A hagyományos magyar jogelméleti felfogás szerint a normának három része van: tényállás (hipotézis), rendelkezés (diszpozíció) és jogkövetkezmény (szankció vagy joghatás).[1] Ebben a dolgozatban arra teszek kísérletet, hogy bebizonyítsam, ez az álláspont elvetendő, s helyesebb lenne, ha feltételeznénk: a normának csak két szerkezeti eleme van: tényállás és jogkövetkezmény.[2]
Mielőtt a fő gondolatmenetbe belekezdenénk, néhány előzetes megfontolást kell tennünk a jogelméleti és a pozitív jogi fogalmak természetéről.
A Kedves Olvasó a dolgozat bevezető sorait olvasva talán értetlenkedik. Hogy gondolhatom én, hogy a normának két szerkezeti eleme van, amikor annak valójában három szerkezeti eleme van. Ez azonban téves hozzáállás lenne, hiszen a jogelméleti fogalmak jelentésére nem lehet azt mondani, hogy "igaz vagy hamis" (azaz, hogy "valójában" ez vagy az a helyzet). Értelmesen csupán annyit mondhatunk róluk, hogy célszerű-e a használatuk, azaz hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a problémákat jobban megértsük és átlássuk.[3] A jogelméleti fogalmak ugyanis lényegében segédfogalmak: a magyarázatot segítik.
Egy pozitív jogi fogalom meghatározásáról, pl. arról, hogy mi is az a lopás, lehet azt mondani, hogy igaz vagy hamis, hiszen van egy világos és egyértelmű mércénk, nevezetesen a törvény (Btk. 316. § (1) bek. "Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el."). A lopás minden ettől eltérő definíciója hamis.
A jogelméleti fogalmak azonban ennél sokkal bonyolultabbak. Esetükben nincs közvetlen mérce[4], az egyetlen, ami számít, az a célszerűség. Célszerűség alatt az értendő, hogy melyik fogalmi konstrukciónak jobb a magyarázó ereje, azaz melyiknek a keretei közt lehet 1) a legtöbb jogi jelenséget 2) ellentmondásmentesen és 3) a lehető legegyszerűbben magyarázni (4) bizonyos körülmények között a magyarázó erőn túl ideológiai-politikai megfontolások is szerepet játszhatnak[5]).
Ez a dolgozat arra vállalkozik, hogy a norma szerkezetét megvizsgálja, s kimutassa: a kételemű normaszerkezet célszerűbb a háromeleműnél, mert
- mindazon jogi jelenséget meg tudja magyarázni, amelyet a háromelemű (sőt többet is, hiszen nem vetődik fel a lex imperfecta problémája[6]),
- nem áll ellentmondásban a jogi gondolkodásunk alapjait jelentő jogalkalmazási modellel (a háromelemű azonban ellentmondásban áll vele), és végül
- egyszerűbb a háromeleműnél, hiszen kevesebb fogalommal (nevezetesen három helyett kettővel) dolgozik.
Az elkövetkezőkben tehát bemutatom, hogy a kételemű normaszerkezet mindazt tudja, amit a háromelemű (2. A diszpozíció), majd pedig azt, hogy miért jobb az általam vázolandó kételemű megoldás a réginél (3. Miért jobb a kételemű normaszerkezet, mint a háromelemű?).
Az általánosan elfogadott háromelemű normaszerkezet első (hipotézis) és harmadik (szankció vagy joghatás) eleme megfeleltethető az általam javasolt kételemű normaszerkezet tényállásának és jogkövetkezményének. A különbség tehát a diszpozíció létében vagy nemlétében van.
De mi is az a diszpozíció? A diszpozíció a jogalkotó által kitűzött normatív cél, a jogalkotó által elvárt magatartás. A továbbiakban külön vizsgálom az implicit és az explicit diszpozíciót.
Erre a klasszikus példa a következő: az "Aki mást megöl, az bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő" [Btk. 166. § (1) bek.] norma diszpozíciója a "tilos mást megölni".
