Az erdélyi fejedelemség önálló törvényhozásának eredményei az "Erdély országának három könyvekre osztatott törvényes könyvében"[1] találhatók. A magyarországitól elkülönült jogalkotási folyamat az ország szétszakadásával és Erdély önálló állammá válásával kezdődött meg.
Szapolyai János halála után az 1540. augusztus 29-én tartott segesvári országgyűlésen hozott először az erdélyi három "nemzet": a magyar, a székely és a szász együttesen törvényeket. Évente - akár többször is - összegyűltek és törvényeket alkottak. Az országgyűléseken azonban nem kizárólag a törvényeket hozták meg, hanem a bíróságok, vagy a közigazgatósági hatóságok szerepét is felvállalva konkrét ügyekben is hoztak határozatot. A fejedelmi korra jellemző, hogy ekkor a jogszabályok jobbára ötletszerűen jelentkeztek.[2]
A háborús időkben az írott törvények jelentős része elveszett, illetőleg a megmaradtak is részlegesek voltak, ezért elkezdődött egy egységbe foglalási munka. Ennek első eredménye Bethlen Gábor 1619. évi perrendje, a " Specimen juridici processus" volt, amelyben 22 cikkely szabályozta a törvénykezés módját és rendjét.
1. Rákóczi György uralkodása idejében (1630-1648) folytatták a jogszabályok összegyűjtését, elsősorban a vármegyék és városok levéltáraiban fellelhető iratok alapján igyekeztek összeállítani egy törvénykönyvet. A jogszabályok gyűjteményét apja halála után II. Rákóczi György készítette el (1648-1657). Ez a gyűjtemény az 1540 óta hozott szabályokat foglalta magában. Az 1653. január 15-én megnyílt gyulafehérvári országgyűlés elfogadta, a fejedelem pedig megerősítette. Ezzel hatályba lépett az Approbáták, hivatalos nevén az "Approbatae constitotiones regni Transilvaniae et partiam Hunagariae eidem annexarum", azaz "Erdélyországnak és Magyarország hozzá kapcsolt részeinek jóváhagyott végzeményei". Óvári Kelemen és Kolosvári Sándor meghatározása szerint e gyűjtemény egy törvényes könyv, amely a törvénykönyv csírájának tekintendő. A törvényeket, amelyekből az Approbáták készült még latin nyelven hozták, azonban nemsokára a magyar lett a törvényhozás nyelve. Ennek köszönhető az Approbáták sajátos nyelvezete, hiszen a magyar és a latin szavak keverednek egymással.
15 év elteltével ismét szükségét érezték a törvények egybegyűjtésének, így 1668-ban I. Apafi Mihály egy bizottságot küldött ki e munka elvégzésére. A bizottság feladata az 1654. óta született törvények egységes szerkezetbe foglalása volt. A bizottság által elkészített gyűjteményt az 1669. évi január 25-én megnyílt gyulafehérvári országgyűlés elfogadta. A fejedelem ezt a gyűjteményt a "Compilatae Constitutiones Regni Transilvaniae et partium Hunagariae eidem annexarum", azaz "Erdélyországnak és Magyarország ahhoz kapcsolt részeinek összegyűjtött végzeményei" címen megerősítette.
Az 1691-es Diploma Leopoldinum, azaz I. Lipót törvénye nem csak Werbőczy Hármaskönyvének a hatályosságát ismerte el, hanem a két erdélyi törvénykönyvét is. Az Approbáták és a Compiláták után született meg 1744-ben a "Novellaris Articulusok", amely a harmadik könyve az erdélyi törvényhozásnak. Ezek az "Újabb törvénycikkelyek" eszmeiségükben már közelebb álltak a korabeli magyarországi törvényhozáshoz.
Speciális területét képezte az erdélyi jognak a sajátos székely jogalkotás is. A fejedelemségi korban többek között az alábbi constitutiók születtek: Az 1555. április 28-i udvarhelyi országgyűlésen hozott, a székely nemzetre vonatkozó törvények. II. János Zsigmond 1562. évi segesvári articulusai. Mihály vajda 1599-es megerősítő levele. Bardócszék 1635. évi kiváltsága Rákóczi Györgytől. 1700-ból való I. Lipót rendelete, szintén 1700-as Sepsi szék írásba foglalt szokásjoga, 1727-ben született, 1740-ben pedig megerősítették Udvarhelyszék consitutioját, 1750-ben a székelyek szokott törvényeit módosították.
