(…) "a kicsik ugyanannyira számítanak, mint a nagyok"(…)
(Helmut Kohl, Aggodalom Európáért. Felhívás, 2014, 77. oldal.)
Az uniós intézmények jogalkotási tevékenységének eddigi története és jogalkotási mechanizmusának fejlődésének iránya, le kell szögeznünk nem abba az irányba mutat, hogy az a tagállamok nemzeti identitását erősítse. Éppen ellenkezőleg, az EU-s jogalkotó szervek jogalkotása a migrációs válság megjelenésével, a tagállami identitás eliminálását célozza egyre erőteljesebben és céltudatosabban. Az Európai Unió jogával kapcsolatos jogdogmatikai irányzatok egyik fő irányvonala éppen az, hogy létrejöjjön egy ún. európai "közös" jog - ius communae, amely a tagállami jogalkotás szerepét az EU-s joghoz való illeszkedéssel, a jogharmonizációval az irányba tereli, hogy a belső jogi jogalkotással szemben ezen tevékenységük az EU-s jogra fókuszáljon egyre intenzívebben.
A jelenlegi jogalkotás irányvonala az Európai Unió kormányzati szerveinek a közjogi rendszerét erősíti, ezzel együtt bürokratizmusát is, melyet vonzó jövőképként kívánnak bemutatni. Ezzel a képpel szemben anomáliaként jelenik meg a nemzetállam szuverenitásra való törekvése. Ezen folyamat igazolásának jó példája a Velencei Bizottság, amely csupán egy ajánlásokat megfogalmazó grémium szerepköréből és az Európa Tanács mellett működő szakértői bizottságból a tagállami Alkotmányok jogállamiságát kontrolláló intézménnyé nőtte ki magát az Európai Bizottság tevékenysége következtében. A Velencei Bizottságot az Európai Bizottság eszközként használta az elmúlt időszakban Magyarországgal szemben is a magyar alkotmányozási folyamat során. Álláspontom szerint ez az irányvonal is jelzés a tekintetben, hogy elinduljon az Unió egy államok feletti alkotmányos szabályrendszer kialakítása felé. Amennyiben ez a szemlélet uralkodóvá válna és véghezvihető lenne, teret nyerhetne a globális alkotmányosság mihamarabbi elérésének célja és ezzel a nemzeti identitás megőrzése ellehetetlenülne és a szuverén állam jellemzői eliminálódnának.
Az EU-s jogalkotás és kormányzati intézményei számára súlyuk növeléséhez a tagállami befolyással szemben kitűnő táptalajt szolgáltatnak a krízishelyzetek. Krízis helyzetet jelentett a 2008-as gazdasági világválság is, de ez az EU-s jogalkotás szempontjából nem jelentett olyan problémát, mint a jelenlegi tömeges bevándorláshoz kapcsolódó krízishelyzet.
A gazdasági integráció részeként szabályozott közös belső piac az EU legmélyebb integrációval alátámasztott területe, amelyen a tagállamok mozgástere behatárolt és jól kidolgozott, évtizedek óta kialakított szabályozáson alapul, amely szabályozás megnyugtató módon rendezi EU-s szemszögből a francia-német tengely, valamint a nagy népességű és nagyobb politikai befolyással rendelkező tagállamok piaci és gazdasági érdekeit. Az egységes belső piac kialakítása és ennek gyakorlata megállapítható, hogy az EU-s érdekeken, és a gazdaságilag és politikailag legfajsúlyosabb államok és a német-francia tengely akaratának megfelelően működik. A játékszabályokat be nem tartó tagállamok feje felett Damoklész kardjaként mindig ott lebeg a kötelezettségszegési eljárás megindításának a lehetősége és az, hogy ezen eljárások hosszú-hosszú évekig tartanak (az ellenünk folyó kötlezettségszegési eljárások megduplázódtak az elmúlt kormányzati ciklus alatt).
