1. Az 1994-ben elhunyt, a nemzetközi jogi romanisztika talán legkiemelkedőbb XX. századi képviselője, Franz Wieacker, 1967-ben jelentette meg második, átdolgozott és bővített kiadásban a "Privatrechtsgeschichte der Neuzeit unter besonderer Berücksichtigung der deutschen Entwicklung" című munkáját. Az első kiadásban 1952-ben megjelent könyv az elmúlt évtizedekben a magánjogtörténet kutatóinak nélkülözhetetlen kézikönyvévé vált. A "Privatrechtsgeschichte der Neuzeit" ugyan - címének megfelelően - elsősorban a németországi magánjogi dogmatika és kodifikáció fejlődését kíséri figyelemmel, azonban Wieacker tekintettel van más európai országok magánjogtudománya fejlődésére is. A könyv valójában az egész európai magánjogtudomány főbb irányzatainak átfogó jellemzését és értékelését adja. Ezzel magyarázható a munka idegen nyelvre, nyelvekre történő fordításának szükségessége. Különös figyelmet érdemlő körülmény, hogy ez a munka spanyol nyelven is kiadásra került. Itt utalunk arra, hogy Wieacker művének már első kiadását is közzétették spanyol nyelven. Ez a kiadás Madridban, 1957-ben jelent meg F. F. Jardon fordításában az Aguilar Kiadónál. A két spanyol nyelvű kiadás révén egy olyan nyelvnek az olvasótábora számára vált a mű hozzáférhetővé, amely mint az antik római joggal igen szoros kapcsolatban álló kultúra hordozója, évszázadokon át az európai jogtudomány fejlődésében kiemelkedő szerepet játszó spanyolországi - sőt, tegyük hozzá -dél- és közép-amerikai egyetemeken művelt juriszprudencia örököse. Kiemelendő, hogy európai relációban éppen egy spanyol szerző, Fernando Vasquez de Menchaca (1512-1569.) tárgyalta átfogóan a "Ius civile Romanorum" című munkájában a római jog több európai ország jogfejlődésére gyakorolt hatását, hidat építve ezzel az antik ius Romanum és a gyakorlatban is alkalmazott "modern" római jog között - már a XVI. század második felében. Említést érdemel, hogy Wieacker művének második kiadását portugál nyelven is kiadták (Historia do direito privado moderno. Lisboa, Fundacáo Gulbenkian, 1980.).
2. A több, mint negyed évszázaddal ezelőtt megjelent "Privatrechtsgeschichte der Neuzeit" jelentősége ma is rendkívül nagy. A munka nem csupán mint nélkülözhetetlen kézikönyv tett szert nemzetközi elismerésre. Talán még fontosabb az a körülmény, hogy Wieacker munkája alapvető szemléleti változást hozott magával az európai magánjogtudomány vizsgálata, elemzése területén. Mint az 1980-ban megjelent olasz kiadást gondozó Ugo Santarelli utal rá, az európai jogtörténetírás körében évszázadokon át egy lényegében a római jog kontinuitására építő szemlélet uralkodik. Ezt bizonyítják többek között Friedrich Carl von Savigny, Schupfer és Koschaker munkái. Savigny a "Geschichte des römischen Rechts im Mittelalter" (1815-1831.) című munkájában expressis verbis a római jogi hagyomány továbbélését kéri számon a középkori jogfejlődéstől. Lényegében ugyanezt a koncepciót követi Paul Koschaker "Europa und das römische Recht" című, négy kiadást (a negyedik kiadás 1966-ban jelent meg) megért művében is. Természetesen nem csupán a német jogtudomány sajátossága a római jogi hagyományok par excellence történő nyomon követése. Francesco Schupfer, a kiváló olasz jogtörténész, munkáiban szintén a római jogi intézmények középkori, újkori továbbélését keresi. Különösen vonatkozik ez a "Diritto privato dei popoli germanici con speciale riguardo all'Italia" című, ma is aktuálisnak tekinthető munkájára. A "hereditas Romana" számonkérése a középkor és az újkor jogi irodalmában és jogi forrásaiban ténylegesen egy nagyon is egyoldalú szemléletre enged következtetni. Ez a szemlélet valójában tagadja a középkori jogfejlődés autonómiáját és azt a római jog "Prokrusztész ágyába" igyekszik préselni. Ennek következménye többek között az, hogy az egyes intézménytörténeti kutatások körében túlságosan nagy szerephez jut a római joggal való esetleges - valós vagy csupán csak vélt - párhuzamok keresése. Ilyen módon igencsak háttérbe szorul az egyes korszakok és jogintézmények autonóm jellegű és igényű elemzése.
3. A római jogi, a római jog intézményeire koncentráló szemléletmód visszaszorulása természete-
- 203/204 -
sen igen hosszú időt vesz igénybe. Annak elismerése vagy más megfogalmazásban felismerése, hogy a glosszátorok, kommentárok (posztglosszátorok), és az usus modernus pandectarum önálló irányzatok, hosszú, sok kutatást igénylő folyamat eredménye. A csak példaszerűen felsorolt irányzatok autonóm vonásai megfelelő módon domborodnak ki a "Privatrechtsgeschichte der Neuzeit"-ban. Wieacker a glosszátorok és a kommentárok irányzatát a középkori jogtudomány - amely immár autonóm jellegűvé válik - kezdetének tekinti. Mint munkája bevezető részében a nagy német romanista és civilista megjegyzi, a romanisták elemzésének tárgya és módszere jelentősen eltér a középkori jogfejlődést elemző tudósok kutatási tárgyától és metódusától. Mindez természetesen legkevésbé sem érinti azt, hogy a római jogi források jelentik az alapját, kiindulópontját a középkori, még lényegében egységesnek tekinthető európai jogtudománynak. Ezt bizonyítja az a körülmény, hogy az autonóm jogtudomány megjelenése Bolognában a XI. században az antik kultúra hagyományai iránti érdeklődés, figyelem megélénkülésével a lehető legszorosabb kapcsolatban van. Ezzel függ össze a jusztiniánuszi kompiláció (kodifikáció) rendkívüli tekintélye, amelynek politikai feltétele az ún. "translatio imperii". A kommentátorok vagy másképpen consiliátorok azok, akik a jusztiniánuszi római jogot egy európai érvényű ius commune-vá formálják át.
A consiliator kifejezés - a kommentátorok megjelölésére - azokra a tevékenységi formákra utal, amelyek révén a középkori jogászokjogtudósok a jogtudomány fejlődésére hatással vannak. A consiliátorok munkássága elsődlegesen a praxisra irányul, azzal fonódik össze. A joggyakorlat ilyen módon az a terület, amely döntő módon járul hozzá a jogtudomány fejlődéséhez. A "consiliatores" működésének természetesen igen kedveznek a XIII-XIV. század Itáliájának sajátos politikai viszonyai. A jogi partikularizmus nagymértékben elősegíti az egyes jogforrások szabad, "kötetlen" értelmezését, melynek révén a jogászok-jogtudósok interpretációs mozgásszférája jelentősen kiszélesedik. Ez az interpretáció gyakran olyan mértékben szakad el a jusztiniánuszi római jog forrásaitól, hogy valójában már új jog alkotásával egyértelmű. Ilyen értelemben lehet a consiliatorokat az európai középkori jogtudomány megalapítóinak tekinteni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
