kerülhet kifejezetten gyülekezési jogi tárgyú ügy az igazságszolgáltatás elé. Mivel a bejelentések elenyésző hányadában tiltja meg a rendőrség a gyűlést, és a rendezvények csak kivételesen érnek rendőri feloszlatással véget, a gyülekezési jog gyakorlatára csak korlátozottan tudunk e bírósági eljárásokból következtetni. A rendőrség többi, gyülekezési jog gyakorlását érintő aktusának bárminemű kontrollja kivételes. 2007-2013 között ilyen volt a többnyire hivatalból indított ombudsmani vizsgálatok sora[1], de 2010-et megelőzően a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) panaszmechanizmusai - ideértve a Független Rendészeti Panasztestület állásfoglalásait is - eredményeként is több, közigazgatási perben támadható hatósági döntés született.
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor működésének első húsz évében mindössze négy, kifejezetten gyülekezési jogi tárgyú határozatot hozott.[2] A valódi alkotmányjogi panasz
- 500/501 -
lehetőségével ez jelentősen megváltozott, már nemcsak a Gytv. alkotmányosságának absztrakt kérdését kellett megválaszolni, hanem öt év alatt öt határozatában[3] vizsgálta az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdésében biztosított békés gyülekezéshez való jog érvényesülése mellett a Gytv. és a rendezvények rendjének biztosításával kapcsolatos rendőri feladatokról szóló 15/1990. (V. 14.) BM rendelet (a továbbiakban: BMr.) alkalmazását is. A korábban megszilárdult jogalkalmazói gyakorlat, a kiszámíthatóan alkalmazható tesztek kerültek így az Alkotmánybíróság mérlegére. Az Alkotmánybíróság legutóbbi öt határozatával nemcsak a korábbi töretlen gyakorlathoz illeszkedő döntések és az azokat megelőző eljárások alaptörvény-ellenességét mondta ki, hanem a gyülekezési jog korlátainak rendszerével kapcsolatban is több megállapítást tett. Így a korlátokkal összefüggésben visszatérően hivatkozik az in dubio pro libertate elvre, az egyeztetési eljárás lefolytatását a megtiltás eljárási előfeltételének tekinti. Rögzítette a gyűlés megtiltásának - feloszlatáshoz képest is - ultima ratio jellegét és kimondta, hogy a Gytv. két megtiltási okot ismer, ebből fakadóan a 2. § (3) bekezdése a gyűlés feloszlatását megalapozhatja ugyan, de megtartásának előzetes korlátja nem lehet. Megkívánja továbbá az ütköző alapjogok méltányos egyensúlyát. Ezek a tételek mindenképp újdonságnak tekinthetőek, ezért nem kerülhető meg annak vizsgálata, hogy a gyülekezési jog érvényesülésével összefüggésben az Alkotmánybíróság döntései hordozhatnak korábban számba nem vett kockázatokat vagy nem várt mellékhatásokat. Tanulmányomban ezeket az újításokat abban a sorrendben értékelem, amilyenben azok Orbán Endre írásában szerepelnek.
Az ABh4. és az ABh5.-ben is megjelent az in dubio pro libertate ("kétség esetén a szabadságjog javára") elv. Mivel az Alkotmánybíróság csak ebben a két döntésében utalt erre az elvre, ahhoz kapcsolódó kialakult gyakorlatról, abból fakadó mércéről sem beszélhetünk. Nemigen ismert ennek az elvnek olyan értelmezése sem, amelyet az alkotmányjogtudomány általánosan elfogadna, így sem bőséges esetjogról, sem pedig letisztult és elméleti háttérről nem beszélhetünk.[4] Sőt az sem világos, hogy ez egy jogalkotás során[5], vagy jogalkalmazás során érvényesülő elv.[6] Az is bizonytalan, hogy ez az elv egy megdönthető vélelmet állít fel a szabadságjog mellett[7], vagy - mint az in dubio pro reo elvnél - bizonyítási teherre vonatkozó szabály.[8]
Sajnálatos, hogy ezzel kapcsolatban az AB legutóbbi döntéséig nem foglalkozott azzal, hogy a gyülekezési jog nem önmagában, légüres jogalkalmazási térben létezik, hanem gyakori más alapvető jogokkal - közte más szabadságjogokkal - való látszólagos vagy valós kollíziója (vagy éppen kumulációja). Az ABh4. indokolásában egyszerre kérte számon a rendőrségen, hogy "a szükségességi-arányossági követelményeknek megfelelően mérlegelt-e", és az in dubio pro libertate elv érvényesülését, amely az Alkotmánybíróság szerint "azt a követelményt fogalmazza meg a jogal-
- 501/502 -
kalmazók irányában, hogy a gyülekezések megítélésekor a gyülekezési jog minél szélesebb körű biztosítását eredményező döntést hozzanak."[9] Az ABh5.-ben ehhez képest további követelmények fakadnak ebből az elvből (és a megtiltás ultima ratio jellegéből) így pl., hogy "a gyülekezési jog gyakorlása tekintetében a bizonyítási teher mindig a korlátozást előíró hatóság oldalán áll fenn", továbbá "megköveteli a hatóságok alapos körültekintését". Sajnos több határozatában az Alkotmánybíróság nem hivatkozik erre az elvre, ezért nem tudhatjuk biztosan, milyen tartalmat tulajdonítana neki.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