Ez az implicit diszpozíció azonban nem része a normának! Az, hogy ne öljék az emberek egymást, lehetett a jogalkotó célja, de a tiltást nem fogalmazta meg a normában, és logikailag sem vezethető le belőle.[7]
Fölösleges ennek a tiltó normának (" tilos mást megölni") a létezését feltételeznünk, hiszen sem pozitív jogilag nincs megfogalmazva (és le sem vezethető), sem pedig nem kell mindenképpen a létét feltételez-
- 131/132 -
nünk a jogrendszer működéséhez. Ez utóbbi eset áll fenn pl. az íratlan lex specialis esetében: ez egy olyan norma, amely nincs általános érvénnyel megfogalmazva, és nem is joglogikai elv, mégis feltételeznünk kell létezését, hiszen e nélkül nem tudnánk a magyar jogrendszer működését magyarázni. (Ockham borotvája.)[8]
Nézzük például:
"Adásvételi szerződés alapján az eladó köteles a dolog tulajdonát a vevőre átruházni [...]" [Ptk. 365. § (1) bek.]
továbbá:
"[...] a jogosult a hibás teljesítésből eredő kárának megtérítését [...] követelheti [...]." [Ptk. 310. §]
A hagyományos felfogás szerint esetünkben a tényállás: "ha adásvételi szerződést kötöttek", a diszpozíció "a dolog tulajdonát át kell ruházni a vevőre", a szankció pedig [tehát ha mégse ruháznák át a tulajdont minden részjogosítványával, mert például azt zálog terheli, akkor] "a károkozónak - a jogosult követelésére - kártérítést kell fizetnie".
Csakhogy itt két normáról van szó!
1. Ha adásvételi szerződést kötöttek, akkor a dolog tulajdonát át kell ruházni a vevőre,
2. ha a dolog tulajdonát át kell ruházni a vevőre és ez mégsem történik meg, akkor a károkozónak - a jogosult követelésére - kártérítést kell fizetnie
Mind a két normának saját tényállása és saját jogkövetkezménye van.
A hagyományos felfogás szerint a kógens (kényszerítő) és a diszpozitív (hézagpótló)[9] normákat az különbözteti meg egymástól, hogy diszpozíciójuk kógens-e, avagy diszpozitív. Kérdés, hogy lehet a kógens és a diszpozitív normák közti különbséget az általam vázolt kételemű normaszerkezettel kezelni.
Nézzünk egy példát a diszpozitív normára:
"A megszűnt alapítvány vagyonát - az alapító okirat eltérő rendelkezése hiányában - a bíróság hasonló célú alapítvány támogatására köteles fordítani." [Ptk. 74/E. § (5) bek.]
Hogy fejezhető ki a kételemű normaszerkezetben az, hogy "az alapító okirat eltérő rendelkezése hiányában"? A következőképpen:
Ha (a vagyon a megszűnt alapítványé és nem rendelkeztek róla), akkor (azt a bíróság más hasonló célú alapítvány támogatására köteles fordítani).
Álláspontom szerint tehát a diszpozitív normákat az különbözteti meg a kógens normáktól, hogy tényállásuk (konjunktíve) tartalmaz egy olyan tagot is, amely a "nem-rendelkezés"-t jelenti.
A kógens és a diszpozitív normák közti különbség tehát a normák tényállása közti különbség.
A kontinentális jogrendszerekben elfogadott jogalkalmazási modell szerint a normának csak két szerkezeti eleme van, mégpedig tényállás és jogkövetkezmény.
Ha A, akkor kell, hogy B.[10]
A
Tehát kell, hogy B.
Az "A" a tényállás, a "kell, hogy B" a jogkövetkezmény.
Vagy egy konkrét példán:
"Aki mást megöl, az bűntettet követ el és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő"
Kovács János mást megölt.
Tehát: "Kovács János bűntettet követett el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő".
Ez esetben a tényállás az "Aki mást megöl", a " bűntettet követ el és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő" a jogkövetkezmény. A "bűntettet követ el" is a jogkövetkezményhez tartozik, hiszen ez határozza meg a konkrét jogkövetkezményt, azaz pl. a büntetés-végrehajtási fokozatot (pl. Btk. 43. §).
Avagy:
"Aki idegen dolog feldolgozásával vagy átalakításával a maga számára jóhiszeműen új dolgot állít elő, [az] a dolog tulajdonosának választása szerint köteles a dolog értékét megtéríteni, vagy munkája értékének megtérítése ellenében az új dolog tulajdonjogát átengedni."
Kovács János idegen dolog feldolgozásával új dolgot állított elő.
Tehát: "Kovács János a dolog tulajdonosának választása szerint köteles a dolog értékét megtéríteni, vagy munkája értékének megtérítése ellenében az új dolog tulajdonjogát átengedni."
Azt látjuk, hogy az általánosan elfogadott jogalkalmazási modell ellentmondásban áll a háromelemű normaszerkezettel.
