"Ha valaki igaz, ha törvény és igazság szerint él: [...] uzsorát nem szed, kamatot nem vesz, [...] az ilyen ember igaz, ő élni fog! [...] Ha [...] uzsorát szed, és kamatot vesz: az ilyen éljen? Nem fog élni! Mivel elkövette mindezeket az utálatos dolgokat, meg kell halnia, vére őt terheli." (Ez 18,5-13.)
Az uzsora kifejezés a latin "usura", azaz kamat szóból ered, amely idővel új értelmet nyerve, a köz- és jogi nyelvben egyaránt a kölcsönadott pénz használati díjaként kikötött aránytalanul magas kamatot jelentette. Az uzsoratilalom megítélése Hammurappi, a zsidó jog és Manu korlátozó törvényeitől kezdve a cizelláltabb szabályozást kialakító római jogon és a kánonjogi tiltásokon átívelve a társadalmi-gazdasági viszonyok és ideológiák fejlődésével együtt korszakonként változott.[1] Az uzsora történelméből éppen ezért csak azon korszakokat emelem ki és teszem a tanulmány részévé, amelyek világviszonylatban és a magyar viszonyokban kiemelkedőek. Mivel az uzsora értelmezése elválaszthatatlan a kamat intézményétől, kiindulópontként a kamatszedés lehetőségének és formájának történelmi bemutatása szolgál.
Max Weber álláspontja szerint a kamatszedés eredetileg az idegenekkel kapcsolatos jognak volt a terméke. "A törzs-, család- vagy faluközösségekben nem volt szokás kamatot szedni, minthogy a tagok nem fizetségért tettek egymásnak szolgálatokat. Idegen munkaerőt a gazdasági életben csakis baráti segítségként (amilyen a házépítésnél szokásos vendégmunka) és szükséghelyzetben nyújtandó segítségként vesznek igénybe, aminek az a lényege, hogy a közösség tagja köteles ellenszolgáltatás nélkül társának rendelkezésére állni."[2] Ezen közösségvállalást alapul véve a szükséghelyzetben nyújtandó segítség kiterjesztését jelentette, hogy egyes vallási közösségekben kötelezővé tették a hittestvérek megsegítését.[3] Weber következtetése, hogy "A kamat mindenütt az idegen származásúak, illetve a különböző társadalmi rendekhez tartozók közötti pénzkölcsönzés kapcsán jött létre. A hitelező és az adós ellentéte eredetileg mindig a városban lakó patríciusok és a vidéki parasztok között feszült - így volt ez Kínában, Indiában, Rómában és ugyanez derül ki az Ótestamentumból is. A kamattilalom létrejöttét voltaképpen az tette lehetővé, hogy eredetileg mindig szükséghelyzetben és csakis fogyasztóknak nyújtottak hitelt, s így a testvéri kötelesség eszméjének alapján nagyon is jól szembe lehetett fordulni az úri kaszt kamatkövetelésével."[4]
A kamatot héberül nesek-nek, azaz "harapásnak" és tarbit-nak, azaz "növekedésnek" nevezik. Míg a kezdetben minden kölcsönt, majd kizárólag a pénzkölcsönt jelentő nesek-kifejezés Mózes II. és V. könyvének parancsolatai között, valamint a Zsoltárok Könyvében szerepel, addig a tarbit szó inkább a későbbi korok szövegeiben található.[5] A kamat- és uzsoratilalom példamutató szolidaritáson alapuló zsidó jogi gyökereit tehát a Tóra következő rendelkezései között kell keresnünk: a) "Ha pénzt adsz kölcsön a népemből való szegény embernek; ne légy neki uzsorása; ne vessetek ki rá uzsorát!"[6] Észrevehető, hogy a Szövetség Könyve csak a kamatmentes kölcsönt engedélyezi, ez a rendelkezés azonban kizárólag a zsidók egymás közötti kölcsönügyleteire vonatkozik.[7] Ezt a szabályt Mózes III. V. könyvében fejti ki részletesebben: b) "Ha atyádfia elszegényedik, és tönkremegy melletted, segítsd őt, hogy mint jövevény vagy zsellér élhessen mellet-
- 454/455 -