2015-től kezdődően a gazdasági integráció területén jelentkező EU-s jogalkotási folyamat elsősorban a technika fejlődéséhez való igazodást igényli, az energia felhasználásával kapcsolatos integráció irányába terelődik és az irányba, hogy a tagállamokat a legutóbbi időszakban megjelenő Európa Jövőjét hirdető elképzeléseknek megfelelően még szűkebb keretek, a közös valuta keretei közé szorítsa (lásd: Fehérkönyv Európa Jövőjéről[1]). 2015-tel a migrációs invázió következtében az EU-s szabályozás a legnehezebb területre fókuszálódott, a jogalkotási súlypont áthelyeződött a politika szférájába, mely területen még az EU-t meghatározó nagy tagállamok akarata is többször eltérő megoldások irányába mutat. Az Unió kormányzati szervei közül a Bizottság és az uniós jog őre az Európai Unió Bírósága, láthatóan kiemelkedő szerepet vállal ezen a területen (példa erre Magyarországgal és Szlovákiával szemben indított kötelezettségszegési eljárás a migránsok befogadásának szisztematikus elutasítása és a kötelező befogadása miatt, a civilszervezetekre vonatkozó belső jogi szabályozásunk, a felsőoktatási törvény módosítása stb.).
A politika szférája a legnehezebben megközelíthető terület a jogalkotó számára, de az utóbbi időben úgy tűnik e terület használata is eszközzé vált az Unió kormányzati hatáskörrel bíró jogalkotó intézményei és az Európai Unió Bírósága számára is. A közös politikai akarat érvényesítése az EU számára eddigi története során éppen a külpolitika, a közös védelmi politika területén kemény diónak, szinte megoldhatatlan feladatnak bizonyult. Közös hangon nem nagyon sikerült megszólalni külpolitikai alapvető kérdésekben az Uniónak, még a Lisszaboni Szer-
- 613/614 -
ződésmódosítást követően sem, pedig a közös külpolitika és védelempolitika eszköztárát ezen Szerződésmódosítás szélesítette, az Unió jogalkotó intézményeinek szerepét bővítette és megerősítette (pl. Bizottság elnökének új pozíciója és a Külügyi Főképviselő pozíciójának létrehozása, mint biztosi pozíció.).
A Nemzetközi jogban és az Alkotmányjogban általánosan elfogadott a jogdogmatika által kidolgozott azon tétel, mely szerint minden állam szükségszerű sajátossága a szuverenitás, mely fogalom alatt egyrészt az államnak a saját területén gyakorolt főhatalmát, másrészt a nemzetközi kapcsolatai terén az államot megillető függetlenséget értjük. Az államiság egyik alapvető és meghatározó feltétele a szuverenitás. Ez egyben az államhatalom gyakorlásának központi kérdése is, olyan alapvető elv, amely nélkül állam nem létezhet. Nincs állam, ha nincs szuverenitása.
A szuverenitásnak külső és belső oldala különböztethető meg. A külső oldal azt jelenti, hogy az állam nemzetközi kapcsolataiban nincs alávetve semmilyen főhatalomnak, döntéseit külső kontroll nélkül hozhatja meg. Az állam tehát külső kapcsolataiban, ebből következően nemzetközi kapcsolataiban önálló jogalanyként jelenik meg. Szuverenitásról abszolút értelemben természetesen nem beszélhetünk, miután az állam a maga főhatalmát és e tekintetben fennálló függetlenségét csak a többi állam szuverenitásának tiszteletben tartásával érvényesítheti. Az állam a szuverenitásának egy részéről le is mondhat, mely az Unióhoz tartozó tagállamok esetében tény, az Unióra átruházott jogalkotási területek tekintetében, ez azonban feltételekhez kötött. Az EU-hoz történő csatlakozással a tagállamok az EU részére hatásköröket ruháznak át a jogalkotás területén és az átruházott hatáskörök gyakorlásának biztosítása érdekében, ezzel szuverenitásukat önkéntesen korlátozzák.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