A kérdés az, hogy melyiktől kell megválnunk: a jogalkalmazási modelltől, vagy pedig a háromelemű normaszerkezettől. Két érv is szól amellett, hogy a jogalkalmazási modellt tartsuk meg.
1. Először is a magyar (és általában a kontinentális) jogrendszer gondolkodási stílusának alapjait érintené, ha a jogalkalmazási modellhez nyúlnánk
- 132/133 -
hozzá - míg a háromelemű normaszerkezet ehhez képest periférikusnak mondható. Azt is mondhatjuk: a jogalkalmazási modell a maga egyszerűségével a magyar jogi gondolkodás paradigmáját jelenti, a háromelemű normaszerkezetről a kételeműre való átváltás pedig ezen paradigmán belül lehetséges. 2. A jogalkalmazási modellt nap mint nap használják magyar jogászok tömegei a gyakorlatban, míg a háromelemű normaszerkezetnek csupán a jogtudományban van szerepe, s mindig csupán tudományos(kodó) szövegösszefüggésben kerül elő. A jogtudomány művelői pedig értelemszerűen sokkal kevesebben vannak, és ráadásul sokkal könnyebben hajtanak végre egy váltást, hiszen a tudományra műfajánál fogva jellemző az új elméletek feltűnése és a régiek elvetése.[11]
Ezért aztán érdemesebb (és könnyebb) a háromelemű normaszerkezettől megválni, mint a jogalkalmazási modelltől.
Konklúziónk tehát a következő: Érdemes azt feltételeznünk, hogy a normák két részből állnak: tényállás és jogkövetkezmény. A diszpozíció fogalma fölösleges, sőt káros, hiszen a tisztánlátást akadályozza. ■
JEGYZETEK
*Ez a tanulmány a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán 2001. december 14-én rendezett "Jogérvényesítés - jogalkalmazás" című konferencián elhangzott előadás szövegén alapul.
[1] Peschka Vilmos: A jogszabályok elmélete (Budapest: Akadémiai Kiadó 1979) 54. o.; Tamás András: Legistica. A jogalkotástan vázlata (Budapest: PPKE-JÁK 1999) 94-96. o.; Szabadfalvi József: "A jogszabály" In: Szabó Miklós (Szerk.): Bevezetés a jog- és államtudományokba (Miskolc: Bíbor 1995) 57-63. o. A magyar jogtudományban egyébként a háromelemű normaszerkezet - bármilyen meglepő is ez a latinos terminológia mellett - szovjet inspirációra (Visinszkij) vált meghatározóvá, s korábban (Szászy-Schwarz, Fürst, Szladits) a kételemű normaszerkezet volt az elfogadott [l. Asztalos László: A polgári jogi szankció (Budapest: Akadémiai Kiadó 1966) 33-36. o. részletes irodalmi utalásokkal; az ottani utalásokon felül hasonlóképpen kételemű normaszerkezettel dolgozik Horváth Barna: A jogelmélet vázlata (Szeged: Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt. 1937) 154-161. o.]. A háromelemű normaszerkezet magyarországi elterjedéséről bővebben l. Asztalos László: Polgári jogi alaptan (A polgári jog elméletéhez) (Budapest: Akadémiai Kiadó 1987) 85-86. o. A háromelemű normaszerkezet (általam ismert) első magyar nyelvű megjelenése: R. O. Halfina-J. D. Ljevin-M. Sz. Sztragovics: Az általános állam- és jogelmélet alapjai [ford.: Szabó Imre] (Budapest: Hírlap-, Szaklap- és Könyvkiadó Rt. 1949) 53-54. o.
Az általam ismert nyugati szakirodalomban is a kételemű normaszerkezet (tényállás és jogkövetkezmény) az elfogadott - bár sokan [pl. Bydlinski] egyszerűen nem is foglalkoznak a témával külön. Aki kifejezetten foglalkozik a problémával [pl. Karl Larenz: Methodenlehre der Rechtswissenschaft (BerlIn: Springer 6 1991) 251-252. o.; Reinhold Zippelius: Juristische Methodenlehre (München: Beck 6 1994) 25-26. o.], az mind kételemű normaszerkezetről beszél. Sőt: nem egyszerűen kételeműnek tartják a norma szerkezetét, hanem még csak nem is reagálnak a (magyar szakirodalomban közhelyszerű) háromelemű normaszerkezetre, mert számukra a kételeműség a közhelyszerű.