ted. Ne végy tőle kamatot vagy uzsorát! Légy istenfélő, és engedd, hogy éljen melletted atyádfia. Pénzedet ne kamatra add neki, és ne uzsorára adj élelmet."[8] c) "Ne végy kamatot atyádfiától se pénz, se élelem, se más egyéb után, amit kamatra szokás adni! Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokodba vedd."[9] A kamattilalom mellett az idegenekre nem vonatkoztak a hétévente gyakorlandó adósságelengedés[10] szabályai sem.[11] Ahogy Max Weber írja, a nyugati népek számára nem az volt a meghökkentő, hogy a zsidók kamatot szedtek, hanem az, hogy csak a keresztényektől követelték meg, míg egymásnak kamatmentesen kölcsönöztek. A Tóra ezen tiltásai részint katonai és vallási indíttatásúak, másrészt az egyiptomi vallás azon száműzetést túlélő hagyományát képviselik, amely nagy jelentősséget tulajdonított a szegények átkának az isteni hatalmak befolyásolásában.[12] Legyen bárhogyan is, a fenti törvények megalapozták az egyazon társadalomhoz tartozók közötti azon el nem ítélhető gazdasági etikát, amely gyakorlati alkalmazásában az idegenekkel szemben erősítette az adott közösséget.
A középkori katolikus egyház által hivatalosan képviselt, ekként a középkori gazdasági viszonyokban alapvetően érvényesülő kamattilalmat a 787. évi II. niceai zsinat mondta ki. Egyik alapja Lukács Evangéliuma, amely szerint "Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek: mert ő jóságos a háládatlanok és gonoszok iránt.".[13] A kamattilalom a katolikus egyház más döntéseiben és törvényeiben is tetten érhető. Így például: 1179-ben a III. lateráni zsinaton hozott törvény alapján kiközösítéssel és az egyházi temetés megtagadásával büntették az uzsorásokat. 1273-ban X. Gergely pápa megparancsolta hűbéreseinek, hogy űzzék el országuk területéről a kamattilalmat áthágó kereskedőket, pénzkölcsönzőket. V. Kelemen pápa 1312-ban elítélte azokat az elöljárókat, akik engedélyezték a kamatra adott kölcsönök folyósítását.[14] A Biblia mellett a kamattilalom másik pillérét azoknak a keresztény teológusoknak az állásfoglalásai jelentették, akik tagadták a pénz produktivitását.[15] Így Aquinói Tamás a Summa Theologica és a Quaestiones disputate című műveiben - többek között a gazdaságról, pénzről és az erkölcsről is értekezve - fogalmazta meg a kamatszedés tilalmát. Az antik filozófia - mindenekelőtt Arisztotelész - gondolatmenetét követve kifejtette, hogy a pénz nem valódi áru, hanem "törvény által megszabott mérték", amelynek használatba adása nem eredményezheti a kölcsönadó gyarapodását. Mivel szerinte a pénz szubsztanciája emberi (törvényi) megállapodás - a közmegegyezés -, mely garantálja, hogy a pénzt elfogadják az árukért cserébe. Mindezeken alapulva kifejtette, hogy aki kamatot szed, az olyas valamiért kér ellenértéket ami nem az övé.[16]
Valódi szemléletváltást Kálvin János gazdaságelméleti tevékenykedése hozott, aki a lutheri alapon kidolgozott "hivatástudaton" és a "cselekvő hit" felfogásán nyugvó protestáns gazdasági etika kibontakoztatásával további lendületet adott a fejlődő pénzgazdálkodásnak, általában a gazdaság fejlődésének.[17] Max Weber a fenti tanokat a vallásos élet által megteremtett, a mindennapi életvezetéshez irányt mutató pszichikai ösztönzőknek tekintette, amelyek végső soron a mai kapitalista szellem kialakulásához vezettek. Értelmezve a kálvini szemléletváltás ideológiai alapját kiemeli, hogy "Nem a kényelem és az élvezet, hanem csakis a cselekvés szolgálja Isten egyértelműen kinyilvánított akarata szerint dicsőségének gyarapítását."[18]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