A szász nemzet szintén megalkotta a maga sajátos szabályait. A szász nemzeti satutum 1538-ból való és tartalmaz büntetőjogi szabályokat is.
Az Approbáták IV. Részének I. Címe az 1. articulus alatt foglalkozik a törvénykezéssel:
"Hogy mindennemű bántódások, melyek külömb-külömbféle törvénytelenségekből szoktak emergálni (felmerülni), megorvosoltassanak és
- 470/471 -
kiki az ő igazságát jobb módjával assequálhassa (kereshesse) végeztetett, hogy a fejedelmek a terminusokat (törvénykezési szakaszokat) mindenik natiónak az ő szokott idejekben kiszolgáltassák, és minden vármegyéken, székeshelyeken, mind Erdélyben, a mind a Partiumban (Erdélyhez tartozó részeken) a törvényes székek celebráltassanak (tartassanak)..."[3]
A korabeli Erdélyben - hasonlóan a magyarországi szabályozáshoz - a nota infidelitatis, azaz a hűtlenség számított a legsúlyosabb bűnnek. Az idetartozó bűncselekmények száma az idők során egyre gyarapodott, amelynek az is oka lehetett, hogy a büntetése fej-, és jószágvesztés volt. Az elkobzott vagyon ugyanis a kincstárra szállt és ez jelentősen növelte a bevételeket.
Az Approbáták az árulást a hűtlenség egy eseteként szabályozta és a következő rendelkezést tartalmazta ezzel kapcsolatban a II. Rész VII. Címében az 1. articulus alatt:
"Ha kik árulásnak vétkében találtatnak, legitime evocaltatván és juridice convincaltatván (törvényesen idéztetvén s bíróilag elmarasztalván), a mint eleitől fogva a magyar nemzet közt, úgy ezután is in notam perpetuae infidelitatis incurráljanak (örök hűtlenség vétkébe essenek), melynek se processusában, se executiójában semminemű remediumok ne admittáltassanak (semmilyen jogorvoslatnak ne legyen helye)..."[4]
A hatalmaskodás alatt első időkben a nemesek személyével és vagyonával szembeni bűncselekményeket tekintették, később azonban a nem nemesekkel szembeni erőszakos cselekmények is idetartoztak.
Az Approbáták III. Részének VIII. Címében az 1. articulus szerint :
"Hogy a magok erejekben bizakodó és vakmerő emberek, kik sem az Istennek, sem az országnak törvényével nem gondolván, potentiosa occupatiokat (erőszakos foglalásokat) tennének, refrenáltathassanak, végeztetett, hogyha oly afféle dolog történnék és valaki valakinek jószágát, örökségét, vagy egyéb javait, mera et absoluta potentia mediante (puszta és föltétlen hatalom útján) törvényes út és mód kívül elfoglalnák, ..." követik el a hatalmaskodást.
Szemben a hűtlenség eseteivel, itt helye volt a kiegyezésnek: " ha az elítélt ember ellenfelével az ítélet meghozása és kihirdetése után is (de ennek végrehajtása előtt) kiegyezett vagy kiegyezhetett, akkor sem királyi kegyelem nem szükséges, sem a bíró az elítélt ember jószágainak és birtokjogainak uralmába nem avatkozhatik."
Az Approbáták III. Részének XIV. Címében "A gonosztevők és szitkozódók büntetéséről" rendelkezik az 1. articulus: "Hogy a ... cégéres vétkekben élő latrokat is ezután a faluknak lakosi ne lappantgassák, duggassák, annál inkább mellette feltámadni ne merészkedjenek, hanem inkább az olyan vármegyékben és egyéb helyekben is akárhol az országban, azon helyeknek tiszteinek értésekre adják..." Azaz arra bíztatja a falu népét, hogy a latrokat jelentsék fel a hatóságoknál. Abban az esetben, ha a falu tisztségviselői nem járnak el a latorral szemben a következőképp bűnhődjenek: " ... a falusi bíró harmadmagával felkaróztassék".[5] Azt a bírót tehát, aki futni hagyja a bűnözőt, halálbüntetéssel rendeli büntetni az első erdélyi büntető törvénykönyv.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