[2] A norma szerkezetéről, különösen a hipotetikus és kategorikus normák közti (ál)különbségről bővebben, valamint a "Minden ember jogképes." (joglogikai eszközökkel történő) tényállásra és jogkövetkezményre bontásáról l. Jakab András: "A norma szerkezetének vizsgálata". Jogelméleti Szemle [http://www.extra.hu/jesz] 2001/4.
[3] Vö. Friedrich Koja-Walter Antoniolli: Allgemeines Verwaltungsrecht (Wien: Manzsche 1996) 2. o.
[4] Hacsak nem olyan jellegű kijelentésekről van szó, hogy "Peschka szerint a jogszabály ezt és ezt jelenti", vagy hogy a "jogszabály fogalma alatt ezt és ezt szokták érteni". Ezekben az esetekben természetesen lehet azt mondani, hogy a kijelentés igaz vagy hamis. Ezek azonban szekundér jogelméleti állítások voltak, azaz arról szóltak, hogy mások mit mondtak. Egy primér jogelméleti állításnál azonban (tehát ahol mi állítunk föl egy jogelméleti magyarázatot) nem ez a helyzet.
[5] A jogági felosztások ideológiai hátteréről l. Robert Walter előadását In: Zur Erneuerung der Struktur der Rechtsordnung. Gespräch über Wege zur Vermeidung der Zersplitterung des Privatrechts und zur Überwindung des Dualismus von öffentlichem Recht und Privatrecht in Strobl am Wolfgangsee am 6. und 7. Juni 1969 (Wien: Kommissionsverlag der Manzschen Verlags- und Universitätsbuchhandlung é. n.) 49-62., kül. 50-53. o.
A joglépcsőelmélet politikai-ideológiai hátteréről ld. Theo Öhlinger: Der Stufenbau der Rechtsordnung. Rechtstheoretische und ideologische Aspekte (Wien: Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung 1975) 32-34. o.
A különféle leleplezéseket megelőzendő az ilyen ideológiai hátteret általában jobb előre kimondani, amennyiben szerepet játszik megfontolásaink között. Jelen esetben azonban ilyenről nincs szó. [Az ideológiai-politikai hátterek témájához I. még: Szabadfalvi József: "A kritikai jogi gondolkodás múltja és jelene" In: Szabó Miklós (Szerk.): Jogbölcseleti előadások (Miskolc: Prudentia iuris 1998) 245-264. o.]
[6] Pontosabban nem a normaszerkezet problémája, hanem kizárólag joghatékonysági probléma lesz.
[7] A logikai levezethetetlenséghez l. Jakab András: "A norma szerkezetének vizsgálata". Jogelméleti Szemle [http://www.extra.hu/jesz] 2001/4. szám, 5. végjegyzetét.
Aki esetleg az elemzésből általam kihagyott "bűntettet követ el" szófordulatot hiányolja (s ezt tekintené diszpozíciónak), annak a következőket tudom mondani: a "bűntettet követ el" ugyanúgy a jogkövetkezményhez tartozik, mint a büntetési tétel, hiszen a Btk. általános része szerint például ettől függ, hogy az illető fegyházban, börtönben vagy fogházban tölti-e büntetését. Tehát önmagában a büntetési tétel nem a teljes a jogkövetkezmény, hanem a "bűntettet [tehát nem vétséget] követ el" kifejezést kibontva számos más jogkövetkezménnyel van még dolgunk.
[8] Ockham borotvája egy gondolkodás-ökonómiai elv, amely szerint a lehető legkevesebb létező létezését kell feltételeznünk. ("A dolgokat nem kell a szükségesen felül megsokszorozni.") l. William Kneale-Martha Kneale: A logika fejlődése (Budapest: Gondolat 1987) 241. o. A lex specialis létezésének feltételezése nem jelent a "szükségesen felüli" megsokszorozást, hiszen nélküle a magyar jogrendszer nem működhetne.
[9] Diszpozitív norma alatt a "felek eltérő rendelkezése hiányában" típusú normákat értem.
[10] A "kell"-lel itt nem csupán a kötelezésre utalok, hanem a megengedésre ("nem kell") és tiltásra is ("kell, hogy ne ez vagy az történjék"). L. Solt Kornél: Jogi logika (Budapest: MTA Állam- és Jogtudományi Intézete - Seneca 1996) II. kötet 302-304. o.
[11] E két érv persze össze is függ egymással: azért jelenti a jogalkalmazási modell a magyar jogi gondolkodási stílus egyik alapját, mert a jogászok azt nap mint nap használják.
Lábjegyzetek:
[1] A Szerző egyetemi tanársegéd (Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közjogi Intézet).
Visszaugrás
